Csernobil – a wannabe Világörökség apokalipszis helyszín

Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤ 

  

Csernobil a pusztulás világszerte ismert szimbóluma, különösen az atomreaktor balesetet, és utóéletét feldolgozó HBO filmsorozat óta. Pedig az atomkatasztrófa valójában főnyeremény a természetnek, az eltelt 34 év alatt visszatelepült, már egy nemzeti parkot idéző vadvilág köszöni szépen, jól van. Csernobil hozzájárult a hidegháborúzó nagyhatalmak atomfegyverkezésének letekeréséhez is. A katasztrófaturizmus is virágzik, és a legfrissebb hírek szerint már albérletet is kínálnak a városban, hogy egy kis állandósult életet is leheljenek az erőmű körüli 30 km-es zárt zónába. (Exclusion zone)

2021.07.24-26

Még nincs tolongás. Hogy akár újra lakni is lehetne a zónában azt szokni kell, igaz most sem teljesen néptelen, nagyjából 1200, a baleset után kitelepített idős ember visszaköltözött az elhagyott falvakba. Az első hallásra bizarrnak tűnő ötlet, hogy itt újra lehet normál emberi élet is nem teljesen hülyeség. A sugárzás ugyan valóban kicsit magasabb az átlagosnál, de a zóna legnagyobb részén egyáltalán nem durva, pláne nem halálos. Szóval befektetők figyelem, az is lehet, hogy Csernobil pár év múlva hipszter hely lesz!

Azért még nem katartikus élmény

Csernobil egyelőre a szebbnek tűnő jövőt felvázoló bevezető ellenére nem egy laza kikapcsolódás, sőt, szívbemarkoló, nyomasztó utazás. A katasztrófaturizmus nem a műfajom, de most mégis 3 napig bolyongtam a  szovjet éra omladozó, szocialista realista Angkorjában. A nihil radioaktív, porlepte pillanatképe többször  is sírva röhöghetnékre ingerelt. Az időutazás az érintőképernyős digitáliából a 70-80-as évek – akkor cutting edge technológiának számító – végeláthatatlan, ijesztő mennyiségű gombtengere, lyukkártyák, mágnesszalagok, tárcsa nélküli bakelit telefonok analóg világába mind fizikailag, mind mentálisan nagyon megterhelő, de maradandó élmény. Egy ritka túrán a zóna mellett a felrobbant 4-es reaktor irányítótermében is jártunk, igen, a beton szarkofág alatt.

Az erőmű melletti, május elsejei munka ünnepére készülődő szocialista kiváros, Pripjaty kimerevített, és a természet által lassan, de biztosan visszafoglalt, bomló maradványaiban egyre halványulnak a hétköznapi tárgyak közvetítette emlékek.  Ha nem gyűjtenek egybe hamarosan néhány foszladozó relikviát, és nem kezdenek némi konzerválási munkába, akkor kb 10 év, és nem lesz rajta mit nézni. Hírmondó sem marad a legtöbb pripjatyi képen szereplő épületből, tárgyból. A baleset előtt épp megnyitás előtt álló vidámpark híres óriáskerekét, és a dodzsemet is nagy léptekkel eszi a rozsda.

Magamtól nem is mentem volna oda depizni, családi utazásnak szintén nem ez pattanna ki a fejemből. Az ötletet Valis, egy kifejezetten zorkó helyekre világutazó barátnőm vetette fel, és úgy már kicsit vonzóbb volt a program, hogy a várható hatás pszichés terheit megoszthattam valakivel. ( Valis beszámolója  ITT. ) Ráadásul mi egy ritkább, az erőmű belsejébe, sőt a betonszarkofág alá, a hírhedt 4-es reaktor kontrolltermébe is bemenő 3 napos túrára neveztünk be, ahova már sokkal kevesebben jutnak be. Egyszerre voltam kíváncsi, és éreztem viszolygást. A túra legvégén azt hiszem a sokkhatás tört ki belőlünk könnyes röhögésben, mikor a fotókat nézegetve az atomerőmű vészhelyzeti tanácskozószobájának hihetetlen lila színű bakelit telefonjait újra megláttuk.

1986.04.26 Csernobil – 2011.09.11 – New York WTC

Az 1960-70-es években születetteknek, és a mi szüleinknek 1986 április 26., a csernobili atomreaktor baleset hasonlóan beégett nap volt, mint később 2011 szeptember 11., a new yorki ikertornyok elleni támadás. Mindenki tudta mit csinált, hol volt aznap…. Vagyis majdnem, mert míg az ikertornyok ledőlésének képeit az internet és a globális TV korában élő egyenesben, mindenről azonnal értesülve szenvedte el az emberiség, az internetkor előtti atombalesetről a kommunista blokkban szokásos elhallgatás, a tájékoztatás hiánya, a „felesleges pánikkeltés” elkerülése miatt csak napokkal később jött hír. Akkor is lassan, sorok között olvasva csepegtek az információk. Bedő Iván, a Magyar Rádió akkori munkatársa olvasott be végül a Szabad Európa és más külföldi források alapján a szűkszavú MTI híren kívüli bővebb tájékoztatást, ami miatt fegyelmit is kapott.

Én 13 éves voltam, anyukámnak segítettem kerti munkákban. Május elsején, 5 nappal a katasztrófa után még majálisozás volt a cocialista Munka Ünnepén, úttörő nyakkendőben felvonulva integettünk a kedves vezetőknek. Nemhogy mi, gyerekek, de a szüleink sem nagyon tudták, hogy a sugárzást eszik-e vagy isszák. Messze volt, és a mivel a sugárzás láthatatlanul okoz károkat, ilyen távol nem is azonnalit, így nem tűnt akkora traumának. Otthon a biztonság kedvéért azért nem ettünk a kertből behozott salátát, és nem ittunk friss tehéntejet. Csak felnőve tudatosult bennem, hogy 1986. április 26-án világtörténelmi esemény történt, aminek örökségét folyton kezelendő sebként cipeli az emberiség.

A világ legnagyobb atomkatasztrófája Mihail Gorbacsov, a Szovjetúnió akkori, utolsó pártfőtitkárának 2006-os nyilatkozata szerint sokkal inkább okozta a Szovjetunió öt évvel később bekövetkező összeomlását, mint a nevéhez fűződő peresztrojka.

Szovjet „Angkor”?

Senki ne essen le a székről, de úgy tűnik, már a negatív világörökségen is lehet mit védeni! Csernobil UNESCO Világörökség címre szeretne pályázni, Ukrajna idén szórta meg a nemzetközi sajtót az ötlettel. Hogy Csernobil milyen aspektusa felel meg az UNESCO azon fő követelményének, hogy egy világörökségi helyszínnek kiemelkedő univerzális értéket kell képviselnie, és hogyan csatlakozhat a világ legnagyobb atomkatasztrófájának színhelye Angkor, Petra, Stonhenge, és még számos híres hely közé annak indoklása elég érdekes lehet.

A különleges szépség kritériuma nem játszik, bár romok vannak bőven. Annak a feltételnek viszont megfelelhet Csernobil, hogy unikális, és – remélhetőleg – megismételhetetlen helyszín, ami kiemelkedő szerepet játszott az emberiség történetében, még ha negatívat is. Mementóként, egyfajta elégtételként szolgálhat az itteni embereknek, és talán kicsit kollektív traumafeldolgozásként is. Az is lehet, hogy csak a covid miatt visszaesett turizmus visszatornázását segítő PR akció. Csernobil Ukrajna egyik legfontosabb , kétségkívül világhírű látnivalója lett, főleg a 2019-es HBO sorozat óta, ami nagyon életszerűen dolgozta fel a katasztrófát. A konkrét robbanáshoz vezető eseményekről ezért nem is írok, azt sokkal inkább érdemes a jópár filmben megnézni, könnyebben emészthető.

Csernobil turistaipar

Az erőmű körüli 30 km-es, katonailag zárt, kiürített zónát ( Chernobyl Exclusion Zone) 2002-ben nyitották meg a látogatók előtt. 2004-ben 870-en merészkedtek be, 2019-ben, a covid előtti csúcson már 100ezer feletti látogató rótta Pripjaty szellemvárosának pusztulatát. Nyári, éppencsak két covidhullám közti látogatásunkkor csak pár, főleg ukrán csoport kószált az épületek között.

Utólag azt mondom ide az optimális túra két nap. Egy nap Csernobil, Pripjaty, Duga radar, beleférhet a nagyon érdekes félbehagyott 5. atomerőmű blokk is, és 1 nap az atomerőmű belseje. Szerintem a felrobbant 4. reaktor kontrollszobát kár kihagyni ha a büdzsébe belefér.

A legtöbben egy napos szervezett kirándulásra (a túradíj kb 100 USD) jönnek Kijevből, ezeken Pripjaty romtúra, és a Duga radar látogatása a program. Az erőművet egy emlékmű mellől, csak kívülről nézik meg, ahonnét főleg az új fém kupola ( Safe Confinement) látható. A többnapos (3 nap 400 USD körül), és különösen az erőmű belsejébe is bemenő túrák jóval drágábbak. A felrobbant 4. reaktor kontrollterme a beton szarkofág alatt még további extra. A legnagyobb túracég ajánlatai itt, de van egy csomó másik. Van csak 1 napos atomerőmű 4-es kontrollszoba+Duga+Pripjaty túra is 259 Euróért. Az 1 nap szerintem nagyon rohanós, de vannak akár 1 hetes túracsomagok is. Annyi depi alatt lehet, hogy felmerülne bennem az öngyilkosság gondolata is.

A Csernobil 30 km-es zónában vezetett gyalogos barangolás mellett a folyókon kajak-kenutúrát, kisrepülős, helikopteres panorámautat, vagy akár amerikai ügynök keresős játékot, és saját privát túrát is foglalhatunk. Független utazóként nem lehet a zónába lépni, nincs a bejáratnál kassza, ahol jegyet lehet váltani. Ez nem egy vidámpark, a radiokativitás, és a düledező épületek miatt különösen fontos a helyet jól ismerő vezető. Foglalni minimum 2 hétre előre kell a neten fellelhető számos irodánál, kb ennyi idő mire a hatóságoktól minden engedélyt beszereznek.

Egy jó albérlet Csernobilban??!

A zónán belül jelenleg egyetlen egyszerű hotel van Csernobil településen, de nem lennék meglepve ha ez hamarosan változna. A legújabb hírek szerint a kijevi hatóságok lakóingatlanokat, és földeket akarnak bérbeadni napelemparknak a terület feltámasztásának elősegítésére. Pár év múlva lehet, hogy hipszter hely lesz Csernobil? A sugárzás már nem halálos a zóna nagy részén, egy nemzeti parkéval vetekedik a vadállomány, és a sugárbetegség sem öröklődik. Most még olcsón, kb havi 3000 Ft-ért is van lakás Csernobilban.

Még ebben a katasztrófában is van valami pozitív….

A sugárzás ellenére is újjáéledő természet, a visszatelepülő vadvilág, és egyelőre még a turizmus is jót tesz. Csernobil mutatta meg élesben azt is a 80-as évek hidegháborújában bőszen atomfegyverkező Szovjetúniónak és USA-nak, hogy milyen világméretű következményei vannak egy atomcsapásnak. Ha már így Hiroshima, és a szibériai Majak 1957-ben történt, a mai napig kevés nyilvánosságot kapó atomkatasztrófa traumája megkopott. Csernobil ugyanis nemcsak Ukrajna, hanem a világ még hosszú ideig meg nem oldott problémája. A felrobbant reaktor radioaktív fűtőelemei a mélyben még 20ezer! évig erősen sugároznak. Ukrajna GDP-jének évente kb 5%-át viszi el Csernobil összeomlott reaktorának felügyelete, a szennyező sugárzás bezárt dobozban tartása.

Likvidátorok és betonszarkofág

A baleset után óriási anyagi és emberáldozattal akadályozták meg, hogy a robbanás következtében keletkezett, és a reaktorból kijutó ún. kórium láva még nagyobb robbanást eredményezzen. Ehhez a leolvadt reaktor alatti víztározót 3 búvár eresztette le, így a robbanás mellett azt is megakadályozva, hogy a kórium elérje a talajvizet, és az atomerőmű hűtésére használt Pripjaty folyót, majd a tengereket.

A kórium a világ legszennyezőbb anyaga. A zónaolvadás után az atomreaktor üzemanyagaként használt felhevült urán levegővel, vízzel érintkezve, majd mindent, a betont is magába olvasztva, 30 cm/órás sebességgel haladt lefelé az erőműben, elérve a legalsó szintig, és ott egy masszában megszilárdulva állt meg. Alakja miatt elefántlábkánt is hívják.

600ezer! embert, tűzoltókat, katonákat, bányászokat vezényeltek a területre. 120 mSv/órás sugárzást (100 mSv/év már erősen rákkeltő)  vállalva puszta kézzel dolgoztak ott, ahol az odaküldött robotok, gépek a brutális sugárzás miatt azonnal elromlottak. A felrobbant reaktor tetején tátongó lyuk mellett szétszóródott  sugárzó grafitdarabokat, törmeléket lapáttal hajigálták vissza a lyukba, egy-egy munkás pár percet tartózkodhatott a felrobbant reaktor tetején. A sugárzás szintje olyan magas volt, hogy a robbanás után nem tudták mérni, mert nem volt olyan eszközük, ami kimutatta.

A sugárzás ellen az eltelő idő, és a fizikai távolság mellett a fizikai akadály nyújtja a legtöbb védelmet, így a baleset után alig egy hónappal nekikezdtek a reaktort befedő óriási betonszarkofág építésének. A 206 napig épülő beton sebtapaszhoz 3 betonüzemet létesítettek az erőmű mellett. A szarkofág majdnem 20 évig tudta bezárva tartani a mintegy 200 tonna radioaktív kóriumot, sugárszennyezett port és törmeléket, urániumot, plutóniumot, és más radioaktív anyagokat, megakadályozva levegőbe kerülésüket.

Új fém kupola a felrobbant reaktor felett

A sugárzó lyuk köré épített betonszarkofág csak 20 évre nyújtott védelmet. A roskadozó betonkalitka fölé 2016-ban nemzetközi összefogással egy új, acélszerkezetes kupolát építettek (safe confinement), ez jelenleg a világ legnagyobb ilyen építménye. Ezzel sincs megoldva a probléma, egyesek szerint csak 30, mások szerint még 100 év haladékot kaptunk. A kupola alatt robotokkal bontják szét a bomló betonszarkofágot, de arra még mindig nincs megoldás mi legyen a mélyben levő sugárzó nukleáris üzemanyaggal, és törmelékkel, aminek lebomlása 20ezer! év. Szóval Csernobilban mindig lesz valami….

És mi van most? Biztonságos odamenni?

Igen. Az eltelt idő és a hatalmas erőforrásokat felemésztő sugármentesítési munkák után a zóna fő útvonalai biztonságosak. A sugárzás ugyan magasabb az átlagosnál, de nem veszélyes, pláne nem halálos. Egy több napos túra alatt a teljes sugárterhelés kb egy tengerentúli repülőjáraton kapott sugárdózisnak felel meg. Pl egy Frankfurt – Szingapúr járaton 39 μSv sugárdózist kapunk, nekem az erőmű belsejében tett látogatás napjának végén 30 μSv-et mértek a rám akasztott doziméterrel.

Az ionizáló sugárzás mértékegységeit elég nehéz megérteni. Laikusnak a Sievert ( Sv) fontos, ami az élő szövetekben elnyelődött sugárzást adja meg. Leggyakrabban a millisievert-et (mSv), és a mikrosievert-et (µSv) használják.
1 Sv = 1 000 mSv
1 mSv = 1000 µSv

Természetes háttérsugárzás mindig van, átlagosan 2-3 mSv/év. A budapesti háttérsugárzás 0,059-0,135 μSv/óra. Egy komputertomográfos (CT) felvétel jellemzően egyszeri 15 mSv. Egy mellkasröntgen 0,02 mSv, míg egy fogröntgen 0,01 mSv sugárdózis, de fontos, hogy ezek nem órákig, hanem másodpercekig tartó egyszeri dózisok. Repülő pilóták átlag 9 mSv/év terhelést kapnak. Évi 100 mSv sugárterhelés a rák kockázatát erősen növeli.

A csernobili balesetkor, a robbanás után 10–300 Sv/h , tehát nem mikro vagy mili, hanem egész Sievert volt a sugárzás mértéke! 350 mSv volt az óránkénti sugárzás Pripjaty városban mikor 36 órával a baleset után elkezdték kitelepíteni az embereket. A robbanás után keletkező grafittüzet a reaktornál oltani érkező tűzoltók, és az erőmű személyzetéből mintegy 30 ember pár héttel később halt meg a hatalmas dózis miatt kialakult akut sugárbetegségben. És később még nagyon sokan, nem tudják pontosan mennyi ember haláláért felelős közvetve Csernobil. A szennyező anyag legnagyobb részét, mintegy 60%-át Belorusszia kapta, az a terület azóta is ember által lakatlan.

Az erőműben és a zónában most is dolgozik kb 2000 ember a sugárterhelés miatt kéthetes turnusokban. Nekik a megengedett dózis 0,1 µSv/nap , és 20 mSv/év.

A túra elején mindenki kap egy személyes dozimétert, és a túravezetőnél folyamatosan van egy sugárzásmérő ami visít, ha a normálisnál erősebben sugárzó területen vagyunk. A 30 km-es zónából távozáskor, és az erőművön belül többször is egész testes sugárzásmérő zsilipen kell áthaladni, ami jelzi ha szennyeződtünk. A sugárzó anyagot, port stb., vízzel lehet a bőrről, ruhákról, meg amúgy mindenről eltávolítani. A bőrről méghozzá hideg vízzel érdemes, mert a meleg víz kinyitja a pórusokat, és könnyebben bejutnak  a radioaktív anyagok. Ezért látható a filmeken is, amint a mentési munkákban résztvevő teherautókat vízsugárral mossák.

Miért érdemes menni, méghozzá minél hamarabb?

Ha nem kezdenek hozzá legalább némi állagmegóváshoz – márpedig nem úgy néz ki –  akkor lassan, de biztosan Pripjatyon már nem lesz mit megnézni. Még egy tipp: ősszel és tavasszal a gyérebb növényzet többet enged látni a nyári zöldben már alig látszó házakból.

Pripjaty sok fotón megénekelt szellemvárosa szép lassan a földdel válik egyenlővé, és visszafoglalja a természet, az épületeket bekebelezik a növények. A rogyadozó, vagy már félig összeomlott épületek egyre nagyobb része már nem biztonságos, emiatt évről évre egyre kevesebbe lehet bemenni. A korábban sok fotón látható uszoda sem látogatható már. Bár a beton sokáig tart, a panelek még viszonylag bírják, de addig biztosan nem fognak kitartani, mint Angkor.

Pripjaty art

Pedig lenne azért mit megmenteni. Talán a világörökségi címmel járó kisebb anyagi forrásokkal konzerválható lehetne pár a Pripjaty-szerte még fellelhető, elég ütős, esztétikai értéket is képviselő szocialista realista műalkotások közül: épületdísz mozaikok, domborművek, szobrok. A túra során az egyetlen szívderítő látvány számomra a még enyészetében is kitűnő művészet volt. Különösen megmentésre érdemes a volt mozi homlokzatának mozaikja, és a kávézó meseszép színes, festett üvegablakai, hogy unokáink is láthassák ezt a „világörökséget”. Az önkéntes berendezők így is több iskolai, és óvodai termet állítottak a körülményekhez képest vissza úgy, hogy még elképzelhető az eredeti funkciójában. A komor, kiterjedt enyészet depresszióját oldja jónéhány ötletes falirajz, rom graffiti is.  A gyerekkoromból visszaköszön a moszkvai Olimpia Misa mackója, a „Nu Pogodi!” rajzfilm farkasa, de Pikachu is jópár helyen befigyelt. Jó street art hely lenne, már persze, ha lennének még utcák.

Samosely-k, a csernobili bábuskák

Bár a zónába egyelőre nem engednek embereket beköltözni, az nem igaz, hogy teljesen lakatlan. A baleset után a környékről kitelepített kb 350ezer emberből úgy 1200, főleg az erőmű körüli falvakban élő idős embernek pár év múlva megengedték a visszaköltözést. Ők a „samosely”-k, a csernobili bábuskák, gyéduskák, akik nem tudták megszokni a faluból a panel 10. emeletére telepítést, és a nagyobb éves sugárdózist is vállalva visszaköltöztek, mondván, inkább otthon halnak meg. A természetes halálozás miatt egyre kevesebben, ma már csak mintegy 300-an vannak, egyiküket a mi túravezetőnk, Iván találta holtan.

A túrák bevételeiből a samosely-ket is támogatják, és meg is lehet látogatni őket, az idős emberek legtöbbször örülnek egy kis társaságnak.  Érdemes nekik adományokat vinni, hiszen nagyon nehéz körülmények között élnek, és jelezni is jó a túracégnek ha ilyen igényünk van. Mi sajnos a covid miatt nem mentünk bábuskát látogatni, amit nagyon sajnáltam, de természetesen megértettem.

Az egyetlen működő ortodox templomban egy vasárnapi misét is láttunk, ahol a hívek a pénz mellett inkább tartós élelmiszereket halmoztak az ikonok alatti adománygyűjtő asztalokra. Ha valóban elkezdenek ingatlanokat bérbeadni, és életet lehelnek a zónába talán a samosely-knek is több támaszuk lesz.

Csernobil város

A csernobili 30 km-es zárt területre Dityaki ellenőrzőponton léptünk be. Már itt megjelentek a cuki, egyáltalán nem csont és bőr kóborkutyák. Sokat ivartalanítanak is közülük, amit kis fülbevalójuk jelez. Itthonról is ismerős Ikarus matuzsálem buszok mellett van szuvenírshop is az obligát konzervbe zárt csernobili levegővel, gázálarccal, és ukrán népművészeti mintákat sugárzásjelzéssel kevert mintájú etno inggel. A katonai ellenőrzőponton a tüzetes személyazonosság- és engedély ellenőrzésre várva a kutyasimogatás mellett a játék kalasnyikovos-tankos-babás installáció is vidámabbá tette a hangulatot. A nyugat-európai túratársaknak újdonság volt a kockalada, és a CCCP feliratos sarló-kalapácsos címer is.

Jó hasznát vettem a gyerekkori orosztanulásnak, hiába igyekeztem teljesen eltemetni. A nyugati túratársainknak segítettünk is kicsit az értelmezésben, hiszen mi ideológiailag elég képzettek voltunk, a gyerekkorunkat hasonló díszletek között éltük a szocialista blokkban. Ez megkönnyítette a látottak értelmezését, mi felismertük a Lenin szobrokat, és le tudtunk pár orosz propaganda szöveget fordítani a szanaszét heverő felvonulási táblákról és plakátokról. A „Tanulni, tanulni, tanulni” emlékszem mindig kint volt a suliban gyerekkoromban. Ha más nem is, ez az egy lenini jelmondat rendszertől függetlenül érvényes.

Csernobil egy nagyon régi, 1193-ban már írásos emlékekben is megemlített település. A 16. századtól a haszid zsidók egyik jelentős városa volt, a 20. századi pogromok és a Holocaust során került a város lejtmenetbe, majd 1972-ben megpecsételődött a sorsa, mint Ukrajna első atomerőművének helyszíne. Csernobilban lakik a zónában/erőműben dolgozók egy része most is, az itteni szimpla hotelben aludtunk mi is. Az alkoholfogyasztás erősen korlátozva van. A zóna kiürített, halott falvainak tábláit őrzi egy fém angyal szobor, további látnivaló a kicsit furcsa című – Emlékmű azoknak, akik megmentették a világot. A katasztrófa után az erőműbe először kivezényelt tűzoltóknak emléket állító szoborcsoport elnevezése a tragédia nagyságát ismerve nem is túlzás. Mellette friss virág és pénz a tűzoltóknak.

Pripjaty

panelvárosa volt az erőmű dolgozók és családjaik lakhelye, kb 3 km-re az erőműtől. A legtöbb 1 napos túra ide jön, a csernobili fotókon ennek a baleset történtekor 47ezer fős településnek a maradványai láthatók. A 80-as évek szovjet érájának pillanatképe fagyott itt meg a katasztrófa után 36 órával, ennyi idő telt el ugyanis addig, míg a hatóságok elrendelték a “csak 3 napra szóló” kitelepítést. A szocialista anzixból egyre kevesebb látszik. Lenini propaganda szövegek, gyerekjátékok, cipők, babák, szekrények, zongorák, rohadó fapadló, komplett mosószerraktár, sakk készlet, a tipikus szocialista virágládák, nem tudni mire használták tárgyak hevernek, oszlanak szerteszét a törmelék és por alatt. Kicsit olyan az egész mintha mindenhova betörtek volna. Egyre kevesebb dolog ismerhető fel, hiszen fosztogatók már mindent szétvertek és elloptak, ami mozdítható és értékes volt, és a növényzet is szorgosan csámcsogja a betont, előbb-utóbb győzni fog a munkaversenyben.

Két napig bolyongtunk ebben a kimerevített, halott, vöröscsillagos, sarlókalapácsos város életképben. Nekem ebből egy nap is bőven elég lett volna, nyomasztó ennyi enyészetet látni. Végig volt egy „Cigany” nevű nagy fekete kutya idegenvezetőnk szupercuki óriási fülekkel. Mindenhova jött velünk, a látogatóknak köszönhetően elég jó húsban volt.

Mindent is megnéztünk a napi 15 km-es gyaloglások alatt, vissza 40 évvel az időben…..láttuk a robotokat, amik azonnal tönkrementek a  sugármentesítési munkálatokban. Jártunk kórházban, mosodában, lakóépületekben, de még a proszektúrán is. Az iskolák, ovik a legtorokszorítóbbak, kiságyak, gyerekjátékok, a falakon korabeli fotók a városról, az osztályharc hősei panelépítés közben, könyvek, rajzok. Mindehhez hulla csend, csak az üvegtörmelék ropog a talp alatt, és a sugárzásmérő ciripel.

Nagyon vigyáztam, hogy el ne essek a radioaktív törmelékben. A por így is jelentős, a maszk nemcsak a vírus miatt jó ötlet, és az elemlámpa sem árt. Már rengeteg épületbe veszélyes bemenni, fontos a jó vezető, aki meg tudja mondani melyik épület tetejére biztonságos még felmenni. A város maradványainak, és a dzsungelből kiemelkedő atomerőmű új vaskupolájának panorámájáért érdemes legalább egy 10 emeletesre felmenni.

Kijevben induláskor 0,16 µSv, Pripjatyban egy ház tetején úgy 3 km-re az erőműtől 0,69 µSv volt a sugárzás. A legszennyezettebb terület az ún Vörös Erdő (red forest), itt a földhöz közelítve 22 µSv-et mértünk. A baleset után ide szóródott ki először a legtöbb radioaktív anyag, az itteni fenyőerdő lombja bevörösödött, az erdő meghalt. Most már leginkább csak leégett facsonkokat látni mert a területen többször is pusztított tűz, legutoljára 2020-ban. A legnagyobb vijjogást a kórházban egy fém lapka felett csapta a műszer, amiről kiderült, hogy az oltásban résztvevő egyik tűzoltó ruhájának eleme.

A szoci panelek romlásában is még nyomokban látható domborművek, mozaikok mellett a radioaktív jelzéshez illő sárga virágmezők oldották még kicsit a döbbenetet.

Duga radar, az orosz fakopáncs

A második napon a Duga nevű horizont feletti rakétajelző radart látogattuk meg némi Pripjaty barangolás után. A 80-as években a hidegháború, és a szovjet atomfegyverkezés egyik fontos, de felettébb felesleges erődemonstráló  eszköze volt a Duga, amit a rádióhullámok jellegzetes kopogó hangja miatt az orosz fakopáncsnak is hívnak. Az ominózus 4. atomreaktor termelésének nagyjából a fele a fakopáncs működtetésére ment.

A fotók nem adják vissza a méreteit, 150 méter magas és 700 méter hosszú, 1972-ben kezdték építeni, és az erőmű balesetig védte a Szovjetuniót az imperialista rakétáktól. Mellette katonai épületekben, végeláthatatlan folyosókon lehet róni a km-eket, ahol a szokásos imperialisták, burzsujok kapitulációjára készülő propaganda mellett egészen óvodás színvonalú folyamatábrákon, patyomkin maketteken, és akvarell festményeken szemléltették a szovjet rakétákat, és a rendszer működését a látogató elvtársaknak.

Ma ipari műemlék, már amíg össze nem dől ez is. Nem egy életbiztosítás alatta mászkálni, jókora alkatrészek esnek le belőle, és hevernek szanaszét. Szép, pszichedelikus képeket lehet róla csinálni.

Szlavutics város

A második esténket a baleset után Pripjaty helyett épített Szlavutics városban töltöttük, úgy 40 km-re Csernobiltól. Itt most is sok erőmű dolgozó lakik. Egy saját vonattal járnak dolgozni. Csak engedéllyel lehet a vonatra szállni, nemcsak a szigorúan őrzött atomerőmű miatt. A napi 2-3 járat ugyanis Belorusszián át megálló nélkül, a katasztrófa óta teljesen elhagyott, lezárt részén átvágva közlekedik, ami pont egy csücsökben belelóg Szlavutics és Csernobil közé. Ha közúton közelítenénk meg Csernobilból Szlavuticsot akkor 240 km lenne az út. Itt a zárt folyosós vasútállomásra becsekkolás volt érdekes az erőmű mellett. A nyugat-európai, és amerikai túratársaknak még a nekünk ismert orosz vonat is különlegesség volt, és végre egy jó minőségű hotelben aludtunk. Sok néznivaló nincs a városon, hajnalban megtekintettük a felvonulásra alkalmas angyal szobros fő tér beton placcát a szélén virágágyásokkal. Most is meg lehetne róla csinálni a propaganda fotót.

Míg estefelé a szlavuticsi vonatra vártunk Iván elcsempészett minket az atomerőmű félbehagyott 5. blokkjához, ami nem szerepel a túrák hivatalos programjaiban. A művészi színekben játszó rozsdatemető festményszerűen szépnek tűnt  a lemenő napban, a stalker csendéletnek amolyan apokaliptikusan katartikus hangulata volt, egyszerre nyomasztó, és szép. A vas- és betontemetőn itt is volt élet, madarak, fák vették birtokba, ha figyeltek egy hattyút is találhattok egy fotón.

Atomkatasztrófa helyszínből nemzeti park

Ironikus, de az állatvilág szempontjából egy nukleáris katasztrófa, és vele az ember elpucolása főnyeremény. 1986-ra a mezőgazdasági művelés, tehenészetek kiszorították a vadállatokat, de a baleset után rögtön visszatértek, és úgy tűnik a magasabb sugárzás sem okozott extrém mutációkat náluk. A szarvasfélék, vaddisznók, farkasok, hiúzok és kóborkutyák mellett a ritka, sokáig kihalófélben levő Przewalski vadló állománya is megnőtt, őket mi is láttuk az erdőben.1998-ban úgy telepítettek be belőlük 30 példányt, és azóta annyira jól vannak, hogy már 150 jellegzetes vörösesbarna bundájú ló él a mára egy nemzeti park állatvilágával vetekedő zónában.

Az erőmű belsejében, a szarkofág alatt

A 3 napos túra csúcspontja a látogatás volt az erőműben. Bár az erőmű már nem termel áramot, de biztonsági okokból kívül is csak bizonyos helyekről lehetett fotózni. A szocialista realista művészetet itt sem spórolták meg, a sivár üzemi környezetet több grandiózus műalkotás díszíti. Az erőmű előtti parkolóba érkeztek naponta a likvidátorok munkára. A baleset következtében meghalt 30 dolgozónak állítottak itt Élet az életért címmel mementót, és egy tüzet őrző Prometheus szobor is a magasba nyúl. Szép a buszmegálló virágos mozaikos épülete is, de a kedvencem két mestermű.  Az egyik az erőmű falára mindössze 2 éve került óriás falfestmény, Valerij Korsunov „Jövőbe tekintve” című műve. Egy pályázaton választották ki az atomra, és a betelepített Przewalski  vadlovakkal a természetre is utaló festményt. Szerintem a legjobb lett a nyertes, a többi pályamű itt látható. Egy másik falon egy óriási, remekbe sikerült absztrakt dombormű látható, én sosem találtam volna ki, hogy egy galambot ábrázol. ( Help! Sajnos elfelejtettem megkérdezni, és hosszas kereséssel sem találtam meg a dombormű alkotójának nevét, ha valaki tudja küldje el, köszi! )

Nye rabotaet

Míg a bebocsáttatásra, és az erőmű túravezetőre vártunk egy kutya meg pár veréb társaságában etettünk óriási harcsákat a Pripjaty folyóban. Óhatatlanul is az jutott eszembe, ezek tuti mutánsok!

Snájdig munkaruha katalógusba illő túravezetőnk a nap folyamán sokszor megismétlődő átvilágítás, útlevélellenőrzés után először radiokatív céziumszint mérésre vitt minket. Ezt a távozás előtt is megismételtük, hogy megtudjuk a minket ért sugárdózist. A szockó időutazás itt rögtön megkezdődött, egy műbőr fotelben ülve gondos titkárnős adatfelvétel történt, csipkefüggyönnyel, anyósnyelv virágokkal dekorált környezetben, „Nye rabotaet” (Oroszul nem tudóknak: nem működik) feliratú helységekkel körbevéve. Szignó, pecsét, pár nap múlva meg is kaptuk az eredményt, ami mint fentebb írtam, nekem 30 µSv lett, egy tengerentúli repülőjárat sugárdózisa.

Chernobyl Vogue

Az erőműben kötelezően átöltöztünk fehér védőruhába. A szett része volt egy kis sapi, mamuszka, respirátoros maszk, textilkesztyű. Míg a narancs munkavédelmi kobakot fel nem tettük ápolónak is elmentünk volna. A 70-80-as évek retróparádé folytatásaként volt linóleum, lambéria és cementlap is míg beértünk egy leginkább börtönre emlékeztető priccses helyiségbe, ahol a személyzet aludt. Mellette a válságstáb szobáját elfoglaló óriási asztalon gyártottunk újabb hozzájáruló papírokat. Talán azért volt akkora az asztal, hogy ne borítsák egymásra, de a legbizarabbak a telefonok voltak,  a milkalila színben pompázó darabok társaságában agyaltak mi tévők is legyenek miután elk…ták. Napokig senki nem tudta, hogy fél Európa brutálisan súlyos sugár szennyezés veszélyben van, a svédek mérték be először a megnövekedett radiaktivitást. Egy korabeli  sugárzásmérő tárlat is van a válságszobában archív fotókkal, és az erőműben nagyon sok helyen van kitéve digitális sugárzásmérő.

Minivideo a felrobbant 4-es reaktor irányítóterméből

A 3-as reaktor irányítóterme, így nézett ki a 4-es is a katasztrófa előtt

Arany folyosó, és egész termet elfoglaló szuperszámítógép

Az erőmű 800 méter hosszú, a sugárzástól aranyszínűvé vált, fémmel borított arany folyósóján több csapóajtón áthaladva értünk el a doziméter kiadó elvtársig, majd haladtunk a bugyrokba egyre beljebb, a szarkofág alá. Megnéztük az áramelosztó termet. Először azt hittem, hogy a kedvünkért ültettek be két statisztát, de kiderült, hogy ők valódi dolgozók, ez ugyanis az erőmű egyetlen működő része. Áramot ugyan nem termel, de itt osztják el az Ukrajnából máshonnan beérkező áramot.   Az akkori szovjet csúcstechnika működik ma is, igaz, már néhány PC-vel azért kiegészítették. Ezután épp az óriás termet elfoglaló Skala nevű analóg szovjet számítógépet néztük meg. Hátborzongató belegondolni, de a kemény 800 kb! összteljesítményével egy atomerőművet működtettek. Ma egy itt látható fotóm mérete ennél nagyobb. Vérfagyasztó, de akkoriban ez volt a számítástechnika csúcsa, és az egész pont emiatt a retro ipari műemlék jelleg miatt is érdekes.

A csúcspont, a hírhedt 4-es reaktor irányítóterme

ezután jött, pontosabban a maradványai. Itt már bent jártunk a 2012-2016 között összerakott új fém kupola (Safe confinement), és a baleset után a tátongó lyuk fölé 1986-ban épített beton szarkofág alatt, mintegy 40 méterre voltunk a 170 tonna sugárzó urántól. Na nem sokáig, kb 5 perc volt, és már tereltek is ki minket. Tényleg durván katasztrófasújtotta terület képét nyújtja, pedig a robbanás nem a teremben történt. Állítólag amiatt néz ki így, mert ezt is nagy nyomású vízzel mosták/sugárfertőtlenítették, ami óhatatlanul is alkatrészek, gombok kipotyogásához vezetett. Van egy prózaibb ok is, amin a cocializmus gyermekeként nem csodálkoztam: a delgációk egyszerűen ellopták belőle a gombokat, cuccokat szuvenírnak…. Nooormális??? Sugárzó alkatrészt hazavinni? :-O

Megnéztük ugyanennek a teremnek a pontos mását, a 3. reaktor kontrollszobáját, ami jó kontrasztot adott a lerohadt másik mellett. Itt már egész 10 percet is nézhettük a rengeteg gombot és villogót, mutatót. A pánikgomb az A35-ös jelű. A reaktorterembe menet egy percre megálltunk Valerij Iljics Hodemcsuk, a 4. reaktorblokk gépkezelőjének emlékművénél. Ő volt a robbanás első halálos áldozata, nem találták meg a testét sem. Az egészen 2000-ig működő 3. reaktorterem hodályában nagyon furcsa érzés volt a sok kis kockán, azaz a fűtőelemeken sétálgatni. Láttuk még a keringetőszivattyú termet is, és egy kis hezitálás után beszálltunk az erőmű elindítása óta létező eredeti liftbe. Az hiszem ez az egész nap legveszélyesebb momentuma volt. A végén egy nagyon menő, aprólékos maketten, ( kihajtható reaktor kontroll szobával! 🙂 az egész felrobbant erőművet megnézhettük, ez segített kicsit jobban átlátni hol is mászkáltunk bent. Zárásnak az erőmű menzán mélázhattunk a látottakon. Az ebéd pont olyan volt mint nálunk bármelyik üzemi menza csemegéi.

Természetesen Kijevbe visszaérve minden ruhánkat, a cipőnket, és persze magunkat is alaposan megmostuk, hogy biztosan ne vigyünk tovább sugárzó port és más tapadó anyagokat.

Az apokalipszis ugyan megterhelő, nehéz, de ha lehet ilyet mondani, mégiscsak katartikus élmény volt.

• Csernobil
• Pripjaty
• Ukrajna