Torres del Paine trekking

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Az üveghegyen is túl - Patagóniától az Atacamáig
Show More Posts

Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések és az útközbeni gyorsjelentések.

La Última Esperanza/Az Utolsó Remény földje

2019 március 29 – április 5.

Chilei utunkat ezen a poétikus elnevezésű helyen, a legnehezebb résszel kezdtük. Dél-Amerika, sőt a világ egyik legszebbnek tartott gyalogtúráját csináltuk meg, 6 nap alatt 100 km-t mentünk a Torres del Paine Nemzeti Parkban. A terület csupán 1959 óta nemzeti park, és csak 1970-ben kapta meg mai nevét, és indult el a trekking turizmus, de mára a Torres del Paine olyannyira felkapott lett, hogy évente 200ezer ember jár a csodájára. Van mire, mert tényleg gyönyörű.

Ugyanakkor elgondolkodtató is, mert ez az emberi nyomás a komfortizált természet iránt azt eredményezte, hogy Az Utolsó Remény földjén az élővilág viselkedése megváltozott, a terület erdői többször leégtek, és szigorú látogatási korlátokat kellett bevezetni. Bár aszfaltút, mozgólépcső meg lift még nincs, és remélhetőleg nem is lesz, de luxi módon, hotelben, ágyban alvással, még a kempingekben is meleg vizes zuhannyal megcsinálható a trek. Isteni szerencse, hogy ilyen messze van, drága, és mindig fúj a szél, másképp már akkora tömegek ostromolnák, hogy tönkretettük volna….

A Torres del Paine unikuma,

hogy egy budapestnyi területen rendkívül változatos természeti látnivalókat pakolt egy kupacba a Föld játszótérnek. Sosem felejtem el azt a képet, ahogy a buszablakban a füves, sík, egyhangú patagóniai sztyeppén legelésző tevefélék, a guanaco-k mögött hirtelen délibábként kitüremkedett a Torres del Paine alul szürke, felül fehér csipkés, gleccserekkel tűzdelt hegyvonulata. Mint egy óriási szülinapi habostorta. Végülis az volt, tényleg ott ünnepeltem a szülinapom.

Hat napig egy impresszionista festményben mendegéltünk, s bár sokszor nem volt könnyű, de még szeles, esős időben is nagy élmény volt. A széllel bélelt sztyeppék, tűhegyes, cikkcakkos csúcsok, gleccserek szabdalta sziklák, a soha nem szűnő patagóniai szél irányába fésült és több tűzvész során leégett kopár erdőmaradványok, és az őket váltó zöld erdők között napszaktól és évszaktól függően a kék, zöld és a föld színek millió árnyalatában tündöklő tavak és folyók tündérkertje ez, amit a gránit tornyok mellett a gigantikus Grey gleccser koronáz meg. A terület különleges szépségét már 1880-ban leírta Lady Florence Dixie skót feminista utazó, aki találóan Kleopátra tűinek hívta a park névadó Las Torres egymás mellett álló három gránit tornyát.

A széllelbélelt

Paine masszívumot W alakban két völgyben követő W trek útvonalát csináltuk meg, és a hegyeket körbeölelő, a W-t magában foglaló O trekre is benéztünk egy napra. Aki ide készül kösse fel a gatyáját, minden szempontból kihívás végigcsinálni. Nem a magasság miatt, hiszen a sziklacsúcsok is legfeljebb 2500 méter magasak, a trek jól jelölt ösvénye pedig jóval lejjebb megy párszáz méteres szint emelkedésekkel. Hegyet mászni nem kell, de a változatos terepen egy nap alatt négy évszakot prezentáló széllelbélelt időjárás, és a telepakolt hátizsák rendesen megdolgoztat. Ha nem vagyunk krőzusok, hogy a refugiókban fejenként napi 150-200 USD-t fizessünk egy emeletes ágyért félpanzióval, akkor vinnünk kell a teljes ellátmányt, és kemping cuccot. Ez nem a Himalája, itt nincs sherpa, aki gombokért cipeli.

Egy nap, négy évszak

Patagónia minden arcát megmutatta nekünk, egy nap alatt sokszor négy évszakot.  Ha épp esik nem jelenti azt, hogy egy óra múlva nem a napszemüveget keressük. A szivárvány csaknem olyan gyakori mint a hirtelen betörő szél, ami rendre majdnem elfújt minket. Sokszor nagyon erősen kellett megvetni a lábunkat és kapaszkodni. A lányomat fel is lökte egyszer, nekem meg a kamerám esett bele miatta egy patakba.

Bár az UV sugárzást sok helyen kiírják az arcunk nem a naptól lett piros, az erősen ajánlott 50 faktoros naptejet hiába cipeltük. A hajunk a természetes szélgép kócolta folyton. A löketekben lecsapó szél nagyon megnehezíti a haladást, még a zsebekből is kifúj mindent. Kaptunk főleg hideget, egy kis meleget, a hat napból hármat áztunk, de szerencsére jó túracuccaink vannak, így nem nagyon fáztunk. Az őszi mellékszezon előnye volt, hogy kevesen voltak a táborokban, és bár én előre foglaltam a sátor helyeinket, simán mehettünk volna foglalás nélkül is. Erre azonban nyáron nincs garancia, ahogy az időjárásra sem. Nyáron több az esély napsütésre, de simán dobhat a gép akkor is zuhogó esőt. Good luck!

Gyakorlati tudnivalók a trek szervezéshez

A trek bázis települése a mintegy 150 km-re levő Puerto Natales, ahol minden a Torres del Paine-ról szól. Santiagóból Punta Arenasba kell repülni (3,5 óra, a Sky Airlines a legolcsóbb ha időben vesszük a jegyet) , a reptérről egyenesen, 1-2 óránként mennek buszok Puerto Natalesbe (3 óra). Mint a legtöbb chilei település, Puerto Natales sem a design fellegvára, a házak jelentős része apró földszintes, szedettvedett viskó, átsüvít rajtuk a patagóniai szél, szigetelés, néhol még fűtés sincs. Az utcák, és sokszor a hostelek teraszai nappal  tele vannak kedves kóbor kutyákkal, akiktől este a macsekok veszik át a terepet. Valahol szimpatikus, hogy semmit nem használnak túl, de az ember által épített dolgokban nekem már túlságosan is a minimumra törekszenek. A trekking előtt a buszállomáshoz legközelebb kerestem szállást, hogy minél kevesebbet kelljen hajnalban gyalogolni. A Departamento Hikari apartman elképesztő olcsó is volt (45 USD  4 főre).  A trek utáni pihenőnapon inkább a centrumban levő Cabañas Última Esperanza-t (68 USD 4 főre) választottuk, ahol segítettek kocsibérlésben is.

Puerto Natalesben lehet trekking felszerelést bérelni, de elég tré minőséget adnak drágán. Ha több hónapig kalandozunk a földrészen valószínűleg így is ez a jobb megoldás, de legalább hálózsákot sajátot érdemes vinni. Mi inkább vittünk szinte mindent, de az egyik csomagunk repülős elveszése miatt mégis kellett hátizsákot, matracokat és főző eszközöket bérelnünk. A túráról áttekintő előadást tart mindennap 3 órakor az Erratic Rock nevű túracég. Mi sokat túrázunk, nekünk olyat nem mondtak, amit előtte ne tudtunk volna, de kezdőknek hasznos lehet. Puerto Natales buszállomásáról kora reggel és kora délután indul több busz is az onnan még 150 km-re levő nemzeti parkhoz. ( retúr jegy 15ezer Peso )

Felszerelés

Érdemes jó minőségű, gyorsan száradó technikai túra ruházatot vinni, fontos a réteges öltözködés. A mi pakkunk: gyapjú/technikai aláöltözet (2 hosszúujjú, 1 cicanadrág, utóbbi pizsamának is kell), 1 polár pulcsi, 2 rövidujjú póló, 3 túrazokni, 5 bugyi, 1 vékony, dzseki alá vehető pehelykabát, 1 széldzseki/esőkabát és esőnadrág, de a sok esőben megtett trek tapsztalata, hogy a gyorsan felrángatható, hátizsákot is beburkoló esőponcsó sokkal jobb választás. A ruháknak vízhatlan zsák, kajának zacskók, és a hátizsáknak is kell esővédő. Az eső miatt, és  a bokát is jobban fogja a magasszárú gore texes! túracipő, estére nem árt egy gumi pacsker, és szerintem nagyon hasznos a túrabot a széllel szembeni kitámasztásban és az ízületeket is tehermentesíti. Sapka, sál, legalább vékony kesztyű és meleg, 0 fok alatt is jó hálózsák kell. Szerintem megéri itthonról vinni felfújható Thermarest derékaljat, sokkal kényelmesebb, kisebb méretű és jobban szigetel a bérelhető polifoamnál. Főző cuccot elég bérelni, kis kemping gázt Puerto Natalesben lehet venni. A kempingekben az Italiano és a Paso kivételével van melegvizes zuhany. Kell még mini pipere és elsősegély szett, túra törölköző, fejlámpa, bicska, gyufa, evőeszköz, tartalék elem, powerbank, napszemüveg, és nagyon fontos a termosz. A patakok vize iható, fertőtlenítő tabletta nem kell.

Kaja

Az orbitális árú, és egyébként is előre foglalandó refugio reggelit/ félpanziót mi kihagytuk, és szinte teljes önellátással mentünk, amihez Puerto Natalesben vásároltunk be. Tortilla, tonhal, dobozos kaják, sajt, paprika, olajos magvak, por leves, tészta, kávé, tea, kekszek, csoki, alma volt a menü. Naponta kiszámoltuk a fejadagot és mindent vittünk, néha egy-egy sört, egy üveg szülinapi bort, kekszet és pizzát engedélyeztünk magunknak a kempingekben. Igazán az ellátmánytól lehet akár 15-20 kg is a hátizsák, a jó hír, hogy minden étkezés után könnyebb.

Kisokos Torres del Paine kempinghely/refugio foglaláshoz

Ha a nyári csúcsban, decembertől február végéig mész foglald le előre a kemping helyeket (vagy ha belefér a keretbe az emeletes ágyakat), mert anélkül megeshet, hogy hiába utazol 14ezer km-t, nem tudod megcsinálni a treket. Ez egy kisebb holdraszállás szervezés innen Magyarországról. Én elég sokat szöszöltem vele, de neked már nem kell. 🙂

A Torres del Paine Nemzeti parkba napközben be lehet menni előre foglalás nélkül a külföldieknek 21 000 Pesos (gyerekeknek 6000 ) belépő megvásárlása után. Trekkinghez ez több napra is érvényes jegy, de meg kell adni a bent tartózkodás  dátumait. Bent aludni a parkban kizárólag a kijelölt kempinghelyeken/refugio-kban lehet. Ezek annyira telítettek, hogy előzetesen legalább 3-4 hónappal ajánlott helyet foglalni. A legnépszerűbb W trek 4 nap alatt is megcsinálható, de ha kicsit élvezni is akarod a tájat, és nem csak menetelni én inkább az 5 napot javaslom. A teljes kör, az O trek 8-10 nap is lehet.

Mikor menjünk?

Szezon tekintetében a decembertől február végéig tartó nyári csúcs helyett érdemes megfontolni a késő tavaszt és a kora őszt, amikor már a tömeg lement, de már/még nincs nagyon hideg, van napsütés, bár a klímaváltozás erősödésével már simán lehet, hogy egy mellékszezonban jobb az idő mint a főszezonban. Talán a legoptimálisabb lehet november közepe- vége, vagy március eleje-közepe környékére időzíteni.

Sátorhely napi 21 dollárért

Fejenként, igen. Patagónia, és azon belül is a Torres del Paine Nemzeti Park legendásan drága hely, saját sátorral az ellátás nélküli kempingezés fejenként 9-21 USD/éj között van (nekünk még 8-20 USD volt, ezek már a 2020-21-es szezon árai).  Ha nem akarsz sátrat cipelni további 30 USD körül lehet 2 főre telepített, felszerelt sátrat is bérelni, és több pénzért még több komfortot, akár teljes ellátást venni a refugiókban. Az emeletes ágyas dormitory szobában alvás reggelivel vagy félpanzióval a mi 4 fős családunknak már napi többszáz dollárt kóstált, így inkább potom napi 60-80 dollárért saját magunk vitte cuccal sátraztunk.

Ha ez kiborítóan drágának tűnik, van másik!

A szomszédos argentín Patagóniában, a legalább ilyen szép Fitz Roy és Cerro Torre körül teljesen ingyen lehet túrázni. Igaz, ott nincs körtúra útvonal kiépített kempingekkel, szállásokkal a trekking útvonalakon, csak El Chaltenből lehet csillagtúrázni és pár kijelölt helyen nomád kempingezni. A Fitz Roy is egy igazi celeb hegy, stilizált körvonalát a Patagonia outdoor márka választotta logójának.

Hogy még szebb legyen jó kis logisztikai bravúr összelegózni a helyeket. Ehhez először tanulmányozd a nemzeti park hivatalos weboldalán szereplő térképet, ITT,  azonosítsd be a kempinghelyeket, döntsd el hány napot szeretnél túrázni! A főszezon, mikor a W útvonalán a kempingek nyitva tartanak október 1-től április 30-ig tart, ezt is csekkolni kell. Az O trek útvonalán a Serón, Dickson, Los Perros és a Paso táborok csak novembertől március végéig fogadnak. Ha csak 3 napod van gyalogtúrázni el kell döntened, hogy a Grey gleccser vagy a gránit tornyok érdekelnek inkább a fő látnivalók közül, 4 napnál kevesebb nem elég mindegyikre. A W treken a tornyokhoz közeli Torres Central és a Grey gleccserhez közeli Paine Grande kempingek a legnagyobbak, ezekhez lehet eljutni Puerto Natalesből busszal, a Paine Grandéhoz még egy borsos árú ( egy irányba 20ezer, retúr 35ezer Peso, 10 éves korig ingyen ) katamaránozás is kell a busztól. A két nagy kempingben több hely van, a Chileno, Los Cuernos, Frances, Italiano, Grey kempingek kisebbek. A W treket mindkét irányból, a Paine Grandétól vagy a Torres Centraltól kezdve is meg lehet csinálni, de az O treknél kötelező haladási irány van az óramutató járásával ellentétesen, és a parkőrök ellenőrzik a szállásfoglalást.

Egy túra, három cég

A parkban három különböző cég/szervezet működteti a W és az O trek útvonalán a kempingeket/refugio-kat: a park kezelője az állami CONAF, és két magán cég, a Vertice és a Fantastico Sur. A CONAF a W útvonalán a Camp Italianot és az O-n a Paso tábort működteti. Ezekben ingyen lehet sátrazni, de WC-n kívül semmi nics, és előre kell lefoglalni a sátorhelyet.  A többi táborhelyen a melegvizes zuhany mellett jó pénzért étterem és kisbolt is van 20ezer Pesos pizzával, 3-6000 a sör, 2-3000 a tonhal konzerv, van tojás (1500 Peso 3 db), naptej és még wild-fi is ( 1 óra 10 USD)!

Logisztikai bravúr VPN-nel

A 6 napos túrához a Vertice-nél foglaltam 3 éjre a Torres Central, Camp Serón (20 USD/fő) és a Camp Chileno (20 USD/fő) táborokba. A negyedik éjt a W trek közepén az állami Conaf által működtetett Camp Italianoba (itt ingyenes a sátorhely), az utolsó két éjt pedig a Fantastico Sur  által működtetett Paine Grande (10 USD/fő) és a Grey Campekbe ( 8 USD/fő) tettem. A Vertice és a Fantastico Sur weboldalán pikkpakk ment minden. A bökkenőt a CONAF által működtetett Camp Italianoba való foglalás jelentette Magyországról.

A CONAFnál csak a park belépő megvásárlásával együtt lehet az ingyenes Camp Italianoba ( és az O treken a Camp Pasoba is) helyet foglalni. Csak a spanyol részen működik a foglalás, de minimális spanyol tudás is elég hozzá. Ehhez a CONAF weboldalán be  kell regisztrálni, kosárba tenni a kiválasztott napokra a belépőjegyet, és az ingyenes Conaf kempingekbe a szállás igényt. Eddig jó, de fizetni nem tudtam. Egy hétig emailezgettünk a Conaffal, átutalni nem lehet.

Már majdnem foglatam inkább a legközelebbi Los Cuernosba mikor kipattant a szikra. A megoldás egy VPN (Virtual Private Network) szolgáltatás előfizetés lett, de ezt magamnak kellett kisilabizálnom. A VPN-en keresztül chilei IPcímről belépve azonnal működött minden! A sztorihoz hozzátartozik az is ( csak hogy ismét illusztráljam a laza latinos ügymenetet ), hogy hiába küzdöttem mégsem aludtuk legalább ezt az egy estét ingyen az Italianoban, mert valami időjárási havaria miatt bezárták. Bár megvolt az email címem erről nem küldtek értesítést, teljesen véletlenül Puerto Natalesben a Conaf iroda előtt elsétálva láttuk a tacepaót, hogy a Camp Italiano zárva. Paff.  Szerencsére nem főszezon volt és tudtunk Puerto Natalesben foglalni a legközelebbi Los Cuernos kempingbe. Puerto Natalesben indulás előtt jó ötlet csekkolni a Conaf irodában az útvonal eseményeit akkor is ha minden szállás megvan előre.

Remélem ezzel a Torres del Paine kempinghely foglalási szappanoperával  másnak sikerül elkerülni egy-két éjszakai drága kempingezést.

Napi Torres túrák kevésbé sportosaknak

A Torres del Paine Nemzeti Parkba be lehet menni napi túrára is. ( Belépő 21ezer Peso felnőttnek, 6000 Peso gyereknek ) Ha nem tudsz/akarsz több napig gyalogolni, málhát cipelni valamit így is látsz belőle. Legtöbben így, Puerto Natalesből nézik meg a Mirador Base Las Torres kilátót a gránit tornyokkal és előttük a lagúnával, vagy a Grey gleccsert. Puerto Natalesből  buszokkal lehet eljutni a W trek két klasszikus kezdőpontjához, a Torres Centralhoz, és a Pudeto-tól menő katamarán  (egyirányba 20ezer Peso, retúr 35ezer Peso ) állomáshoz, amivel a Pehoe tavon átkelve a Paine Grande kempingtől a Grey gleccsert lehet napi gyalogtúrával bevenni. Szezonban naponta kora reggel és kora délután mennek buszok Puerto Natalesből (retúr 15ezer Peso). Ha a reggelivel elmegyünk a parkból estefelé visszainduló  busszal visszaérünk a napi túráról. Ezt így önállóan meg lehet csinálni, szerintem felesleges drága vezett túrával menni. Ha a tornyokat akarjuk megnézni akkor a park bejáratnál, Laguna Amarga-nál kell leszállni és átszállni a Torres Centralhoz menő “shuttle” buszra.

TORRES DEL PAINE TREKKING ÚTVONALUNK

  • Márc. 29. Puerto Natalesből délutáni busz – Torres del Paine Nemzeti Park: Torres Central tábor
  • Márc. 30. Torres Central – Camp Serón az O trek útvonalán, 13 km
  • Márc. 31. Camp Seron – Torres Central –  Chileno Camp, 20 km
  • Ápr. 1. Chileno Camp – napkelte a Mirador Base Las Torres-nél – Chileno Camp – Los Cuernos Camp, 21 km
  • Ápr. 2. Los Cuernos Camp – Paine Grande Camp, 14 km
  • Ápr. 3. Paine Grande Camp – Glacier Grey Camp, 13 km
  • Ápr. 4. Glacier Grey Camp, Grey gleccser függőhidak az O treken – Paine Grande Camp, 20 km. Paine Grande – Pudeto katamarán a Lago Pehoe-n – busszal estére Puerto Natales

Egerészés a Serón táborban

Az első két nap gyönyörű időnk volt. A Torres Centralban késő délután a toronyok szép napos látképe, legelésző lovak és a látogató centrumban 5000 pesos sör és 1 órára 10 USD-ért még wild-fi (muhaha) is fogadott. Másnap a hegyet körbeölelő O trek egyik állomására, a Seron táborba mentünk. Az oda vezető út elején egy mohalepte varázsfás erdő után jó darabon kormos, kopár, leégett fatetemek meredeztek extra figyelmeztetésként a tűzgyújtási tilalomra. A park történetében háromszor, legutoljára 2011-ben okozott túrázó a szél miatt gyorsan terjedő tüzet. A Chileno táborban, a tornyokhoz legközelebb még főzéshez sem lehet tüzet gyújtani, és a többi táborban is külön legalább egy sátrat vagy zárt  konyha helyiséget biztosítottak a főzéshez.

A Paine folyó völgye

nagyon tetszett a csipet csapatnak. A rengeteg ló csak úgy kicsapva jó kis szépségpötty a széles láthatáron. Ha Patagóniában élnék minden bizonnyal én is lovagolnék. Az égen kondorkeselyűk, papagájok cikáztak, a rókák meg már szinte kutyaszerű viselkedést vettek fel, és kunyeráltak. A Torres Central kempingnek még saját házi nyula is volt, a Serónban meg az impozáns caracara madárból egész falka marakodott a nyitva hagyott szemetesen míg el nem hessegették őket. Az állatok hozzászoktak az emberhez.

Kénytelen-kelletlen egerésztünk is, ugyanis a nyári, sok maradékot hagyó turistaáradat miatt a rókáknak már derogál, a cincogik elszaporodtak és rájárnak a túrázók ellátmányára, a sátrat, túra eszközöket átrágva dézsmálnak. Nálunk fényes nappal próbálkozott egy, nagyon ordított mikor elkaptuk a grabancát. Éjjelre a fára kell lógatni a kaját, és remélni, hogy egy puma sem jár erre, a Serón mellett ugyanis az is őgyelgett két kölyökkel. Sajnos a kézkrémes tubusom is megtetszett egy egérnek, amit a hátizsákom bánt.

Nem vagyunk cukorból

Az első két nap drámai felhők között bújócskázott a nap, kellett a napszemüveg is, kellemes 16 fok volt, és süvített a hírhedt patagóniai szél. Gyalogtúrázáshoz ennél jobb idő nem is kell. Április eleje már mellékszezon, ( április 30-án minden tábor bezár az itteni télre) kellemesen kevés volt az ember, minden táborban el lehetett férni, jutott sorbanállás nélkül forró zuhany, és orbitális pénzért sör meg az itteni kreatívkodó nevén wild-fi.

A harmadik nap fordult a szerencse, beborult az ég, a nap hiába próbálkozott, és ugyan nem ömlött dézsából az eső, csak úgy permetezgetett, de az pont elég ha órákig megy a fel-le csiki-csuki játék az esőkabáttal, meg a hatalmas nejlonzsákok ráncigálása a hátizsákra. ( Note to self: legközelebb esőponcsó is legyen.) A patagóniai táj látványa így is gyönyörű volt, de nem volt komfortos a vízszintesen a széllel szembe csapó esőben gyaloglás. De nem vagyunk cukorból, ahogy mondani szokás….

A Tornyok

A trek névadói, a híres gránit tornyok vintázs, némafilm színekben, szégyenlősen félig felhők mögé bújva mutatkoztak meg. A Mirador Base Las Torres lagúna szomorkás acél színben derengett, míg körülötte a kőgörgeteget megszakító őszi lombhullató színekben pompázó bonsai erdő csak úgy vibrált! A Torres napkeltéhez a Chileno táborban kell éjszakázni. Míg a csipetek aludtak mi hajnal negyed6-kor a férjemmel felkeltünk és sötétben indulva felkaptattunk oda-vissza 8 km-t. Az esti esőből tudtuk, hogy a tornyokat aranyszínűre festő teátrális napkeltére nem számíthattunk, de még így is lélegzetelállító volt a látvány.

Egész nap ment a nem épp bárányfelhő birkózás, jött az égi áldás, a tavakról sokszor felfelé fújta ránk a vizet a szél, és mocsárrá alakult ösvényen gázoltunk. Itt esett meg az is, hogy szegény Flórát egyszerűen belökte egy bozótba a szél, én meg akkorát botlottam, hogy a kamerám egy patakba esett. Rögtön kikaptam ugyan, de egy napig sanszos volt a kaput. Estére az elemekkel folytatott harcban az ázott veréb állapot olyan fokára értünk, hogy a Los Cuernos kempingben egy alku után upgradeltünk dormitory szobára, ami végül csak a négyünké lett. Ez főszezonban elképzelhetetlen. A Cuernos vaskályhái életmentőek voltak, reggelre mindenünk megszáradt. Még a kamerámba is visszaköltözött az élet, csak egy kis folt maradt mementóként a Grey gleccserről készült képeken a sarokban, majd az is eltűnt. Az éjjeli süvítő szelet és esőt félálomban hallva sok pénzt megért a mégoly nyikorgó emeletes ágy. A híres-hírhedt patagóniai szélre az Erratic Rock túravezetője füldugót javasolt éjszakára, én meg imádtam hallgatni ahogy süvít.

Még szél és mocsár

Negyedik napunk bíztatóan egy dupla szivárvánnyal indult, de nem sokáig tartott az öröm. A Paine Grandéig tartó szakasz nagy részén megint szakadt az eső, a tényleg bezárt Camp Italiano után a Glacier Francesból semmit sem láttunk, a Mirador Britannicohoz ezért nem is mentünk be. A süvítő locspocs kitartott az ötödik nap reggeléig. A folyók erősen megindultak. Pár nappal visszatértünk után le is zárták a treket mert az egyik függőhidat elsodorta a víz. A 75 USD/fős dormitory szobát a Paine Grande kempingben nem vállaltunk be. A Fjallraven sátrunk kifogástalanul vizsgázott az egész éjszakás esőben.

A legkékebb szürke

Az ötödik napon a trek másik szupersztárja, a Grey gleccser felé jött vissza a szerencsénk. Előörsként kisebb-nagyobb jégkockák ücsörögtek a Grey tavon. Csodálatos fény- és árnyékjáték, na meg a Patagónia védjegy üvöltő szél mellett derengett fel a gleccser. Irdatlan nagy kék hegyként nyomult előre, csak apró törpe volt előtte a gleccsernéző túrahajó.

A Grey kempingtől másnap reggel a hátizsákokat a táborban hagyva tovább szaladtunk pár kilométert az O trek útvonalán levő két panoráma függőhídig. Ezekről csodálható meg legközelebb a Grey gleccser, a legkékebb szürke, amit valaha láttam. Chilébe indulásunk előtt pár nappal jött a hír, hogy a Grey gleccserből egy óriási darab leszakadt, ami hosszú ideje nem történt már meg. A leszakadt darab is jól látható a képeken. Egészen szürreális, hogy egy ilyen óriási jégmező mellett milyen mélyzöld erdőrengeteg van.

A cápauszony

A Grey utánhátszéllel visszavitorláztunk a Paine Grandéig, ahol a Torres végül stílusosan ragyogó nappal búcsúzott tőlünk míg a vártunk a katamaránra. Az acélkékes szürkés borongós vintázs hangulat sem filter eredménye a hajóról készült fotókon. És nézzétek csak a kedvenc hegyemet ott középen, azt a kis aranyos tűhegyest! Ő a Shark’s Fin, azaz a cápauszony névre hallgat. A hajóról nézve szinte vártam mikor tör be az óriási cápahegy a tóba. Nehéz volt betelni ezzel a hellyel.

Fantasztikus volt látni, ugyanakkor elgondolkodtató ez a felkapottság miatti nyomás a természeten. Pedig itt még tömeg-  és túlturistásodásról nincs szó. A következő évtizedek utazó trendje nagyon helyesen az lesz, hogy nem, vagy nem csak a best of, leghíresebb helyeket keressük, hanem inkább olyanokat, amik nem szerepelnek 1millió instagram fotón. Nyilván nagyon sok ilyen ismeretlen instapozitív hely van Patagóniában is, csak keresni kell. Azt hiszem ezzel tennénk a legnagyobb szívességet magunknak és a Földnek, meg ha nem akarnánk összkomfortos természetet, még akkor is ha egymilliárd légy nem tévedhet.

 

 

Pin It on Pinterest

Share This