Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
Masouleh – Rudkhan Castle – EcoLotka Lodge – Anzali lagúna – Qom – Kashan – Abiyaneh
2019. október 5 – 9.
A négy nő Iránban túrát Teheránban kezdtük. A reptérre Bahar, az út nagy részén velünk tartó driver-guide lány jött értünk éjjel egykor. Hogy a 19 napunkat maximálisan ki tudjuk használni sofőr-idegenvezetővel béreltünk autót, ez Iránban is bevett szokás. Négy főre már meggondolandó alternatíva a tömegközlekedéssel szemben, de nemcsak a kényelem miatt volt jó választás. ( Részletek a Praktikus infó posztban. ) Bahar, a shirazi idegenvezető lányunk az egyik legjobb dolog volt, ami Iránban történhetett velünk, és nemcsak azért mert sokat tudott a meglátogatott helyekről, és rengeteg farszi nyelvű ügyintézésben segített. Korban ugyan mi lehettünk volna az anyukái, ő mind a 27 évével anyánk helyett anyánk volt, és vele egy kicsit speciális női szemszögből is személhettük Iránt, a végére barátnőként váltunk el.
See You in Iran….
Az Ukrán Légitársaság ugyanazon járatával repültünk, amit 2020 januárjában az iráni légierő véletlenül lelőtt a háború szélére eszkalálódott USA-Irán konfliktusban. Hátborzongató érzés volt erre a hírre ébredni. A 2019 tavasz óta elmérgesedett nagypolitikai játszma következményeként a turizmus Iránban földbe állt, azóta már csak közel-keleti, török vagy az ukrán légitársaság repült Teheránba. Bahar mesélte, hogy a 2020 januári események után a túrák 70%-át visszamondták, csak reméleni lehet, hogy ha nem rosszabbodik a helyzet akkor pár hónap múlva újra merészkednek külföldiek az országba. Szomorú, hogy ami keveset a médiból ránk ömlő mullah, ajatollah fejekkel és terrorista képekkel összekötött iranofóbiából a személyes találkozások, élmények, az ország legendásan vendégszerető népe le tud bontani azt egy ilyen eseménysorozat egy szempillantás alatt újra felépíti. Az iráni emberek pedig egy cseppet sem lettek attól kevésbé kedvesek és vendégszeretőek, hogy a nagyhatalmi politika erőt fitogtat a fejük felett, ami elég sok emberéletbe került.
A teheráni reptéren éjjel is lehet pénzt váltani jó árfolyamon az első emeleten, és helyi SIMkártyát is tudtunk venni. Másnap rögtön indultunk északra a Kaszpi tenger mellé, így a dugók miatt irányban levő, szimpla város széli hostelben aludtunk pár órát. Egy felejthető első reggeli után megérkezett Arya is, a privát bankárunk, aki a szállásra hozta az elkészült helyi Daric bankkártyáinkat. Gyorsan feltankoltuk a kártyákat 300 Euróval, amit Arya rialra is váltott nekünk, s ezután szó szerint mindent ezzel fizettünk Iránban, mint a helyiek. Nagy könnyebbség volt a pénzkötegek hurcolása helyett.
Gilan tartomány, Kaszpi tenger
Kevésbé tipikus zöld iráni tájképekkel kezdtük az utat. A Teheránból mintegy hat órányi autózással elérhető Gilan tartomány Irán teáskannája. Ahogy haladtunk északabbra az Iránnal főleg azonosított kopár vidék egyre zöldebbre váltott. Első szállásunk Fuman város szélén egy narancsfákkal is felturbózott teaültetvényen, a Moein Hotelben volt ( 46 Euro 2 főre), ahol reggeli előtt sétáltunk egyet a teabokrok között hangosan zümmögő méh koncertben. Érdekes élmény volt a hotel wellness részlege is, amit kegyesen heti két nap pár órára átengednek a nőknek. Szigorú női felügyelet mellett szaunázhattunk és úszhattunk egyet normál nyugati fürdőruhában, és természetesen jól megmustráltak minket wellness női alkalmazottai.
Rudhkan erőd
Bár Iránban a futás nem jön szóba, de másnap megvolt a napi edzés. A zöld dzsungelben vezető 1200 lépcső után elénk táruló Rudhkan erőd az arab hódítók elől védte a középkorban Iránt. Mi mást csinálnának itt is az emberek mint miközben felmásznak a 42 toronyból látogatható néhányra, hát szelfiznek. Na és mindenki mindenkivel megismerkedik. Volt egy dalos férficsapat is, kérem szépen nem kell itt alkohol a jókedvhez! Rólunk rögtön tudta az egész erőd közönsége, hogy magyarisztánból jöttünk. A képeken látható szép kurd lány azt is megtanította hogyan kell turbánt kötni, ami megváltás volt a meleg kendő helyett. Iráni nők is simán hajadonfőtt kaptattak felfelé, szóval északon, nem városi helyeken, természetben nincs akkora ruha szigor.
Meglepő volt az erődhöz vezető úton meg úgy egész Gilan tartományban, hogy rengeteg házi kedvenc kutyát láttunk a gazdijával, pedig Iránban a kutya tabu, a kutyatartás erősen meg van nehezítve, szinte be van tiltva. Néhány éve hoztak egy olyan törvényt, hogy nappal nem lehet kutyát sétáltatni, így a legtöbb városi kutyás éjjel megy ki a parkokba. Vidéken kicsit egyszerűbb kutyásnak lenni Iránban, de Teheránban már valóban egyetlen kutyát sem láttunk. A kutyafóbia állítólag egyrészt oda vezethető vissza, hogy Mohamed próféta ‘cat person’ volt, és gyűlölte a kutyákat, másrészt mikor az arab hódítók elfoglalták Iránt 651-ben, akkor rengeteg kutya volt, amik védték a gazdáikat.
A klérus, ami Iránban egyben az állam is, ellenzi a kutyatartást mert az egyre több házi kedvenc kutya nagyon elítélendő nyugati dolog. Nagyon leegyszerűsítve tehát kutyát tartani Iránban egyfajta ellenállás is. De Iránban rengeteg dolog be van tiltva, kezdve az alkohollal a fészbukig, mégis mindenki használja, csak fű alatt, titokban. Otthon isznak alkoholt és házibuliznak, és mindenkinek van VPN-je. A See you in Iran Facebook csoportnak 145ezer tagja van, főleg irániak, annak ellenére, hogy állítólag minden tele van titkos rendőrrel. A csoportot ajánlom az aktuális iráni helyzetről való valós információ beszerzésére is.
Masouleh falu
Következő állomásunk a képeslap falu Masouleh, ahol a háztetők szó szerint az utcák is. A vertikális sétára kihívó falu olyannyira meredek, hogy az egyik ház teteje a felette levő ház előtti utca vagy udvar. Az Albroz hegységben 1000 méteres magasságban fekvő, vagyis inkább álló falu két vége közt 100 méter magasságot lehet lépcsőzni. Itt még a szerelmesek is készíthettek pár kézfogós, homlokpuszis fotót, habár a gombafejű főnik posztere nem messze ormótlankodott. A szép régi ajtók kétféle kopogtatójának alakja külön szolgált a férfi vagy női látogató megkülönböztetésére, ezt aztán egész Iránban megfigyelhettük. A másféle hangot kiadó kopogtatás hallatán a bent lakó nők eltakarhatták magukat férfi látogató érkeztekor. Külföldiek alig látogatják a fő csapásiránytól messze eső UNESCO Világörökség várományos falut, aminek a látképéért érdemes egy szemközti dombra menni. Mi a temetőbe másztunk fel, ahol a panoráma mellett nagyon érdekes volt látni, hogy az elhunytak fotóit óriás méretben gravírozzák a sírkövekbe.
Masouleh-ben próbáltuk ki Gilan tartomány hagyományos ételeit is. Padlizsánfüggőként a mirza gashemi rögtön kedvenc lett, és fincsi a hagyományos perzsa, de számtalan verzióban létező megáll benne a kanál típusú leves, az ash is. A sáfrányos cukorral felszolgált tea pont olyan finom mint amilyen szép. A kávét viszont Iránban el is felejthetjük, csak rosszat ittam. A perzsa tea mellett a gyümölcsök – különösen a szőlő – olyan mézédesek mintha az édenkertből jönnének, megismertem egy új gyümölcsöt is, a borbolyát, amiről kiderült, hogy otthon nő a kertünkben, csak eddig nem merült fel, hogy fogyasztható. 🙂 Mindennap kipróbálhattunk valami mást, épp friss pisztácia szezon volt, és isteni az iráni gránátalma, amit a fejnyi méretű gyümölcsökből juice formájában is nyakaltunk. Egy iráni piacra betévedni a szemnek is ünnep, méretre osztályozva teszik még gusztábbá a portékát. Fuman híres az ottani koluche sütiről, lépten-nyomon árulják a hatalmas, lapos, és rendkívül finom korongokat a városban. Szobrot is állítottak neki egy helyi nővel, de mivel az iszlám nem éppen híres az emberábrázolás művészetéről, szinte az összes köztéri plasztikai alkotás Iránban inkább amolyan vicces ovis kísérlet.
Helyi iráni ételek: Budapesten élő iráni barátaink, Masha és Fahrad is megcsócsálták az útitervet velünk, és kiegészítették az egyes állomásokon ajánlott helyi ételekkel is.
– Gilan: Mirza Gashemi (padlizsános paradicsomos étel), Koluche sütemény, Mahi Kabab (hal )
– Qom: Sohan, pisztáciás, ropogós gejl édesség csinos dobozokban
– Kashan: Kabab koobideh rizzsel (marinált marhahús kebab)
EcoLotka Lodge: falusi turizmus Iránban
A külön említést érdemlő Ecolotka Lodge volt a következő szállásunk. Több tradícionális gilani ház alkotja, amit a tulajdonosok az enyészettől mentettek meg, és építettek mellé újakat is. Egy fiatal család működteti, 5 éve költöztek ide Teheránból, elegük lett a szmogból, dugóból, na és itt a boldog tyúkfarm mellett megfér az öt kutyájuk is. Ahol lehet próbálok ilyen rurális szállást is keresni, a sok jobb-rosszabb hotel közül erre biztosan emlékezni fogok, még akkor is ha a fürdő nem a szobában van, és a földön kell aludni egy rollup matracon, na meg szúnyogból sem volt kevés. Sajnos csak egy estét töltöttünk náluk pedig érdekes programajánlataik vannak a környékre. Nagyon finom vacsorával és reggelivel együtt 5 főre cakkpakk 52 euró volt.
A környék híres látnivalója még az Anzali lagúna,
ahol mi is tettünk egy motorcsónakos kört, de hasonló madárvilág máshol is van, igazán látványos a vízililiomok tavaszi-nyári virágzásakor lehet. A hajósunk kivitt minket a nyílt vízre is pattogni, sok köszönet nem volt benne, legfeljebb, hogy kipipáltuk a hajózást a Kaszpi tengeren. Anzali híres az itteni, szigorúan exportra szánt kaviárról, de az egyetlen dugi hely ahol hozzájuthattunk volna épp zárva volt. A városkát elhagyva volt alkalmunk megszemlélni a strandolást iráni módra, kocsival…. Szürreális látvány volt ahogy a vízparti homokba parkolt autóik mellett piknikeztek a parton. Fürdeni nem szokás, nőknek pláne, de férfiak is csak néhányan mentek be a vízbe.
Qom – Irán Vatikánja
Anzaliból késő délután indultunk egy jó hat órás menetben Qomba. Szállásunk az Olympic Hotel ( 37 Euro 2 főre ) volt, ahonnét jó kilátás nyílt az arany kupolás Fatima Masumeh mauzóleumra, Qom fő látnivalójára. A város Irán második legszentebb helye, és egyben az 1979-es iszlám forradalom óta az országot irányító siíta klerikális elit szellemi agytrösztje. Az egész város extrém konzervatív, tele a nálunk a tévéből sajnálatos Irán imidzsként ismerős turbánban és hosszú klepetusban nyüzsgő mullah-kal. Nőket szinte csak a helyi little black dress-ben, értsd, fekete csadorban lehet látni. Szuper a 35 fokban! Ja, nem…. Bahar külön felhívta a figyelmünket, hogy Qomban a lehető legkonzervatívabban öltözzünk. A Fatima Masumeh mauzóleum, Imam Reza, a 12. imam mártír halált halt nővérének mesés emlékhelye.
“Sadness feasts”, szomorúság ünnepek
A mártír kultúra egész Irán alapvetése, szinte minden mecset vagy emlékhely valakinek a mártíromságát hirdeti. Az ország útjai mentén főleg az irak-iráni háborúban meghalt mártírok fotói sorakoznak, Iránban a martíromságot óriásplakátolják a fogyasztás helyett. A már épp végetért Muharram szent, és természetesen gyászt is tartalmazó hónapja után kint maradt fekete zászlók is mindenhol szegélyezték az utakat, és viszonylag gyakran botlottunk kisebb ünnepségekbe, amiket Bahar csak “sadness feast”-nek, azaz szomorúság ünnepnek hívott.
Qomban, ahogy az egyik helyi fiatal fogalmazott, a totalitárius teokrácia szent központjában sétálni nekünk az út egyik legegzotikusabb élménye volt. Némileg meglepő, hogy egyáltalán külföldieket, és nem muszlimokat beengednek, ( turista tömegek nem ostromolták a helyszínt….. ) sőt, még egy elvileg angolul beszélő önkéntes kísérő nőt is kaptunk magunk mellé. Ő szegény kevéske angol tudásával derekasan próbélkozott átadni nekünk valamit a muszlim mitológiából, de ilyenkor mindig rájövök, hogy lehehetlen küldetés turistaként mégcsak a felszínét is kapisgálni egy vallásnak. A bejáratnál kiosztott turista csadorban mehettünk be az arannyal borított kupolás komplexum udvaraiba. A szentély már zárt volt előttünk, és úgy 30 perc múlva a nézelődés csúcspontján egy pasi hipphopp egyszercsak kitessékelt bennünket bérmiféle magyarázat nélkül, hiába próbálkozott a meggyőzésével Bahar is. Csak később olvastam az útikönyvben, hogy szigorúan tilos itt fotózni, de sehol nem volt kitéve ilyen, és a világon senkit nem érdekelt a hívők közül, és a kiebrudalónkat sem érdekelte.
Az egész épületkomplexum nagy hatással volt ránk, amit megfejelt, hogy két temetési menet is elvonult előttünk. A Fatimah Masumeh mondhatni népszerű temetkezési szertartás helyszín. Végülis egy mauzóleum. Az egyik elhunyt fontos ember lehetett mert többszázan vonultak vele, külön a férfiak és nők, az özvegy olyan teátrális siratással, hogy ha nem tudom hol vagyok azt hiszem filmforgatás.
Vigyázat, felkavaró tartalom. Qomban ilyen egy temetés. Gondolkodtam rajta feltegyem-e ide ezt a minivideót, tudom, megosztó lehet. Teljesen véletlenül jött ez a menet szembe miközben ámuldoztunk, és persze fotóztunk a Fatima Masumeh emlékhelyen, aminek a fotógalériáját egy poszttal lejjebb láthatjátok. Külön hivatalos muszlim önkéntes guide-dal mehettünk be, lehetett fotózni, és ezen a helyen a temetések is gyakoriak, mondhatni népszerű temetkezési szertartás helyszín. Végülis egy mauzóleum. Nekem nagyon érdekes volt ez a teátrális siratás, közeli képek nincsenek, a leplek és turbánok meg amúgy is eltakarnak.
Sajnos egyszerre több videót nem lehet feltenni, de éles kontraszt volt ezután kb 15 perccel ugyanitt, csak egy másik udvarban az iskolás gyerekcsapat, akik meg vidáman énekeltek nekünk egyet.Posted by MiraDonna.hu on Wednesday, October 9, 2019
Éles kontraszt volt ezután kb 15 perccel ugyanitt, csak egy másik udvarban az iskolás gyerekcsapat, akik meg vidáman üdvözöltek és énekeltek nekünk egyet.
Tétova teve klub
Qom-ból Kashanba menet az út egyik legvidámabb sztorija esett meg velünk, ami szerintem tökéletesen illusztrálja az iráni vendégszeretetet. Sokmindenre felkészültem lélekben Iránnal kapcsolatban. Hogy útközben az autóút mellett meglátunk egy csapat tevét, ok. Hogy együtt csapunk tétova teve klubdélutánt az éppen szintén a tevéket stírölő Freddie Mercury hasonmás teherautó sofőrrel arra azért nem gondoltam, de hogy még az ősrégi Mack típusú monstrumába is beszállhatunk, majd indítványozza, hogy próbáljuk ki a motorháztetőt is, na arra azért felhúztam volna a szemöldököm álmomban is. A végén a kendőt is majdnem levettük! De az azért duuúúrva lett volna!
Így mulattunk el közösen egy órácskát, minke folyományaként Kashanban a Világörökség Fin perzsa kertet már nem a legjobb fényviszonyok között láttuk. Igaz, ott sem maga az 1590-ben épült legrégebbi perzsa kert volt a legemlékezetesebb hanem egy idős iráni nő, akivel vagy 20 percen át üldögéltünk jókislányként nevetgélve az egyébként valóban impozáns, csobogókkal teli kertben különféle beállításokban közös fotókat készítve.
A Noushabad Underground City
is útközbe esett Kashanba menet. Nem vagyok a földalatti dolgok nagy rajongója, de a mintegy 1500 évvel ezelőtt épült rendkívül kiterjedt, és jó állapotban levő földalatti várost ajánlom egy vizitre. Köszönhetően annak, hogy csak néhány évtizede fedezték fel nagyon jó állapotban van. Az egymásra épülő, vízvezetékkel, wc-kkel és hosszabb emberi tartózkodásra kialakított terekkel kialakított labirintus 3 emelet mélységben 3-tól 18 méterig épül egymásra, és az ősi iráni mérnöki-építészeti teljesítmény egyik szép példája.
Kashanban
egy napba rengeteg mindent zsúfoltunk. Nekem a leginkább a bazár és benne a karavánszeráj tetszett. A bazárban elég nagy feltűnést keltve mustráltuk meg az aranyékszer felhozatalt, volt rajta mit! Egy iráni bácsival is kvaterkáztunk teázgatva filmbeillő díszletek között, aztán meg két pék beinvitált minket a frissen sülő lapos “krisztus kenyerek” közé, ahol az izzó kemencében néztük az apró kavicságyon sülő mennyei kenyereket, és – meglepetés! 🙂 – egy szép adag mennyei finom ajándék kenyérrel távoztunk.
Kashan ősi kereskedőváros, és híres a rózsajáról, ami nekünk túlpacsulis, de még a szállásunkon is rózsás víz volt a welcome drink. Itt sok a tradicionális, valamilyen víz tematika köré épített rózsakertes, udvaros tradicionális ház, mi is egy ilyenben aludtunk. (Mahinestan Rehab Hotel, 2fős szoba 48 Euro ) Természetesen itt is számtalan közös fotóra kellett megállni helyiekkel és ha minden teameghívást elfogadtunk volna, amit kaptunk akkor még talán mindig Kashanban lennénk.
Az Agha Bozorg mecsetben
ismét felvettük a szűzmária, avagy molylepke jelmezt, megint sikerült pár portré és közös kép a mecsetőr nénivel, aki nyilván teljesen igazi Louis Vuitton kendőt villantott a fekete csador alól mosolyogva. A kashani tradícionális házak közül mi a Borujerdi házat néztük meg. 1857 körül épített mézeskalács palotát a fő kupola mellett a falakat borító aprólékosan kidolgozott kőfaragványok és mozaikok teszik kiemelkedővé.
Abyaneh
zöld fákkal körbeölelt vörös vályogtéglás faluját Esfahanba menet ejtettük útba. A gyönyörű hegyi környezetben fekvő falu kicsit Masouleh-et juttatta eszembe. Különlegessége, hogy az itt élő nők egy sajátos apró virágos kendőt hordanak, és a férfiakat is lehet még tradicionális bő gatyában látni. A szerkókba be is lehet öltözni egy fotózásra, ez egyébként kb a legnépszerűbb turista szórakozás az irániak között rögtön a mindenhol piknikezés után. Ha az ázsiai arcok meg a falukép nem járnának hozzá akár egy magyar faluban is lehetnénk. A kanyargó, meredek utcákat omladozó és kikupált fa balkonos vörös házak szegélyezik. Wannabe instasztárt is láttunk munka közben az instapozitív utcákon. A falu panorámájáért érdemes kisétálni a falut övező kerteken át egy közeli dombra.