Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
Összerendezgettem még egy csokor japánság anekdotát és megfigyelést ebből a különös országból. Hátha valakinek ezen múlik a Legyen Ön is milliomosban a 20milliós kérdés!
Sokat elárul a japán közösségi pszichéről, hogy a Japan Rail-nek azért kellett elnézést kérnie a nagyközönségtől mert egyik vonata 24 másodperccel véletlenül előbb indult el a menetrendhez képest. De azt is kerek szemekkel olvastam, hogy Japánban kvázi illegális a túlsúly. Nem, nem a sumo birkózók esetében. 🙂 Ez azért is különösen meghökkentő, mert egy Japánban nem létező problémára hoztak törvényt. Az indoklás szerint a közösség védelmére, hogy az elöregedő lakosság megszaladó orvosi költségeit legalább a túlsúlyból fakadó betegségek ne terheljék. A 2008-as ‘metabo law’ szerint a cégeknek büntetést kell fizetniük alkalmazottaik után ha bizonyos méretet meghalad a csípő körfogatuk. Egy olyan országban ahol a túlsúlyos ember ritka mint a fehér holló. Mint nálunk a tüdőszűrőre, Japánban csípő körmérésre kapnak behívót a 45-74 köztiek. Először azt hittem ez álhír, de olyan hiteles források is hozták mint a New York Times.
Az is lehet, hogy már nincs is hatályban a törvény, erről nem találtam semmit, de ez is annyira beleillik a japán furcsaságokba. A legtöbb fejlett országban egy ilyen törvény skandallum lenne, hiszen sokféle individuális emberi jogot sért. 10 éve Japánban élő olvasóm, Ákos nem hallott erről, szerinte a japánok vékonyságának a genetikán kívül a sok nyers hal és zöld tea a titka. Ironikus, hogy a dohányzásra nincs hasonló törvényük, pedig az probléma. A fejlett világban a japánok szívnak a legtöbbet. Az erős japán dohánylobbi köszöni jól van.
Első japán emlékem
A felkelő nap országához kapcsolódó első kedves, és meghökkentő élményem 1998-ból származik. Kora huszonéves koromban éveken át kaptam képeslapokat egy japán nőtől és velem egykorú lányától, Kyokotól és Sumitól. Ők az anyukám kis fertődi vendégházában laktak több héten át. Mi voltunk nekik az egzotikum netovábbja! Gondolhatjátok milyen volt a kommunikáció, ment az activity. Én sosem találkoztam velük személyesen, hiszen akkor már javában Budapesten kergettem a nagybetűs életet, de úgy emlékszem többször fordítottam telefonon közöttük. Angolul se nagyon tudtak, de csak maradtak és maradtak. Nekik ugyanis elképesztő luxus volt, hogy egy kertes házban laknak, és hatalmas teraszon reggeliznek naponta, hiszen Japánban zsúfolt városokban, picike lakásokban élnek, ahol a saját kert nem létező luxus.
Adjuk hozzá, hogy volt kutya, cica, és anyukám házi kosztja. Kedvencük a meggyes rétes volt. Na és mindez nekik elképesztő olcsó is volt, szinte nem is hitték el az árakat. Komolyzene rajongók is voltak, és Fertődön séta távolságban van egy, valljuk be tényleg szürreális építmény, az Esterházy kastély, Haydn nyomdokai, zeneiskola stb. A fenti fotókon látható japán köszönő szöveget írták anyu vendégkönyvébe, Traveloninja fordította le a Facebookon ITT. Utána évekig csak küldték a képeslapokat. Külön anyunak, és külön névre szólóan nekem meg az öcsémnek. Az egyik képen látható zenélő karácsonyi lap 2000-ből azóta is karácsonyfadísz anyunál! Idén karácsonykor még zenélt a 18 éves képeslap! Ez kérem a japán technika. 2018-ban a karifa bontáskor sérült meg a kis elektróda így már videót nem tudtam a hangjáról csinálni. Kyoko és Sumi képeslapjai óta határoztam el, hogy egyszer elmegyek Japánba. Hiszen ki nem nézne meg egy olyan érdekes országot, ahonnét minden évben kap képeslapot olyan kedves emberektől, akikkel soha nem találkozott! Pár válasz képeslapot mi is küldtünk, de aztán elsodort az élet, jópár év után ők is felhagytak vele. Most az út előtt küldtem nekik, de sajnos visszajött, pedig mekkora jóság lett volna velük találkozni!
Tiszta hawaii! Akarom mondani kawaii!
A kawaii jelentése cukiság. Japán pedig a cukiságok országa. Bigyók terén a japán trónfosztás lehetetlen. Japánban rettenetesen fontos, hogy minden kawaii legyen. Úgy tűnik a kawaiiság legalább olyan erősen a japán identitás része mint a már-már beteges tisztaságmánia. Egy része ennek nagyon szerethető, például a minden városban máshogy dizájnolt csatornafedelek és tűzcsap figurák. Sokmindenben viszont egészen gyerekesen tolják a kretént, ha értitek hogy mondom… A kicsit nagyobb gyerekek imádni fogják Japánt, mint a kisfiam kawaii szamuráj fotójából is látható.
Japán ikonikus, az egész világon elterjedt Hello Kitty figuráját mindenki ismeri. Ugyan már nem csitri, 1974-ben alkotta meg Simizu Júko. A főleg kiskorúak és gyermeklelkűek között népszerű masnis, száj nélküli macsek azóta is töretlenül termeli a jogdíjakat a Sanrio vállalatnak. Jópár más kawaii figura is japán szimbólummá vált. Ilyen a kokeshi baba, a maneki neko szerencsehozó integető macska, ami már itthon is sok ázsiai boltban üdvözöl, vagy az eredetileg buddhista templomokból megprofánosodott szintén szerencsehozó daruma figurája.
A kawaiiság esszenciája
Japánban sétálva rengeteg kawaii eseménybe is botlunk. Matsumoto egyik utcáján minden egész órát úgy jeleznek, hogy felhangzik egy Strauss keringő gépi hangon. Látvány is van, egy forgó félgömbből mini szobrok táncolnak elő. Kamakurában egy hegyi ösvény melletti szentélynél fogadott minket a kawaiiság esszenciáját meglehetősen jól összesűrítő szerencsesüti pénztáros. Indítsd el a videót, csak 9 másodperc! Hát nem aranyos/fárasztó? A magyarul beszélő Hello Kitty elől is elvitte a kawaii pálmát. Ő ebben a posztban látható.
A kawaii univerzumba tartoznak a híres japán rajzfilmek és képregények, a mangák is, de ezekbe japán tudás híján nem mélyedtünk el. A metrón ugyan csak kevesen olvastak mangát, hacsak nem digitálisan a telójukon, de Kiotóban egy egész manga múzeumot töltöttek meg az olvasó tömegek. Japán ünnepelt rajzfilmcége, a Studio Ghibli varázsvilágában még úgy is egy napig keringtünk, hogy előtte csak pár kultikus Miyazaki rajzfilmet néztünk meg.
Japánban minden mini, bonsai, kicsik az emberek, a lakások, az autók, mindenhol színes kis mütyür-, figura-, hiábavalóság és olyan cukorka/csokika boltok vannak rogyásig, hogy Willy Wonka is megfontolná a költözést. Közben meg szeretik a minimál dizájnt, munkába mindenki feketében jár, jó munkaholistaként pedig a metrón alszanak a kimerültségtől. Talán ezért kell a sok kawaii dolog, kiengedésnek, lazulásnak.
A japánok és a vásárlás
A kawaiiság mindig újabb lehetőség egy kis shopikázásra. Minden kawaii dolog eladható, a zoknitól az élő kiskutyáig. Igen, kiskutyaboltok is vannak, párszázezer Yenért már vehetünk is pedigrés bonsai kutyulit. Itt mindenből van limitált kiadású, és mint a képeken látható még az egyszer használatos plasztik palacknak is lehet macis-cseris kawaii tokja. Bár kulturálisan és vallásilag a kereszténység, így a Húsvét idegen Japánban, de a húsvéti nyuszi kereskedelmi formába öntve kiválóan illik a bigyóshopokba. Ez az állandó kawaii zsizsegés és konstans fogyasztás turistaként nagyon vidám, akarom mondani cukiiii, de egy idő után azért be lehet tőle sokallni.
Luxi és new
Az übercuki kawaiiságok mellett a japánok imádják a luxust is. Minden nagyobb vasútállomás egyben bevásárlóutca, alul, felül, vagy körben, és tuti találunk valami érdekeset. 🙂 De még egy olyan, japán viszonyok között isten háta mögötti hely vasútállomása is Louis Vuitton boltba torkollik mint Wakayama. A vásárlóerejük megvan hozzá, a világ nagy luxusmárkáinak kedvenc piaca a japán. Bőven vannak csak Japánban népszerű saját divatmárkák is. Sportolóknak, futóknak különösen nehéz lesz nem bemenni az Asics és a Mizuno boltjaiba. Ha egy Európában csak nagyon kevés helyen kapható prémium (mi más? ) japán sportmárkára vágyunk, a Descente verhetetlenül menő. Mindenből az újat preferálják, ami hátulütőként töméntelen mennyiségű szemét termeléshez vezet.
A japánok általában, de a nők különösen stílusosak. Szinte mindenki visszafogottan sminkel, az öltözködésükre már kevéssé a kawaii vonal, a harsányság a jellemző. Minden nőnek tuti van legalább egy ballonkabátja, és japanikum női viselet a megsztájlingolt divatmaszkok mellett a sportcipő bő, pörgős szoknyával. Még ez is jól áll nekik, mert a túlsúly itt nem létező probléma. Szakadt japánt nem nagyon látni, hajléktalan nagyon kevés van az utcákon, de még ők is élethelyzetükhöz képest rendezettek.
Fedett utcák
Bőrig ázva kawaii és luxusüzeletekben kajtatni nem túl vonzó, igaz? A megúszhatatlan esőzések folyománya a közösségi ernyőhasználaton kívül (lásd a vonatkozó posztot ITT ) a minden városban megtalálható lefedett bevásárló utcák. A kawaii kisboltok, kávézók, éttermek mellett ugyanúgy megtalálhatók ezekben a nagyobb márkák is. A tömeg egyik előnye, hogy Japánban az órisáplázák mellett a kisboltos rendszer is él és virágzik.
A japánok és az autó
Suzuki, Toyota, Mazda, Honda és más nálunk menőnek számító japán kocsik ide vagy oda, a gazdagok Japánban is minél nagyobb bömbivel vagy merdzsóval járnak. Természetesen a középosztály jó patriótaként a saját márkákat preferálja. Rendkívül sok kis teljesítményű motorral ellátott, sárga rendszámos doboz autó is cirkál az utakon. Minden nagy japán márkának van ilyen motoros szappantartója. Nagyon kawaii, és még fokozni is tudják! Láttunk ebből a műfajból sportkocsi kasztnis paradoxont is a Fuji mellett egy tóparton sátorozni. A fiatalok között népszerű autóknak kedvezőbb az adózása. A vevőközönség magyarázatot ad a vattacukor színeikre is. Ezek a guruló boxok nálunk eladhatatlanok lennének az tuti, eddig nem is nagyon próbálkoztak vele. Autóilag érdekes még, hogy ugyan rengeteget esik, de minden egyes japán autó az utakon kívül-belül makulátlanul tiszta. Nem tudom hogy csinálják, talán úgy, hogy kátyúk, ergo pocsolyák nincsenek, és az utakat is folyton takarítják. Egy koszpötty nincs az autókon pedig a lakásokkal ellentétben a cipőt nem kell levenni beszálláskor.
Japán WC-k
A japán toalettekről mindenki ódákat zeng. Csatlakozom. Tiszta zen. Az a japánok extrém higiéniamániáját látva nem meglepő, hogy nagyon tiszták, még a vasútállomásokon is. Ha enni nem is jut eszünkbe bennük, a sok esetben melegített wc-ülőkén ücsörögni jó dolog. Ami igazán lenyűgöző, hogy a legtöbb egy szuperszónikus trónus, még épp nem ír-olvas-beszél, de zenél!, fel-le hajtja, tisztogatja az ülőkét, automatikusan vagy gombnyomásra öblít, zuhanyoztat. Itthon eléggé hiányzott a melegített ülőke. Az extrém apró helyeken – mint tudjuk ilyenből van néhány Japánban – az öblítőtartály teteje mosdóként is szolgál, és lehúzáskor automatikusan elindul a csap is. Mindig részletes angol nyelvű használati utasítás van hozzá a falra ragasztva, hamar megtanulható a használatuk. A japánoknak maga a középkor lehet wc-technikai szempontból a mi egyszerű, kütyümentes, legfeljebb hátsó öblítővel ellátott angol wc-nk.
Automaták
Japánban nem tudunk 200 métert megtenni anélkül, hogy egy automatába ne botlanánk. Még a betonmentes helyeken sem menekülünk meg tőlük, a Fujinál az egyik távoli kiránduló tó melletti buszmegállóban is volt! Szinte mindenre van automata, de a leggyakoribb természetesen az italos, az 1-2 decitől a fél literes méretig ontják magukból a lónyálat, vizet vagy ami kell. A csúcs automata élményünk a mindenüttjelenlevőségen kívül, hogy a kávéautomaták melegen adják ki a dobozos kávét! Nagyon kényelmes, nagyon higiénikus, kétségtelen, de az automaták által termelt szemét mennyisége döbbenetes.
Higiéniamánia vs. szemét termelés
Mindenkinek feltűnik Japán általános tisztasága, rendezettsége. Jó dolog, hogy a szuperszónikus wc-k, vonatok, és az utcák is tiszták. A blokkházakkal teli városok általános látképe a rendezetten tekergő villanyvezeték rengetegggel ugyan szépnek semmiképp nem nevezhető, az építészet nem különösebben érdekes, de minden ragyog és patyolat. Ez a már-már kóros higiéniamánia a japánok erős vásárlóerejével és mütyür, kawaii, új cucc imádatával keresztezve fojtogató mennyiségű szemetet eredményez.
Nem voltam még ilyen országban – ha jól számolom Japán a 60. – ahol ilyen elképesztő mennyiségű szeméttermeléssel jár a napi létezés mint Japánban. Mindent egyesével csomagolnak, kis zacsi, kis doboz, kis izé, ami belemegy a nagy izébe. Minden létezik kisadagban, de a csúcs az egy darabos tojás volt! Japánban sokan élnek egyedül, ez is indokolja a kis kiszereléseket. De talán egy szingli is megvehetne egyszerre 6 db tojást?
Brutális mértékű a csomagolóanyag felhasználás. Ömlik ránk az egyszerhasználatos plasztik, ami nem annyira fantasztik. Nem győztük visazutasítani. A folyók partjai sok helyen lobogó nejlonokkal vannak tele, és gyűlik bennük a petpalack is. A csilliárd utcai automata a mini palackokkal, minden szünet nélkül okádja ránk a csomagolóanyagot, főleg az egyszer használatos műanyag és fém szemetet. Nem értik miért utasítjuk vissza a zacskót, az extra csomagolást, miért adom oda a saját coffee to gopoharamat. A sok bonsai csomagocska nagyon higiénikus és kawaii, de a fejlett világ egyik súlyos problémája még inkább pofonvág Japánban.
Mindenki pozitívumként említi a tisztaságot, és hogy nincsenek utcai szemetesek. Na igen, csak szemét termelődik fáj ránézni mértékben. Szemetesek egyébként nagyon is vannak. Az állomásokon, és sok automata mellett is vannak kukák. Nem azért nincsenek a közterületeken minden sarkon kukák mert ez a koncepció, hogy mindenki vigye haza a szemetét, hanem a szemetesekbe helyezhető bombáktól félnek. Ahol van kuka, az többnyire átlátszó.
Egy sokmindenben nagyon fejlett, lakói életminőségét maximálisan előtérbe helyező országnak szerintem sokkal nagyobb felelősséget kellene vállalnia a szemét visszafogásában is. A high-tech ország imidzsét az is rontja, hogy iszonyat nagy a bürokrácia és mindent kinyomtatnak. Tudom, hogy gyűjtik, feldolgozzák, szelektálják a szemetet, de furcsa, hogy semmilyen erőfeszítést nem tesznek, hogy eleve ne is keletkezzen ennyi. A napi szemétteremlése csak egy embernek is szívszorító mértékű. Ha akarja, ha nem, kapja a szemétdombot. És ezt Japánban 127millióan csinálják! Még nálunk, a Japántól életszínvonalban fényévekre levő Magyarországon is már tudatosabbak az emberek, jobban figyelnek a csomagolóanyagok nem ennyire mértéktelen használatára. Ez volt a turistaként is szembeötlő leginkább unszimpatikus japánság.
Fura japán szokások
Egy japán városban mindig zenél valami valahol. Elektronikusan, természetesen. 🙂 Mikor hazajöttünk még hetekig zengett a fejemben a gyalogátkelőhelyek csipogása. Mindig hangosbemondanak is valamit. A közlekedési eszközökön mindenki a telefonjába mélyedve zombul, mégis mindenhol felhívják a figyelmet, hogy tilos telefonálni, csendben kell maradni. Ha a metrón/vonaton épp nem a telefonjukat bűvölik, akkor a japánok napszaktól függetlenül mindig mindenhol alszanak. Valahogy mindig felébrednek ott, ahol le kell szállniuk. Ákos, a Tokióban élő blogolvasóm szerint ez a túlfeszített, hosszú munkaórák miatt van így. Az orrfújás nagyon illetlen dolog, igyekezzünk nyilvános helyen kerülni, ellenben a harákolás, szipogás és a hangos leves szürcsölés elfogadott. Talán ha tudnák, hogy a zsebkendőbe orrfújás többet segít a maszknál a bacik elleni harcban….
Maszk mánia
Az emberek fele ugyanis papír orvosi maszkban jön-megy az utcán. Szerintük ápol és egyben eltakar, nyugati szemeknek nagyon bizarr látvány. Mintha egy kórházi osztag masírozna mindenhol. Ez is a higiéniamániára vezethető vissza, bár csak az utóbbi évtizedekben, főleg a kétezres évek SARS, madárinfluenza és H1N1 járványai után vált tömegessé. 2014-es adat szerint 4billió! maszkot adtak el Japánban. Van azért korábbról is kulturális beágyazottsága. Az 1918-as spanyolnátha járvány alatt kezdtek el maszkokat viselni.
A folyamatosan beeső, földrengés, tűzvész és más katasztrófák idején a levegőből belélegezhető veszélyek ellen a maszk lett az általános viselet. A második világháború után jövő gazdasági fellendülés idején az ipari termelés miatt emelkedő légszennyezettség ellen vetették be. Ugyanezért használják mostanában a szmoggal küzdő Pekingben, ami elől Japánba menekülnek a gazdag kínai turisták. Mostanra a járványok, betegségek, tavasszal a pollenek elkerülése mellett divatkellék is lett. Kapható arcra igazított alakú, hogy a szép V alakot formázzon a fej, és ne egy bumszlit, van krémmel kezelt a kellemes tapintásért, és mindenféle kawaii mintás verzió.
A maszk Japánban az uniszex, önkéntes csador, hiszen nem látjuk a másik ember arcának nagy részét. A legmosolyogtatóbb maszkos jelenetet egy fiatal lány adta elő egy vonaton. Levette a maszkot, gondosan kirúzsozta magát, majd visszahelyezte a szájtakarót. Szerencsére legalább a bolti eladókon és a pincéreken jellemzően nincs maszk.
Kutyák, cicák Japánban
Az állandó helyszűke és főleg városi élettér miatt Japánban nincs annyi kutya mint mifelénk. Ugyanezért inkább a bonsai, mini kutyulik a népszerűek. Fura látvány, hogy az utcákon is sokszor kutyakocsikban tolják őket. Méghozzá azért mert tömegközlekedési eszközökön, és a japán társasházakban sem közlekedhet egy kutya a saját lábán, merthogy koszol, ugye. Hát, kutya nem lennék Japánban! Az egyébként Taiwanról indult cat cafék is azért népszerűek, mert kevés ember tud saját állatot tartani a kis lakásában a hosszra nyúló munkaórák mellett. A japánok ezt is tovább tupírozták, láttunk bagoly, nyúl és hüllő cafét is.
Sorbanállás művészete
Az angolok is jól tolják, de a sorbanállás igazi művészei a japánok. Az állomásokon, metróban beérkező szerelvényekhez kettes sorokba állnak, pontosan a különféle felfestésekre, van pl. külön női sor is, és senki nem tolakszik. A tokiói reggeli csúcsforgalomban azért elkerülhetetlen a szardíniásdoboz érzés, de akkor is illedelmesen zsúfolódnak be a kocsiba, a peron alkalmazott meg jól benyomkodja a népet.
Udvariasság, kedvesség
Minden alkalmazott, bolti eladó, liftkezelő, vasutas, recepciós, bárki, akivel kommunikálni kell hangosan dalolva üdvözöl. Ha belépünk valahova jön az Ohayou Gozaimasu! = Jó reggelt! vagy a Konnichiwa!=Jó napot!, távozáskor pedig zeng a köszönő Arigato Gozaimasu! Mindenki érezteti, hogy értünk van és örül neki, hogy tőle veszünk szolgáltatást. Két kézzel veszik el ha átnyújtunk valamit. Kézfogás helyett meghajlás van. A vonatokon a kalauzok mindig visszafordulnak a kocsi ajtajában és mielőtt kilépnek meghajolnak az utasok felé. Sokfelé lehet olvasni, hogy a japánok kedvessége nagyon felszínes, egymással is nagyon távolságtartóak.
Homogén, elöregedő, munkaholista társadalom
Japán köztudottan nagyon zárt, a japán társadalom rendkívül homogén. Bevándorlókat sem engednek be, csak párszázezer koreai, kínai és filippinó él az országban. Így talán kevéssé van kit utálni? Egy kis mértékű rasszizmus tapasztalható, ha nem is sok, de ez szerintem mindenhol így van. Vannak például olyan helyek, ahova nem japánok nem mehetnek be. Az látszik még turistaként is, hogy nem latin-amerikai a temperamentum. A mélyebb összefüggéseket nyilván nem tudjuk egy pár hetes úton megérteni, leegyszerűsítő általánosságokig juthatunk el. Ahogy utánaolvastam és a Tokióban élő ismerőssel beszélgettem, a Japánban élő külföldieknek általában 50-50% az országban a jó és a rossz dolgok mérlege, de a nagy jólét miatt inkább a pozitív irányba billen. De ez hol nincs így? Mindenhol vannak jó, és kevésbé szimpi dolgok.
Japánban mindenki imádja a tisztaságot, biztonságot, kiszámíthatóságot, pontosságot, a jólétet, na meg a kaját. A negatívumok között sorolják a zsúfoltságot, az erősen hierarchikus munkahelyeket, a rettenet hosszú, 10-12 órás és hétvégén is tartó munkaórákat, amik alatt igazi produktív munka nem folyik, és a végén kötelező italozni menni a főnökkel (ezt több helyen is olvastam). A japánok folyton dolgoznak, talán ez az oka annak is, hogy egy átlag japán turista vagy nyugdíjas vagy diák. Az elöregedő társadalomban az időseket nagyon tisztelik. Rengeteg idős, 70-en felüli embert látni dolgozni, a liftkezelőtől a forgalomirányításig mindenféle fizikailag nem túl megerőltető pozíciókban. Sokan említik negatívumként, hogy a japán nők még mindig alárendeltek a kapcsolatokban, házasságokban.
Turistaként a pozitívumokkal találkozunk elsősorban, utazóként könnyű az országot szeretni.
A japán furaságokból ez csak egy ízelítő. Lehet a saját megfigyeléseket hozzá vadászni! Jó mulatást!
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
