Máramarosi éden

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Jelentés az Erdőn túlról
Show More Posts

Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések és az útközbeni gyorsjelentések.

Máramarosi éden gyerekekkel és kutyákkal

2018. augusztus 22-27.

Erdély és Máramaros visszajáró rajongói vagyunk. Családi úti hagyomány, hogy nyaranta felcsapunk határon túli magyarnak, ha lehet kétszer is.  Míg a gyerekek táboroznak csinálunk egy hosszú hétvégés magashegyi nomád sátras gyalogtúrát, így jártam a vadlovakkal tarkított Máramarosi-havasokban és egy Radnai-havasok gerinctúrán is. ( Erdély posztok ITT. ) A gyerekekkel együtt mindig egy kisebb tájegységet nézünk ki és ott kóricálunk 5-6 napot komótosabban, a falvak, városok, hegyek-völgyek közti barangolásba beiktatva egy-egy rövidebb gyalogtúrát is.

Nyár legvégén a Máramarosnak vágtunk neki. Megszépítettem az utolsó sulimentes napokat három kiskrapeknek és extraként két kutyát is felvettünk a truppba. Máramaros szinte járatlan úticél, egyelőre nem fenyegeti az overtourism, azaz az adott környezet befogadó képességét, a helyiek életminőségét negatívan befolyásoló túltolt turizmus. Az ilyen helyeket egyre inkább keresem. Úgy tűnik hasonlít az ízlésünk Charles herceggel, aki szintén Erdély és Máramaros nagy szerelmese, az itteni építészeti örökség megtartására létrejött Mihai Eminescu alapítvány elnöke is. Máramaros nem a klasszikus Belső-Erdély, ahova a legtöbben mennek. A Külső-Erdélyhez sorolt Partium része, történelmileg inkább román etnikumú vidék a mai Románia és Ukrajna területén. Mi Bréb falucska környékén töltöttünk el 5 napot, megmásztuk a különleges formájú Kakastraéj hegyet a Gutin hegyésgben, jártunk Nagybányán, Szaploncán, Aknasugatagon, megnéztünk pár Unesco világörökség fatemplomot, az Iza, Visó völgyét és Európa egyik utolsó aktív erdei gőzmozdonyos vasútját.

Máramaros tájképe

a gyalogtúrákra autózva az ablaküvegen keresztül is nagyon megfogott. A Kakastaréj rendkívül fotogén csipkés csúcsa első látásra felkerült a bakancslistámra. A zöld ezer árnyalatában játszó, megszobort szénaboglyákkal és bodros-, vagy viharfelhőkkel tarkított lankák és a kocsiban kéz-láb kitámasztós szerpentinek között elszórt, világörökség fatemplomokkal és élettel teli falvaknak különleges atmoszférája van. Mindössze 400 km-re Budapesttől egy teljesen más világba cseppentünk. Az itteni nyugalmat és szépséget receptre írnám fel mindenkinek. Kezdetnek elég az is ha nézed kicsit Bréb falu panorámáját eső előtt és eső után. Mi hazafele menet mindennap megálltunk a képeslap tökéletességű tájkép előtt egy kis időre a gyerekekkel.

Egy lassú, derűs, egyszerűen szép, tágas, szellős, de mégis zegzugos és intim, szépséges zöld környezetben ütöttünk tábort. Máramarosban a betüremkedő digitálissal együtt csorog a népi kultúra is, a fiatal lányok nemcsak hagyományőrző tánckörre, hanem  a barátnőjük esküvőjére vagy egy sima misére is büszkén öltenek népviseletet. Nincs tej a falusi boltban, mert azt bármeliyk házban érdemes inkább venni, a helyiek láthatóan még őszinte mosollyal örülnek a vendégnek. Ez az élő néplélek különösen sugárzik Brébben, ahol végül egy tüneményes kempinget találtam.

Idén a tini lányomnak már sok külön nyári programja akadt. ( Mondom én, a szülő-gyerek szimbiózis véges, ezek az évek visszahozhatatlanok. Ha vinnéd a gyerekedet ne halogasd, a tinik az élet rendje szerint már úgysem a szüleikkel hanem a kortársaikkal akarnak menni. Akkor már késő feleszmélni, mi mindent szerettél volna Te megmutatni neki. Prédikáció vége. 🙂 ) A férjem munka és egy régóta szervezett bicajos hegyi túra miatt nem ért rá, én meg már tavasszal betábláztam nyárbúcsúztatónak a Kakastaréjt, úgyhogy nem tántorodtam el. Egymagam nyaláboltam fel a tengő-lengő 10 éves fiamat és a két hasonló korú uncsitesóját egy Máramaros túrára. Az égetnivalóan rossz, dögönyöznivalóan cuki kölkök mellé kaland faktor fokozásnak vittünk még két kutyát is. Mangó gyakorlott utazó eb, Kuszkusznak, a frissen befogadott, genetikusan kanapékutyának kódolt, de egy mátrix hiba miatt eddig kóborkaként éldegélő kölyök keveréknek ezzel az úttal könnyítettük meg a beilleszkedést a családba. Mindezek miatt, és mivel Máramaros nagyon az a hely, ahol a legközvetlenebb kapcsolatot a csodaszép környezettel így teremthetünk, a sok előre szervezést nem, de pakolást annál inkább igénylő sátrazós módon utaztunk.

Noooormális?

Kérdezik erre valószínűleg sokan. Egyedül, 3 gyerekel és 2 kutyával?? Nem mondom, hogy tök egyszerű, de nekem, és láthatóan a gyerekeknek is minden perce megéri. Nem tudok elképzelni jobbat, amit adni tudok a gyerekeknek minthogy kinyitom előttük a világot. Kellett persze némi fegyelem is, nekik is segíteniük kellett a sátrazással járó állandó pakolásban, rendrakásban, de ügyesek, ezzel is önállóságot tanulnak, én meg 60+ ország alatt megszoktam már a sok rendezkedést. Sikerült is elég kacifántosra alakulnia az útnak, de majd mindent szép sorjában elmesélek.

Késő délután indultunk kocsival Budapestről. A határ után rögtön, Szatmárnémeti előtt az első motelben aludtunk, ahova kutyákat is beengedtek. Másnap így kényelmes reggeli idulással már teljes napunk volt a táborhely kereséshez. Vittünk ugyan kemping főzőt, de a fürdés miatt rendes kempinget kerestünk. Nagybánya felett a Fernezely tó melletti Őzike Kempinget néztem ki táborhelynek, de az a honlapról nem derült ki, hogy csak lakókocsikat tudnak fogadni, sátrasokat nem. Egy csobbanás jól esett a melegben, de a mesterséges, duzzasztott tó partja nem volt különösebben táborozásra késztető. A kemping éttermében finom volt a pisztráng puliszkával (mamaliguta), és a papanas, kedvenc román édességünk, egy túrós-tejfölös-lekváros fánk.

I ❤️ Bréb

A szuper mentő ötlet Bréb falu bázisállomásra a maroknyi de mindig jó tippeket adó MiraDonna facebook oldal közönségtől jött, ezúton is köszönöm. Bréb mindössze 60 km, ami az itteni szerpentineken 1 órányi kocsikázás lett volna, de nekünk még bonyolultabbra sikerült. A papír, egyébként 2017-es Cartographia térképünk zölddel csillagozott festői útvonalként írta le a Felsőfernezely és a Gutin hágó közötti 183-as utat. Naná, hogy terepre alkalmas kocsival ezt választottam, estig csak odaérünk felkiáltással. Ezt nektek már nem kell utánunk csinálni! A Google maps inkább a békésebb, hosszabb utat javasolta, feltehetően mivel a 183-as út leginkább föld- és kőút helyre kis gödrökkel. Úgy gondoltam erre van a magasított aljú, terepre is alkalmas, erős bika autónk, nem félek aszfalton kívül is használni. Nos, arra számítottam, hogy a szépség ára a lassúság lesz, de azt nem mondta senki, hogy az úttalan út vége egy kőomlás lesz, így kénytelenek voltunk visszacammogni a kőzátonyokon 30 km-t, és Nagybánya felé kerülni. Közben zéró térerő, ment is a cidris poénkodás a gyerekekkel, hogy mi lesz ha itt kapunk defektet és gyalogolni kell. Na meg ha nemcsak mi cammogunk hanem velünk egy-két medve is. Defektet ugyan kaptunk, de szerencsére nem a durranós fajtát, csak 2 nap múlva vettük észre a töklapos bal elsőt, amit hóttziher, hogy ezen az úton nyertünk meg.

Bréb falu szerelem volt első látásra, pedig nem nagyon említik útikönyvek, inkább a világörökség fatemplomos falvak az ismertebbek: Barcánfalva, Desze, Jód, Sajómező, Budfalva, Nyárfás, Rogoz és Dióshalom. A Brébbe vezető út a tengelytörős, defektbarát, kőomlásossal ellentétben tényleg festői, különösen a Kapnikbánya és a Budfalva közötti rész. Szintúgy panorámás a közelben a másik brutál szerpentines, de pont ettől hullámzóan áramló út Felsőbánya és Krácsfalva között a Gutin hágón át. Bréb egy teátrális, jellgzetes máramarosi faragott köteles fakapuval üdvözölt. A falu egy gyönyörű szép völgyben fekszik háttérben a Gutin hegységgel és a csipkés Kakastaréjjal. Odaértünkkor a kapuban épp a lemenő nap focizott. Önkéntelenül is megálltunk ezeket a perceket hosszabbra nyújtani. Bréb az itt töltött 5 nap alatt nagyon belopta magát a szívünkbe. Önmagában az is kitesz egy napi programot, hogy az 500 házas kiterjedt, földutas, kacskaringós labirintusban eltúrázgassunk, megjárjuk a két kisboltot-kocsmát megcsodáljuk a jellegzetes kapuzatokat, fonott vesszőkerítéseket, faházakat, temetőt, templomokat.

Babou Maramures farm kemping

Egy sematikus térképet és túraötleteket, programajánlatokat is kaptunk a Babou Maramures nevű egyszerű de nagyszerű farm kempingtől, ahol sötétedésre a skacokkal a sátrat is pöpecül felállítottuk. Valószínűleg a legjobbkor mentünk, a nyári szünet vége felé már csak alig lézengtek vendégek, állítólag 2 héttel azelőtt még teljesen tele volt, akkor valószínűleg kevésbé lennék lelkes rá. A Babou-ban kempinghelyet előre foglalni nem lehet, érdemes korán érkezni vagy leginkább nyár elején vagy végén jönni. (Felnőtt 25 lej, gyerek 10 lej/éj, nincs külön kocsi-, sátorhely díj. 1 lej=70 Ft. ) Így szezon végén egyszerűen tökéletes kis hely volt nekünk. Egy 2010-ben állandóra ideköltözött fiatal holland házaspár csinálja, akik a farmmal együtt örökbefogadták az ott élő nagymamát meg a tyúkjait, és teljesen beilleszkedtek Brébbe. Szép példája az egész annak, hogy tudják egymást segíteni a helyiek. A Babouban szállás van, a szomszédban két helyen főznek. Bréb nem skanzen, nagyon is élő falu. Bréb még a helyieké, ahol szívesen látják a turistákat, de van már sok kiadó szoba, panzió, egész házak is.

A kemping mellett van egy szó szerint mezei bár ahol többször vacsiztunk és reggeliztünk is Kakastaréj panorámával. A lakókocsiból kialakított Mocirita nevű bár vendégei a kempingezők és a körben elszórt kiadó házak, például a nagyon csinos Casa din Vale lakóiból verbuválódnak. Addig vannak nyitva míg jó idő van. A menü naponta változik. A terülj asztalkám reggeli házi tej, sajt, kolbi tükörtojással, zakuszka, méz, áfonyalekvár. A Mociritát működtető fiatal román házaspár épp azon gondolkodott, hogy télire nyitnak egy belső helyet, hiszen akkor a közeli Kapnikbányán síelők közül alszanak sokan a sokkal csendesebb, nyugisabb Brébben. Lehet egy különleges hangulat itt télen is! Nincs weboldaluk, előre menüt rendelni Irinánál lehet, angolul beszél: +40745201654. A Babouból egyszerű őket megtalálni, vagy a Casa din Vale-hoz kell menni a Google maps alapján.

Kakastaréj túra

Másnap a csipkés kőfogaival villantó jellegzetes alakú Kakastaréjt (1438 m) másztuk meg. A névadás telitalálat, a Gutin hegység koronája több irányból is messziről látható, más heggyel összetéveszethetetlen formája a környék leghíresebb természeti látványossága. Utólag nézve a taréj túra különösen combos teljesítmény volt a 8, 10, és 12 éves kiskrapekoktól és a kutyáktól is. A kempingből oda-vissza 22 km, 840 méter szinttel, fent egy óra pihenővel és fotózgatással egy rendes 8 órás menet volt. Mint a mellékelt ábra mutatja az illy csésze is kapott Kakastaréj hátteret! Alkonyatra értünk vissza, egy pöttyet elfáradtunk. Kellett a kitartás mert ugyan sziklát mászni nem kell, de elég nehéz, bokagyilkos, köves terep.

Jól ki van táblázva, de így is egyszer eltévedtünk mert nem olvastam el az apró betűt, így kb 1 órát ráhúztunk. Közben pár órányi telefonos videót is forgattak a gyerekek, érdekes volt látni a kis influencer palántákat munka közben. Vizet és ellátmányt vinni kell, útközben nincs büfé. Kicsit alullőttem a víz igényünket, lefelé a falu szélén nagyon kedves helyiektől kaptunk frisset. A kutyák szerencsére tudtak inni útközben a pocsolyákból, patakokból. A kimerítő túra után életmentő volt az estére épp kinyitó Mocirita bár. Szerencsére egy foglalt asztalhoz nem jöttek meg a vendégek, így mi befalhattuk a gulyást és a túrós pitét.

Mint Erdélyben sok helyen, a háziak itt is figyelmeztettek a pásztorkutyákra, még ultrahangos riasztót is adtak  a biztonság kedvéért. Most csak messziről láttunk, de a tavalyi sátras túránkon több alkalommal is kereszteztük nyáj útját, de ott is jól tudtuk kezelni a helyzetet. Szerintem jól behívható, jól nevelt kutyákat nem kell otthon hagyni egy ilyen túráról. ( Erről részletesebben a Máramarosi-havasok gyalogtúra posztban írtam, illetve a Kutyabarát.hu oldalon. )

Bumm

Harmadnap a délelőtti tollászkodás közben vettük észre, hogy a kocsi defektes. Ez Romániában nekünk szinte menetrendszerű, és a járatlan utak miatt nem is nagy ügy, úton-útfélen gyorsszervizelnek gumit. Most kacifántosabbra sikerült, mert a defekt mellé egyben a köhögő akku is bemondta az unalmast a másfél nap kempingben álldogálás alatt. Hiába volt elektromos pumpám, hogy felfújjam a kereket míg egy gumishoz elérünk, mert nem indult a kocsi. Ugyan kötöttem prémium ( muhaha ) kocsi asszisztencia biztosítást, de lópikulát sem ért. Pont az asszisztencia nem volt meg, órák múlva hívtak vissza, akkor sem tudott rendesen angolul a román ügyintéző. Közben intézkedtem magam is, szerencsére mindenhol vannak segítőkész emberek. Bréb szépséges környezete alacsonyan tartotta az amúgy sem túl magas vérnyomásom.

A gyerekek jól elfociztak a kempingben összeverődött nemzetközi fiúcsapattal míg én elsétáltam a falu másik végébe a “mechanikért”. Legalább megnéztem a Brébbe az 1600-as évekbe máshonnan átkerült, 1531-ben épült karcsú fatemplomot, ami ugyan nem világörökség listás, de legalább olyan szép mint a kitüntetett templomok. Itt is volt egy szép elkapott pillanat, megleshettem a jellegzetes szénaboglyák megszobrászásának technikáját. Egy asszonyság épp rakta a kazlat serényen, előtérben a templomkerttel úgy tűnt mintha a kereszteken állna. Az ámulat közben elhagytam a telefonom is, de az is meglett, meg a szerelő is. Kézzel-lábbal és angol-német keveréknyelven megértettem vele mi a szitu. Visszavitt a kepmpingbe, bebikázta a kocsit, felfújtuk a kereket, és délutánra szerzett egy új aksit a közeli Aknasugatagról, még magyarul is tudó telefonos segítő haver is került. Meglepően sok magyarul értőhöz volt szerencsénk, pedig Máramarosban állítólag kevés magyarajkú él. Péntek estefelére többre nem számíthattunk.

Ez a nap az autó problémák miatt így Brébben veszteglés volt, de soha rosszabb helyen ne érjen kényszerű dekkolás. Utólag még értelme is volt mert így a gyerekek is látták, hogy vannak kurflik és fennakadások egy  úton,  jelentkeznek helyzetek, amiket meg kell oldani. És nem a pánikolással.

Trakta Brébben

A nekem kocsiszerelős, a gyerekeknek focizós nap végén a kempingünk másik szomszédja, a Casa Bunicilor háziasszonyai, Maria és Ramona traktáltak minket. Szó szerint. Nekik is vannak kiadó szobáik, aki náluk száll meg számítson némi hízásra a végén. Szerintem itt a képek többet mondanak ezer szónál, de lássuk! Köszöntőnek a felnőtteknek, ezúttal ugye csak nekem, pálinka. Csak különleges körülmények között iszom rövidet, szerintem ez az volt. Előétel: húsgolyó, szalonna, sajt, frissen termett pari és ubi, leöntve kolbászos bablevessel. Mondanom sem kell talán, minden házi. A kukoricás kenyér is. Főételnek hússzelet rizzsel, de valami egész különleges, omlós szaftos elkészítéssel. Desszertnek baracklekváros piskóta. Közben épp megfőtt a körtelekvár, az egyik gazdasszony büszkén mutatta a fazékban majd azon melegében teremtett belőle az asztalunkra. Hogy ne együk üresen kaptunk mellé körtét és kalácsot. Ez így már nem fért belénk, hiába szabadkoztunk, hát egyem a szívét lekvárral együtt elcsomagolta nekünk reggelire. Nehogy éhesek maradjanak a gyerekek! Hát így éldegéltünk mi a máramarosi édenben. 
A fenti menü 4 főre 100 lejbe, 7000 Ft-ba fájt. Felnőtt 40, gyerek 20. Úgy kellett tukmálnom a pálinkáravalót.

Szaploncai vidám temető

A szombat még nagyrészt munkanap Romániában, így a reggelre ismét leeresztő gumit az ukrán határ melletti Máramarosszigetig elbicegve 15 perc alatt javították meg 30 lejért. Onnan már csak egy ugrás volt a híres, és a fotókról ismert látvány ellenére is meghökkentő szaploncai vidám temető.  Ha jő a kaszás röhögjük szembe, nemde? Arra számítottam, hogy pár látogató lesz csak, de szinte tömeg volt  a temetőben. A fatemplomok kihalt temetői után stílusosan vurstlis volt a hangulat.  A vidám, mondhatni karikaturista temető sosem magányos hely. Hírnevét színes fejfáinak köszönheti, melyek az elhunytakat foglalkozásuk, kedvteléseik, vagy haláluk körülményei közben ábrázolják. Van itt jópár zavarbaejtő közúti baleset, nagyivók poharazgatás közben,  szövőnő, kőműves, pásztor, orvos, traktoros, katona tankkal, és vadakat terelő juhász. Legtöbb fejfán ironikus, versbe szedett szösszenetek is olvashatók a halott életéről, kedvteléseiről, léhaságairól, szokásairól. Kár, hogy nem tudok románul, de a képek és Google translate sokat segít. Ioan Patras népművész az 1930-as évektől 1977-ig készítette a fejfákat, manapság egy tanítványa viszi tovább a hagyományt.

Aknasugatagi sós fürdők

Szaplonca után be voltunk sózva egy kis fürdésre! Nem kell a Holt-tengerig menni egy kis sóban lebegős ázásért! Az aknasugatagi sós tavak annyira nagyon sósak, és még a tapintásuk is olyan olajos, hogy pont olyan bennük lenni, vagyis inkább csak háton kalimpálni mint a Holt-tengerben. Szürreális élmény. Úszni próbálkozni teljesen felesleges, feldob a víz mint a parafadugót. A fejet nem szabad beletenni, és sok sebbel sem ajánlatos belemenni mert szétmarja a só. A pácolódás után egy sótartót megtölthetünk a bőrünkre száradt sóvirágokkal! Zuhany természetesen van a sótlanodáshoz. Először nem értettem minek árulnak itt úszógumikat, aztán rájöttem hogy egy úszni nem tudó, vagy gyengébb gyereknek az is tud veszélyes lenni ha hasra fordul, a fejnehézség miatt előreesik és nem tud megfordulni. Mi a legközönségesebb közstrandot próbáltuk, de van több hotellel tuningolt menőbb/drágább fürdő is. A közstrand ugyan elég szocreál, de előnye, hogy nagy és árnyékkal is rendelkező kertjébe simán beengedték a kutyákat is. Természetesen nem a vízbe, csak mellettünk ücsöröghettek az árnyékban. Cakkpakk a 4 fő+2 kutya pereputtyra 30 lejt (kb 2800 Ft) fizettem. Vasárnap érdemes kerülni mert akkor mindenki itt ázik  a környékről.

Vacsorára kipróbáltuk a sokak által ajánlott Alex pisztrángozót. A Pastavaria Alex a környék egyik leghíresebb étterme (szállása is van ) Krácsfalva (Mara) szélén. Nekem egy kicsit túl ipari volt már itt a méret, mind a tömeg mind az adagok, és az étel sem hagyott mély nyomokat, de nagyon népszerű. Az étterem mellett van egy vízesés is, az út túloldalán pedig nemrég nyílhatott a villantós koktélozós medence. Felsétáltunk megnézni a szemerkélő esőben üres intézményt, a panoráma tényleg pazar.

Séta Brébben

Vasárnap a Mocirita bár bőségszaruja után után egy reggeli sétát tettem Brébben. Ilyenkor harangkongás közepette misére sétáló, ünneplőbe öltözött falubeliekkel lehet együtt róni a labirintikus utcákat. Olyan természetes volt ez is, hogy szinte sajnáltam beletrollkodni az utcán kézenfogva mendegélő anya-lányai fejkendős családi idillbe egy fotó kéréssel, de pont ettől is volt jó ott lenni, hogy teljes nyíltsággal és nagyon büszkén fordultak felém. Elsétáltunk a Breb 333 nevű házhoz is, amit a stilizált Bréb térképen csak Prince Charles háznak hívnak. Valószínűleg azért mert a walesi herceg az elnöke a házat tulajdonló régi máramarosi és erdélyi házakat helyreállító Mihai Eminescu Alapítványnak. Mint az alapítvány házai általában, csak előzetes bejelentkezéssel látogatható, sőt, a többség, így a fenti weboldalon a brébi is kibérelhető kb 25-45 Euro/fő/éj áron. Az összes ház valamiért egyedi, különleges, és helyi mesterek állítják helyre tradícionális anyagokat és technológiákat használva.

Brébbel nehéz volt betelni, úgyhogy  teszek még ide pár fotót a sétáról.

Délután kötelességtudóan megnéztük a budfalvai világörökség fatemplomot. Nekem az összes közül ez tetszett a legjobban, mert nemcsak maga az égbenyúló, filigrán faszerkezetes templom, és a meglepően épen fennmaradt középkori hiedelemvilágot ábrázoló freskók gyönyörűek, hanem a templom környezetében megmaradt házak is autentikusan megmutatják milyen lehetett a falukép az 1600-700as években.  Gyerekekkel (meg bevallom magammal is ) azért csínján kell bánni a napi templom adaggal, de egy-kettő nekik is belefért. A fatemplomok nyitvatartása is elég változó. Sok helyen van hivatalos idő, máshol meg külön kell valahonnan kulcsot is szerezni, de ha többet is útbeejtünk egybe legalább biztosan be tudunk menni.

Nagybánya

A vasárnap délutánba még beleszuszakoltunk egy nagybányai gyorsvizitet. Nagyon kellemes kisváros jól sétálható, érdekes régi főtérrel és belvárossal. A mai magyar művészeti árverés festő sztárok ( pl. Iványi-Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Ferenczy Károly, Czóbel Béla ) II. világháborúig működő alkotóközpontja, a magyar képzőművészet máig legnagyobb hatású művészeinek otthont adó Nagybányai Művésztelep nem maradt fent. Az újabb, 1910-ben épült festőiskola épületeket ma is használják, csak évi kétszer van nyilvános kiállítás. A Képzőművészeti Múzeumban lehet megnézni a művészkolónia ismert és kevésbé ismert festőinek műveiből Erdély legnagyobb gyűjteményét, ez nekünk sajnos már nem fért bele az időnkbe. Az épp kerekedő vihar előtt még az informatív és szépen fenntartott szabadtéri Falumúzeumon szaladtunk végig (szuper szaladgálós gyerekprogram, de ide sajnos kutya nem jöhetett, ők kint vártak ).

Ásványrajongóknak kötelező, de még nekem is érdekes volt a sokszor turnézó hatalmas gyűjteménnyel rendelkező Ásványmúzeum, ez esőprogramnak is tökéletes volt. Utána még pont bekéredzkedtünk a négy órás zárás előtt a Hunyadi János építtette Szent István toronyba, ami egy korábbi templom egyedüli megmaradt része, és meglepő módon ingyenes. Azért is érdemes fellépcsőzni mert a nagybányai festők képeiről ismert panoráma tárul elénk fentről, közte a sok művön szereplő református templom emberi arcot idéző “ásító tornya”.

Mocanita – gőzös vontatta erdei vasút

Utolsó napunk is elég hosszúra nyúlt. Hajnali 7-kor indultunk a Brébből 65 km távolságra levő Felsővisóra, ahol (az üzemeltető cég szerint) a világ utolsó aktív, fával fűtött gőzmozdonnyal működő erdei vasútjával akartunk kirándulni egyet. A Vasér-völgyi Mocanita egyedülálló különlegessége a füstokádó vasparipán kívül, hogy bevisz a Máramarosi-havasok rengetegébe. A Vasér folyó völgyében hidakon, alagutakon át zakatol a keskeny nyomtávú vonat, olyan erdőben, ami más motorizált módon nem közelíthető meg, nincsenek települések, így utak sem. Az 1932-ben épült vasút nagy műszaki haladás volt a faúsztatáshoz képest, abban az időben többezer km erdei vasútvonal épült Európában, főleg a Kárpátokban. Az erdei vasutak az 50-60-as években a vasúti szállitás fejlődésével szorultak vissza, de Romániában a lassú gazdasági fejlődés miatt hosszú ideig fennmaradtak. 1970-ben még 3600 km erdei vasút működött, de még 1980-ban is 1000 km-en volt aktív faszállítás. 1986-ban! Romániában még gyártottak gőzmozdonyt.

A fakitermeléshez ma már dízel mozdonyos szerelvényeket használnak a Mocanitán is, májustól októberig működnek a turistákat szállító gőzösök is. A Felsővisótól Paltinig és vissza közlekedő élményvonat menetideje 6 óra, benne egy másfél órás erdei szünettel. Olyannyira népszerű, hogy még az iskolakezdés előtti szezon lecsengő héten is tömve volt. Nemcsak a menetrendszerűen 9-kor induló gőzös volt dugig, három charter csoport vonat is indult míg ott voltunk. Csak a 11 órás diesel mozdonyos vonattal tudtunk volna menni de az már nagyon késő lett volna nekünk, mert aznap még hazaindultunk, és a lógó esőláb is visszatartott.

Az online jegyvásárlást erősen javaslom ITT. Én azért nem vettem előre mert nem volt róla információ, hogy kutyákat felengednek-e, és meg akartam róla győződni milyenek a vagonok, nem kapnak-e az ebek szívszélütést a mozdony hangjától, mert az aztán van neki, mint a mellékelt videó mutatja! Jelentem kutyát felengednek a vonatra, pórázzal, természetesen. A vagonoknak azért integettünk az eleredő esőben, az erdei vonatozás legközelebbre marad. Vonatozás helyett az Iza völgyében levő világörökség fatemplomos falvakat ( Sajómező, Batiza, Jód )rejtő lankáin lovagoltunk végig. Barcánfalván nem a régi fatemplomot, hanem az új kolostort, Máramaros legjelentősebb fa épületegyüttesét néztük meg. A látvány elég monumentális, a 62 méteres  templomtorony a legmagasabb fa építmény Erdélyben. Jó a kertész is, és van egy informatív, múzeumba oltott kolostor shop is, amiben belülről is meg lehet nézni egy klasszikus máramarosi faszerkezetes épületet.

Brébből a sátorbontás, és egy Mariánál és Ramonánál elköltött korai búcsúvacsora után indultunk haza. Nem mondom, hogy kényelmes volt az egész napos program után még haza is vezetni, de így a hétfőnk még egy teljes kiránduló nap volt. Elkelt  a kávé útközben, a gyerekek/kutyák szunyáltak a kocsiban, éjfélre már otthon is voltunk. Még álmosan feltámolyogva  is mondták, hogy, ugye megyünk még máskor is?