Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
Mozgás, levegő, erdőfürdő, táguló tüdő és széles láthatár. A túra része napi 10 óra alvás is, a többi meg logisztika, tájékozódás, gyűjtögetés, erő, izom.
2019. július 25-28.
A hagyományos nyári sátras gyalogtúránk következő célpontja a Kelemen-havasok volt. Idén is a bevált csapatban a férjemmel, egy barátunkkal, és három cukiságuk mellett medveriasztónak és pásztorkutya semlegesítőnek is kiváló kutyánkkal emelkedtünk a felhők közti panoráma moziba.
A Keleti-Kárpátok legmagasabb vulkáni hegysége egy 6-9millió évvel ezelőtt működött óriás vulkán maradványaként terpeszkedik a Maros folyó völgye és a Dornai-medence között. Már magas hegységnek számít, több hegycsúcs tengerszint feletti magassága is meghaladja a 2000 métert. A 2102 méteres Pietroszt mi is meghódítottuk. Az erdős részeken sok medve él, de a kutyák és a rájuk szerelt riasztó csengő miatt csak az ürülékükkel találkoztunk útközben. Volt egy váratlannak ugyan nem, de meglepőnek mondható pásztorkutyás fiesztánk is, ahol a hős kis terrier keverékünk megint bebizonyította, hogy elképesztően okos, és ügyes kutya.
A sátras hegyi gyalogtúra műfajt nem űzik tömegek, mert a napokig a hátamon a házam és az élelmem üzemmód bizony nem egy wellness hotel kényeztetés. Rengeteg szervezés, tulajdonképpen egy kis logisztikai bravúr. Különösen a tájékozódás, és a három kutyával együtt napi 15 l vízszükséglet biztosítása fifikás a hegyi forrásokból, de már gyakorlottak vagyunk. Fantasztikus, ritkán átélhető szépség és szabadság mégis, szerintem sokkal több mint amit bármilyen wellness hotel adni tud. Mozgás, levegő, erdőfürdő, táguló tüdő és széles láthatár. Ilyen közelségben hozzánk már csak a Kárpátok az egyedüli igazán vadregényes hegység, ahol még szabad vadkempingezni, és este kis tábortüzet rakni. Na és a hegyen mindig jófej emberekkel akadunk össze, mindenki segít, mindenki kedves. Idén két moldáv sráccal teáztunk egy jót egyik este és hasonlítottuk össze ki milyen felszerelést hoz egy ilyen túrára. A kutyáink idén is a kutyahámos hátizsákjukban vitték a saját kajájukat, és két liter vizet.
A túraútvonalat
férjem, Dobó Ferenc rakta össze Nagy Balázs Trekkingtúrázás, Kárpátok – Románia könyve, a jó öreg Dimap papír térkép és a saját túra tapasztalatai, applikációi segítségével. Ígérte, hogy készít majd egy technikai jellegű leírást, én kifejezetten arra most nem koncentrálok. Az útvonaltervezéshez hasznos az Osztrák Hegymászó Szövetség, az Alpenverein webes tervezője, valamint a Muntii Nostri román weboldal. Utóbbinak a szükséges térkép letöltése után offline is működő térképes mobilos applikációját is használtuk túra közben. ( Szerintem az Alpenverein éves biztosítását is érdemes megkötni mert az egész világra szóló utasbiztosítás, hegyi és városi körülmények között is. Fontos, hogy csak a legfontosabb egészségügyi és mentési helyzetek esetére, tehát poggyász-, késés és más érték biztosítást nem tartalmaz. Egy főre 70 Euro az éves díj, két fős családnak 134 Euro, gyerekekkel pedig különösen jutányos, nekik ugyanis ingyen van a szülőkkel együtt!)
A mi ITT megnézhető útvonalunkat az Alpenverein applikáció 49,4 km-re tervezte 2633 méteres össz szintemelkedéssel, és a 2848 méteres süllyedéssel. Végül 9 km-rel hosszabb túrát tettünk, mert második nap nem a Pietrosz gerincen és csúcson át, hanem azt oldalról megkerülve mentünk a táborhelyünkhöz, és csak másnap mentünk fel a csúcsra málha nélkül, meg még itt-ott kicsalingáztunk az útvonalról. Az én sport órám a végén 58 km-t mért a négy napos túra alatt. Szerintem ez egy közepes nehézségű túra volt, a négy nap feltétlenül szükséges hozzá. Hegyet mászni ugyan nem kell, de a 15-22 kg-s hátizsákokkal a hosszú gyaloglások és számottevő, fel-le hullámzó, szintkülönbségek elég megerőltetőek.
A túraútvonal tartásához és a szükséges módosításokhoz jó segítség volt a túra funkciós multisport órám is (Garmin Fenix S5), ami olyan új menőséget is tud, hogy a körülöttem levő földrajzi pontokra elnavigál. A hozzám hasonló tájoló analfabétáknak ez nagy segítség. A hegyi navigáció ára, hogy az állandó GPS használat miatt egy hét helyett csak egy napot bír az óra aksija, feltétlenül szükséges extra elem.
Bázis szállás és taxi szervezés
Ez a gyalogtúránk sem körtúra volt, így meg kellett szervezni a végpontból a túra kezdőpontjára jutást. Gura Haiti faluból az előtte pár héttel a gyerekekkel felfedezett Kolibica tóig gyalogoltunk el a hegyeken át. A túra előtti nap délután indultunk Budapestről. Helyi idő szerint jóval éjfél után értünk az előre leszervezett szállásunkra, a Mita falucskától pár km-re eső Pensiunea Izvorul Zanelorba. ( Azért a facebook oldalt linkelem mert az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy ott a Messengerben hamarabb válaszolnak a szállásadók mint emailben. )
A kellemes panzió munkatársa maximálisan segítőkész volt. Éjjel egykor is kaptunk finom sült pisztráng vacsorát, és másnap várt minket a kis teherautó, ami a három kutyával és hátizsákokkal együtt elszállított hármunkat a Borgói-hágón át a mintgey 81 km-re levő Gura Haiti falig, a túra kezdőpontjáig. Mindezért (szállás, vacsora, reggeli, taxiztatás és a túráról megérkezés után egy zuhanyzás ) fejenként 84 Eurot fizettünk.
Első nap: Gura Haiti (1100 m ) – Lezerul Calimanurui/Kelemen-forrás tető (2031 m) Voivodesei/Vajdáné nyerge ( első este vadkemping táborhely ) , 11,67 km, 1050 m szintemelkedés, 291 m süllyedés
Az első nap reggelén fél10kor indultunk, és a kisteherautó is nagyon lassan győzte le a 81 km-t Gura Haitiig, ahonnét 3/4 1-kor indultunk az első tervezett táborhelyünkre. Az út eleje a kék pötty jelzésen csak simán meredek volt. Kuszkusz, a tavaly befogadott kóbor terrier keverék kutyánk rögtön az erdei izgalmak után eredt, ezért meg is kapta a vadriasztó csengőjét.
Nem ez volt az első túránk vele, de most végre megértettük, hogy felesleges tőle azt várni, hogy mindig mellettünk marad egy számára szagokban gazdag ingerkörnyezetben. A nagy szabadságban az elején többször is eltűnt 20-30 percre, de olyen elképesztő tájékozódó tehetsége van, hogy mindig pontosan tudja hol vagyunk. Ahogy belerázódott a túrába már egyre inkább ő is csak előörsként távolodott el tőlünk. Egy idő után már csak pár 10 métert ment előre medvét riasztani, és folyamatosan visszajött csekkolni megvagyunk-e.
Első nap a Jézer tónál kialakított hivatalos táborhelyre akartunk eljutni, de az Alpenverin térképen nem voltak jelölve az elvi napi távok, és a tó valójában nem 12 hanem inkább 18 km volt. A késői indulás, és főleg a nehéz hátizsákokkal, elég nehéz terepen 1050 méternyi szintemelkedés nagyon kiszívta az erőnket. Tanulság: előbb kell elindulni, és pontosabban meg kell határozni a napi távokat. A kék pöttyel jelzett csak simán meredek erdőgazdasági út a gerincre felérve piros pöttyre majd piros csíkra váltott. A legnehezebb szakaszon egy kvázi ösvény nélküli extrém meredek, néha macsétés útvágást is elbíró bozótoson kellett felkapaszkodni a gerincre vezető erdőbe. Hát itt nem csodáltam, hogy 1,2 km/óra volt a sebességünk, még a kutyák is csetlettek-botlottak. A Kelemen-forrás tető (2031 m ) után még kicsit tovább mentünk, átküzdöttük magunkat még az egész túrát jellemző eléggé trükkös, könnyen eltévesztős, és a haladást nagyon nehezítő törpefenyvesen és borókáson.
Közben a túra következő napját is végigkísérő első világháborús lőállás maradványokat és egy elhagyott kénbányát fixíroztuk, amit a Román-Negoj csúcs alapos legyalulásával csináltak. A Vajdáné nyergen egy nem ideális, de ok táborhelyen megtekintettük a naplementét és gyors sátorállítás és némi evés-ivás után kidőltünk. Furcsa volt, hogy egész nap meneteltünk de egyikünk sem volt nagyon éhes. Ferivel elfeleztünk egy szárított (csak adj hozzá forróvizet) űrkaját és jó sok teát ittunk, Balázs meg annyira elkezdett fázni a fáradtságtól és a feltámadó széltől, hogy egy tea után visszavonult. A nehézséget a vízhiány okozta, a gerincen ugyanis kevés a víz. Feri volt a hős, aki 200 m szintvesztéssel még lement vízért a legközelebbi térképen jelölt forráshoz a kutyákkal. Az újonnan beszerezett trekking kütyünk egy 10 literes Katadyn szűrős vízvevő iszák volt, amivel a túra során végig megoldottuk tetemes vízigényünk kiszolgálását.
Második nap: Lacul Lezer/Jézer tó – Varful Retitis/Rekettyés tető (2021 m ) – Negoj nyereg – a Pietrosul megkerülésével a Coada Pietrosul alatt egy névtelen, de a Dimap térképen kijelölt sátorhely. 18,76 km, 654 m szintemelkedés, 743 méter süllyedés
Második nap ugyan kevesebb szint volt a penzum mivel már fent voltunk a gerincen, de be kellett hoznunk az előző nap nem megtett távolságot ha négy nap alatt be akartuk fejezni a túrát. A majd 19 km-ben volt jó sok bozótharc az ösvényt elrejtő törpefenyvesekben. A meleg ellenére a rövidnadrágos túrázás felejtős volt, de szerencsére a kamásliként is használható nadrágszáramat lehetett félig úgy zippzárazni, hogy levegőzzön a lábam. Mivel nem aludtunk a Jézer tó melletti kijelölt táborhelyen nem lett volna muszáj lemennünk, de kíváncsiak voltunk a tóra. Plusz az ott levő forrásból feltölthettük a víz készleteinket is, ezért is tettünk le-fel egy 4 km-es kitérőt.
Örültünk, hogy mégsem a fotógén tó mellett kijelölt táborhelyen aludtunk mert sajnos kocsival is megközelíthető, több városi terepjáró, és egy méretes iskolai csoport is ott táborozott. A Jézer tó kitérő után egy kényelmesebb szakasz jött. Széles erdőgazdasági úton mendegéltünk, bár rendes erdő ebben a magasságban már nem nagyon van. A Rekettyés tetőn székelő meteorológiai állomásról csak később a moldáv tábortársaktól derült ki, hogy egyben menedékházként is szolgál. Bár erről a neten semmilyen infót nem találtam, de őket pont az előző napokban úgy elkapta egy zuhé, hogy kénytelenek voltak száraz helyet keresni, és ott kaptak szállást. Tiszta időben a Rekettyés csúcsról gyönyörű kilátás nyílik minden irányba. Észak felé a Radnai- és Borgói-hegység, keletre a Besztercei-havasok, délre a Görgényi-havasok, délkelet felé a Hagymás-hegység, Gyergyói-havasok meg a Hargita zárják a láthatárt.
A Coada Pietrosul alatt a Dimap térképen névtelenül jelölt hivatalos táborhelyre kapaszkodásnak a kénbánya telep egyik meddőhányóján elköltött ebéd után rugaszkodtunk neki. Nem lehetett a Kis-Kövesre szép kilátást nyújtó pados, asztalos piknikhelyen mellett csak úgy két napnyi földön ülés után elmenni. A pöpec kis piknikező hely már a történelmi Via Maria Theresia gyalogösvény része. Az Erdélyt és Bukovinát összekötő erdei utat nemrég építették újra. A kiszélesített ösvény a túrázás mellett alkalmas terepfutásra ( két hét múlva épp egy terepmaratont rendeznek rajta ) és bicajozásra jó jelzésekkel, erdei bútorral ellátott pihenőkkel és történelmi sztori táblákkal.
Már nagyon fáradtak voltunk az előttünk beláthatatlan magasságokba törő Pietrosul málhás megmászásához, így inkább megkerültük, bár itt is akadt jócskán szint fel is, le is, sokkal nem mentünk kevesebbet így sem. Talán, hogy a csapatmorált fenntartsuk beütött a minden évben szinte menetrendszerű pásztorkutyás performanszunk. Egy rétet épp elhagyva találkoztunk egy nyáj előörseként nyugodtan üldögélő pásztorkutyával. Láttuk hogy a nyáj távolabb van ugyan, de ereszkedik lefelé, úgyhogy Kuszi kutyánk meg is mondta a pásztor ebnek a magáét szépen, és spuriztunk tovább. Jóval feljebb álltunk meg a nagy sietség után egy fújásra, amit nem kellett volna. Balázs ment is tovább, mi ketten lemaradtunk Ferivel.
Már jó párszáz méterre voltunk az aktuális leküzdendő meredélyen mikor mögöttünk felbukkant a rét alján a nyáj, és egyszercsak azt vettük észre, hogy a nyakunkban liheg tíz medvényi méretű, acsarkodó pásztorkutya. Ennyit még egy kupacban nem láttunk, pedig volt már szerencsénk jópárhoz a Kárpátokban. A kutyák munkaköri leírásuk szerint megközelítettek és bekerítettek minket. Az egyik oldalon egy törpefenyves mellett haladtunk, a kutyák meg csaholtak, elég félelmetesek voltak, de úgy 5 méternél közelebb nem jöttek, ott megtorpantak. Tudtuk a leckét, megőriztük lélekjenlétünket, szembe fordultunk velük, botjainkat széjjel tartottuk, kihúztuk magunkat, hogy minél nagyobbnak mutatkozzunk, de nem hadonásztunk velük. Igyekeztünk félelmet nem mutatva ordítani velük, megijeszteni őket, hogy táguljnak, miközben lassan hátráltunk felfelé. Kuszkusz és Mangó ott voltak a lábunk mellett, Mangó a hátán a málhazsákjával amúgy is esélytelen lett volna bármelyikkel szemben. Ő nem is mozdult, de Kuszi, a kis terrier keverékünk hirtelen önálló akcióba kezdett.
Bár a kutyasuliban azt tanítják, hogy csak a gazda oldhat meg konfliktus helyzeteket, ő valahogy úgy érezhette, hogy ezzel a rémes szituval kezdeni kell valamit. Hirtelen mint egy puskagolyó, kitört mellőlünk, és egyenesen a tíz pásztorkutya közé rohant. Én nem hittem a szememnek, azt hittem kamikaze hősi halott lesz, hiszen egy ilyen kis kutya nem élheti túl akárcsak egy ilyen benga pásztorkutya támadását, nemhogy tízét! Már a könnycseppjeimet morzsolgattam, mi lesz vele!? De Kuszkusz elképesztő okos kutya, nemcsak ránk hatott a meglepetés erejével a gazdivédő kirontása, a medvekutyák sem értették mi a szösz van. Mire felocsúdtak a meglepetésből Kuszkusz a lábaik között csengettyűszóval elszlalomozva már bent is volt a törpefenyvesben, ahova a lomha nagy kutyák nehezen tudták követni.
Kuszkuszunk elvitte a közelünkből a tíz kutyát, és szaladt, rohant a nyáj és a pásztorok felé nyomában a csaholó falkával. Ahogy a nyájhoz ért egy hirtelen irányváltással elkezdett cikázva felfelé szaladni vissza hozzánk, addigra a pásztorok is odaértek, és hívták befelé a kutyáikat, akik ha nem is azonnal, de mentek, vissza fel hozzánk már csak egy zavarodott példány jött Kuszi után, és még ő is lekushadt inkább a végére. Végül őt is összeszedte a pásztor, mi meg csak hápogtunk Kuszi hőstettén. A kis utcáról összeszedett kutyánk kimentette egy szorult helyzetből a gazdáit azzal, hogy magára húzta a tíz kutyát. Ugyan nagy valószínűséggel a pásztorkutyák nem támadtak volna, hiszen megtorpantak, és csak ugattak, a pásztor meg jött értük, de ő ezt nem bírta kivárni. Ez egy nagyon merész, de valószínűleg teljesen ösztönös cselekvés volt Kuszkusz részéről. Azért mondtam neki, hogy legközelebb ne kockáztassa az életét, de persze nagyon büszkék voltunk rá. Sajnos fotózgatás abban a szituban éppen nem merült fel, Balázs meg jóval feljebb csak fültanúja volt az eseményeknek.
Az izgalmak után jött még egy lefelé ereszkedés a forráshoz, ahol már az estére ott sátrazó, San Franciscoba és New Yorkba emigrált fiatal román srácok vendégeltek meg minket egy kis pálinkával. A nemzetközi csevely a vízvétel után fent ( a Dimap Kelemen-havasok térképen a Coada Pietrosul alatt jelölt) a nyeregben levő névtelen, de kijelölt táborhelyen a már említett moldáv srácokkal folytatódott. A két orvos is minden évben jön túrázni, és az esti tábortűz mellett alaposan kitárgyaltuk, hogy mi egy kicsit hozzájuk képest túl vagyunk biztosítva mindenféle fertőtlenítő eszközzel és felszereléssel, kütyüvel, na meg ruhából és kajából is többet cipelünk, sátorból is kettő van nálunk. Így lehet, hogy ők két 16 kg-s hátizsákkal jöttek mi meg 15-22 kilósakkal.
Harmadik nap: Pietrosul/Pietrosz ( 2102 m )- a Gruiu/Gruja és a Ruscii/Ruszka csúcsok mellett csak elmentünk – Curmatura Tihului/Kis-Tiha nyereg ( harmadik esti táborhelyünk egy védkunyhóban ) 11,52 km, 497 m szintemelkedés, 666 m süllyedés
A harmadik napra már teljesen belerázódtunk a málhacipelésbe, és a napi penzum sem volt vészes, így reggel kicsit hosszabban ejtőztünk. A táborhelyről egy meredek emelkedéssel megtettük a napi felmenet jelentős részét, mintegy 300 m szintet a piros csík jelzésen. A Kelemen-havasok legmagasabb csúcsa, a Pietrosz megmászását könnyítve teljesítettük. Otthagytuk a málhát egy bokrosban és úgy kaptattunk fel egy kitérővel. A túra egyik legszebb panorámája szerintem a Pietrosz csúcsról nyílt. Gyönyörűen hullámzott végig a gerinc, épp virágzott egy nagyon szép bolyhos, árvalányhajszerű, de bóbitás fejű virág. Nagyon jól állt az illy csészének is, úgyhogy kicsit elbohóckodtam a csészike fotózással. Teher nélkül a bokatörő köves részek is egyszerűbbek voltak. A csúcson megettünk egy csokit, és írtunk a csúcskönyvbe is.
A Pietrosztól egy meredek lefelé menet után szinte szintben mentünk majd erszekedtünk egy erdős szakaszon a következő táborhelyünkig. Közben voltak források is, némelyiknél műanyag poharakat is elhelyeztek ötletes szállás reklámként. Na de az igazi zseniál az aznap esti meglepetés szállásunk volt! Nem számítottunk rá, hogy a sátorhoz képest egy wellness hotelben alszunk, de a Kis-Tiha nyergen kinézett táborhelyünkön egy vadiúj, 2018 őszén elkészült kellemetes kis védkunyhó várt minket. A térképünkön ugyan szerepelt egy esőkunyhó, de ezek általában elég szomorú állapotban szoktak lenni a Kárpátokban, fel sem merült bennünk, hogy használható. Volt is üdvrivalgás a pöpec, két emeletes ággyal és egy tetőtéri alvóhellyel ellátott kunyhó láttán.
Hamubasült pogácsa ugyan nem volt bekészítve de szuper tiszta volt, és senki más nem járt arra aznap estére. Bár ezeknek a kunyhóknak nem a túrázók napi elszállásolása a fő feladata, hanem a viharok, eső, elleni védelem, segítség a vészhelyzetekben, azért természetesen a legtöbben kihasználják, hogy nem kell sátrat állítani. A vendégkönyv tanúsága szerint a nyári szezonban is átlag heti 2-3 éjszaka talál szállóvendégre a kulipintyó. Még egy Isztambulból Olaszországba tartó vándor is járt a házban. Egyelőre minden eddigi vendég annyira hálás volt a jó kis meglepetés szállásért, hogy szép tisztán hagyta ott a házat. Ehhez még egy seprű is van bekészítve lapáttal.
A háztól 200 méterre egy zubogós erdei patakban fürödtünk. Meg is jegyeztem, a jövőbeni túráknál ezt a forrásoknál naponta megejtem majd, hihetetlenül frissítő. A macikkal való találkozás ellen csörgőkkel és beszélgetéssel, na meg a kutya testőreinkkel védekeztünk. Itt is a forrást külön is jelölő kis műanyag bögre volt a zuhanyfej. Volt tűzrakó hely is, ahol este megfőztük az útközben szedett fenyő tinórukat is. Sajnos pont az igazán ritka keserű fajtába tartoztak, így csak a főzés öröme volt a mienk. Bár nem mérgező, de tényleg nagyon kellemetlen ízű volt a gomba. Minden nem jöhet össze. 🙂
Negyedik nap: Kis-Tiha nyereg védkunyhó – Struniorul/Sztrunior-tető mellett el, fel a Kis-Beszterce csúcsra/Varful Bistricioru (1990 m) – leereszkedés Kolibica, pontosan Mita falu elé a Pensiunea Izvorul Zanelorban hagyott kocsinkhoz. 16,26 km 567 m szintemelkedés – 1209 m süllyedés
Utolsó napon korán keltünk egyrészt a hosszabb táv miatt, másrészt még a túra végén egy szusszanás, evés-ivás, tisztálkodás után rögtön visszaindultunk Budapestre. Nagyon nem lazsálhattunk. A korai kelés nem volt nehéz, hiszen este 9-10 körül már mindennap durmoltunk, és aludtunk mint a tej 9-10 órákat. Ez az egyik legjobb dolog a túrázásban. Reggel kilenckor magunk után rendben hagyva a védkunyhót már kaptattunk felfelé a Kis-Besztercére. Az 5 km-nyi emelkedő szép egyenletes volt, de a terep már nem volt olyan kedves velünk, a fenyves erdő után jött megint a szúrós törpefenyves, borókás, és egy nyaktörő végeláthatatatlan hosszú, kiálló gyökerekkel teli akadálypálya. Alig hittem el mikor végre felértünk, de a nap neheze nekem innen jött.
Menekülni kellett a gerincről egy velünk szemező vihar elől, ami végül más irányba kanyarodott, így szerencsére a kék háromszögön meredeken elkezdhettük az ereszkedést lefelé a földi világba. Nekem a lefelé menet még sokkal nehezebb mint a fel, ilyenkor még nagyobb segítség az extra láb túrabot az ízületek kis tehermentesítésére is. Az ízületpróbáló süllyedés végén egy Salvamont hegyi mentő házból üdvözöltek minket. Sajnos sörük nem volt, de áfonya ismét akadt az erdőben. Ahogy leértünk jópár km-t kellett még szitntben gyalogolni tűző napon egy unalmas köves közúton a panzióig egészen meglepő kiránduló autó forgalomban. Jólesően elfáradtunk, de hát ez volt a célunk. Mennyei volt a fűcsomók és kövek helyett egy székre rogyni, és betolni egy gyöngyöző jéghideg sört egy nagy adag levessel és sült pisztránggal. Megyünk jövőre is! Akkor előreláthatólag a Fogarasi-havasok lesz a cél.
A korábbi évek Kárpátok gyalogtúrái:
- Radnai-havasok gerinctúra
- Máramarosi-havasok gyalogtúra – Tiszta vadnyugat!
- A Gutin-hegységben a Kakakstaréj és környéke
- A Kolibica tónál tett erdei túra panorámával a tóra
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤