Havanna

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Cuba Libre
Show More Posts

Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések és az útközbeni gyorsjelentések.

2019. február 19-22.

Ahol nőnek a pálmák

Kuba régóta ácsingózott az úti kispadon. Úgy alakult, hogy ezúttal kivételesen egyedül vágtam neki, és nem bántam meg. Hogy miért érdemes? Csodálni a kubaiak minden szegénység és nehézség ellenére sugárzó életszeretetét, nézni a reklámmentes filmet, amiben egymás mellett döcögnek és ontják a kipufogógázt az imperializmus és a kommunizmus még mindig működő, újra és újra összerakott maradványai, az oldtimer amerikai verdák, és a szovjet autóipar sok emléket előhozó tákolmányai. A fantasztikus koloniális, szecessziós, art deco, neoklasszicista, az 1900-as évek elejéről származó építészet is egy érv Kuba mellett, már ami látható belőle. Na és nekünk még van egy kis retro is a cocializmus nálunk már kihalt relikviáit itt élőben látva. A gasztronómia…. hát az a hiánygazdaság sajátosságai miatt nem az adu ász érv egy kubai útra, de inni, bícsezni, és táncolni Kuba tökéletes hely. Elképesztő mozgása van itt szinte mindenkinek ha nekiperdül. És mindig, mindenhol van egy pálma. A sokszor elképesztő szegénységet látva az egyik szemem sír, a másik meg nevet, de mégis, nullától száz éves korig sugárzik az életszeretetet. Kubát receptre írnám fel minden depresssziósnak.

Viva la Habana!

Havannára 2,5 napom volt, ami arra ugyan nem volt elég, hogy kimaxoljam várost, de számomra Havanna lényegét úgysem egy-egy kiemelt épület, propaganda sújtotta és molyrágta múzeumok, szocreál intézmények mutatták meg hanem az utcákon, tereken való sokszor céltalan bolyongás.

Végig az utcákat róttam, a legtöbbet gyalog, de kocsiból, bicajjal és buszos prespektívából is megfigyeltem a havannai életet. A meleg éghajlat törvényszerűségei szerint a havannaiak az utcán élnek, a város tökéletes ‘people watching’, azaz ember megfigyelő hely. Senki nem rohan, és nem is tűnik idegesnek, inkább egyfajta unottságot, sztokius beletörődést, és sok mosolyt is láttam tükröződni az ücsörgő és sorbanálló arcokon. Panoráma rajongóként felmentem mindenhova ahova lehetett, s bár a városra jelen állapotában azt nem mondanám, hogy gyönyörű, de azt igen, hogy olyan különleges hely, ami vibrál, nyomot hagy, kíváncsivá tesz.  Havanna olyan mint a  benne cirkáló oldtimer járgányok, némelyik része kilglancolt, nagyobb része szomorú állapotban, de az egészen átsüt a benne élő emberek ereje, hogy akármi van élni jó. Könnyű a fakuló, omló villák mögött meglátni micsoda luxuslehetett itt az 1900-as évek elején.

Vedado, Habana centro és Habana Vieja

Egymástól jól elkülönül jellegében a nagyon turistás, néhol már egész kikupált Habana Vieja, az óváros, Centro Havannában jól látható a helyiek elképesztően kreatív, a semmi hátán is megélő vidám barakkos táncos, zenés, mindent megjavítós, okosban megoldós élete, Vedado pedig régen a gengszterek, ma már a hipszterek otthona. Én az olcsóbb Vedado negyedben laktam, ahonnét a Habana Centron keresztül sétálva 4 km volt eljutni a felkapott Vieja negyed szélén levő Rum Múzeumig.

Előre az Airbnb-vel!

A kubai szállodák jóval drágábbak, és nem feltétlenül jobbak mint a helyiek kiadó szobái, a casa particular-ok, ráadásul ezek használatával  az adott családot, és nem az államot támogatjuk, így én végig casa-kban laktam. Legtöbb utazáshoz a szállásokat a Booking.com-on foglalom le, de Kubában kiütéssel győzött az Airbnb, amiről nem túlzás azt állítani, hogy forradalmasította a kubaiak életét. Legalábbis azokét, akik turistákkal kapcsolatba kerülnek. Minden kubai házigazdám nagy hálával beszélt az Airbnb-ről, hiszen az amerikai cégnek köszönhetően egyre többen tudnak szert tenni kubai léptékekben jelentős extra bevételre.  Kubában az állam szapulja, s ahogy az lenni szokott, az emberek istenítik az USA-t, az amerikai zászló nem ritka jármű és ruha díszítésként sem. Aki velem együtt a kései szocializmusban volt gyerek emlékezhet rá, pont mint nálunk, mindent imádnak, ami Amerikából jön. Sokan láthatóan nem bánták volna ha Castro forradalma helyett inkább Puerto Ricohoz hasonlóan az USA egyik állama ma a sziget. A szeretve gyűlölt ellenség, főleg Florida 900ezer kubai emigráns otthona, akik a hazavitt pénzzel jelentős mértékben járulnak hozzá a kubai gazdasághoz, és faramuci módon ezzel a rezsim fennmaradásához.

A házigazdám Marisela, egy igazi kubai senora volt, aki már egy egész kiadó lakás komplexumot üzemeltet kifogástalan szervizzel. A Casa Marisela del Colores azul, azaz kék szobájában Airbnb díjjal együtt kevesebb mint 5000 Ft-ba (16 CUC, 1 CUC=1 USD ) került a szállásom, amit kb két héttel indulás előtt foglaltam. A közelben Etecsa nyilvános wi-fi pont is van. Marisela kérésemre még internet/wi-fi kártyáért is sorbaállt nekem. Mindent megtesz a jó véleményekért, nem véletlenül Airbnb superhost. Csak 3 db 1 órás (1 CUC) kártyát tudott venni, 5 órásat nem, mert az épp hiánycikk volt.

Én csak az első két ( Havanna és Vinales ) szállásomat foglaltam előre, a többit útközben szállásadóim és egy véletlen kocsi lerobbanás miatt megismert havannai casa particular menedzser-idegenvezető-zongoratanárnő, Ivelin intézte, akit nagyon ajánlok. Ő hét szép, az Airbnb-n ITT foglalható casa-t menedzsel Havanna legfelkapottabb Vieja negyedében, a búcsú havannai éjszakámat ott töltöttem.  A Vieja negyed drágább, ott inkább 30 CUC/éj egy szoba 2 főre, ami még mindig csak 9000 Ft körüli összeg. Ha a teljes útra előre foglalunk lehetséges, hogy olcsóbban kihozható a szállás, mert az útközben foglalt szobák díja 15-17 helyett inkább 20 és 30 CUC között volt már, de én úgy voltam vele, legalább ennyivel is segítek a helyieknek. ( Egyéb praktikus szervezési tudnivalók kubai úttal kapcsolatban ebben a posztban olvashatók. )

Szockó retro és megfakult csillogás

13,5 órás repülőút után délelőtt érkeztem, estig kibekkeltem az alvást a havannai forgatagban.   A standard 5 CUC-ot kóstáló reggelit érdemes mindenhol kérni mert itt nem az van, hogy leugrunk a kisboltba valami harapnivalóért. Nincs kisbolt. Már a reptéren elkezdett olyan érzetem lenni mintha egy filmben lennék, amiben keveredik a Szomszédok retro a Nagy Gatsby grandiozitásával. Szocreál puritánságú, töredezett beton, tüzépbarokk, lepukkantság és megkopott fényű terpeszkedős, stukkós, kézzel fényezett luxus a házakon és az autókon mixelve. A reptérről egy benzinszagban úszó 30 éves Lada fuvarozott be 25 CUCért, de még aznap megvolt az amcsi oldtimerrel kocsikázás kötelező havannai programja is.

Havanna gyalog

Havannának szinte minden utcája sétálóutca. Kevés, és nagyon nagy kincs az autó, ami közlekedik azt is többnyire a szentlélek vagy a festék tartja egyben így száguldozás, forgalmi dugó nincs. A város főleg a gyalogosoké és a bicikliseké. Vedadóból a kopott, de színes, egyik kedvenc utcámmá lett Concordián át besétáltam a Parque Centralig, ahol a legtöbb oldtimer várja az utasát. Az első sétáján szerintem mindenki kicsit meghökken Havannában, az egész városra ki lehetne írni, hogy omlásveszély, falak mállanak, vakolatok peregnek, állványok, gerendákkal kitámasztott ház csontvázak, konténerek, kátyúk, tátongó sötét lyukak, szelíd kóborkutyák mindenfele. Mindez egyébként csiricsáré színesre festve, graffitizve, ami kétségkívül barátságosabbá teszi a várost. Érdekes volt látni, hogy a kubai nők kortól és testalkattól függetlenül teljes önbizalommal tolják amolyan sexy couture-ben, testhez tapadó rikító sztreccs ruhákban, haskivan pólókban, rövidgatyákban.Tökéletesen illik a látványhoz a hangkép is, egész Havanna zeng és táncol, mindenhonnan valami zene szűrődik ki, még egy 80 éves járókeretes bácsika ingzsebéből is szólt valami fenékrázó ritmus. Először azt gondoltam, ez a turistáknak keltett illúzió, abban ugyanis a kubaiak elég jók, de hamar rájöttem, hogy itt nemcsak az egyébként általában nem jó ebédhez szól a nóta. Itt a zene, a tánc az élet. És ez csak Kubában van.

Élő autó múzeum

A veterán kocsikázás előtt érdemes körbekérdezni mert egészen elszállt 80 CUC/órás díjakat is benyögtek a szivárvány teljes színskáláján villogó, kipattintott autók sofőrjei. A világ legnagyobb élő autó múzeumában tenni egy kört kihagyhatatlan program. Én némi alkudozás után egy 65 éves pink cabrio matuzsálemmel döcögtem Havannában. Sofőröm egy 30 körüli srác volt, 30 CUC-ért furikázott egy kis körön az El Capitolio-tól az óvároson át, a Cristobal Colon temető mellett, a Forradalom tere, és a Hotel Nacional érintésével végig Havanna híres tengerparti sétányán a Malecon-on. Azt is elárulta, hogy neki kötelező megállni az egyébként mint látnivaló teljesen érdektelen Forradalom terén. A hatalmas, sivár beton placcon egy Che Guevara és egy kevésbé ismert forradalmár, Camilo Cienfuegos arcképével díszített háttérrel szokott Fidel akár 4-5 órás, az amerikai imperializmust ostorozó és a forradalom vívmányait éltető szónoklatokat tartani. Manapság nincs tehetséges beszélőkéjük, meg amúgy is tétova útkeresés zajlik a cocializmus rögös útján, így megritkultak a tömegrendezvények. Kérdésemre, hogy mit gondol a híres elvtársak felől, sofőröm lebiggyesztett szájjal az ájfónomat fixírozva csak annyit mondott: engem nem érdekelnek ezek az emberek, én nem kaptam tőlük semmit.

Hop-on, hop-off és helyi buszok

A kabriózás után még a Parque Centraltól induló hop on-hop off busszal (10 CUC a napijegy, több útvonal is van) is mentem egyet. Igen, már ilyen is van Havannában, lehet vele gyaloglást és taxit spórolni, és nagyon jó átfogó képet ad a városról. Havannában kiváló lehetőség az igazi Kuba megismerésére, a turisták párhuzamos valóságából kitekintésre a helyi tömegközlekedés is, amihez remekül működik egy Havanatrans nevű helyben letölthető, offline működő applikáció.  Minden helyi buszjáratot tartalmaz, és jelentős spórolás, a helyi buszjegy ugyanis csak 0,4 CUP, azaz helyi peso! Elvben a külföldiek nem közlekedhetnének ezekkel, sőt, még a taxi colectivo-kkal sem, csak a hivatalos Viazul buszokkal, de senki nem foglalkozik vele.

A veterán kabriózáson túl a kevésbé klisé dolgok érdekeltek. Hidegen hagyott a Hemingway kultusz (egyébként is, ahogy a feleségével bánt, hát eléggé egy bunkó volt, legyen bármekkora író is ) , csak azért nem mentem a La Bodeguita-ba mojitózni, a La Floridita-ba meg daiquirizni mert Hemingway is azt szokta, az meg végképp nem érdekelt hol szokott megszállni. Propagandához is volt elég szerencsétlenségem, így a Forradalom Múzeum helyett is inkább az utcákat jártam.

Havanna szocio 

Második havannai napomon 15 km-t tettem a lábamba, de amúgy is készülnöm kellett a páros UltraBalatonra. Az Airbnb élmény szekcióján még otthonról lefoglaltam egy 3 órás street fotós városi túrát (10 000 Ft) Juan-nal, egy helyi fotóssal. Havannában a téma ugyanis az utcán hever. Juan is megerősítette, hogy az Airbnb hatalmas jótétemény neki, a bevételből már tudott hozatni külföldről egy új kamerát. A Habana Centroban egy csomó érdekes helyet mutatott, és vele együtt még egyszerűebb volt az amúgy sem barátságtalan helyiekről az őket jellemző helyszíneken pár képet készíteni. A Callejon de Hamel művész utcája különösen érdekes. Egy Salvador nevű helyi művész egy rossz hírű környéket változtatott menő látványossággá azzal, hogy egy egész utcát kezdett kidekorálni mindenféle hulladékokból, például reciklált fürdőkádakból és pumpákból álló, és természetesen Kubához illően színes műveivel. Érthető módon népszerűbb kvaterkázó hely a kubaiak között is mint a “Yo soy Fidel” (Fidel vagyok) bolt, amibel Fidel beszédei és egyéb pártanyagok vásárolhatók.

A nincs kreatívvá tesz

Kubában a hiánygazdaság kényszerű kreativitást szült, a kereskedelem, vásárlás egy turistának láthatatalan módon zajlik. Az üzletek üresek, vagy pár árucikk árválkodik bennük. Egymásnak adják le a drótot hol kapható éppen főzőolaj vagy szappan, wc-papír. Az uniformizált, világot elfoglaló márkák, cégek még nincsenek jelen, egész Kuba kicsit olyan mintha egy érdekes filmet néznénk megszakítás nélkül. Havanna ugyan itt-ott omladozik de cserébe? nincs tele reklámokkal és óriásplakátokkal. A szegénység, áruhiány kényszerű előnye az is, hogy mindent megjavítanak. A kiglancolt oldtimer autók belül szinte mind többféle autó egyvelegei, a méltóságteljesen elzörgő Cadillecben simán van akár Lada alkatrész is. Fél napos projekt tojást keresni, de még akkor sem biztos, hogy lesz? Nosza akkor tartanak tyúkokat az erkélyen, mindenre van kreatív megoldás,

Egy napba egy felejtős ebéd után belefért még a város legturistásabb óvárosi része, a Vieja negyed. A zenei felhozatalt hallva egyik ámulatból a másikba estem, a Calle Obispon egymást érték a fényes nappal is élő zenés koktélbárok és kávézók.

Egyik kedvenc terem a gyönyörűen helyreállított, pazar villákkal teli Plaza Vieja lett, ami akár egy spanyol város főtere is lehetne. Hozzám hasonló mindig felfelé rajongóknak ajánlom a tér egyik sarkán a legmagasabb villa tetején levő camera obscura-t, ami 360 fokos élő, magyarázattal ellátott panoráma képet ad az óvárosról pár CUC belépőért cserébe. A 10 perces prezentáció előtt, után pedig a villa tetőtaraszáról élvezhető a legjobb kilátás a térre, a Vieja negyed háztetői közül kimagasló El Capitolio kupolájára és a havannai öbölre, melynek átellenes felén a 18. században épült  La Cabaña erőd is látszik. A Plaza Vieja azért is volt nagyon szimpatikus mert a turista áradat ellenére nem lett skanzenné, maradt az élő város része. Az elegáns téren a helyben készült kézműves söröző mellett vidám színfolt a működő iskola, melynek úttörő nyakkendős diákjai a hatalmas placcon rohangálnak vagy épp tornaórát tartanak.

Havanna panorámája és Krisztusa

A Rum Múzeumot bebuktam a Plaza Vieján sörrel ücsörgéssel, már négykor bezár. Helyette átkompoztam a La Cabana erődhöz, ami a komptól még egy majd 2 km-es séta vagy biciklitaxi. Amerika harmadik legnagyobb erődje önmagában ugyan annyira nem csigázott fel, de az onnan látható naplamente annál inkább. Gyönyörű pink-narancsban úszott Havanna, ami rajtam kívül mindössze két japán turistát érdekelt. Ugyan Che Guevarának jobb a marketingje, de Havannának is van itt egy a Latin-Amerikában kötelező város feletti Krisztus szobrokból. Az El Cristo de la Habana-t egy kubai szobrász, Lilian Jilma Madera készítette Rómában, carrarai márványból. XII. Piusz pápa áldásával, és pont úgy a forradalam győzelme tájékán, 1958-ban sikerült felavatni, hogy aztán jól benője a gaz. 2013 óta kapott amnesztiát, azóta meg is tisztogatták, bár biztos ami ziher vele szemben ott figyel egy érdektelen Che Guevara emlékezde is, hiszen a forradalom győzelme után Che sok más mellett az erőd főparancsnoka is lett.

Cabaret Parisien

Még erre az estére jutott egy igazi kubaikum táncrevü előadás is.  A színorgiás, giccsesen túlburjánzó, tollas-boás, flitteres rokokó ciklon lendületű táncrevük, avagy kabarék a fényűző forradalom előtti időszámításból csak nem akarnak kimenni a divatból. A két leghíresebb, a Tropicana és a Cabaret Parisien szilárd bástyái a latin kultúrának, na meg a konvertibilis peso bevételeknek. A Tropicana állítólag a leglegleg, ott egy este 80-90 CUC koponyánként, de a képeken látható Cabaret Parisien kicsit jobbárasított (35 CUC) előadása szerintem eléggé rendben van. Ráadásul az önmagában is látványosság Hotel Nacional épületében van a show Vedado városrészben, amitől 400 máterre laktam. Nem tudom a higanymozgást vagy az agyament rokókó ruhákat csodáljam-e inkább! Természetesen minden számhoz átöltöznek. Mindennap van előadás, jegyet a veterán kabriózás program közben megállva vettem rá a szállodában, de akár előadás előtt is oda lehet menni.

Innen is éjjel egyedül sétáltam haza, és a Viejában is sétaltam egyedül rövidebb távokat sötétedés után, és én is úgy éreztem biztonságos város. A férfiak hangos bókolása ugyan konstans, Havannában nem lehet egy háztömböt végigmenni néhány “Bella Linda” kiáltás és bámuló tekintetek nélkül. Akinek ez kellemetlen az érezheti kényelmetlenül magát, de a tapasztalatom szerint a nem, az Kubában nem, elég volt nem foglalkozni vele, vagy egy mosollyal együtt szólni és abbahagyták. Az érdeklődés nem ment át kellemetlen nyomulásba soha.

Havanna underground

Második teljes havannai napomon folytattam a szocio túrázást és egy helyi fiatalokból álló csapattal egy biciklis városnéző Havanna Underground című túrát választottam ( 9000 Ft, 4 óra ), amit szintén még otthon foglaltam az Airbnb-n, de ti már közvetlenül is megtaláljátok őket Citykleta néven.

A bicajtúrán az underground Havannát mutatták meg, megtudtunk pár tippet-trükköt, hogyan is oldják meg az életet a kubaiak “okosban”. Mutattak félig meddig illegalitásban, engedély nélkül működő kifőzdét, lakás éttermet, úgynevezett paladart, amit bármilyen reklám és ártábla nélkül is megtalálnak főleg a helyiek. A kis családi paladarokat a kétségbeesett kubaiak nyitották az 1989-95 közötti, hivatalosan ‘Special Period-nak’ nevezett, valójában éhínség időszakában, mikor a Szovjetúnió összeomlása után évekig alig jött áru Kubába.  Mióta nemcsak az állam nyithat éttermet ezekből a paladarokból már kevesebb van, de érdemes levadászni egyet. Sok helyi jár ezekbe mert olcsón, 6-8 CUC körül megvan a komplett vacsora. Könnyen lehet, hogy most újra paladar reneszánsz lesz, Kuba most ugyanis épp a teljes káoszba süllyedt elvtársi Venezuelától függ elsősorban, ahonnét a legutolsó hírek szerint felére esett a kubai orvosokért cserébe szállított kőolaj mennyisége. Az emberek igyekszenek bespájzolni a még rosszabb időkre készülve.

A Vieja negyedben a Plaza del Cristo téren a templomot jobb kéz felől tartva pont felsátálhatunk egy ilyen paladarba. A Paladar Omar a Teniente Rey és a Bernaza sarkán levő havannaiasan lepukkant ház második emeletén működik, egy óriási barna ajtón kell bemenni. A hangulatos Plaza del Cristo lett a másik kedvenc havannai terem. A helyi Liszt Ferenc téren mindig nagy az élet, hiszen Etecsa wifi pont. Ugyan még csipkerózsika álmot alszik, de már pár házát elkezdték felújítani. Ha enni nem is, inni, na azt viszont lehet Kubában rendesen, a rumot aztán sehol nem sajnálják, és a Paza del Criston a naplemente utáni pinkre festett órában különösen jól csúszik egy mojito.

Jártunk egy illegalitásban működő tetováló szalonban is, aminek egy galéria volt a fedő vállalkozása, és kaptunk meghívót egy titkos éjszakai bárba is, ami engedélyek híján folyton költözködött. Havanna híres tengerparti promenádján, a Malecon-on is kellemes volt tekerni a zörögve döcögő, füstokásdó amerikai kocsik meg a szovjet ladák és moszkvicsok között.

Új Alkotmány

A bicajos túravezető két fiatal lány volt, az egyikük egyetemet végzett könyvelőként kezdett dolgozni havi 20 CUC-ért, amit 3 évig bírt. Most egy pár órás biciklitúrával megkeresi ezt a pénzt.  Az emberek megszokták, hogy az állam egyfajta felhőként működik felettük, amivel igyekszenek elkerülni az összetűzést, és tudják, csak magukra és egymásra számíthatnak. Ottjártamkor szavaztak épp az új Alkotmányról, minden tele volt ‘Yo voto Sí’ plakátokkal, de 10 emberből 9 lesajnálva és pesszimistán nyilatkozott róla, hogy minek ezzel foglalkozni, úgyis el van döntve. Különösen mióta Trump került hatalomra, és a kubai-amerikai kapcsolatok megint eléggé elhidegültek. Bár az amerikaiak már könnyen utazhatnak Kubába, és ha meg tudják fizetni, és kapnak vízumot már a kubaiak is mehetnek a világba, de a forradalom óta fennálló embargó Kuba ellen most is érvényben van.

A bicajos csapat egy szuper Havanna infó csomagot küldött előre, egy Dropbox folderből letölthettem egy csomó maps.me file-t, amit rátöltve az offline is működő maps.me Kuba térképemre egy full, helyi expertek által összeállított Havanna érdekes helyei guide-om lett! Mellé egy rakás szuper kubai zenét is küldtek, bár kellett hozzá egy külön appot vennem (i MyfoneTunesMate ), amivel felküldhettem őket az ájfónra is.
A Dropbox folder publikus, csak a zenéket is érdemes letölteni ITT.

Hogy érzékeltessem, milyen nem turistaának lenni Kubában…. A bicajos srácok a kedves információbomba emiljük végére odabigygesztettek egy felhívást, hogy aki tudja támogassa őket bicikli alkatrészekkel, szívesen vesznek bicajgumi belsőt, csengőt, gumijavító szettet meg egy csomó apróságot még felsoroltak, amiket egy átlag turista is be tud vinni a csomagjában. Nem is volt kérdés, felpakoltam nekik 3 gumijavító szettet meg két bicaj csengőt. Nagyon hálásak voltak érte. Hát így élnek ők ott…..

La Guarida étterem

Ebédre foglaltam Havanna egyik leghíresebb, kizárólag turisták és expatok által látogatott luxi éttermébe a La Guaridába. Itt a lélegzetelállító, ámde erős ráncfelvarrásra szolgáló épület maradandóbb élményt hagyott mint az étel. A Ceviche és a sült hal nem volt rossz, de 35 CUC egy elő- és egy főételért egy Cuba Librével elég borsos. Ha diplomatikus akarok lenni, akkor azt mondom, hogy Kubába nem enni megy az ember. A hiánygazdaság megtette a magáét, ahol a tojás után is órákat kajtatni kell, és ahol tengeri szigetként a hal nem mindennapi eledel, csak a turisták luxuscikke ott nem számíthatunk kiemelkedő gasztro élmlényekre.

Délután volt még egy randim Annaencuba-val, egy magyar lánnyal, aki annyira beleszeretett Kubába, hogy kiköltözött, és most már kedvelt idegenvezetőként kalauzol magyar csoportokat az országban. Az Angyal dombon egy méretes daiquiri elfogyasztása mellett adtam neki oda a megrendelt, Kubában hiánycikk  testápolót, amiből épp kifogyott. Itt jegyzem meg, apró kis kozmetikumokat, mini szappant, gyerekeknek füzeteket, tollakat, pici ajándékokat szívesen vesznek a kubaiak, bár soha nem kunyerált senki. Örülnek annak is ha az út végén van maradék gyógyszer, bármi, amihez ott nehéz/drága hozzájutni.

Bacardi épület

A fixa ideám volt még Havannában, hogy fel szeretnék menni a Bacardi épület tetejére is begyűjteni a panorámát. Az Edificio Bacardi Latin-Amerika legszebb art deco épülete, de államosítva van, a benne működő irodák nem publikusak. Sajnos a kilátó teljesen zárva van, az irodákhoz ugyan felmehettem, de azok nem igazán érdekesek. A szépséges földszintre és a bárba viszont érdemes bemenni, ezek szabadon látogathatók.

A Bacardi ma a világ legnagyobb családi kézben levő szeszesital vállalata. A Santiago de Cubában alapított cégnek már az 1910-es években voltak külföldi üzemei, valószínűleg ez is megkönnyítette, hogy a család a forradalom alatt 1958-ban az USA-ba emigrált, és még azt is kibrusztolta, hogy a márkanév náluk maradhasson. A másik világhírű rum márka, a Havana Club rosszabbul járt, azt államosították.

Pin It on Pinterest

Share This