Közép-Irán, a klasszikus városok

Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤ 

  

Isfahan – Varzaneh sivatag – Yazd – Persepolis – Necropolis – Shiraz

2019. október 10-15.

Isfahan sok utazóhoz hasonlóan nekem is a kedvenc iráni városom lett. Sajnos csak két éjt töltöttünk itt, ami bő másfél napos városnézést jelentett, hiszen az abiyaneh-i megállóval csak estefelé értünk ide. A szállásunk egy tradícionális házban volt szerencsére a lehető legjobb helyen, a Naqsh-e Jahan tér mellett elterülő grand bazár labirintusában.  ( Isfahan Traditional Hotel 2 főre 35 Euro ) A személyzet rögtön teával és egy legjobb helyeket jelölő térképpel látott el, csak azután hagyott alább a lelkesedésük miután kiderült, hogy saját guideunk van. Aznap este már csak egy vacsorára volt időnk és tettünk egy sétát a gyönyörűen kivilágított hangulatos Naqsh-e Jahan téren, tele piknikező családokkal, lovas konflisokkal.

A vacsora mennyei volt, kipróbáltuk az isfahani khores-t, amit Budapesten élő iráni ismerősünk Fahrad ajánlott. Nagyon beugratós volt, mert desszertként tartják számon, hiszen egy finom édes, és egészen különlegesen selymes textúrájú, sáfrányos joghurtos pudingszerű étel, ami azonban bárányhúsból készül. Több helyen is kóstoltuk, a legjobb egyértelműen a Bagh Homayoun étteremben volt.

A Naqsh-e Jahan tér

a világ második legnagyobb tere a kínai Tienanmen után. Az 1598-ban megnyílt 522 x 164 méteres tér monumentalitása ellenére is barátságos, mondhatni otthonos, joggal tartják a világ egyik legszebb terének. A hatalmas területet körben gyönyörű árkádos  épületsor, főleg kézműves termékeket kínáló bazár veszi körbe. Magát a teret kisebb egységekre taglalták szépen karbantartott zöld füves, virágos, csobogós részekkel, ösvényekkel melyek között éjjel-nappal iráni családok ücsörögnek. Sokminden tilos Iránban, de úgy tűnik fűre ülni szabad! Imádom az ilyen élő városi tereket, legszívesebben órákat töltöttem volna el csak ott. Isfahan legfontosabb látnivalói is a térről nyílnak, a Sheikh Loftallah, az Imam/Shah mecsetek és az Ali Qapu palota.

Sheikh Loftallah mecset

Az 1603-tól 19-ig épített Sheikh Loftallah mecset különlegessége, hogy privát használatra építtette I. Abbas shah, ennélfogva nincs minaretje. A privát szférájára érzékeny shah egy alagutat is éppíttetett a mecset és a szemben levő Ali Qapu palota közé, hogy az előkelőségeknek ne kelljen átvágni a téren. A Loftallah nevezetessége még a belső kupolamozaik gyönyörű páva mintája is, érdekes megfigyelni, hogy a farok mintázatát a kupola ablakokon beeső fény adja.

Az Ali Qapu palotában

a hangszereket formázó fallal és kupolával a zeneterem a fő látnivaló a térre nyíló szép panoráma mellett. Isfahan híres Imam mecsetében a híres akusztikát demonstrálta is nekünk egy iráni fiú, gyönyörű hangja volt.

Az egyik mecset udvaron volt “Friendly mullah talk” ( barátságos beszélgetés muszlim pappal ) is kifejezetten angolul a turistáknak. Sorba lehet állni egy széles mosolyú turbános mullah-val beszélgetni, állítólag bármit lehet kérdezni, és nem visz el a vallási rendőrség…. Kérdeztük Bahart szerinte érdemes-e, mert tudnánk miről csevegni a szent emberrel, legelsőnek azt tudakolnánk meg, hogy ugyan miért is csinálják ezt az elnyomósdit Iránban a nőkkel. Bahar csak legyintett, úgyis mindenre megvan a panel válasz, azért kell a hijab meg a csador stb. stb. mert ezzel megvédik a nőket….

Bahar is egy magasabb státuszú családból származik, hiszen aki Iránban egyetemet végez és tud angolul, az általában nem a szegényebb rétegből jön. Baharnak is van mullah a rokonságában, mesélte, hogy ő is többször összeszólalkozott vele ezeken a paneleken. Innen még a bazáron át némi kendő, és egy szép türkiz fülbevaló beszerzéssel egybekötve elmentünk a Jameh mecsethez is, ami Irán egyik legrégebbi élő mecsetje, 771-től a 20. századig építgették, toldottak hozzá újabb épületrészeket, udvarokat.

Isfahan by night

A Naqsh-e Jahan tér engem annyira lenyűgözött, hogy másnap este az egész napos fárasztó kutyagolás után is erőt vettem magamon, és este eltöltöttem még másfél órát a téren tengve-lengve. Közben kaptam több meghívást a téren piknikező családoktól, néztem focimeccset, és játszottam gyerekekkel, másnap ugyanis nem volt suli. A nagy élet után kicsit fura volt a bazárban levő hotelünkbe lehúzott redőnyű üzletek között haza kanyarogni, de nem tévedtem el! Ajánlom a tér Qeysarie kapu felőli végén levő teraszt, egy jelképes belépő ellenében fantasztikus panorámával lehet egy szép teraszon teázgatni.

Iráni sáfrány

A tér mellett végre egy jó, (értsd, legalább iható) kávézót is találtunk, ami szerencsésen egy sáfrány butik mellé települt. A finom sütemények mellé egy nyakörves kiscica is jelentkezett babusgatásra, akinek valami egészen furcsa, de kellemes illata volt. Mikor betértünk a sáfrányárushoz akkor derült ki a macskakosárból, hogy a cica a sáfrányárus kedvence, emiatt volt tömény sáfrányillata. A Zarparaan  sáfránybutikban komoly fejtágítót kaptunk az iráni sáfrány szuperioritásáról. A világ sáfrány termésének 95%-a Iránból származik, és a Közel-Keleten keresztül valahogy az embargó ellenére is eljut a világpiacra. Az árus megmutatta a különféle minőségeket, a legtutibb az igazi hosszú bibés sáfrány. Nemcsak ételek ízesítésére és színesítésére érdemes használni, a sáfrány élénkítőszerként is használatos, isszák teaként is. Két gramm 15 Euro volt, úgyhogy elég drága teázáshoz, de itthon összegasonlítva a Marokkóból hozott aprócska sáfránnyal bizony igaz, hogy az iráni sáfrány az igazi. Ha járnék még Iránban szívesen megnéznék egy virágzó sáfránymezőt, és szüretet, a fotókon nagyon impresszív a lila virágtenger.

A Chehel Sotoon palota

késő délutáni programunk volt. A világörökség perzsa kertben a kötelező hosszú medence végén álldogáló épület bejárata karcsú oszlopokkal szegélyezett. Ez adta a “Negyven Oszlop” nevet is, mert a tükröződő vízben úgy tűnik mintha rengeteg oszlop tartaná a palotát. Ahogy a mecsetekben, itt is szép régi freskókban és kápráztató tükrös falakban és mennyezetben gyönyörködhetünk.

Örmény negyed

Isfahan örmény, keresztény negyede volt  a következő megállónk. II Abbas shah telepítette az örményeket az 1600-as években a városba, ekkor kezdték el építeni a negyedet, és legfontosabb látnivalóját, a Vank templomot is. Kívülről semmi különös a templom, de belül valóban gyönyörűek a természetesen itt Jézust és az apostolokat ábrázoló freskók. Aznapra már eléggé templomfáradtak voltunk, de még végignéztük a múzeumot is ahol rengeteg ősrégi könyvön és kosztümön kívül az 1915-ös örmény népirtást taglalják. A hűha! kategóriában nyert a mikroszkóppal látható egyetlen hajszálra! írt örmény szöveg is. Sok idejük volt úgy tűnik….  Kuriózum, pláne Iránban, hogy az isfahani örmény Diana Abgar volt a világ első női nagykövete is, méghozzá a rövid életű (1918-20 ) Első Örmény Köztársaság japán nagykövete volt.  Érdekesség az is, hogy az irániak ilyen keresztény helyekről szerzik be fű alatt például a bort otthonra. Saját használatra az örmények csinálhatnak, de természetesen nem árusíthatják.

Isfahan az otthona egy kb 1500 fős zsidó közösségnek is, a hotelben kapott térképen be is jelölték nekünk a zsinagógákat. Kicsit furcsának hathat ez, tekintve, hogy Irán egyik fő állami ellensége Izrael. Ezt úgy magyarázzák a mullah-k, hogy a judaizmussal, az ősi zsidósággal, akik évezredek óta velük élnek semmi bajuk, a cionizmust utasítják el.

A számos városi parkban piknikező emberektől itt is sorra jöttek az üdvözletek, egy kisebb női karéjba mi is letelepedtünk egy kis kóstolóra, na és természetesen fotókörre Évával.

Történelmi hidak

Isfahan hangulatos látnivalói még a Zajánderud folyón átívelő Si O Se Pol és a Khaju 1600-as évekből származó történelmi hídjai is. Nekünk a Si O Se Polra maradt időnk, pont naplementére érkeztünk. A híd körüli park itt is tele volt a szabályoknak megfelelően tisztes távolságtartással romantikázó párokkal, és piknikező irániakkal. A csak gyalogos forgalomra fenntartott hídon is szelfiző és bulizó családok rengetegében lehetett átkelni. Itt két lányom korabeli tinilány (is) kért velem közös képet, amit nagyon szeretek, és természetesen elküldtem nekik Whatsappon. Az angoljuk elég gyenge volt, de legalább pár mondatot tudtunk beszélni, úgyhogy a képeket még megtoldottam egy bátorító, előttetek az élet jókívánsággal és jótanáccsal, hogy tanuljanak, hogy vagy itt vagy máshol de szabadabban élhessenek.

Abbasi hotel

Estére már tövig jártuk a lábunkat de még mindig volt program. Megnéztük a város híres történelmi hotelét, az Abbasit, ahol aludni is szerettünk volna, de három hónappal az út előtt már nem volt szabad szoba. Az eredetileg karavánszerájnak épült, majd katonai bázisként is működő épületet az 1950-es években alakították hotellé. Ugyan csak négycsillagos, és nem felel meg semmilyen nemzetközi sztenderdnek, de különleges perzsa karaktere miatt akkor is érdemes megnézni legalább a nyitott udvart ha nem futja itt a kvártélyra. A jellegtelenebb új szárnyban már 60 Euró körültől lehet szobát elcsípni ha tudunk nagyon előre tervezni.

Szőnyeg kánaán

A perzsa cica perzsa szőnyegen elég magas labda volt, de nem kell sokat keresni, gyönyörű shop cicák teremnek Iránban. Bahar, a guideunk elvitt minket a szőnyeg kánaánba, ahol a shopikázást felvezető sáfrányteával kísért szőnyegügyi ismeretterjesztő show-műsor alatt mindent megtudtunk a Danny Devito hasonmás ( mi mindenhol találtunk valami színész alteregót ) szőnyegkereskedőtől a perzsaszőnyegek fajtáiról, ( városi, nomád, és repülő… 🙂 ), anyagairól ( gyapjú , selyem, kevert ), csomószámok és minőség kapcsolatáról, na és az itt sem olcsó árakról, mintákról és a többiről. Egy eredeti perzsa 1-200 Eurótól sokezerig kóstál mérettől és anyagtól, mintától függően. Komoly vevők szőnyeget még nemzetközi bankkártyával is fizethetnek, van kiskapu dubai bankokon keresztül.

A nomád szőnyegek általában olcsóbbak mint a városi szőnyegek, előbbiek anyaga jellemzően inkább gyapjú vagy kevert, és népi mintáik vannak, stilizált állatok, jelképek. Minél több selyem van egy szőnyegben annál jobban fénylik, és annál valószínűbb, hogy városi szőnyeg. Ezeken láthatunk bonyolult inda mintákat, iszlám jelképeket, minél több keretben sorakoznak a minták annál bonyolultabb és annál drágább a szőnyeg. Sok esetben a selyem szőnyegek kétoldalasak.  Négyen két szőnyeggel távoztunk. Na és kinek beszéltek szőnyeget a hasába közülünk ? Hát aki leginkább nem akart venni! Ennyit egy jó iráni szőnyeges rábeszélőképességéről. Én kitartottam az ostrom ellen, meg akartam várni marad-e pénzem a végén egy repülő fajtára. Toncsi és Andi egy-egy méretes gyapjú nomád szőnyeget vettek a 3-500 Eurós kategóriában.

Varzaneh sivatagi vidámpark

Isfahan – Yazd  360 km-es távolságát két megállóval tettük meg. Varzaneh mellett csak a sivatag szélére volt időnk, ami egy sivatagi vidámparkot jelentett. Volt hinta, óriáskerék, nagy büfé sátrak bent negyven fokkal, úgyhogy velünk együtt sokan inkább a sátrak által vetett árnyékban piknikeztek kint. Természetesen lehetett tevegelni, és a dűnék között quaddal meg terepjárókkal csapatni. 40 eurós borsos áron mentünk egy max fél órás terepkört, a sofőr  szerintem jobban érezte magát mint mi, ahogy nevetve sikítoztunk a dűne offroadozás közben. Jobbárasított megoldás a dűnék tetejére felkepeszteni, és ott forró homokfürdőzni, és közben szelfizni, naná, ezt csinálták a legtöbben. A forró homokban a papucs felejtős, ha nem hajnalban csináljátok csak zárt cipőt javaslok, még akkor is ha belemegy a homok. Nekem ez nem volt nagy durranás a Szahara és a Namíb sivatag után, de aki még nem látott dűnéket annak érdekes lehet. Egy rendes iráni sivatag körhöz érdemesebb több napot rászánni, kora hajnalban mászni dűnéket, éjszaka meg csodálni a csillagokat. Többen inkább Kermant javasolták erre a célra.

Meybod városába

naplementére értünk. Itt egy vöröstéglás vályog kastélyból, a Narein erődből láttuk az arany órában narancsba borult vályogváros panorámáját. Az erőd oldalában egy róka is nyíltan tevékenykedett épp, de ahhoz messze volt hogy jó képet lőjek róla. Meybodban megnéztünk még egy yakchal-t, azaz korabeli jégházat. Iránban a városok sokszor nem elsősorban folyók mellé hanem inkább hegyek lábához tepelültek, és a hegyekből lezúduló vizet irányították el földalatti csatorna rendszerekbe.

Az egész Irán-szerte látható jégházak földbe ágyazott kupolás, óriási tojás alakú építmények, ezekben tárolták sokáig a jeget. Fotón leginkább függőleges panoráma képen jönnek át a meybodi a jégház méretei, ami különleges akusztikát is ad. Olyat, hogy nekem kedvem támadt benne elénekelni a kedvenc magyar népdalomat, Bahar meg orvul levideózta. Meybod népszerű nevezetessége még egy galambtorony is, ez sajnos már bezárt, és sötétedés után amúgy sem lett volna érdekes. A galambokat a húsuk miatt tenyésztették, ilyen galambtoronyból is sok található Iránban.

Yazd

Késő estére értünk Yazdba, ahol az ottani sztár 4csillagos Dad hotelben volt a szállásunk, ami egy kicsit csalódás volt.  ( kétágyas szoba 75 Euro, ami “négyágyas” szobánk 130 Euro ) Maga az épület szép, de kicsit steril, háromágyas pótágyazott szobát kaptunk négy ágyasnak, és még kedvesek sem voltak. Ráadásul a hotel ha nincs is messze, de nem a hangulatos tetőteraszokkal teli óvárosban van. Sokkal szívesebben aludtunk volna Bahar szállodájában, a csupán 3csillagos, és persze jóval olcsóbb, szép tetőteraszos Toranj hotelben.

Zoroasztrianizmus

Yazdra csupán egyetlen teljes napunk volt, úgyhogy bele kellett húznunk. A város a maradék párezer fős zoroasztriánus közösség központja. Az iszlám hódítás előtt ez volt a fő, és ma is ez számít az ősi perzsa vallásnak. Ma pársziknak is hívják őket, és sokan közülük Indiában élnek. A főisten Ahura Mazda a bölcsesség istene, a vallás fő profétája volt Zarathusztra. A vallási etika hármas elven alapul, a jó felé törekvést követeli meg: jó gondolatokat, melyekből helyes szavak, és azt követően jó cselekedetek lesznek.

Iránban a zoroasztrianizmus kvázi mellőzöttsége ellenére is az iráni identitás egyik szimbóluma a vallást jelképező Farahavar embléma, amin egy szárnyak között levő ember látható. Magyarázatok szerint az emberi figura nem egy konkrét embert vagy akár Ahura Mazdát ábrázolja hanem az általános embert, az idős figura a bölcsességet jelenti. Az alak egyik keze felfelé mutat, ami a mindig felfelé haladást, jó felé törekvést jelenti. A másik kezében tartott gyűrű a hűség szimbóluma, innen származik állítólag a házasságkötéseknél használt szimbolikus karikagyűrű is.

A Tűz temploma és a Csend tornyai

A Farahavar szép példáját láttuk a Tűz templomában, ahol egy állítólag i.e. 470 óta folyamatosan égő tüzet őriznek gondosan egy üvegfal mögött.  A Tűz templománál  látványosabb helyszín a város széli Csend tornyai, ami néhány évtizeddel ezelőttig a zoroasztriánusok temetkezési helye volt. A tisztátalannak tartott halottakat nem temették a földbe, hanem a tornyokba vitték a holttesteket a keselyűknek. Yazd azonban egyre kijjebb terjedt, már a Csend tornyai szélén van, így az egészen Tatuin szerű látképet nyújtó építményekben néhány évtizede kénytelenek voltak ezt a temetkezést beszüntetni, ma már csak turista látványosságok.

Délután még megnéztük a Bagh-e Dolat világörökség perzsa kertet, ahol nekem nem is maga a kert volt a nagy szám hanem a jellegzetes yazdi széltoronnyal ellátott épület, amit gyönyörű színes üvegek, és az általuk vetett árnyékok tettek még szebbé, na és persze fotogénná.

Iráni sportféle

Irán nem egy sport nemzet, ami nyilván köszönhető az iszlám miatti erős korlátozásoknak. Világszintű iráni sportolók csak súlyemelésben és birkózásban vannak, illetve nemrégiben disszidált az országból a nők elnyomása miatt a 21 éves Kimia Alizadeh, aki olimpiai bajnoki címet szerzett Iránnak teakwandoban. A tömegeknek úgy nagyjából a foci van, az is legtöbbeknek inkább nézőként, és még az is csak a férfiaknak.

Yazdban egy egészen bizarr előadóművészetbe oltott tornát lehet látni. A videón is látható esemény a zurkhaneh, egyfajta tradícionális perzsa sport, keveréke harci mozdulatoknak, gimnasztikának, erősítő gyakorlatoknak, még ha ez a videón látható némely edző férfiak hasát elnézve nem is feltétlen látszik. Anno katonákat is edzettek így, a Krisztus előtt 140 körüli időkben indult tradíciót az UNESCO az emberiség kulturális örökségének listájára is felvette. A hangos dobszóval és énekkel kísért edzésen ugyan a sportolók kidolgozott izmain olyan nagyon nem legeltethetjük a szemünk, de így is érdekes látvány, nekünk épp egy kis utánpótlás fiúcska is gyakorolt. Yazdban mindennap délután 5-től háromszor megy az egy órás edző show, akár van néző, akár nincs. Magáért a kör alaprajzú, négy széltoronnyal is ellátott épületért is érdemes megnézni.

És hogy mi marad a nőknek sportilag? Nem sok. Bahar szokott bicajozni, de hát az sem kellemes betekercselve a melegben. Zárt konditerembe is mehetnek, feltételezem oda is hijabban. Ahhoz is egy focirajongók nőnek fel kellett gyújtania magát, hogy nőket végre beengedjenek egy focimeccsre. A kedvenc kék mezes csapata meccseire álruhában belógó nő, a blue girl néven ismert Sahar Khodayari halála után a rezsim ezt nem merte tovább megtiltani. Nagy hír volt világszerte, hogy a Kambodzsa-Irán meccsre bemehettek nők, természetesen külön szekcióban, de ez is csak egyszeri alkalom volt.

Jameh mecset és tetőteraszok

A Jameh mecsethez naplemente után értünk. A különleges kék-fehér csempés mecset látványa a kék órában egy nagy kékséggé alakította az egészet. Ide kölcsön csador nélkül is bemehettünk, és csendben kukkolhattuk ahogy több fekete leples nő csókolgatja a gyönyörű mozaikos falat.

Vacsora előtt még sétáltunk egyet Yazd Világörökség óvárosában, a magas vályog falakkal szegélyezett sikátorok között elveszni önmagában jó program. Yazd specialitása a gyönyörű tetőteraszokról élvezhető panoráma is. A város sziluettjét a mecseteken, kupolákon kívül az úgynevezett széltornyok  (baghdir ), egyfajta ősi legkondícionálók  határozzák meg. Ezek a felső részükön áttört kéményszerű toronyok, valójában szellőztető kürtők, az itteni 40 fokos hőség mérséklésére vezették a legkisebb széláramlatot is az épületekbe. Yazd nevezetessége a föld alatti sivatagi, perzsa fejlesztésű csatornarendszer, a qanat is, de ezt a vakond múzeumot már leszavaztuk a nap végén, inkább a város fölé vágytunk. A fantasztikusan finom vacsorát is egy a Jameh mecsetre panorámás tetőteraszos helyen költöttük el, a Hotel Orient éttermében. 

Elveszett útlevél

Hazafelé sétálva a nekünk gejl, ámde híres yazdi édességboltokba is bekukkantottunk, és néhány olcsó felsővel és kendővel egészítettük még ki a ruhatárunkat. Az egyik boltban elhagytam az útlevelemet, és észre sem vettem! Már lefekvéshez készülődtünk mikor a recepcióról telefonáltak, hogy fáradjak az útlevelemért a recepcióra, egy boltos hozta vissza. Mire lementem a jótevőm eltűnt, meg sem várta, hogy megköszönjem. Csak találgatni tudtuk melyik bolt lehetett. Hát ez is egy érdekes sztori az irániak becsületességéről, kedvességéről. Ugyanis a boltos nemcsak leadta az útlevelet a rendőrségen, hanem még azt is megcsinálta, hogy végighívta a szállodákat, és van azért belőle néhány Yazdban. Az iráni útlevél a világ egyik legócskábbja, alig pár országba mehetnek vízum nélkül. Egy EU-s útlevél nagyon sokat ér Iránban, én pedig a sötét hajammal simán elmegyek iráni nőnek, mégis visszakaptam. Vajon hány országban tették volna ugyanezt meg a helyiek? Szerintem nem sokban.

Reggeli fotótúra Yazdban

A teljes yazdi nap után is volt egy erős hiányérzetem, hogy valami kimaradt, így Évával a távozás reggelén hatkor felkeltünk és még tettünk egy kora reggeli fotós kört. A reggeli fények mindig sokat dobnak egy városon, és forgalom nélkül sokkal többet látni. A Dad hoteltől elsétáltunk az óvárosban Bahar szállásáig és egy szuper tetőpanorámás városképpel nyitottuk a napot.

Perzsa magyar két jóbarát: Yazd és Jászberény

Yazdból búcsúzóul jöjjön még egy nem túl fotogén, ámde érdekes, úgynevezett fun fact, avagy íme a perzsa és a magyar nép közötti megbonthatatlan barátság! Mindenki kapaszkodjon meg, a jászok és a yazdiak egymás távoli testvérei, ugyanis a jászok iráni származásúak bizony. Ennek újabban felfedezett örömére Jászberény és Yazd már testvérvarosai is egymásnak, aminek ékes bizonyítékaként a jászberényi városházán egy jellegzetes yazdi széltornyot állítottak fel, a yazdi Azadi téren pedig mi is megtaláltuk a túránkon megszokott grandiózus perzsa építményekhez képest elég csoffadt, szóval nem túlságosan jól sikerült jász-Yazd emlékművet. A 2010-ben felállított magyar műalkotás annyira nem megbonthatatlan, a magyarázó tábla már lemállott róla, de Jászberény címere ott fénylik a tetején Lehel kürtjéstől! A környéken található csetreszek, zománcozott edénykék mintái, és nemezelt ezmegazai valóban akár a Jászságban is készülhettek volna. Szerintetek is csatolják vissza Iránt, de legalább Yazdot Magyarországhoz? 🙂 Bővebb szakirodalom a témában egy YouTube videó.

4000 éves ciprusfa

Yazdból Shiraz egy jó 440 km-es iramodás. Három megállóval szakítottuk meg az utat. Abarkuh ciprusa egy több mint 4000 éves ciprus fa, a zoroasztriánusok öröksége. Az élet fájának szimbólumát a muszlim hódítók is felhasználták, rengeteg mecset mozaikon is szerepel a ciprus minta. A rózsakert által övezett impresszív fa mellett egy stratégiailag odatelepült kávézó is van egy hippi tulajdonossal, ahol korabeli fotókat is nézegethetünk Iránról, és valóban magyar népművészeti terméknek is eladható kerámiák és nemezelt mütyürök (Jász-Yazd testvériség, ugye… ) közül is válogathatunk. Igazán frissítő hely volt a sok ammóniszagú, gyomorforgató benzinkút megálló között. Mikor nem a téjképet bámultuk vagy a vezetési stíluson hüledeztünk útközben egy csomó érdekes járgányt láttunk. Sokáig egy mókás talicskával csurig pakolt kisteherautóval kerülgettük egymást, de csomó olyan helyileg összeeszkábált kocsi is van Iránban, ami úgy néz ki miközben előttünk halad mintha szembe jönne.

Necropolis és Persepolis

Shiraz előtt található minden iráni klasszikus túra állomása, egymás mellett Necrepolis és Persepolis. A töri leckékbe itt nem mennék bele, de ugye mindenkinek megvan az a szép magyar szólásmondás, hogy ha valami nagyon drága, akkor arra Darius kincse sem elég? Necropolis több király sírhelye. I. Dariusról és fiáról I. Xerxészről nálunk is hallottunk harangozni. A sírhelyek fent, a hatalmas sziklákba vájva vannak, és amúgy is az idők során megfosztották Darius sírját a kincseitől, de a környezet és a kőfaragások érdekesek.

Törióra padra rajzolgatás közben az is ragadt, hogy rémlik, Persepolis a Perzsa Birodalom fővárosa volt i. e. 515-től 330-ig, mikoris Nagy Sándor meghódította Perzsiát. A perzsák nagy ellenségei sokáig a görögök voltak. Az óperzsa város perzsa neve Párszá volt. A Perszepolisz név az ógörög Perszész poliszból alakult ki, és a Perzsák városát jelenti. Ezt átvették a rómaiak, és mi már így ismerjük. 35 fokban kendőben, tekercselve Necropolis majdnem sírba vitt minket, de Persepolis grandiózus romjait már kicsit enyhébb időjárási körülmények között láttuk. Az oszloperdő és a gyönyörű domborművek mellett érdemes feltúrázni a hegyoldalba egy jó kis panorámáért.

Shirazba

estére értünk oda. A Forough Hotel az egyik leghangulatosabb szállásunk volt, jó szívvel ajánlom. ( 2 fős szoba  35 Euro ) Itt izgultuk végig a teraszon az otthoni önkormányzati választásokat, lesz-e vajon Karácsony, és ehhez nagy konspiráció közepette – mikoris nem mondjuk ki, amiről beszélünk, de mindannyian tudjuk –  shirazi bort is szerzett nekünk Whatsappos közvetítéssel egy helyi erő. Tudom, ez kicsit olyan mint mikor valaki közli, hogy egy film rossz, ne nézzem meg, szóval nem kárhoztatok senkit, aki hozzánk hasonlóan meg akarja kóstolni milyen egy igazi shirazi bor, de azért mondom, hogy sok jóra ne számítsatok. Rosszul nézett ki, és rossz is volt, de bűnrossz, tényleg, ráadásul 35 Euro egy műanyag üveggel, úgyhogy a tetejébe jó drága is. Ráadásul a shiraz szőlőfajtának amúgy semmi köze Perzsiához, mint a legújabb DNS kutatások során kiderült.  ( Erről bővebben a gasztro posztban, ITT. )

Vacsora egy perzsa családnál

Shirazban igazi könnyes búcsút vettünk Bahartól is, a sofőr-idegenvezető lányunktól, aki búcsúzóul meghívott minket a családjához vacsorára. A habzsi-dőzsi Iránban program egyik csúcspontja volt ez az este. Titkos vágyam teljesült vele, hogy egy iráni család otthonába is bepillanthassak. Ezt amúgy nem nehéz elérni hiszen minden sarkon üdvözölnek, és záporoznak a meghívások, de ez azért ez más volt, ezt sértés lett volna visszautasítani. A rengeteg meghívás közepette érdemes mindig emlékeztetni magunkat az iráni taroof etikettjére, és nem kell rögtön készpénznek venni mindent. Az irániak úgy próbálnak udvariasak lenni, hogy az ellenkezőjét mondják mint amit megtehetnek vagy mint amit várnak. Erről is bővebben a gasztro posztban írtam ITT. )

Egy hatalmas virágot vittünk Bahar cicababusgató anyukájának, mert üres kézzel Iránban sem illik vendégségbe menni. A terülj asztalkát látva alig jutottunk szóhoz, láthatóan egy napig készültek az érkezésünkre! És higgyétek el, pont ugyanolyanok ők is mint mi, ugyanúgy nézik a nagy képernyős tévét, tartanak kutyát, macskát és örülnek ha hazaér a gyerekük. Miután kiderült, hogy a csapatban mindenki állatbolond, és közülünk Bahar a macskakirálynő 7 mentett cicával hamar összemelegedett a kis női csapatunk. Kitárgyaltunk mindent, és mindenkit,  és rengeteget, olyan könnycsordulósakat nevettünk együtt! Útközben nap végén el szoktuk mesélni kinek mi volt aznap a legjobb és legrosszabb élménye. Nagyon érdekes volt, hogy négyünknek ugyanabból a napból mi volt kiemelkedő és nemszeretem.

A végén is csináltunk egy legjobb/legrosszabb számvetést, amiben Bahart mindenki megemlítette, mint az egyik legjobb dolog, ami Iránban történhetett velünk. Nem azért mert hivatásos guideként mindent tudott a műemlékekről, hanem mert nagyon sok minden mást mesélt Iránról. Vele sokkal több bennfentes információhoz jutottunk, természetesen olyanokhoz is, amit publikusan az ember nem ír le. Hogy a leírhatóknál maradjunk neki köszönhetjük Isfahan (feljebb látható) legjobb szőnyegesével való találkozást, rengeteg ügyintézést farszi nyelven, ami nélkül sokkal nehezebben jutottunk volna egyről a kettőre, na és  szuper biztonságosan elvitt minket mindenhova, ami az iráni, szívroham közeli vezetési stílust látva hatalmas teljesítmény . Ha Iránban szuper guide-ot szeretnétek őt teljes szívből ajánlom. Mindent köszönünk innen is még egyszer Bahar!  ( Azóta is tartjuk a kapcsolatot, sajnos a 2020 januári Irán-USA konfliktus miatt a túrái 70%-át visszamondták, nagyon remélem, hogy a helyzet normalizálódik és pár hónap múlva újra érdemes lesz iráni utat tervezni. )

Másnap reggel már Fahrad, egy középkorú shirazi férfi guide várt minket. Vele tettük meg az utat Shiraztól Hormuz szigetig, ahol a közben repülőn utána utazott feleségével felcsaptak mellénk utastársnak, mert még ők sem jártak soha a Perzsa-öbölben.

A Nashir Al Mulk mecset

vagy más néven a pink mecset volt az első shirazi programunk. A mecset egész Irán egyik leginstapozitívabb látványossága, ahonnét az éteri ürességű szűzmáriás, 40 fokban kosztümbe öltözős kis színes, szíves, nagyon romi giccses fotókat szokás posztolni. A valóságot a fotókon látjátok, bár szerintem ennek a mecsetnek kifejezetten jól áll ha emberekkel együtt fotózzák, és fordítva. A mecset hangulat elesett, gyakorlatilag helyiek nem látogatják, egy vidámpark, elfoglalták a turisták. Ez egyébként szerencsére Iránban még kevés hellyel van így, bár mióta a kínaiaknak vízummentes lett Irán a kínai csoportok száma megugrott. A színorgiához illendően öltözve különösen nagy kontraszt volt a mecset diszkóban mellettünk elsuhanó néhány fekete leples holló asszony. Lencsevégre is került egy ilyen pillanat, mintha a pink, türkiz indás mozaikok színkavalkádjában jönne felém a kaszás. Reggel kell ide jönni mert akkor van a színes üveges napos mozi teljes pompájában, de test test elleni küzdelem elég sanszos.

Az Ali Ibn Amza Shrine

tudta fokozni a pink mecset burjánzó színességét. Eléggé megfáradtam már a mecsetektől, így majdnem be sem mentem az Ali Ibn Amza Shrine mauzóleumba mikor megint előhúzták a kölcsön csadort. Mekkora hiba lett volna! Megint egy mártír emlékhelye, mi más…. Azt hittem mecset design téren a shirazi pink mecset színorgiája ( muhaha…. ) után nincs több kérdésem, de tévedtem. A kívül és jórészt belül is átlagos shirazi Ali Ibn Hamza szentélyben egy teljesen a lábazattól a kupoláig velencei tükörmozaikba borított szentélyrész is van. Az egyébként nem nagyon régi, 19. századi szentély kaleidoszkópos káprázata meghökkentő, szinte sokkoló. Mintha egy óriási karácsonyfadíszben lennénk, csak néha hiba kerül a mátrixba és a csillogó tükördarabok és kristálycsillárok mellé bekúszik egy-egy imádkozó figura, na meg a falon a nagy testvér, az iszlám forradalmár Komeini ajatollah kötelező képe.

Az egyszerre elképesztően szép és giccses építmény nekem bekerült a top 3 iráni látnivalóba. Iránban még jópár helyen lehet ilyen tükörbe burkolt mecseteket találni, és a teheráni Golestan Palotának is van hasonló része, de ez nagyon odavágott, ahogy mondani szokás. Az Iránban kötelező mecset túladagolás ezzel megvolt. Talán videón még érdekesebb ez a délibábos fényesség. Valahogy az utcaképekkel összevetve mindig az jut eszembe, hogy a rengeteg korlátozás miatt az összes kreativitásukat a mecsetekbe ölik….

Eran kert

Innen felüdülés volt egy következő híres Világörökség perzsa kert, az Eran garden a szokásos hosszú vizes medencével, szökőkutakkal, pálmafákkal és rózsa rengeteggel. Délutánra egy újabb mecset, a Vakil következett volna, de helyette inkább a Citadellát néztük meg, ahol egy ősi, aprólékos és nagyon munkaigényes kézműves technikával lakk dobozokat készítő mestert is láttunk munka közben. Elképesztő volt, hog ybiztosan 70 éven felül volt és még mindg nem használt szemüveget!

A napunk maradék része pihenéssel telt a hangulatos szállásunkon, na meg a helyes excel elkészítésével a shirazi utazási irodának, akik a szállásainkat, belső repjegyünket és a guide-okat foglalták. Ők úgy gondolták mi még tartozunk az előre megállapodott és euróban kifizetett díjon kívül, hát levezettük nekik, hogy valójában fordítva. (Hogy Ti ne járjatok így a sztori  a praktikus posztban ITT ) Szívesebben látogattam volna el a híres iráni költő Hafez népszerű emlékhelyéhez helyette, de sajnos ezt meg kellett csinálnunk.

• Irán
• Isfahan
• Shiraz
• Yazd