48 óra Yangonban

2016. január 11-13.

Yangonra összesen 2 napot szántunk, és annak is jelentős részét a roadtripünk további megszervezésével töltöttük el, így csak egy felületes been there, done that pillantképünk van róla. A kívánságlista/útiterv ugyan összeállt, de jelentős időt emésztett fel, hogy helyi utazási irodáknál utánajárjunk mi és milyen módon kivitelezhető az időkeretünkben, és az első két nap egy hosszú utazás után amúgy is az átállással megy el, főleg gyerekekkel. Yangon az előzetes hírek szerint nem egy gyerekparadicsom. Jelenlega belváros tényleg nem az, de biztos, hogy több kakaó van a helyben mint amit mi 2x fél napnyi jövés-menés alatt láttunk. Utánaolvasva kiderült, hogy Mandalay-hoz hasonlóan Yangon környéken is lehet jó napi túrákat tenni, de ezt elengedtük. Mi inkább kisebb helyekre, természet közelbe vágytunk. Szóval, felkészülni nem árt előre például expatok up to date információinak segítségével, mert ugyan SIMkártyát már minden sarkon kapunk, de például a tampon még szinte ismeretlen fogalom az országban!

Mosoly és meleg együtt jár

Érkezéskor azért nagyon örültünk a csupa üveg yangoni Mingaladon reptéren éjel fél2-kor, hogy végre meleg van! Méghozzá nem túl meleg, iszonyú párás verejtékezős, hanem a pont kellemes lenge meleg! A következő meglepetés a megérkezés teljes stresszmentessége volt. Kicsit olyasmire számítottam mint India, hogy majd biztosan lerohan ezer hiéna taxis/riksás és mindenre figyelni kell. Nos, nem ez történt. Teljes béke, senki nem nyomult az arcunkba, nem akarta elcipelni a csomagjainkat, az e-vízum levelet pár perc alatt feldolgozták, és éjjel fél2-kor csak kedves mosolygó emberek.
Megállapodtunk egy taxissal, felhívtuk az Airbnb hostunkat és már suhantunk is a szállás felé. Ez az aha élmény, hogy itt mindenki kedves, békén hagy, senki nem akar átverni és biztonsági szenpontból szinte teljesen elengedhetjük magunkat az út során végig megvolt. Tényleg bátran merem állítani, hogy a manapság már mainstream turista célpont Thaiföldön sokkal előbb történhet velünk valami kellemtlen mint Burmában, ami gyerekekkel utazva kifejezetten könnyen megszokható állapot.

Myanmarba az ember nem a hires történelmi épületek, mégcsak nem is az étel vagy a fantasztikus látnivalók vagy a természeti környezet miatt megy elsősorban. Itt nincs Taj Mahal meg Eiffel torony, az emberek mosolygós szelídsége viszont olyan pluszt ad, amit még sehol máshol nem tapasztaltam. Ráadásul ragadós, egy idő múlva magamon is azt figyeltem meg, hogy állandóan mosolygok. (Hogy jön az ember eszébe, hogy pont ide utazzon a világ annyi helye közül? A Miért éppen Burma? kérdésre itt olvasható a válasz.)

Az egész útból csak a yangoni szállásunkat foglaltam le előre az Airbnb-n. Egy huszonéves amerikai expatokból álló újságíró csapatnál laktunk egy óriási villában. Láthatóan nemcsak most voltak tele alkalmi vendégekkel, olyan igazi bulihangulat volt, de mint kiderült azért nem mi voltunk a legveteránabb beugróik. A saját szoba 50 USD-t kóstált náluk. Szerintem jó ötlet ilyen obskurus országokban mint Burma első körben egy expatnál szállást találni, ők sokszor jobban ismerik a körülményeket, helyeket , feltételeket mint a helyi erők.
Jake, a fő házigazda is sok infót adott nekünk. Az állami szócsőnél, a New Light of Myanmarnál dolgozik, amiről szívesen hallottam volna anekdotákat de ezirányban furcsamód nem volt nagyon közlékeny, illetve inkább velünk foglalkoztunk a rendelkezésre álló limitált traccs időben. Jake kifejezetten burmániás volt, és úgy tervezte néhány évig biztosan marad. Azt azért elmondta, hogy külföldiként már bármit írhat, a tábornokok szép csendben igyekszenek háttérbe vonulni, a helyieknek még jobban kell vigyázniuk. A yangoni albérlet árakat hallva leesett az állunk. Ő a társaival havonta 2millió Kyatot (kb 450 000 Ft) fizet az igaz hatalmas, 3 szintes, de nem különösebben luxus házért, aminek fenntartásába az Airbnb szobakiadás is besegít. Mivel tudta, hogy kávé kereskedelmmel foglalkozunk, előállt a kávézó nyitási ötletével is, ami valószínűleg nem hülyeség, Yangonban most nagy a pörgés, egyre-másra nyílnak az új helyek. Persze, kávéval kereskedni és kávézót nyitni annak ellenére két külön műfaj, hogy a kávé mindkét tevékenységnek központi eleme, de végülis érthető, hogy nem a karosszérialakatos ismerőséhez fordul. Azon azért meglepődtünk, hogy illy még kapszulás formában is kapható volt a hires Monument Bookshop melletti kávézóban. Bár, mióta egyszer Kambodzsa közepén Siem Reap és Phnom Penh között félúton a semmi közepén egy gigantikus és tömve levő útmenti étteremben kifogástalanul lefőzött illy kávét szerviroztak már igazán semmin sem csodálkozunk. Esténként előkerült a skacoknál pár üveg Myanmar sör, a gyerekek lefektetése után rangidősként mi is csatlakoztunk, épp egy másnap Balira távozó lányt búcsúztattunk, még torta is volt. Nagy elismerést váltottunk ki azzal, hogy gyerekekkel utazunk, bár látszott, hogy ők még nincsenek abban az életszakaszban, hogy a gyerek téma komolyan érdekelje őket. A korunkat mindenesetre rendesen alábecsülték. ☺

Városi offroad

Az első nap délutánra keveredtünk be a szállástól egy olcsó taxizásnyira (4-6000 Kyat volt általában, 1 USD 1300 Kyat) levő belvárosba. Az első dolgunk egy párezer Kyatos helyi feltöltős telefonkártya beszerzése volt a navigációhoz, ügyintézéshez, sőt, rögön kettőt vettünk kétféle szolgáltatóhoz. Két nagyon kedves fiatal lány szolgált ki minket a méretes elektronikai boltban, rajtuk rögtön megfigyelhettük a hires thanakát, a speciálisan csak Burmára jellemző arcfestést. Nőknek kötelező, de sok férfin is látni a több mint 2000 éve használt, fakérgekből összeállított, általában szantálszerű illattal bíró pasztát, amit az esztétikai értéke mellett főleg a nap ellen vetnek be.
Ezután városnéző sétával egybekötve egy belvárosi utazási irodát kerestünk fel az útitervünkkel. Nem volt egyszerű. Se sétálni, se az Exotic Myanmar utazási irodát megtalálni, de végül sikerült, átküzöttük magunkat nem működő mozgólépcsőkön és egy nem túl bizalomgerjesztő nemtudni milyen funkciót betöltő épület földszintjén, meg egy épphogy működő liften. És nem is hiába, megérte a küszöbön hagyni a cipőinket – ez alap burmai szokás, rengeteg templomba, irodába és belterekbe nem lehet cipőben bemenni – mert az irodába lépve nemcsak teát kaptunk hanem egy szuper panorámát a gyarmati időkből származó pazar, de rendkívül szomorú állapotban levő Miniszterek Irodái épületegyüttesre, melynek grandiozitása felülről még jobban érvényesült. A finom tea és kedves mosoly ellenére sem utaztunk végül az irodával 1500 USDért fejenként. Még egy másiktól is kértünk ajánlatot, csak hogy megerősítsük, saját szervezéssel azért lehet jobbárasítani. Maradtunk a szervezzük közben ahogy megyünk módszernél. Miután pár órát a túraprogramon pörögtünk már csak Yangon egy másik híres építményét, a gyerekek örömére egy szakajtónyi macska által is lakott Sule pagodát tekintettük meg egy közepesnek mondható indiai étkezdén kívül. A kajától egyelőre nem voltunk elájulva, pedig volt minden, indiai, kínai, de eddig egyik sem volt átütő.

Optimizmus túlcsordulva

Másnap újra megállapítottuk, hogy Yangon erős ráncfelvarrásra szorul, és erre minden reménye megvan épp. Látszik, hogy pörgés van, jönnek a befektetők, nagy a világra való nyitás miatti érdeklődés, minden zsizseg, él, mozog, noha elég bonyolult és labilis a politikai helyzet itt. (Lásd a burmai törióra szösszenetet erről. ) Nem lepne meg ha az előző nap madártávlatból is megszemlélt elhagyott, pusztuló Miniszterek Irodái épületegyüttesből, ahol Bogyoke Aung San tábornokot ( a jelenleg már nem ellenzéki vezető Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi apját, ő kb a helyi Kossuth Lajos ) megmerényelték 10 év múlva luxus szálló lenne.
Yangon belvárosa jelen állapotában őszintén szólva nem nagyon marasztaló hely, pedig az időjárás épp a legkellemesebb formáját hozta. Megpróbálkoztunk lesétálni a Lonely Planet gyarmati építészet túráját de teljes kudarcot vallottunk, az utca inkább offroad terep, sétálhatatlan volt. Akinek kevesebb gyereke és/vagy több ideje van Yangonban megpróbálkozhat végigjárni ezeket az épületeket, itt egy tökéletes itiner hozzá!

Az 50 évnyi katonai diktatúra gazdasági fenntarthatatlansága megtette a magáét. A vége felé, 2005-ben még egy teljesen új adminisztratív fővárost is épített Yangontól 300 km-re az épp regnáló megtehetem tábornok, Than Shwe, ami szó szerint azóta is üresen kong. Mostanában a nyitással kezdenek rájönni, hogy az üres Nay Pyi Taw helyett/mellett a végső lepusztulásnak indult, brit gyarmati időkből származó, valaha gyönyörű épületekkel teli yangoni belvárossal kezdjenek valamit. Ez jelenleg annyiban áll, hogy magánerővel felújítottak néhány valóban fontos épületet, mint a Strand Hotel, és a Yangon Heritage Trust kijelölt párszáz védett épületet. Egyébként meg enyészik el az egész, illetve nem lehet eldönteni, hogy építik vagy bontják. Van amin ügyködnek ugyan, amiatt meg gyakorlatilag gyalogolhatatlan a belváros. Az elmerülés veszélye egy beszakadt csatorna/járdamaradvány szakaszon egy sötét lyukban elég magas, és gyakori látvány egy-egy elsuhanó patkány az utcán. Gyakorlott Ázsia utazóként is elég kemények a körülmények, na.

Szinte csak taxival közlekedtünk, és kipróbáltuk a Yangonon 3 óra alatt körbeérő Körvonatot (Circular Train) is. A Designer Water! óriásplakátok mellett a napi nagy esemény épp Yangon első villamosának átadása volt ugyan, de a Circular Train azért még sokáig marad itt a helyi metrópótló. Egyre gyakrabban vannak forgalmi dugók is, melyek teljes jogú résztvevői az autók mellett még az ökrösszekerek is. Gyanítom, már nem sokáig. A Körvasút kiváló people watching és bambuló, na meg falatozó hely, szomszéd utastársunk meg is ajándékozta a gyerekeket egy nyárson sült bundás tojással. A szintén gyarmati időkben épített vasútállomás impozáns épületét rohanva vettük csak szemügyre, elment az idő a másnapi Yangon – Inle tó VIP buszjegy vásárlással.

A belváros állapotát elnézve nem meglepő, hogy ott senki nem lakik, akinek nem muszáj, az expatok, és a helyi elit a környező elővárosokat és az Inya tó körüli villákkal teli zöld részeket preferálja. Itt lakik Burma élő legendája és lelkiismerete, a Lady-ként hívott ellenzéki vezető, Aung San Suu Kyi is, aki Mahatma Gandhi és Nelson Mandela ligájában játszik, óriási tisztelet övezi az országban és az egész világon. A Körvasutat félúton megunva leszálltunk és tettünk még egy elővárosi sétát. Belestünk pár teaházba és megfigyeltük, hogy a gazdagabbb burmai házak közös jellemzője, hogy hatalmas kerítésüket tekintélyes mennyiségű szögesdrót borítja. Talán a tatmadaw, a katonaság berkeiből olcsón megszámítják folyóméterét. ? Ennek a népszokásnak a hátterére nem derült fény. Ez a rasnya szögesdrótmánia a szelíd burmai emberek környezetében mindenesetre elég kontrasztos.
Az elit környék Inya tó partján egy halom követség mellett Aung San Suu Kyi házának csak a jól elbarikádozott kapuját láttuk, a tetején Aung San generális, az államalapító apukája fotójával, és ennyi. Még épp időben odaértünk az 5kor már sajnos záró hires Bogyoke Aung San piacra, ahol az érdekes gyarmati épületben Burma szuvenír kincseinek teljes keresztmetszete koncentrálódik a féldrágakövektől a textileken át az obligát napernyővel vonuló szerzetes festményelig. Itt még tettünk egy kört a hazaindulás napján is, kollekcióm gazdagodott néhány filléres, de gyönyörű holdkő karkötővel,- ezek a világítónak tetsző karkötők azóta állandó csodálat tárgyai – és színes burmai mintás textilekkel. Ezekből néhányat majd piacra dobok. ☺ Shopping in Yangon témakörben érdemes még felkeresni a Pomelot, ahol jóval magasabb árfekvésben de különleges egyedi ajándéktárgyakat lőhetünk. Az út koronaékszere egy chin törzsi szövésű mintás stóla is innen származik. Megszólal, de tényeg. Egy Mai Ni Ni nevű chin nő kezdte el feléleszteni a már kihalóban levő chin törzsi kézi szövési technikát és mintákat. Minden sál egyedi, elkészítése1-2 hónap is lehet, ennek megfeleően az ára is többszáz dollar, de garantáltan lekörözi a Louis Vuittonokat, higgyetek nekem!

Délibábos pagoda

Alkonyatra hagytuk a nap, és egész Yangon szó szerint és átvitt értelemben is igazi fénypontját, a csillogó Shwedagon Pagodát (Shwedagon Paya helyi megnevezésben). Minden igaz, amit róla írnak, ha csak egyvalamit nézünk meg Yangonban, ez legyen az! Valószínűleg Buddhának dús hajkoronája lehetett, mert a legtöbb szent helyen valamilyen lazán csatlakozó testrészét őrzik a világon úgy is mint haj, fog. A szent jobbkéz tudtommal keresztény kuriózum. A szent Shwedagon sok helyről vakítóan világít, de mivel Yangon nem a fény városa, értsd este a falusias jellegű világítás viszonyok miatt nagyon sötét van, még inkább a napra lehet nézni de rá nem féle döbbenetként délibábozódik. Közvilágítás inkább nincs mint van, ezért a villogó aranyban úszó esti Shwedagon élmény kicsit olyan mintha a pokolsötétbe beköltözött volna egy nyugodt disco gömb. Szóval szájtátós. A többezer éves épület Buddha hajszálait őrzi, talán ezért úszta meg az angolokat, japánokat, diktátorokat és egyéb hadurakat. Amiért főleg érdemes megnézni az itt sem kizárólag az egyébként kétségkívül impozáns épület, hanem maga a hangulat. A régi burmai pagodák ugyanis mind élő, napi használatban levő helyek, nem elsősorban múzeumok, eltűnt korok giccses emlékei, hanem az áhítatot a bulitól nem feltétlenül elválasztó közösségi helyek, ahova azért 2016 is elérkezett, a templomüzemeltető jó marketinges: free pagoda wifi is van. A Shwedagon azért is különleges, mert Burmában kevés a jó állapotban megmaradt régi épület, itt ugyanis épületileg szeretik a tabula rasat, és az újat preferálják, ha lehet. A sokat látott Shwedagonban folyik az élet, rögtön pár ATM van a bejáratnál, cipő le, és senki nem szól a gyerekekre, hogy szaladgálnak, nem pisszeg senki, ha kiabálnak, játszanak, lehet tüzezni, gyertyát gyújtogatni, érdekes módon a füstölő erre nem divat. Na és a gyerekek legnagyobb örömére harangozó bárki lehet. A hely szelleme így méginkább hat rájuk, szerintem több fotót csináltak mint én.
Este a jótékony alapokon működő fine dining Shwe Sa Bwe étterembe foglaltunk helyet, ahol egy francia expat csinál szegény burmai gyerekekből sztárszakácsot, a fine dining mindenesetre tényleg nem volt túlzás. 100 dollárért legdrágább vacsoránk volt, de megérte, jobban ízlett a falat úgy, hogy a háttérzenét épp Yonderboi szolgáltatta. Na, azért nem élőben.

Szerintem nálunk több nem pont jetlages napot érdemes Yangonra szánni. Jó a streetfood, belekóstolhatunk a burmai teaházak hangulatába, már ha megtaláljuk őket a barrikádok mögött, és az ország leghíresebb épülete, az aranyló Shwedagon Pagoda (paya) és az ottani hangulat megér több napszakban való látogatást is.

• ázsia
• Burma
• roadtrip
• yangon