- Dél-Afrika Overland 1. – Praktikus úti infók
- Dél-Afrika Overland 2. – Intro a sivatagba
- Dél-Afrika Overland 3. – Homok és tenger
- Dél-Afrika Overland 4. – Vadászat felvevőgéppel
- Dél-Afrika Overland 5. – Elefántok nem a porcelánboltból
- Dél-Afrika Overland 6. – Vízirevü a Zambézin
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
Hajós és dzsipes szafari: Okavango-delta és Chobe Nemzeti Park
2017 dec. 10- 14.
Az Etosha után rendületlenül haladtunk tobább a gerald durrelli úton immár Botswana felé, és ehhez továbbra is volt mit vadászni az utakon fényképezőgépünkkel. Az Okavango-delta és a Chobe Nemzeti Park főszereplői is az afrikai elefántok voltak, nem épp a porcelánboltból. A kíváncsi fáncsik messziről szaglásztak minket feltartott ormányukkal úgy 200 méterre a vadonban. Megesett, hogy vidáman zuhanyoztak és dagonyáztak közös örömünkre, de volt egy ijesztő epizód is. A láposban a magas fű miatt megbújó magányos elefánttal túl közelire sikerült találkozásnak majdnem támadás lett a vége. Megúsztuk.
Lassan búcsúztunk el Namíbiától, az Okavango-deltába két hosszú, kockásraültükafenekünket nap alatt jutottunk el. A meglepetésünkre egészen jó minőségű aszfaltútnak hála a namíbiai Namutoni kemping és a botswán határhoz közeli Divundu közötti 625 km-t úgy is sikerült világosban megtennünk, hogy reggel még egy rövid szafari kört is tettünk az Etosha szélén. A sok népek közti csetepatét látott, Angola, Namíbia, Botswana, Zambia és Zimbabwe között húzódó keskeny Caprivi sáv elején levő Divundu már az Okavango folyó partján fekszik.
Két hete Namíbiában voltunk de eddig csak a természetben, sivatagban, kopár hegységben vagy kisebb városokban fordultunk meg. A főleg sivatagból álló országban talán nem is csoda, hogy összesen mintegy 2,5millióan laknak csak. Itt végre a kocsiból döcögés közben láthattuk a jellegzetes namíb faluképet is. Rengeteg kis vityilló szegélyezte az utat, köztük sok tradícionális kör alakú nádfedeles vályogházikó. A menőbbek a vályog helyett fémlemezt vagy téglát használtak falként, a csillogó, modern fém rajta az ősi nádtetővel különösen groteszk látványt nyújtott. A házak között jövő-menő népek közül kiríttak a viktoriánus stílusú, hatalmas, hosszú szoknyában és szarvszerű fejdíszben grasszáló herero törzs asszonyai. Egy szakaszon rengeteg kányából álló fekete felhő repült mindenfelé drámai, vihar előtti felhős háttérben, hitchkocki látvány volt.
Kemping a vízilovakhoz
A delta gazdag állat- és növényvilágából a divundui szállásunk is adott ízelítőt. A homokos ártérben levő hangulatos Ngepi kemping jó választás volt, fejenkénti 150 randért az Okavango partján sátraztunk. Este vízilovak szürcsögő hangjaira aludtunk el, reggel a folyó túlpartján legelő kafferbivalyok látványára ébredtünk. Egy hatalmas víziló állkapocs csontokkal díszített bár és étterem is emelte a komfortérzetet.
Bár itt még nincs meg a klasszikus delta tájkép, de ha valakinek nincs ideje elmenni a még 425 km-re levő Okavango deltába a Ngepi kemping szervezésében már itt is mehet vezetett vízitúrára a folyó jellegzetes mokoró hajójával. A sátorhelyek mellett a mostanában trendi tree house-ok és bush chalet-k, azaz fára épített miniapartmanok és a sűrű növényzetbe rejtett teraszos házikók is bérelhetők a kempingben, elég magas 950 N$ /fő (kb 20ezer Ft) áron. Szépek, de semmi luxus, szerintem ennyit azért nem érnek. A legegyszerűbb kialakítással és anyagokból készülnek hiszen az áradások miatt állandóan újra építik őket. A Ngepi másik érdekessége az Okavangóba eresztett krokodil/víziló sasoló ketrec. Aki bírja a feszültséget bemászhat a vízi dobozba és nagy eséllyel testközelből nézegetheti a folyóban nagy számban korzózó hippókat és hüllőket. Ha tudtuk volna előre, hogy a két nappal későbbi deltabeli mokorós útvonalunk nem visz vízilovas részre biztosan benevezünk egy víziló megfigyelő hajókázásra.
Másnap egy útmenti száj- és körömfájás veszély miatti cipő- és kocsigumi fertőtlenítésen is átestünk. A shakawe-i határátkelés zökkenőmentesen ment, de az utána kövekező 425 kilométerecske Maunig már nem éppen. Botswanaban ugyan sok az aszfaltút, de akkora kátyúnak csúfolt kráterekkel, hogy csak kicsit lehetett gyorsabban haladni, mint a földúton. Az átszaladgáló gyönygytyúkok, szavannai varacskosdisznók, és némely szakaszokon elefánt csordák mellett Botswana 3millió vad szamarából is jócskán láttunk, jöttek-mentek mindenfelé.
Az Okavango-delta
a világ legnagyobb szárazföldi deltatorkolata. A 150 x 250 km kiterjedésű mocsár az egyetlen delta a világon, ami nem tengerben végzi hanem egyszerűen szétterül a szárazföldön. A vizét beszívja a delta növényzete illetve elpárolog a Kalahári sivatagban. Rendkívül gazdag állatvilága miatt népszerű turistalátványosság, vízi madárparadicsom, rengeteg elefánt, krokodil lakja, a víziló a fő attrakció. A sokféle antilop közül itt volt szerencsénk látni a zambézi mocsáriantilopot is.
Maunban a szállásunk a várostól kijjebb eső Sitatunga Kemping volt. Itt upgrade-eltünk sátor helyett egy egyszerű mini házikóra. Maunban minden szállás intéz delta túrát a jellegzetes helyi mokoró csónakokkal. A Sitatunga fejenként 60 amerikai dollárért vitt el minket egy napos hajós, gyaloglós piknikes túrára, ami 40 km ártéri homokban dzsipezés után kezdődött. Itt végre nem loholtunk sehova, nagyon élveztem a deltában csorgós vízcsobogós, napozós szafarit. Nem volt semmi stressz, a mokoró hajtók sem tülekednek, saját szervezetük van, csak engedéllyel lehet mokorózni. Központi áron dolgoznak, így nem fenyeget az a veszély sem, hogy valaki átver. A keskeny, két embernek alkalmas banánszerű csónakocskára kiváló szó a lélekvesztő, pont olyan. Régen fából készítették, ma már inkább műanyagból vannak. A sekély, náddal borított mocsárban hajózni kicsit olyan volt mintha akár itthon a Szigetközben vagy a Fertő tó láposában siklanánk. Rengeteg kócsag repkedett mindenfelé, a vízkép csak abban különbözött, hogy tele volt gyönyörű tavirózsákkal.
Elefánt piknik a deltában
Mokorósunk csinált nekünk a tavirózsákból alkalmi napvédő fejfedőt és hawaii módi nyakláncot is. Begyűjtött nekünk egy inimini, édesdeden alvó fehér békát is, ő magát egyáltalán nem zavartatva utazott velünk egy ágon még azután is, hogy nagy nehezen felébredt. Túránk egy elefántok által kedvelt delta szakaszra vitt, ahol egy száraz részen kikötve falatozgattunk, miközben csupán kb 200 méterről vizsgálgattuk egymást egy kisebb elefántcsordával. Ők is érdeklődéssel figyeltek minket, mint a vezetők elmagyarázták a furcsán felénk feltartott ormánnyal nem fenyegetni akartak, csak a szagunkat igyekeztek befogni. Amikor elkezdtek veszélyesen közeledni kicsit megszeppentünk, de az egyik guide-unk rájuk kiabált. Ilyet sem láttam még, a hanghordozásából és a gesztusaiból egyértelmű volt, kvázi beszólt nekik, hogy táguljanak, és az elefántok nem is jöttek közelebb.
Mini MiraDonna, maxi babobab fa
Egy rövid sétán végre láthattam egy jókora baobab fát is, és egy virgoncan ugrándozó magányos gnú szaladgált körbe minket. Egy finom csirke+saláta piknik ebéd is a túra része volt, háttérben az elefántokkal. Pálmalevelekből készített szép népi karkötőkből is bevásároltunk busman hajósainktól. Szeretem ezt a fajta termelői piacos szuvenír beszerzést, mikor nemcsak egy csilivili shop kasszáját látom, hanem hogy közvetlenül kitől vásárolok. Visszafelé volt egy elég necces helyzet, a mokoróinktól csak kb 20 méterre hirtelen ott termett a semmiből egy óriási elefánt! A mokoróból felfelé nézve még gigantikusabbnak tűnt, pedig nem is a mi csónakunk volt elől. Igazi cidrizős Gulliver jelenet volt, visszagondolva rá még most is felmegy a pulzusom. Túl közel kerültünk hozzá, ezért majdnem megtámadott minket. Hajósaink lélekjelenlétének és gyors hátrálásának köszönhető, hogy megúsztuk.
Népszerű program még az Okavango-delta feletti repülés is, hiszen a levegőből lehet leginkább átfogó képet kapni a sivatagban szétterülő és elpárolgó folyóról. A járműtől függően 3-400 USD/főbe kerülő mulatság ára horror kategóriás, de amúgy sem lett volna rá időnk, hiszen ha délben indultunk volna el a 600 km-re levő Chobe Nemzeti Parkba akkor csak éjjel értünk volna oda, ami a vadállatokkal teli botswanai utakon úgyanúgy nem tanácsos, ahogy Namíbiában sem.
Elefánt bulldózerek
A Maun és Kasane közötti út masszív elefánt élőhelyen vág át. Aki ott sofőrködésre adja a fejét kösse fel a gatyáját. Az elefánt jelzőtáblák nem olyanok mint nálunk a szarvasok esetleges átvágására figyelmeztető táblák. A kátyú-, vagy inkább gödörrengeteg mellett nagyon gyakran, és sokszor csordákban csapatnak át az óriási afrikai elefántok. Szó szerint, csapatnak, mennek mint a bulldózer. És pont olyan erősek is. Szürkület után őrültség itt vezetni.
Kasanéban, pontosabban a vele egybeépült Kazangulában, a Chobe Nemzeti Park bázis településén a szállásunkat fedje jótékony homály. Egy családi vendégházban aludtunk, amit felszereltségben és kényelemben bármelyik kemping felülmúlt, egy sátrazással jobban jártunk volna. A papírfalak, borzasztó ágyak, vegyszerszag és bádogteknős fürdők mellett kontrasztként ott állt az udvaron az egyébként rendkívül kedves tulaj Mini Morrisa. Mosolyogtunk rajta egy adagot, hiszen tudjuk: this is Africa! A helyet a tulaj segítőkészsége mentette meg, ugyanis a másnap reggeli dzsipes és a naplemente hajózós szafari mellett még a Viktória vízeséshez a határátlépéses, Zimbabwe – Zambia taxit is elintézte nekünk jutányos áron.
Állatparadicsom a Chobe partján
A nagy nemzetközi sztár Etosha után szinte meglepett a Chobe Nemzeti Park gazdag állatvilága, lélekben ugyanis már a Viktória vízesésre készültem. A park ez elefántokról híres, de a reggeli game drive-on az itt csellengő majmok, vízilovak, antilopfélék és csillió madár mellett igazi kuriózumhoz is volt szerencsénk: a nagyon ritkán látható veszélyeztetett afrikai vadkutyákból egy egész falka szeánszozott a park leglátogatottabb részén, a Waterfronton. Egy prédaejtés utáni lakoma végére értünk oda. A kutyák már túl voltak a habzsidőzsin, de még tépdesték, komótosan majszolgatták a húscafatokat jópár keselyűvel megosztozva a falatokon, és még egy sakál is az életképbe keveredett. A Chobe folyó mentén és körülötte cirkálva sok krokodilt is kirakósoztunk.
Egy télapósapkás afrikai faszobrokkal díszített étteremben elpusztított steak ebéd közben mesélnünk kellett a pincérnek az otthoni hóról. Teljesen el volt hűlve szegény a fehér képek láttán. A szieszta után már jött is az esti hajós szafari, ahol ismét a vízilovakkal voltunk, pontosabban inkább igyekeztünk távolmaradni tőlük, ők ugyanis agresszív állat hírében állnak, nem szabad közel menni hozzájuk. Nagyon figyelni kell, nehogy a hajónk véletlenül rájuk menjen, mert a közhiedelemmel ellentétben a vízilovak nem igazán úszkálnak, inkább a sekély vízben sétálgatnak.
Itt láttunk még varánuszt, zsiráfokat és a szinte már megszokott elefánt műsor is jött. Egy család az ormánnyal játszós itatós, majd a sárban dagonyázós jelenetet adta elő nekünk, bónuszként kiselefánttal. Kikötés után az utcai látványosság varacskosdisznók jellegzetes térdelve turkálós betétdala is megvolt, és a helyi Sparban beszereztünk még egy kis amarulát. Kóstoltuk már a népszerű, leginkább a Bailey’shez hasonlító krémlikőr formában, most gumicukorszerű desszert képében jött belőle haza is egy adag. Szuper gasztro ajándék!
Folyt. köv.: Viktória vízesés – Zimbabwe és Zambia
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
