Kota Kinabalu és környéke – Mulu Nemzeti Park

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Dzsungelláz
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

Szelidített dzsungelséták, és végre beach is akad

2017 február 16 – 22.

Kota Kinabalu város és környéke, a malájok szent Kinabalu hegye, valamint a csak szuperlatívuszokkal jellemzett  Mulu Nemzeti Park Borneó leglátogatottabb részei. A Kinabalu hegy és Mulu fent van a Világörökség listán is, ennek megfelelően egész évben szezon van.

Kota Kinabalu, vagy ahogy a helyiek előszeretettel rövidítik, KK összesen 6 éjszakára volt a bázisunk, innen csillagtúrázva jártuk be a környéket. Itt csatlakoztunk a 10 fős kis magyar csoporthoz is. Egy csoportot nehezebb mozgatni, és tudom, hogy sokan nem szeretnek 2naponta új szállásra költözni. A nem csoporttal utazóknak én mégis inkább azt javaslom, hogy a Kinabalu Hegy Nemzeti Parkba látogatást ne KK-ból ingázva, hanem 1 vagy 2 éjszakás ottalvással csinálják. Nekem KK-ból oda-vissza buszozással elég sűrű volt a Kinabalu hegyi nap programja, és a hegy körül azért van több napra is elég látni-tennivaló.

Kota Kinabalu Sabah állam, és egyben Borneó legnagyobb városa. Első látásra nem egy matyó hímzés, főleg a hangulatos Kuching után (Kuching poszt ITT), de a vele szemben levő szigetek és a Night Market halsütő piaca miatt meg lehet találni a fogást rajta. A kínai újév ünnep itt is teljes svunggal tartott. A sok ‘Kina‘ szórész is Kína hatására utal a földrajzi nevekben. KK-ban mi egy gyerekekkel különösen jó szaladgálnivaló vízparti promenádot komáztunk meglovagolható kőhalakkal, de szép nagy plazák és jópár graffiti is van. Nem álltunk neki az art szcéna feltérképezésének, de úgy hírlik szuper galériák is vannak a városban.

Miriből egy rövid, kora reggeli repcsivel hopponáltunk át KK-ba, és a reptérről is használható Uberrel mentünk a szállodához. Egy rövid, pótágyon való nevetséges huzavona után ( gyakorlati tudnivalók a borneói szállásfoglalással, közlekedéssel kapcsolatban ITT ) már a város régi nevét viselő Jesselton Pointtól 10 perces motorcsónakozásra levő vízi nemzeti park egyik közkedvelt szigetére, Sapira tartottunk.

Beach bambulás

Nem totojázhattunk sokat, mivel a délutánra menetrendszerűen viharossá váló idő miatt az utolsó hajó 4-kor jön vissza a Tunku Abdul Rahman Nemzeti Park szigeteiről. Másnap is kihajóztunk Sapira már a magyar csoporttal. Ez a 1,5 nap beachtime nagyon kellett már. Sarawakban pöttyet el voltunk szontyolodva, hogy alig süt a nap és hiába van meleg meg tengerpart, mégsem lehetünk hableányok. Persze, annyira azért nem üldözött minket a balsors…. Otthon épp cudar hidegek meg ónos eső dúlt. Borzoltuk is a kedélyeket pár acélkék vihar előtti felhők összegabalyodva türkiz tengerrel hátterű, freskóra illő anya gyermekeivel strandon fotóval.

A Dél-kínai tengerben levő vízi nemzeti park 5 szigete, Manukan, Sapi, Gaya, Sulug és Mamutik a helyiek és turisták kedvenc kiránduló helye. Nemcsak remek strandok vannak, híresen jó snorkelező és merülő helyek, és mindenféle más vízi huncutság is kipróbálható.

Burkini és bikini unite

A strand nagyon szórakoztató people watching tevékenységre is. A borneói strandokon ugyanis a legtöbben állig felöltözve tolják, a sekély vizekben változatos ruhatárat vonultat fel a népek egyvelege. Vannak a jó öreg  bikinisek, akik főleg fiatal európai vagy kínai turisták, aztán a burkinis fejkendős lebernyegesek, meg a kislábujjtól szemgolyóig macskanadrágba és pufi mentőmellénybe burkolózók, és ettől meghatározhatatlan neműek. Vannak még szigorúan óriáskalapos hölgyemények, meg szerencsétlen, szintén fejbúbig beöltöztetett gyerekek, de olyan is akadt aki esőkabátban üldögélve temette be magát homokkal a parton. Ámulatba ejtő ahogy a malájok szinte vallásra, korra és nemre való tekintet nélkül mindent megtesznek hogy minél kevesebb víz és nap érje a testüket. Úszni sem tanulnak meg, így a víz szinte narnacssárga volt a hemzsegő mentőmellényektől.

Zombi snorkel és tengeri zipline

A minél kevesebb természetes anyaggal való érintkezés jegyében az új trend a teljes arcot fedő snorkelmaszk, amihez nem kell külön pipa sem. Szerintem még a bohóchalak is szívinfarktust kapnak az ijesztő látványtól. A víz gyönyörű tiszta, tobzódtunk a tengeri élővilágban. Tulajdonképp meglepő, hogy ennyi strandoló mellett csak néhány chipses zacskó akadt a vízben. Etetik is a halakat így azok nem nagyon kérették magukat. Sőt, az elkényeztetett, gyönyörű színekben vibráló kövér papagáj-, cső-, és Nemo halak bandája sokszor önkéntes bőrradírként csipkedett minket türelmetlenségében.

A snorkelezésen kívül még számos víz-föld-levegő tevékenységet lehet űzni a szigeteken. A gyerekekkel kipróbáltuk Sapi és Gaya között a világ leghosszabb, szigetek között kifeszített drótkötélypályáját, a Coral Flyer-t. Így is csak fél perc volt az egész, ebben a kategóriában nekem jobban bejött az esőerdő lombkorában ziplineozás, aminek Costa Rica a nagyágyúja.

Lehet gyalogtúrákat is tenni, mi Gaya-n a sziget méretes házőrző varánuszába is belebotlottunk. A hüllő olyannyira megszokta az emberek jelenlétét, hogy fél méteres távolságból is engedte magát mustrálni, igaz, csak a bokor alatt. A szigetekre hármunknak a gyerekekkel a retúr hajójegy 80 MYR, és 10-20 MYR körüli sziget belépőjegyet is kell venni.

Habzsi-dőzsi KK-ban – giga halsütöde és magyar étterem

Kota Kinabalu a maláj-kínai konyha színe-javát felvonultatja, de mi nem voltunk képesek elszakadni a késő délután nyitó és 11-ig pörgő esti Night Markettől. Szabadtéri tűzön sütik a tenger gyümölcseit, és külön csirke szakosztály is van. Mivel ott helyben is készítik elő, a töméntelen belsőség a ponyvák alatt rekedő meleg füsttel és sós tengerillattal keveredő szaga egyszerre furcsán vonzó és viszolyogtatóan büdös felhővé áll össze. Na, ebben az émelyítőben kell ücsörögni és fogyasztani kétes tisztaságú viaszosvászonnal fedett asztaloknál. Fóliákkal próbálják kint tartani az esőáldást, ami becsurog az meg alul képez pocsolyákat és sártengert. Izgalom fokozónak a piac szélén néhány patkány is gyakorta elhúz.

Na, kedvet kaptatok? 🙂 Elismerem, ez így azért nem hangzik annyira bizalomgerjesztőnek. Első látásra mi is majdnem sarkonfordultunk a bődületes szagkáoszt produkáló helyről, de a gyerekek már elég edzettek Ázsia-viszonyokban, és a kétpofára táplálkozó tömeg, a mosolygó árusok és a friss halak látványa meggyőzött minket, hogy itt bizony finomat lehet enni. Kedvünkre hódoltunk itt is a hal-lutrinak, a rámutogatós módszerrel mindennap valami ismeretlen herkentyűt ettünk. A negatív spektrumba is beleválasztottunk, a szemnek étvágygerjesztő hatalmas nagy csiga ehetetlen kemény volt feltálalva.

A durian szaga

Szerencsére mindig volt a közelben egy kis sült banán és sütike, és külön említést érdemelnek a hatalmas jeges bödönből kimért friss kókusz és mangó dzsúzok. Épp mangó és durian szezon is volt. Az anonim mangófüggők klubjában díszkoszorút kapnánk a gyerekekkel, naponta mentünk az adagunkért. A roppant megosztó duriánt is kipróbáltam végre. Már értem miért van minden szállodából kitiltva. Állítólag csak imádni vagy utálni lehet, én az antidurian emberhalmazt gyarapítom. Csak egy körömnyit csíptem egy útitárs méretes adagjából, mosogattam én, de még így is 1 napig éreztem a szagát kezemen. A szag nem eléggé fejezi ki a durian-érzést, a penetráns bűz annál inkább! Inkább pácolódom a sós tengerillattal keveredő hal belsőség szagban. Az íze sem jobb. Malajziában mindenesetre annyira népszerű, hogy duriános kávétól a csokoládén át a chipsig mindenből lehet duriánosat kapni.

KK kajapornó – Szágó zsizsik mint pizza feltét

Bátrak kísérletezhetnek extrém étkezéssel is. Borneó mániás idegenvezetőnk, Emese a kultikus D’Place étteremben kipróbálta a leginkább hernyószerű, rendkívül undorítóan kinéző szágópálma zsizsiket is. Szerinte tömény zsír íze van. A szágó zsizsikre specializált étteremben már az európai gyomornak jobban bevehető pizzafeltét formában is ki lehet próbálni. Hát tessék csak, tessék! Itt egy ínycsiklandó fotókkal megspékelt Kota Kinabalu kaja kalauz. Meséljetek ha megvolt a zsizsik pizza! 🙂

Egy magyar vonatkozás

erejéig lettünk hűtlenek a tömény tenger gyümölcsei kúrához. Egy honleányunk Chili Vanilla néven sikeres magyar éttermet visz Kota Kinabaluban. A tulajjal ugyan nem találkoztunk, de ha már kicsit sok a maláj kulináriumból érdemes betérni. Nincs túlpörgetett nagymagyarkodás, ízléses fotók otthonról a falakon, egy füzér fokhagyma, az ikonikus Unicum plakát, az étlapon némi pörkölt és bakonyi csirke, de emellett éppúgy ehetünk padlizsánkrémet, humuszt vagy egy jó bárány tajine-t kuszkusszal. A mellettünk levő asztaloknál épp trendi maláj fitalok vörösborozgattak, pont mint nálunk egy menő borbárban.

Gaya cölöpfalvai

KK egyik érdekes színfoltja Gaya sziget cölöpfalvai. A 60-as évek polgárháborúja elől Malajziába menekülő, főként filippino emberek élnek itt törvényen kívül. A hatóságok szemhunyásával mégis felépítették és fenntartják a festői sziget senki földjének számító vizére épített bádog- és mindenféle reciklált anyagból épült méretes falut, ahol már iskola, és mecset is van. Hivatalosan a falu nem létezik, turistáknak nem látogatható. A kikötőben alkudtunk meg egy motorcsónakossal, 100 rinngitért vitt el tizünket, bár ki nem szállhattunk. Most már nem a polgárháború, hanem a fejlett Malajziában sokkal jobb megélhetés miatt dagad a falu, teljesen decensen öltözött embereket láttunk elindulni a városba dolgozni. Ahogy azt sok harmadik világbeli körülmények között élőnél láttuk már, a cölöpfalu lakói egyáltalán nem tűntek boldogtalannak, sőt a falu apraja-nagyja vidáman integetett nekünk. A kontraszt repülőről még jobban látható, Gaya sziget másik felén ugyanis drága luxushotel terpeszkedik.

Mari Mari Cultural Village / Gyere – Gyere Kulturális Falu

A maláj Mari szó jelentése Gyere, hát mentünk tovább. A cölöpfalu után meglátogattuk Sabah állam fő skanzenjét, a Mari Mari Cultural Village-t. A KK-tól fél órányira levő falu sokkal érdekesebb volt mint a Kuching melletti Sarawak Cultural Village. Fogadásként babusgattunk bébi varánuszt, nagy zöld-, meg sárga gyíkot. Ezek a mini sárkányok istenbizony kutya-cica módra viselkedtek, meleg szemekkel néztek ránk, és nagyon jól tűrték a kézről-vállra adogatást, csak a karmocskáikkal kellett vigyázni. Sajnos nálam a dögönyözni való bunda hiánya kizáró ok egy háziállat esetében, de most már kicsit meg tudom érteni a hüllő rajongókat is.

Egy három órás túrán megnéztük a Bajau, Lundayah, Murut, Rungus és Dusun törzsek ma már ilyen hagyományos, modern anyagokat be nem engedő skanzen formában szinte sehol nem létező házait. Értő guide-unk is volt, kipróbáltuk a köpőcsövezést, csiholtak nekünk secperc alatt tüzet, kaptunk henna tetkót, ugráltunk egy törzsi trambulinon, és mindenhol volt egy apró, de nagyon fincsi trakta, rizspálinka, rizssüti, erdei méz, ez+az. A betetőzés a leginkább indiánnak tűnő, tollakkal bőven felszerelkezett törzsi harcosok bambuszrúd tánca volt, amibe a végén be lehetett állni. A Mari Marinál turistásabb program valószínűleg nincs KK-ban, aláírom, de főleg a gyerekekkel nagyon szórakoztató és informatív volt.

Kinabalu hegyi túra

A strandolás és skanzen látogatás, piacozás után újra készen álltunk a borneói dzsungel bevételére. KK-ból kisbusszal majd 2,5 óra elérni a Világörökség Kinabalu Nemzeti Parkot. Én inkább ott keresnék 2 napra szállást az ingázás helyett. Mikor szerveztem az utat felmerült, hogy megmásszuk Délkelet-Ázsia legmagasabb csúcsát, a 4096 m magas szent Kinabalu hegyet. Igen, a gyerekekkel. A nászutunk egy része is Nepálban az Annapurna trek volt, a gyerekeink is ebbe nőttek bele. Ahol hegy van, ott mindig igyekszünk túrázós családi programot is beiktatni.

A Kinabalu csúcs lapos kősivatagos fotója nagyon impresszív, de egy cég monopóliuma miatt sajnos csak guide-dal, nagyon borsos áron lehet felmenni. A két napos túra a duális árazás miatt a külföldieknek kb 115ezer Ft/fő. Az egész nekem túlárazott, túlhájpolt. Beszámolók szerint egyáltalán nem kellene a megmászáshoz vezető ( a 4500 m-es Thorung La hágót is magunk csináltuk), jó erőnléttel és tüdőkapacitással átlagembernek is simán megcsinálható 1 nap alatt a fel- és legyaloglás is. 2015-ig létezett 1 napos villámtúra jóval barátibb áron, de azóta volt egy nagyobb földrengés, és sokmindent megváltoztattak, mi már ilyen lehetőséget nem találtunk. A csúcsfotók alapján nagyon szép, de annyira azért nem nagy durranás, hogy fejenként 115ezret fizessünk érte. Helyette mentünk a Kelabit Highlands-re túrázni. Erről bővebben ITT. Jó csere volt. Akinek kerül amibe kerül, de megmássza, itt egy jól updatelt Mt Kinabalu climb guide.

Kényelmesek rengeteg erdeje

Útközben megálltunk egy krokodil farmon, ami főleg a gyerekek miatt volt érdekes. Engem inkább taszít egy halom kitömött (jaj), meg ketrecbe zárt krokodil, de mint megtudtam gyakorta ilyen farmokra deportálják az emberre támadó krokodilokat is. Borneón a krokodilt kvázi úgy tenyésztik mint nálunk a csirkét. Nemcsak a krokodilbőr drága luxustermék, a krokik húsát frissen és szárítva is fogyasztják. A szágópálma zsizsikhez hasonlóan krokihúsra sem fájt a fogam. Állítólag a krokodiloknak van a világon a legerősebb immunrendszerük (brit tudósok?), ezért a krokodilzsírból készült krokodil olajat hatásos bőr regenerálónak tartják.

A Nabali kilátóból elkapható pazar Kinabalu hegy panorámával vigasztalódtunk volna, de a hegy éppen felhőbújócskázott velünk. Hozzánk hasonlóan a legtöbb ember nem veszi be a Low’s peak hegycsúcsot, csak a lejjebb levő botanikus erdőben sétál egyet. A park gyönyörű, és kényelmeseknek is bejárható, maláj szokás szerint fapallózott ösvények visznek be a rengetegbe, nem lehet eltévedni.

Sok növény telepített, és bár az 1500 féle itt élő orchidea közül csak 2 virágzott, az egyik a világ legkisebb, fél kiskörömnyi méretű virága volt. Annyira pici volt, hogy hosszú fókuszálgatás és makró próbálgatás ellenére sem sikerült értelmezhető fotót készíteni róla. Borneón nagyon sokmindenből a világ legkisebb és legnagyobb fajtáját lehet megtalálni.

A Kinabalu Hot Springsben is szétnéztünk, de nem ültünk be a fejkendőben forróvízben ázó maláj nők közé, inkább 41 m magasságban, egy végtelen hosszúnak tűnő lombkorona sétán egyensúlyozva hallgattuk a dzsungel éktelen szirénázását. Egy rikító piros virágon, a Heliconián kívül emlékezetes volt még az érintésre összezáródó levelű mimóza, a szinte kötelező elem vízesés és egy vaskos liánból álló inda-hinta. Az organikus játékszer jól bírja a strapát, naponta többszázan hintáznak rajta. Hazafele még egy tenyésztett raffléziás kertet is megnéztünk, de a Gunung Gadingban jobban jártunk mert ott hozzáférhető helyen, és nem szürkületben láttuk a megavirágot. Mi másnap már repültünk tovább Muluba, de a Kinabalu hegy környéke szerintem megér több napot is. Egy ilyen egész napos 12 órás túra KK-ból busszal oda-vissza csoport esetén 40 USD/fő körül van irodával.

A csodás Mulu Nemzeti Park

minket is lenyűgözött. Végre nem volt wi-fi, annál több viszont a szúnyog, és az itt töltött két nap alatt az időjárás is további dramatikus arcait mutatta meg. Jó, jó, tudtuk, hogy esik. Na de hogy minden átmenet nélkül tényleg? És ennyire? Az esőerdő nem nagyon aszalódott a szórakoztatásunkon, nagyon elemében volt, naponta zuhanyoztatott minket. Új értelmet és érzelmet nyert a bőrig ázni kifejezés. Bekebelezett minket a fotoszintetizáló nagy zöldség. A képeken is látható pozőr gyík neonzöldjétől a libafoszöldön és a nyugtatóan vibráló zöldön át a sárkányzöldig tartott a skála. Az érdeklődő modellgyíkkal naponta mítingeltünk a lakhelyén. Azt is hagyta hogy 10 centire a pofájába toljam az ájfónt, már csak egy szelfibot hiányzott a mancsaiból. A rikító színeket a csilivili pillangók szállították. Mindehhez a háttér ha épp nem a nofilter méregzöldből a smaragdba hajlott akkor mélyszürkéből acélkékké satírozott. Mondom, drámai.

Nyugtató riasztó dzsungelzene

A Muluban végre igazi dzsungel szállásunk volt. A nemzeti park központjában levő színvonalas bungallók hamar betelnek, borneói út tervezésekor ide érdemes a leghamarabb foglalni. Esténként a vadászó denevérek között a teraszon hallgattuk az esőerdő nonstop bekapcsolt, kellemes dallammá összeálló, közben meg mégis egy riasztót idéző zenéjét. Egy jó nyitott étterem is van helyi specialitásokkal, ahonnét nagyon jólesik a színes-szagos szélesvásznú folyó dzsngelmozit nézni. A helyi azért elég szűk fogalom, Muluban ugyanis mégcsak falu sincs. Muluban nem lakik senki, csak aki a parknak, reptérnek vagy az egyetlen közeli szállodának dolgozik. A nemzeti park szép bungallós szállásán kívül csak néhány homestay van az odavezető úton, 1,5 km-nyire egy Le Meridien, és ennyi.

Cukorsüveg hegység

Muluba a Kelabit Highlandsre közlekedő minirepülőnél egy mérettel nagyobb MasWings gép repül, ablak mellől a végtelen dzsungelpaplan látványa itt is garantált. A mului az eddigi legszebb helyen levő reptér, ahol megfordultam. A kifutópályát kis pukliknak tűnő gömbölyded cukorsüveg hegyecskék szegélyezik. A Muluban az állatvilág inkább rejtőzködik, ide elsősorban a mocsár fölé kényelmes pallókon kiépített dzsungelséták, és a hegyek alatt rejlő barlangok miatt tódul a nép.

A parkban a központhoz legközelebbi kipallózott vagy kővel jelölt utakon kényelmesen több botanikus útvonalon bolyongtunk a kancsókák, liánok, indák, futók, orchideák és méretes fák között, és egy kilátó toronyra is felmásztunk egy mókusnak integetni. Az állatvilágból a pillangók és zöld gyíkok mellett még leginkább a mulatságos kinézetű, lobogó szőrű hernyók mutogatták magukat, a palló korlátját el is neveztük hernyó highwaynek. A Muluban rituális szürkületi program a Szarvas barlang melletti denevér obszervetóriumból a denevérek kirajzását sasolni. A DNScsavartól a fánkformáig mindenféle élőképeket rajzolnak az égre. A denevér show-t fekvő székekből lehet mozizni, még büfé is van.

Kommersz törzsi vásár

A hatalmas, sokszáz km hosszú mészkőbarlang rendszernek csak töredékét lehet vezetéssel látogatni. A legnépszerűbb a Wind és a Clear Water barlang. Ezekbe egy kishajós, majd rövid gyalogos túrával lehet eljutni. A hajók útközben megállnak egy a maláj állam által mesterségesen idetelepített penan faluban, ami se nem szép se nem érdekes, viszont orbitális pénzért árulnak leginkább csúf porfogó szuveníreket. (A nemzeti park saját szuvenírboltjában viszont figyelemreméltó a felhozatal gyöngy karkötő, öv és iban mintás sál-ruha tematikában.) Az egészről azonnal lesír, hogy műmájer, a penanok ugyanis egy nomád, erdei vadászó törzs, az erőszakos letelepítésük pont az életmódjuk lényegét öli meg. Az itteniek ugyan jól élnek a turistákból, bár, nekem még ez is kérdéses. Még az orrával furulyázó néni sem nagyon hatott meg senkit egy vásárlás erejéig.

A barlangok szépek, bár én nem vagyok nagy barlangrajongó, jobb szeretem a föld feletti dolgokat. Ebben a műfajban nálam eddig a vietnámi Phong Nha Ke Bang barlangrendszer Paradise barlangja vitt mindent.

Mulu privát panoráma

Mulu egyik leghíresebb attrakciója, a szintén csak drága 3 napos vezetett túrával elérhető Pinnacles sajnos kívül esett az anyagi és időbeni  lehetőségeinken. Az óriási mészkő tűkazalról beértük a csodás fotókkal. Helyette megtaláltuk a szájhagyomány útján terjedő gerilla kilátópontot ahova guide nélkül is el lehet menni, és fantasztikus kilátás nyílik Mulu hegyeire és a lent elterülő erdőkre. A helynek mégcsak külön neve sincs, a legegyszerűbb úgy megtalálni, hogy elindulunk a Le Meridien felé. A szálló kb 2 km a park bejáratatól az aszfalt úton. A szálló előtt párszáz méterre van egyetlen utcai kis büfékezdemény, ott kell az átellenes oldalon felfele elindulni a dombra. Kb 200 m-t kell felkapaszkodni egy kitaposott ösvényen. A büfések szívesen segítettek, mi is kérdezősködtünk. Nem csodálkoznék, ha pár év múlva lépcső vezetne itt egy kiépített kilátóhoz.

A legjobb Mulu panoráma fotókat is ezen a kis túrán lőttük. Érdemes késő délután, a menetrendszerű eső előtt menni, mikor a legdrámaibbak a fények. Ne maradjon a szálláson az esőponcsó, bár, Borneón van az az eső, amiben teljesen mindegy mit veszünk magunkra, az esti zuhanyt letudhatjuk. A panorámába bele is kontárkodott az égi áldás, amire leértünk meg már zuhogott. A közeli Le Meridienbe menekültünk egy kávéra, meg vékonyka wifire, de csak hiába vártunk, nem állt el. Minden mindegy alapon végül elindultunk a 2 km-es hazasétára a villámló zuhogóban, de a szálloda kisbusza útközben kedvesen összeszedett minket egy free ride erejéig, pont a nemzeti parkhoz mentek egy vendégükért.

Fagyi bab

A gyerekek azóta is emlegetik az Icecream bean nevű hosszúkás, hüvelyes gyümölcsöt, amivel istenien lehetett jedicsatát vívni. A Dél-Amerikában őshonos fa Borneón is hatalmasra nő, egy terméstől roskadozó példányról útközben jócskán szedtünk kard alapanyagot. A név nem véletlen, a belsejében levő vattaszerű fehér anyagot mi is megkóstoltuk: édeskés, vaníliás ízű, krémek, desszertek ízesítéséhez használják. A hüvelyben vannak még nagy fekete babszerűségek is, nyersen nem, de pirítva állítólag ehető.

Mulunak aláírom a szuperlatívuszos értékeléseket, mi is nagyon szívesen maradtunk volna még 1-2 extra napot. Egy káprázatos, eső előtti háttérben családi ugrálós fotóval zártuk be a túrát.