- Portugália – Douro völgy, a portói hazája. Bor, mámor és világörökség.
- Ohh… Porto! Oporto, a hipszterváros
- MiraDonna a Miradourok városában
- Strand halmozás és delfinles – Algarve partjai
Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.
2016. Aug. 17 – 21.
Porto, a helyiek szerint Oportó, egy veszettül romantikus város. Főleg egy pohár portóival a kézben. A legjobb rengeteg sétával fogyasztani. Már a Douro mellett feltűnt, hogy a legtöbb helyi Oportónak hívja Portót. Nekem egy hajszálnyival jobban tetszett Lisszabonnál is. A két hasonló karakterű hely közül Porto jóval kisebb, egy kicsit vagányabb, lazább, a rengeteg graffiti, bezárt és hipermenő üzlet, málló vakolatok, sikátoros, élettel teli utcák miatt kevéssé csillogó és valahogy bájosan kemény volt.
Portóból a rajzfilmváros panoráma mellett az esti hűvös szél és a sirály vijjogás maradt meg leginkább. Az itt foglalt Airbnb apartman volt a legegyszerűbb szállásunk a körút során családonként 75 Euroért, de mivel szinte csak aludni jártunk haza, a célnak pont megfelelt, és nagyon közel volt Porto központjához. Az apartman mini teraszáról esténként a sirálykoncertet hallgatva kortyolgattuk a Douro völgyből magunkkal hozott házi portóit. Egész az út végéig kitartott.
Oportó, a trendi város
Porto csak mostanában, a fapadosok érkezésével katapultált hipszter hotspottá. A híres Dom Luis híd túlpartjáról vagy a Douron ringatózva egy rajzolt mesevárosnak tetszik. A történelmi belváros dzsentrifikációja láthatóan elindult, de szerencsére egyelőre elkerülte a turistagettóvá válást. A Porto feelinghez az UNESCO Világörökség Ribeira negyed kvaterkázós terein, dimbeken-dombokon hullámzó szűk sikátorain és folyóparti promenádján kell andalogni. A hömpölygő tömegben helyiek ugyanúgy jönnek-mennek mint turisták. Az utcai szórakoz(tat)ás mindenféle formáját űzik, a kártyapartitól az óriás szappanbuborék fújáson át a Capoeira bemutatóig mindenbe bele lehet futni.
A legkreatívabb street art galériás címet annak a portói művésznek ítéltük meg, aki második emeleti ablakából lelógatva árusította kis méretű rajzait. Fizess, amennyit gondolsz!, hirdette a becsületkasszás rendszer. El lehet menni egy ilyen mellett támogató vásárlás nélkül?
Porto walking
Portó nagyon kellemes léptékű, városnézéshez még nyáron is jó klímájú város. Legjobban kódorogva, sétálva lehet befogadni. A legtöbb látnivaló a Ribeira negyedben és a folyóparton van, a meseváros panorámáért pedig átsétáltunk az ikonikus Dom Luis vashídon Vila Nova de Gaia-ba, ahol a portói borászatok történelmileg tömörülnek. A hídról messziről látszik, hogy a Gustav Eiffel iskola műve. Vila Nova de Gaia-ba a portói kavalkádból kevesen érnek át, pedig a Porto panoráma igazán onnan érvényesül. Természetesen egy pohár habzóborral vagy portóival a kézben. Gaiában nem kellett 1 órát körözni sem mire találtunk szabad vacsoraasztalt.
Vicces villamosok
Portóban is vannak a lisszabonihoz hasonló vicces oldtimer villamosok, a főszezon miatt az élvezhetetlenségig túlzsúfolva. Azért kétszer felpréselődtünk, a vezető mögül különösen szórakoztató a rally, és nagyon érdekes az antik belső tér is. A békebeli kapaszkodók, lámpák mind használatban vannak, az ülések támláját pedig a menetiránynak megfelelően forgathatjuk. A hegyes városban tudunk siklózni, Vila Nova de Gaiaban még (sí)panorámaliftezni is.
A jónéhény legyalogolt kilométeren a gyerekekkel nem múzeumok bejárását vagy minden látnivaló kipipálást hajszoltuk. Lődörögtünk, sütizgettünk, apróságokat shoppingoltunk egy kb belőtt útvonalon. A szardíniás halas tematika átütő, és ha parafa táskára vágyunk, szintén a legjobb helyen vagyunk. A parafa Portugália egyik fő export cikke, épphogy csak zoknit nem csinálnak belőle. Mi megelégedtünk a parafa képeslappal, bár az egyik kissé megtépázva, a bélyeges sarok hiányával ért haza. Még jó, hogy nem portósan! ☺
A legemlékezetesebb séta élmények
egyike a Rua Santa Catarina, a helyi Váci utca. Folytunk mi is a tömeggel a klasszikus kék-fehér azulejoval borított Capela das Almas templomig. Portóban nagyon erős a csempe-képregény felhozatal, de még a Capela das Almast is elhomályosította a Sao Bento vasútállomás előterének történelmi csempesztori kollekciója. A Rua Santa Catarina volt 5 nap óta az első, jééé, itt sokan vannak élményünk, így az ódonul elegáns Cafe Majestic előtti sort inkább nem vártuk ki. A kávézó csak a 6. azon az unásig osztott „Világ top 10 legszebb kávézója” listán, ahol a mi New Yorkunk az 1., így alapos süti kirakat spotting után betértünk egy szemben levő noname helyre. Tükröt és bársonyt végülis már láttunk eleget.
Nem diétázóknak való vidék: Francesinha, Bacalhau és Pastel de Nata
Portugáliába nem fogyókúrázni mentünk. A habzsi-dőzsit inkább a ronda és nem finom, brutális fajtából tolhatjuk, főleg északon. Mondják, hogy van némi párhuzam a magyar meg a portugál néplélek között: a lelóg a tányérról a rántotthús típusú étkezés egész otthonos érzés volt. Porto specialitása a Francesinha, a ’kis francia’ névvel illetett megafood frankenstein. Az 1970-es években Salazar diktátorkodása alatt Franciaországba szakadt emigránsok importálták, és adaptálták portugál hasra a croque monsieur helyi változatát. A csöppet sem ’petit’, szörnyen kinéző birkózókaját még a húst-hússal evő magyarok is megirigyelhetnék: benne rétegezve egy adag disznó, rajta füstölt kolbász, azon meg bacon, és a tetejére jön egy kis bifsztek. És még mindig nincs vége! Befejezésül tojás, és az egész nem látszik ki az olvasztott sajt alól. Mellé hegynyi szalmakrumpli, naná! Mi biztos nem ezért fogunk odahaza sóhajtozni.
Édességben a hatalmas méretű leveles tésztás, néha kókusszal megbolondított tojáskrémes, pudingos, émelyítően geil sütiket preferálják. A híres pudingkrémmel töltött kosárka, a Pastel de Nata tényleg finom, de macaront és könnyű habocskákat errefelé nem adnak. Számomra megmagyarázhatatlan okból színes zseléket is fogyasztanak. A különféle húsokkal és sajtokkal töltött rétesekért és tésztákért ebédre is sokan térnek be a kávézó és menza kereszteződésű helyekre. Már a Douro völgyben is szomjaztam a halat, de a hal-mekka csak Lisszabon mellett, és az Algarvén érkezett el. Portóban is főleg a portugál nemzeti hekket, a bacalhaut, azaz a tőkehalat adják, igaz, azt számos formában. A sors skizofréniájaként a híresen rasnya nemzeti eledel alapanyaga Norvégiából és Izlandról származik már évtizedek óta. Szinte mindenhol van még ígéretesnek tűnő tintahal, és grillezett polip, de sajnos leginkább gumira sütve.
Ha már a kaján fanyalgásnál tarottunk megnéztük a világ állítólagosan legszebb McDonalds-át is, az Imperiált, amivel egyébként szépség tekintetben szerintem pariban van a Nyugati téri, sőt. Paradoxon a köbön, ahogy egy szép történelmi kávézó neve és legszebb sminkje alá beköltözik a junkfood szörny, de kétségtelen, hogy a gyönyörű art deco üvegdekoráció és csillárok miatt érdemes betérni. Innen már csak egy sétálós kávé távolságra van Porto kedvenc 360 fokos panoráma pontja a Clerigos Torony.
Pont naplementére értünk oda, de sajnos erre mások is hajtottak, és lenti forgalomirányítás híján a fentről előtáruló látvány szorította héttérbe a klausztrofób gondolatokat.
Könyvesbolt belépővel
Útközben beszereztük másnapi jegyünket az agyonsztárolt Harry Potter könyvesboltba, a Lello & Irmão-ba. Állítólag J. K. Rowling itt inspirálódott a könyv megírására. Ettől aztán bekerült a Lonely Planetbe, minek folyományként ma már könyv helyett leginkább belépőjegyet adnak el. A hely valóban gyönyörű. Impresszív a faragott fából készült galéria, amire egy különleges lépcső szippantana fel, ha nem lenne napszaktól függetlenül konstans, fullasztó tömeg.
Portóizás körpanorámás naplementében
Ha csak egyet sétálhatnék Portóban, azt mindenképp a már említett híres Dom Luis hídon tenném. Csak át kell menni Vila Nova de Gaia-ba, és legott elpárolog az oportó oldali Douro part tömege.
Kevesen mennek át a hídon végig, amit tériszonyosok és kisgyerekesek esetében meg is értek. A nem túl magas korlát mellett nem győztük a gyerekeket sasolni, mert a villamos a gyalogosoktól való bármiféle elválasztás nélkül robog át a hídon.
Portóizni a naplementében kötelező program egész Portugáliában. Mi megtaláltuk erre a legjobb helyet Portóban/Vila Nova de Gaia-ban. A Porto Cruz körpanorámás tetőterasza eltéveszthetetlen. A folyóparti épület rikító kék világítása a túlparti Ribeirából is látszik. Először inkább riasztó turistacsapdának tűnt, de szerencsére adtunk neki egy esélyt. Az egyik legjobb vacsorát is a Porto Cruz éttermében ettük, tapas jelleggel. A fincsi halakra ugyan továbbra is vártunk, de a sült véreshurka mindenkinek nagyon bejött.
A Vila Nova de Gaia-ból induló városnéző hajókon sokkal kisebb a tömeg is. A mi csipet csapatunknak egy egész saját rabelo, régi hordószállító jutott. Tipp: az Amdouro cég hajói a Quinta Ferreira előtt, a Ferreira Mólótól indulnak.
Városnéző futás és hídmászás
Felvettük a nyúlcipőt is, Portóban remek köröket lehet tenni. Isteni napüdvözlet volt a kora reggeli városnéző 15 km Porto régi Ribeira negyedéből végig a Douro partján Foz do Douro beacheire és vissza az Avenida Boavistán a szállásunkig, közben egy frissen facsart narancslével. Átfutottunk Porto másik nagy hídja, a Ponte de Arrábida alatt is, amire aznap este fel is másztunk. Nem városi gerilla akcióban voltunk ilyen elképesztően bátor hídhódítók, hanem hivatalosan, bejelentkezéssel, a Porto Bridge Climb szervezésében. Úgy ki voltunk biztosítva mintha legalábbis függőleges sziklafalat másznánk. Nem para, bárki mehet 14 éven felül. A szuper kedves személyzet megőrizte és szórakoztatta a gyerekeket a felfelé ívelő fél órácskában. A látvány természetesen pazar, és egy hídszerkezeten sem sétálhatunk mindennap. Ecseteljem még milyen a Ponte Arrábida boltívén csokibonbonból portóizni a naplementében? Jó. A legnépszerűbb naplementés esti túrák jópár napra előre betelnek, érdemes időben bejelentkezni.
A kies portói bícseket is csekkoltuk
Hát. Nem véletlen, hogy a napimádók délre, Algarve partjaira tömörülnek, de ennyi gyerekkel akkor is meg kellett volna nézni a tengerpartot ha Grönlandon lettünk volna. 😉 Ahol esély mutatkozott pancsra, ment a folyamatos mikormegyünkastrandraaaaaaa???!!! Futás közben láttuk, hogy nem nagy eresztés Portóban strandolni, de a gyerekek szerint tévedtünk. A part tényleg nem nagy szám, az időjárási körülmények pedig nyáron is cudarok, de a gyerekek jéghideg vízben, a homokot vízszintesen szembevágó orkánban is képesek csakazértis, izomból bícsezni. Sokat ugyan nem voltak a vízben, a portóinál lényegesen vonzóbb Praia de Miramaron piros zászlóig fajult a szél és hullám helyzet, vagyis tilos volt vízbe menni, de kagylókat kiválóan gyűjtöttek zsákszámra. Mi a kislábujjunkat se tettük a vízbe, pulcsiban üldögéltünk a homokvihar ellen némi védelmet nyújtó kis beach sátrakban meg a kávézókban. A beachfood nagyon hervasztó, szimpla junkfood volt, de egy érdekességet azért találtunk, mindenhol egy babszerűséget, csillagfürtöt hoztak chips helyett a sör mellé.
Azul, Branca, Indomável, Imortal. Kék, fehér, verhetetlen, halhatatlan. Mi az?
Portugáliában mindenhol foci megy a tévében. Hja kérem, itt van mit nézni akkor is ha nem épp Ronaldo van a pályán. Idén focianyukává is avanzsáltam, így nagyon nehéz lett volna elbliccelni a sok helyen hirdetett FC Porto stadionlátogatást. Merchandise szaktudományokból ide menjetek gyakornoknak! A bébi rugdalódzótól a kutyatányérig minden kapható kék-fehér FC Portósítva.
Sorstársaknak bíztatásként mondom, hogy a stadionlátogatás nem csak a focirajongóknak érdekes! Meccsen kívül a stadion kortárs azulejo műalkotásai is kényelmesen megtekinthetők. Nem aprózták el az azulejo dokument artot, a 2003-ban átadott stadion első meccsén résztvevő mind az 52ezer! szurkoló nevét egy-egy kék-fehér csempe őrzi az örökkévalóságnak.
A vip parkoló pixeles csempemozaik műalkotása, és az előcsarnok stílusosan sárkány formájú textil- és kupakompozíciója egy vigyorgó kis aranylábúval foci immunisaknak is megéri a túrát.
Casa da Música – a leglegleg koncertterem
Új beteljesületlen koncertterem szerelmem van. Portót nem szabad elhagyni a csak szuperlatívuszokkal leírható Casa da Música meglátogatása nélkül. Ugyan kissé kiesik a fősodorból, de az egész úgy ahogy van fantasztikus. Aki erre jár legyen nálunk előrelátóbb és feltétlenül vegyen egy koncertre is jegyet!
Első ránézésre majdnem visszafordultunk, nnna, megint egy modern dobozépület legyintéssel, de milyen jól tettük, hogy mégsem ítéltünk elsőre! Ronda, de finom.
A Pritzker díjas Rem Koolhaas sci-fi rajongása első ránézésre bingó a még fiatal Casa da Música épületét látva. A 2005-ös átadás után egy űrhajóba oltott meteorit, esetleg bunker (tényleg az, óvóhelynek is jó!) robbant be nemcsak Porto hanem egyenesen a világ zenei életébe. Azóta is csodájára jár mindenki, ez ugyanis a világ egyetlen természetes fénnyel megvilágított, vagyis üveg ablakokkal rendelkező, ráadásul akusztikus, vagyis hangosítás nélküli koncertterme. Csak vezetett túrával lehet elveszni a meteormátrixban, de megéri! Sok híres kortárs menő épületben jártam, de ez az első ahol a vezetett túrán tényleg megérthettem és megszerethettem az épületet, mert részletesen elmagyarázták a rengeteg sok funkcionális, építészeti, akusztikai és design finomságot, amitől az épület úttörő, és rögtön Porto ikonjává vált.
Az idegenvezetőről egyszerűen sütött, hogy imádja a munkáját, és szerelmes az épületbe. Az íves, konkrétan hullámzó, emiatt tökéletes hangelosztást elősegítő speciális ablaküvegek mellett még számtalan zseniális apróságon ámultunk. A koncertterembe kétszer annyi széket tudtak berakni mint más hasonló alapterületű helyekre, és ezt nem azzal érték el, hogy kisebb helyen kell szorongani. Egyszerűen nincsenek középső folyosók a széksorok között, és nem kell a szomszédok beengedéséhez sem felállni mivel a székek hátratolhatók. Nem rángatva, nyikorogva, hanem egy laza térdmozdulattal. ( Légitársaságok figyelmébe!) A székek háttámlájában klíma megy, a bársonyuk az emberi bőrhöz hasonlóan elnyeli a hangot, így a próbán a zenekar pont ugyanúgy hallja a zenét mint az előadáson, és a legutolsó sorban ugyanúgy hallható a koncert mint az elsőben. Van külön lila színű nyugtató terem is, amit főleg babák megnyugtatására használnak!, és be lehet jelentkezni interaktív oktató gyerekprogramokra. Természetesen van azulejos kék-fehér csempés terem, ahol a művészeket fogadják és a holland-portugál barátság jegyében híres holland és portugál kék csempeképek másolatai borítják a falat.
A Casa da Música épületbejárásra várva véletlenül fedeztünk fel a Mercado do Bom Sucesso piacot. Nem is annyira piac, inkább gourmet ejtőzőhely. A város közepén levő Mercado Bolhao ugyan híresebb, de a Mercado do Bom Sucesso feltétlenül szebb. Grandiózus, kozmopolita, elegáns épület rengeteg napfénnyel és jó árnyékolással. Pont a Casa da Música mellett van, de mégis kevés turista téved ide. Eredetileg is piacnak épült, a nemrégiben befejezett felújítás után igazán guszta hely egy snackre vagy egy pohár habzóborra.
Ez az élmény végképp megkoronázta a verdiktet: I szívecske Porto!
