Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
Hegymászó csecsemő élmények az Alpokból
2017. augusztus 13.
A bakancslistám egy jelentős tételét pipáltam ki azzal, hogy megmásztam Ausztria második legmagasabb hegyét, a 3770 m-es Wildspitzét. Mindig ki akartam próbálni milyen egy igazi, a sima trekkingen, bakancsos túrázgatáson túlmutató hegymászás. Én még soha sport tevékenységtől így nem fáradtam el. És most nem túlzok, alig álltam a lábamon mikor leértünk a hegyről. Az örök hó birodalmában jártunk. Ugye így mondják? Ugyan hegymászó szakmai körökben a Wildspitzét a könnyű kategóriába sorolják, (további infó ITT), de mindenhol kiemelik, hogy gleccseres hegymászó tapasztalat szükséges, és kezdőknek csak vezetővel ajánlják. A legkönnyebb, normál úton haladva függőleges szikla/jégfalakon ugyan nem kell mászni, de van a terepben minden, hosszú-hosszú km-ek kőgörgetegen, via ferrata drótköteles pókemberkedés, karabíneres sziklamászás, kepesztés hóban, köves hóban, gleccseren, és rohadt meredek csúcsmászás hágóvassal.
Bocsánat a rohadt szó használatért, de ez már így is a finomított változat, helyben szembesülve a drágasággal egy másik szó is elhagyta a számat. A rohadt meredek csúcs természetesen soha, semmilyen fotón nem tűnik annyira tragikusan veszélyesnek, de higgyétek el, hogy nekem, elsőbálos hegymászónak élőben haláltmegvető bátorság volt ott fel, és még inkább lemenni. Mielőtt komplett idiótának néztek, aki fogalmatlanul nem tudta hová megy, azt hozzáteszem, hogy tudtam mire vállalkozom. Bár ilyen típusú hosszú, gleccseres mászást eddig nem csináltam, sokat sportolok, és rengeteg hegyi túrán vagyok túl. ( Erről a blogon is jópár poszt tanúskodik már ITT. )
Legalább annyira imádom a hegyeket mint a tengerpartokat. Sőt, míg egy hegyen még sosem unatkoztam, egy bármilyen csoda strand nekem csak pár napig érdekes. Még a nászutunk része is egy 16 napos Annapurna-kör trekking volt a Himalájában, amit a mai napig életem egyik legjobb élményének tartok. Valószínűleg a hegymászásnak is lehet egy hasonló evolúciója mint a futásnak, aki nagyon beleesik, annak előbb-utóbb több kell mint egy átlagos trekking. A futók elkezdenek egyre hosszabb távokat nyargalni, a túrázók meg többet, nehezebbet és magasabbat mászni. Ugyan ezzel én is így voltam, ahhoz nem vagyok eléggé belepistulva a hegymászásba, hogy rengeteg időt töltsek vele. A kísértés ellenére valószínűleg maradok koca hegymászó. Persze, én mindig azt mondom, soha ne mondd, hogy soha!
Természetesen ezt nem jutna eszembe egyedül bevállalni. A férjem viszont éppen bele van szeretve a hegymászásba, az Excelsior Hegymászó Egyesületnél végzett sziklamászó, téli mászó tanfolyamot, vele már el mertem menni. Harmadik kísérletre vettük be a Wildspitzét. Tavaly az időjárás tett keresztbe, akkor Cesky Krumlovban vigasztalódtunk ( blogposzt ITT ). Idén májusban felszerelés problémák adódtak, most a kocsival is teljesíthető csodaszép Timmelsjoch hágón és Meranoban lettünk véletlen turisták. Nem hegyi medvéknek is bátran ajánlom. (Blogposzt ITT. )
A Wildspitze Magyarországról oda-vissza szűk 3 napot igényel. Vent faluba egy fél nap alatt értünk el kocsival az osztrák határ mellől. 17:00 órakor indul felfelé az utolsó ülős lift, amivel kb 1-1,5 órai sétát lehet megúszni a 2844 m-en levő Breslauer Hüttéig, ahol aludtunk. A csúcstámadásra és vissza a Breslauer Hüttéig, majd onnan le Vent faluba egy teljes napot kell szánni. Estefelé értünk le, akkor meg kevés ember szeret fáradtan hazavezetni.
Gyerekekkel és kutyával mentünk, mivel a mászás után Svájcba folytattuk utunkat családlátogatásra (svájcikum blogposztok ITT). A kutyát előre megkérdeztük a hüttétől, tudtuk, hogy azzal nem lesz gond. De hogy mennyire kutyabarát Ausztria, annak ékes bizonyítéka az első fotón látható. Eszünkbe sem jutott, hogy felengedik Mangót az ülős lifttel. Mikor a férjem el akart vele indulni felfele gyalog a liftkezelő megállította a liftet, és mondta, hogy a kutya is felülhet, ez ott bevett szokás. Így együtt mehetett a család, és csak 1,5 órát kellett gyalogolnunk a hüttéig a szomorkás, szemerkélő esőt feldobó vidám mormota füttyögetésektől kísérve. Mangó kicsit kászálódott, remegett az elején, és nagyon sok puszit adott. Lefelé már peckesen ült.
Az Alpokban nem szokás a sátrazás, mindenhol pöpec menedékházakban kell aludni. Ez nem olcsó mulatság. A Breslauer Hüttében 2-4 személyes szobákban és matracos, egy légterű tömegszálláson is lehet éjszakázni, 210 embert tudnak elszállásolni. Értelemszerűen a szobás elhelyezés drágább. Bármelyiket is választjuk, a nyári mászó szezonban kötelező előre foglalni, folyamatosan tele van. Két felnőtt, két gyereknek + a kutyának Osztrák Hegymászó Szövetség tagsággal kezdvezményesen 147 Euro volt a szállás, ez reggelit és kiadós vacsorát is tartalmazott. Szezonon kívül egy kisebb menedék szobában lehet díjmentesen aludni, de ekkor semmilyen ellátás nincs a házban. Míg mi másnap csúcsra jártunk a gyerekek (9 és 12 évesek) a hüttében maradtak, napoztak, és Mangót pesztráltak. Ezen senki nem akadt fent, nem ők voltak az elsők. A hegymászó szövetség tagságot érdemes online kiváltani ITT mert Ausztriában hegyi mentésre vonatkozó biztosítást is tartalmaz.
Hajnali kelés és reggeli után 6:20-kor, szép, tiszta időben indultunk a nagy túrára. A vezetett csoportok már mind elindultak. Ők mindig lassabban haladnak, a sok 10 -15 fős csoport mellett csak pár magányos farkas és kevés 2-3 fős különítmény volt, de meglepően jelentős forgalmat bonyolított a hegy. Az Alpokban ez van, a túrázás, hegymászás igazi népsport. Elengedhetetlen felszerelés a könnyű hátizsák, több liter folyadék, és a réteges (könnyű + meleg + vízhatlan) sport ruházaton kívül a beülő, sisak, kötélzet, jégcsákány, két db összecsukható túrabot, naptej!, napszemüveg, és a via ferrátához is hasznos vékony kesztyű. Én kezdőként viszonylag lassú voltam, nekünk 8,5 óra volt a projekt oda-vissza.
A mászás négy fő szakaszból áll: egy sohanemleszvége kőgörgeteg, egy via farrata, a gleccserhát, és a sziklás csúcs. Az elején nagyon hosszan, az omlások miatt nem mindig megtalálható piros jelzést követve kell egy térdgyilkos, vörös kőgörgetegen átkelni. Extra láb túrabot kötelező annak is, aki lesajnálja. 2 db! Ez nekem visszafelé elcsigázottan az egyik legnehezebb szakasz volt. Ahogy néha egy-egy kő megindult és pattogott lefelé rögtön megértettem azt is, hogy miért figyelmeztetnek a sisak viselésére. Egy ilyen apró, de fejet eltaláló kavics végzetes is lehet. Ahogy feljebb értünk a hóhatártól már havas köveken zergéskedtünk, ráadásul mi pont előző este esett friss havat tapostunk, ami az út megtalálását egyébként könnyítette.
A már-már unalmas kőgörgeteges gyaloglás hóval mixelve jóval izgalmasabbá vált, és egyre meredekebb is lett, amíg elértünk a gleccserhátra vivő sziklafalhoz. Itt kezdődött a pókemberkedés, a via ferrata drótköteles mászás. A szűk keresztmetszet miatt messziről látszott a rendes sorbanállás, mint a Tesco pénztárban…. de mire mi felértünk és felszereltük magunkra a beülőt pont elfogyott a sor. A legnehezebb az első felkapaszkodás volt. Konkrétan egy homorú sziklán kellett felérni az első vasdarabig, itt visszafelé egyszerűen leugrottam. A ferrátás szakasz nem hosszú, de mivel én via ferrata csecsemő is voltam, hát kapaszkodtam, toltam, húztam rendesen, és nagyon akkurátusan, óvatosan csatolgattam előre a karabínereket. Itt jön be a hegymászó technika, ha az ember ezt tanulja, és persze gyakorolja, jóval kisebb erőkifejtéssel is meg tud csinálni egy mászást.
A via ferrata után tárult elénk a gyönyörű napsütésben csillogó, friss hóval betakart gleccser. Itt egy rövid szusszanás után felvettük a hágóvasat, elővettük a jégcsákányt, összekötöttük egymást kötéllel, és egy hosszas menetelés következett a szikrázó ragyogásban. Ez a rész nem volt nagyon meredek, de azért kimerítő volt a hóban kepeszteni, és a néha távolugrásra is kényszerítő gleccserhasadékokra is kellett figyelni. Mivel előttünk már jópáran megtették az utat, a friss hóban csak a kanyargó nyomokat kellett követni. A gleccser közepén fantasztikus látvány volt a keskeny hegygerincen láncban felfelé araszoló csúcsmászókat mozizni, és onnan még nem is tűnt meredeknek. A friss hó miatt egész más képét láttuk a gleccsernek, a Facebookon ITT becsekkolt sporttársak csupán pár nappal azelőtti képein még szürkés jégmezőn caplattak. A globális felmelegedés miatt a gleccser erősen húzódik visszafelé.
A Wildspitzének két csúcsa van, mi a déli, sziklás tetőre másztunk fel, itt van a csúcskereszt is. Ez az, amit én le rohadt meredekeztem. A csúcsmászást külön nehezítette a folyamatosan szembeáramló csúcsforgalom. A hágóvas nélkülözhetetlen, nagyon erősen kellett figyelni, hogy a sziklás-havas keskeny hegygerincen nehogy megcsússzak. Én itt a jégcsákány helyett inkább a túrabotjaimat használtam. A csúcson gyönyörű a látvány, amit hatványoz, hogy a Wildspitze az Alpok 4. legmagasabb, ún. ultra prominens hegye. A prominencia azt jelenti, hogy a hegy legalább 1500 méterre emelkedik ki a környező hegyek közül, nem köti össze magas hágó egy másik heggyel, minek következtében ezekről az ultra hegyekről mindig kifogástalan körpanoráma van. Már persze, ha a felhők is úgy akarják. Bővebben erről ITT.
A csúcson nagyon kicsi a hely, és az idő is délutánra az előrejelzésnek megfelelően kezdett elromlani. Egy csúcs csoki elfogyasztása és némi pihegés, alig 30 perc után már indultunk is lefelé. A végére annyira elfogyott az erőm, hogy a hüttéhez visszaérve 20 percre vízszintesbe kellett raknom magam egy padon, hogy tovább tudjak menni. Szerencsére összeszedtem magam, és épp elértük az 5-ig járó liftet.
Ha hasonlót tervezel, először csinálj kimerítő, hosszú, több napos gyalogtúrákat, ítéld meg reálisan megvan-e a megfelelő kondíciód, és keress egy tapasztalt partnert vagy hegyi vezetőt. Magyarországról is mennek vezetett csoportok az Alpok hegyeibe, egy kis guglizással hamar be lehet csatlakozni egy túrába. ( Pl. Somkuti Nándor és a Trekking-Tours visz ide csoportokat. ) A Wildspitze és Ausztria legmagasabb hegye, a Grossglockner is népszerű célpontok. Előre szervezéssel helyben is lehet osztrák vezetőt találni kb 100 Euro/fő díjért. Gyakorlott mászóknak a Wildspitze normál út minden bizonnyal ujj/lábgyakorlat, ők választhatják a nehezebb útvonalakat, például az 55 fokos meredekségű északi falat.
Talán a fotókon látszik, hogy nem mindenhol őszinte a mosolyom, sajnos a terep meredekségét és változatos szivatásait nem adják vissza. Megérte? Meg hát! És most ezzel a tapasztalattal felvértezve még jobban tudok izgulni a hegymászókért csúcstámadáskor.
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
Bónusz GoPro videó a végére. Ez nem saját, mint a szereplőkből látszik.
