Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
A MiraDonna Japán privát travel channel utolsó adása sem éppen haiku hosszúságú. Elmerültünk Tokió elsöprő emberáradatának sűrűjében, ahol a jelmondat: go with the flow! Az út végi fáradtság ellenére igyekeztünk felvenni az egyfajta rendezett káoszban nyüzsgő big city tobzódós tempóját. És a végére is lett cseresznyénk!
Tokió, Kamakura
- ápr 2-7.
A világ egyik szuperlatívuszokban bővelkedő városára négy napunk volt, egy napot a közeli Kamakurába kirándultunk. Itt sem sokat nézegettük a köldökünket, sem metrós, sem gyalogos kilométerhiányunk nem volt. Tokióból nekem leginkább egyfajta rendezett, valemerre tartó káosz élménye maradt meg. A go with the flow valahogy itt erősebb volt mint amit eddig a világ más nagy metropoliszaiban tapasztaltam. Sok olyan fórumos véleményt olvastam, hogy Tokióban nincs túl sok érdekesség, elég rá pár nap. Szerintem rengeteg figyelemreméltó dolog van Tokióban, olyannyira, hogy a városba belekóstolva mi inkább kihagytuk a napi túrával Tokióból bevehető Nikkót, Világörökség ide vagy oda. Az út végére elfáradtunk, inkább a Tokióban is bőven sorjázó néznivalókra szavaztunk.
Tokió tök jó,
mondták a gyerekek. Az ifjúság állandó vibráláshoz szokott érzékeinek biztosan könnyebben befogadható, de nekik is nagyon intenzív élmény. A folyamatosan áramló tömeg, a tobzódó fényreklámok, elektronikus hangok, hangosbemondók, az állandó pörgés már maga is elég, de szerencsére kiléphetünk bőlele a nagy parkokba (pl. a Yoyogi, Shinjuku Gyoen, Ueno), kilátókba ( egy egész kazal van) és a furcsa múzeumokba, kiállítóterekbe is ( bejárhatatlan mennyiségben ). A fő látnivalók, városrészek is kitesznek akár több heti programot. A négy nap arra volt elég, hogy a Shibuja-Shinjuku-Harajuku klasszikusokon kívül keressünk magunknak néhány nem triviális helyet. Mint a legtöbb nagyvárosban, itt is kinéztünk egy-egy nem olyan ismert, inkább kisvárosias jellegű városrészt, és ott vegyültünk egy kicsit a helyiekkel. Nagyon tetszett Tokióban, hogy a leginkább turisták által látogatott városrészek sem alakultak turistanegyeddé, ahonnét a helyiek kiszorulnak. Persze, a Shibuja kereszteződésnél elég nehéz is lenne, de Odaiba szigetére és a Tsukuji halpiacra sem csak a turisták járnak.
Tokió minimánia
Tokió egyszerre gigantikus és mégis minden apró, a legnagyobb érték itt is a hely. A szállásunk egy szuper helyen levő jó, de nagyon mini, egy nagyobb szobányi apartman volt Ikebukuroban. ( Én nem fotóztam le, de itt látható: Apartment in Toshima ) Négy fővel elég cipősdoboz volt, de két embernek már palota tokiói mércével. Napi 40ezer Ft Tokióban nem számít drágának érte, bár a kulcshoz csak egy hiányos PDF használati utasítás rejtvény megoldása után tudtunk hozzájutni. A mellékutcánk itt is elvirágzott cserifákkal volt tele, még kint voltak az ideiglenes rózsaszín megvilágító lámpák, és óriási orchideák is díszítették az utcát. Tokióban a szállásvadászatot a Yamanote JR vonal közelére érdemes tájolni még akkor is ha nincs JR passunk, mivel a legtöbb látnivaló ezen a körvasút vonalon található. Ha Shinjuku, Shibuja tele van Ikebukuro, Ueno szuper választás.
Mi ezekkel a látnivalókkal és programokkal csaptuk agyon az időt Tokióban.
A blogírás ajándéka, avagy bonsai a világ!
Tokióban egy 10 éve itt élő magyar olvasóm, Ákos tömegdodzsemezett végig velünk a híres Shinjuku állomáson és a Tokió legfőbb látnivalójának számító Shibuja kereszteződésen. A kicsinek látszunk, és kis hangyák vagyunk innen érzetet hozta az élmény, de mi mást várhatnánk a világ legforgalmasabb vasútállomásától és kereszteződésétől. Hogy a japán létnek mennyire fontos része maga a tömegközlekedés azt talán segít érzékeltetni, hogy a világ legforgalmasabb 50 vasútállomása közül csupán 6 olyan van, ami nem Japánban található. ( A forrás japán, nekem azért fura, hogy egyetlen indiai vagy kínai állomás sem szerepel a toplistán. )
Ahogy Ákos is mesélte, természetesen Japánban élni már egy másik vonat… Ő angol nyelvtanár, és itt mindig lesz munkája, ugyanis Japánban mindenki tanul angolul, de senki nem beszél. Elsétáltunk a híres Robot étterem felé és megnéztük magát Godzillát is, ahogy az egyik mozi tetejéről ijesztget. A találkozás vége egy finom okonomiyaki lett. Úgyis elég távolinak tűnt már az első hiroshimai okonomiyaki emlék. Ákos, innen is köszi a társaságot és a tippeket! Sok szöszmötölés egy blog, de ilyenekért megéri.
A Shinjuku állomás
környéke komplett gurmé fellegvár, tele van kis yokocho-kal, szűk ételutcákkal, ahol apró, füstös kis izakayákban, talponállókban ehetjük végig az itthon is közkedvelt japán nyárs étel, a yakitori különféle verzióit. Mi az Omoide-yokuchot teszteltük le egy vacsira megelégedéssel, ahova befértünk alapon választva helyet.
A Shibuja kereszteződés
mindig olyan mint egy hangyaboly, több napszakban is érdemes arrajárni, de egy péntek vagy szombat este folyni itt a neonreklámok alatt a lazuló tömeggel igazi japanikum. Az emberáradat elsöprő élmény, szó szerint és képletesen is. A Shibuja minden útelágazódások legleglegje. (Medgyessy Péter után szabadon, ha értitek hogy mondom…. ) Videó a kereszteződésben dodzsemező átkelésről ITT.
Az indulj el egy úton, én is egy másikon japán verziója, a test test elleni dodzsemezés után megnéztük a hűséges Hatchiko kutya szobrát is, Flórának úgyis mindig a japán shiba inu fajta kutyákat kellett leltárba venni. A Shibuja nonstop lüktetését jól érzékelteti egy time lapse videó. A Strabucksból lőttem, de a tér bármely emeleti üzletéből jó a látvány. Egy ideig divatos volt felmenni a Shibujához közeli Park Hyatt Tokyo szálló bárjába is, ahonnét elsőrangú a kereszteződés panoráma, és ahol a Bill Murray és Scarlett Johansson főszereplésével készült Lost in translation című film egyes jelenetei is forogtak. A Tokió imidzsének is jól sikerült film Shinjukuban és Shibujában játszódik, de a nagy érdeklődés miatt állítólag már nem lehet csak egy italra felmenni a hotel bárjába, így mi nem próbálkoztunk vele.
Harajuku diliház
Elsőbálozó Tokió túra kötelező látnivalója a Harajuku negyed, ott is főleg a Takeshita utca. Ez Tokió fő, tinikre és gyermeklelkű felnőttekre célzott dilinegyede, ahol minden kapható, ami kawaii a maneki nekós, integető macskás zoknitól a mostanság az én gyerekeim köreiben is divatos összenyomogatható squishy játékokig, de még a rendőrség bejáratát is kawaii rendőr játékfigurák őrzik. Eltöltöttünk itt a gyerekek kedvéért egy kis időt a boltok kínálatának feltérképezésével. A videón látható izgatott tömeg azért még a Takeshita utcában sem mindennapos. Valószínűleg egy tiniceleb osztogatott az egyik boltban autogramot, de nem jártunk a végére, inkább bemenekültünk egy cat caféba. A macskás kávézó már rég napienden volt, a Harajukun ezt is kipipáltuk, méghozzá bengáliakat pátyolgattunk. Tökéletesen hozták a kényelmes vagyok és/vagy leszarom macska attitűdöt. Ugyanitt van nyúl, bagoly és hüllő kávézó is, mert a japánok minden ilyen őrületet tupíroznak tovább. A kávézó ezeken a helyeken annyit jelent, hogy egy automatából lőhetünk magunknak bűnrossz neszkávét. A Taiwanról indult cat cafék népszerűek Japánban is, hiszen a legtöbb ember a szűk helyeken, apró lakásokban és a hosszú munkaórák mellett nem tud háziállatot tartani.
Chidorigafuchi Park
Bár Tokióban nem volt már teljes cseresznyénk, csak a végét kaptuk el, a sakura téma még erősen jelen volt mindenhol. A legtöbb helyen ugyan már inkább a cserivirág szirom hullását nézték a hanamizók, a parkokat vastagon terítette be az elenyésző halvány sziromszőnyeg. A leglátogatottabb nagy parkok a Yoyogi, a Shinjuku Gyoen és az Ueno, mi inkább a Császári Palota melletti kisebb Chidorigafuchi Parkban tettünk egy sétát. Jellemző tokiói fotó a cserifáktól ölelt képkeretben csónakázók hada, és hanamizók, sakura utópiknikezők is akadtak még bőven.
Tokyo Tower
Az Eiffel koppintás Tokyo Tower-ben az esti városfényeket is sakura mozival és zenével turbózták. Tokió tele van ilyen önmagukért való meg az arrajáró tömeg szórakoztatására kimódolt performanszokkal, hogy a big city life ne csak elviselhető, hanem jó legyen, de legalábbis kawaii. Tokióban rengeteg kilátó torony van, de soknak elég borsos, 1-3ezer Yen a belépti díja. A Shinjuku közelében a Metropolitan Government Building, vagyis az önkormányzat tornya népszerű ingyenes kilátó, mi végül oda nem mentünk fel.
Kamakura
Jó kis chillout volt a big city pörgésből egy napi kirándulás a Tokiótól egy órányira levő Kamakurába, ahol – meglepetés! – sok-sok zen templomot, sintó szentélyt, és egy óriás Buddha szobrot lehet megnézni. Ahhoz képest, hogy a japánok döntő többsége ateista minden sarkon van egy szentély az országban. Van itt is bambuszerdő tömeg nélkül, csak be kell vállalni hozzá egy 3 km-es erdei sétát (Daibutsu Hiking Course) Kita Kamakura állomástól a Daibutsuig, a nagy Buddháig. Az egyik leghíresebb templom, az Engakuji is Kita Kamakura mellett van, így mi onnan gyalogoltunk. A bambuszerdő itt egy japán juharral szépen kereszteződő formációban hajladozott, és itt láttuk az egyik szentély előtt a kawaiiság esszenciáját összefoglaló macska szerencsesüti pénztárost is. (Videó róla ITT. )Japánban sok őrület van, de azt hiszem ennél pihentagyúbb kawaiiságot nem láttam. Szóval itt még a szent is kawaii!
Cseri is volt még bőven a velejáró fotózó tömeggel, sőt nagyon romantikus cseriszorom hullás is. Az 1252-ben készült kamakurai Daibutsu különlegessége, hogy a bronz szobor belsejébe is be lehet menni. Még több Buddha és bambuszerdő fotó ITT.
Odaiba tech és pláza sziget
Egy napi programot tett ki Odaiba szigete, ahonnét legjobban látható a Szivárvány híd panorámája. A jellegzetes tokiói hidas képet a Fuji TV épületének kilátójából tudtam fotózni. Komppal lehet átmenni a szigetre, amely nagy, nekünk épp tulipánokkal teli parkokat és rengeteg tech jellegű szórakoztató látnivalót, na meg plázákat kínál. A japánok imádják koppintani a világ népszerű épületeit, szobrait, Odaiba kikötőjében egy Szabadság szobor replika fogad. Van azért saját termés is, a naponta többször kétszarvú harcosból unikornissá váló majd 20 méteres Gundam szobor a sziget fő látnivalója. Akkora hájp van körülötte, hogy én azt vártam biztos átalakul shinkansenné és bele is lehet ülni, ehhez képest csak egy csoffadt unikornis lesz belőle. Na jó, azért ez is elég menő, de minimum kawaii tokióság.
Múzeum is van, hogyne, a japán nemzeti innivációé (Maraikan), bár ez a két szó együtt kicsit padadoxon, de valahogy az innovációt is dokumentálni kell az utókornak. Mi a Toyota óriási szalonját néztük meg benne jó kis autós szimulációs játékokkal és mindenféle virtuális valóságos dologgal.
Tokyo Cruise, sci-fi hajó
Odaibáról a népszerű Tokyo Crusie szárnyas fejvadászba illő futurisztikus hajójával mentünk a naplementében Asakusába. A 70 perces hajóúton a panoráma nem rúg labdába a budapesti Duna part ellen, de jól el lehet sörözgetni, a hajó pont az Asahi sörös cég érdekes központja mellett köt ki. A helyiek által csak ‘arany kaki’ (or kin no unkojapánul) névvel illetett épület eredeti szándéka szerint egy söröskorsót formáz, a tetején az ‘arany kaki’ pedig a sörhab lenne, de valahogy senkinek nem az jut róla eszébe.
Asakusában
megnéztük a Tokiónál magánál is idősebb Sensoji szentélyt, épp a kék órában sikerült odaérni. Igazi fák itt nincsenek, úgyhogy mű cseriágakkal díszítettek mindent a sakurára, és sok utcán türemkedik a látómezőbe a Sky Tree kilátó hatalmas tornya is. Bár az összes tokiói kilátó közül a Sky Tree a legimpozánsabb kívülről, de mi mégsem mentünk fel mert nem onnan a legjobb a város panorámája. Viszonylag messze van a felhőkarcolós Shibuja-Shinjuku negyedektől, és elég drága is. Az ingyenes Metropolitan mellett a Tokyo Tower és a Mori torony szerintem a két legjobb választás panoráma szempontból. Még több Asakusa fotó ITT.
Tsukuji halpiac, avagy halat reggelire
A tokióságok közül haspókoknak ajánlom a Tsukuji halpiacot. Ugyan nem szoktam halat reggelizni, de itt muszáj, és garantált élmény. A piac tele van kis falatnyi haléttermekkel, de a tömött utcán is lehet orsztrigát, édességnek meg epres mochit falatozva cirkálni. A fanatikusok felkelnek éjjel sorbaállni azért, hogy háromkor bejussanak a nagy publikumtól elzárt híres tonhal árverésre (akit ez érint annak jó tudnivaló cikk ITT ), ahova naponta 120 embert engednek be. Mi megelégedtünk a külső, bárki által látogatható piac résszel, de ide is korán reggel, legkésőbb nyolcig kell menni.
Ghibli Múzeum, az anime kult helye
A Tsukuji utén elvonatoztunk a Ghibli Múzeumba. A japán rajzfilmek, animék koronázatlan királya Hayao Miyazaki. Az animátor Studio Ghibli nevű rajzfilmstúdiója is japanikum a javából, Tokió egyik legnépszerűbb látnivalója. Nálunk ugyan már a gyerekek sincsenek annyira rákattanva a rajzfilmekre, de a Ghibli Múzeumot mindenhol annyira ajnározták, hogy úgy döntöttünk legyen. Nem csalódtunk, még úgy is majdnem egy napot kóricáltunk a rajzfilmkulisszák varázslatos, sokemeletes álomvilágában, hogy csak néhány Ghibli rajzfilmet láttunk előtte. A Ghibli nálunk sem ismeretlen, Totoro és Momofuke hercegnő figurája leginkább az anime szubkultúrában alap. A jegy nem orbitálisan drága (felnőtt 1000 Yen, gyerek korosztályonként olcsóbb ), de a hozzájutás körülményes. A múzeumban nem árulnak helyben jegyet, csak előre lehet megvenni Japánban, külföldön JTB irodákban beszerezhető, és párszáz jegyet külföldről online lehet megvenni a Lawson jegyirodájától. Ezt sem akármikor, csak minden hónap 10-én de. 10 órakor nyitják meg az online jegyvásárlást a következő hónapra. Természetesen japán idő szerint, ami azt jelenti, hogy éjjel 3-kor kell lecsapni. Nem ér rá reggel, fél óra alatt elfogynak a Lawson-on a jegyek, nekem is több próbálkozás után sikerült.
Daikanyama, Meguro River Park, kisváros a metropoliszban
A Tsukuji-Ghibli nap végére egy kevésbé turistás városrészt választottunk. A Shinjukutól mindössze két metrómegállóra levő Daikanyamát és Naka- Megurot szinte kisvárosi jellege miatt szerettük nagyon. Már a metróból kilépve a drága, kifinomult ízlést tükröző kisboltok tömkelegéből és a sok utcai hiábavalóságról, szobrokról és más dekorációkról látszott, hogy ez egy elit környék. Betértünk a helyi kisboltba japán gasztroszuvenírek beszerzésére, ahol jó nagyot esett az állunk. Nemcsak az áraktól, hanem attól, hogy egy japán férfi meghallva a családi beszélgetést megszólított minket. Kiderült, hogy három évet dolgozott a budapesti japán nagykövetségen. Szerintetek mennyi esélye volt, hogy 12millió emberből 4 tokiói nap alatt belefutunk egybe, aki pont ért egy kicsit magyarul? Azt gondolta biztosan a tokiói magyar nagykövetségen dolgozunk, mint kiderült, a bolt közelében van. Jót csevegtünk, megtanította hogyan kell jól japánul kimondani, hogy Arigato Gozaimasu, vagyis köszönöm szépen, és ajánlott búcsú szusi helyet a Shibuja közelében.
A Meguro városrészben is bőven lehetett még virágzó cserifák és csericsodáló emberek látványában gyönyörködni. Az egyik legszebb, és talán nem annyira ismert cserinéző hely a Meguro River Park, ahol egy kicsit később virágba boruló fajták szegélyezik a kanális partot, körben hangulatos kis boltokkal, bárokkal, éttermekkel. A naplemente utáni kék órában gyönyörű volt.
Tonkatsu, a japán rántott hús
A Meguro séta vége egy tonkatsu étterem volt, ez is emlékezetes habzsi-dőzsi marad. Tokió a világ kulináris fővárosa, és ezzel nem túloztam. Bármire szottyan kedvünk rövid keresgélés és egy kis közlekedés után már csipegethetjük is. Közép-Kelet Európa nemzeti eledele, a rántott hús is ezek közé tartozik. Japán verzióban tonkatsu, és bizony abban is eléggé ott vannak a spiccen. Mi egy igazi legendánál, a 80 éve működő Tonkatsu Tonkiban ettük a legjobbat. Már maga az élmény megéri, ahogy felvezetésként először sorbaülve a nagy konyhapult mögött beindulhat a nyálelválasztás, majd a látványsütöde szentélyt körbeülve jön a show-műsor. Minden frissen sül, természetesen a malac karaj, és Japánban szósszal eszik ezt is, naná, meg nagy adag káposztával. Egy menü a Tonkiban miso levessel, káposztával, isteni wasabis mustárral 1900 yen. Természetesen még rengeteg helyen tonkatsuzhatunk, ennél olcsóbban és Michelin csillagos áron is, mindenhol finom lesz!
Ginza, Roppongi Hills, design lelőhelyek
Utolsó tokiói napunkon Ginza modern épületekkel és designer boltokkal teli, drága negyedében sétáltunk. Szerintem megtaláltuk a legjobb gesztenyés Mont Blanc sütit a franciás stílusú Cafe de Ginza Miyuki-kan cukrászdában. A Roppongi Hills városrész is a design és a művészetek lelőhelye, mi a Mori Toronyba mentünk fel. A Mori Arts Center épp kiállítás átalakítás miatt zárva volt, de a kilátó szerintem a legjobb panorámát nyújtja Tokióra. Többek között a Tokyo Tower is látszik innét. A Mori bejáratánál a hatalmas pók szobor Louise Bourgeois Maman című szobrának replikája, népszerű randihely.
Hotel New Otani Garden, tökéletes japán kert
Innen a Hotel New Otani 400 éves japán kertjébe mentünk el amíg az eső és a szél engedte. A hotel maga láthatóan nem 400 éves, de a kertje valóban megér egy kis metrózást, ráadásul ingyenesen látogatható. Vízesés, piros hidak, kő lámpások, tavacskák koi pontyokkal, és az évszakkal változó színben pompázó növényzet szemlélteti a japán kertek békéjét és szépségét.
Szerettünk volna egy kis sumot is látni. Ehhez kinéztem egy sumos éttermet, ahol kiöregedett sumósok birkóznak a kaja közben, de sajnos nem volt hely. Itt kell jó előre foglalni, csak telefonon lehet. Kimaradt a családi karaoke party is, és a leggyakrabban nyerőautomatákkal együtt működtetetett pacsinko golyójáték szalonban sem voltunk. Legalább van miért visszamenni! Utolsó este a Shibuja kereszteződés közelében elköltött futószalagos szusi vacsora után egy kis céltalan sodródással csekkoltunk ki Japánból a péntek éjjeli, még a szokásosnál is nagyobb tömegben.
Ennyi volt a MiraDonna japán privát travel channel 10 részben. Lett tőle kedvetek Japánhoz?
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
A posztban említett helyeket a Traveloninjával készített térképen is meg tudjátok nézni.
