- Marrákes, Toubkal, Ourika vízesés
- Marokkó roadtrip – szervezési praktikumok
- Draa völgy és a Szahara
- Dades szurdok, Tafraroute, Legzira beach, Szavíra
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
Marokkó rózsás kosarából, a Rózsák völgyéből és leghíresebb szurdokaiból az útközben megnyert ételmérgezés miatt nem sokat láttam. Az út második felén átautóztunk az Anti-Atlaszon és felfedeztük Dél-Marokkó óceánparti részeit. Bár Marokkó nem véletlenül nem szerepel sosem a világ leszebb tengerpartjai toplistákban, itt is megtaláltuk a legkülönlegesebbet. Legzirán örömmel lábadoztam és láblógattunk a gyerekekkel napokig. Láttunk kecskéket argánfára mászva legelni és zárásnak megnéztük a fotogén, de a turistaáradatnak megfelelően elég lehúzós Szavírát, a szél, a sirályok, a szőnyegárusok, és természetesen a macskák birodalmát.
Marokkó körút 4. – Dades szurdok, Tafraroute, Legzira beach, Szavíra
- június 25 – július 2.
Skoura-ból a Dades és a Todra szurdokok lett volna a következő két napi program, majd onnan egy hosszabb autózással az Anti-Atlaszon át Dél-Marokkó atlanti-óceáni partjai a végére egy 3-4 napos láblógatásra. Ez kissé felborult, ugyanis a szaharai sivatagban alvós túráról Skourába tartó 300 km-es úton a férjemmel együtt “megnyertük” életünk első ételmérgezését. Még a Draa völgyben, Agdz városkában álltunk meg egy késői, inkább délutáni ebédre, és sajnos alapvető hibát követtünk el, húst ettünk egy üres étteremben. Alapszabály, hogy kétes higiéniájú helyen az ember vagy egyáltalán nem eszik húst, vagy csak olyan helyen ahol biztosan frissen sütik, pörgés van az étteremben/kifőzdében. Szerencsére a gyerekek sajtos pizzát kértek, ami frissen készült, így nekik kutya bajuk volt. Könnyelműek voltunk, de nem számítottam rá, hogy 60 ország, Marokkónál sokkal rázósabb helyek után pont itt, egy nem annyira “nehéz” vidéken kapok nem kívánt extra segítséget a beach body eléréséhez. A négy napos koplalás után a hasam már szinte homorodott. Skourában még nem voltak tüneteink, csak másnap dél tájban kezdtem rosszul lenni.
Rózsák völgye
A Dades szurdokba az út Marokkó datolyás kosarából Marokkó rózsás kosarán át vezetett. Rózsák völgyének nevezik a Kelaa M’Gouna városka körüli rózsákkal teli vidéket. Ez igazán a májusi rózsaszirom szüretkor látványos, de a környéken mindenhol rózsavizet és más rózsás, meg mandulás, meg argánolajos, meg levendulás, meg fekete agyagos meg Allah tudja még milyen kozmetikumokat árulnak. A rózsa nem túl meglepően a város központi motívuma, hatalmas szobor formájában virít a fő utcán, mi mással mint rózsabokrokkal körbeölelve.
Dades szurdok
Innen néhány utolsó impresszív kasbahnak integetve értünk el Boulmane de Dadésba, ahonnét 63 km-en keresztül kanyarogtunk fel a gyönyörű Dades szurdokon át Msemrir faluiig. Az út leglátványosabb része kétségtelenül a hajtűkanyarokkal teli hágó, de itt már egyre rosszabbul voltam. Kiszálltam ugyan megnézni a gyűrött vörös sziklákat és panoráma rajongóként erőt gyűjtöttem egy kávéra a hajtűkanyaros rész tetején levő Timzzillite hotel-étterembe, de sokra nem emlékszem. Figyelemelterelésnek, meg reflexből pár fotót kattintottam, kb innen tudom mit láttunk. A Timzzillite teraszáról lehet a legjobban, felülnézetből látni a világ legszebb/legveszélyesebb útjainak listáján szereplő útkígyót. Aztán már csak kb arra koncentráltam, hogy ne hányjak, de nem sikerült, és azt hiszem jobb is volt így, mert legalább kijött, aminek jönnie kellett.
A szurdok legszűkebb részéből és Msemrirből már semmi nincs meg, csak annyit kértem a férjemtől, hogy minél előbb hadd legyek vízszintesben és wc-közelben. Az út mellett sok kis fogadó van, jó érzékkel a legszimpatikusabbat választotta ki. A La Berbere de la Montagne-ban nagyon kedvesek és segítőkészek voltak állapotomat látva. Az éjszakám rémes volt, egy ponton azt hallucináltam, hogy egy marokkói kórházban kötök ki. Magas lázam volt, és nem bírtam lábraállni, életemben ilyen szörnyen nem voltam, ez sokkoló újdonság volt nekem. A lázamat aszpirinnel csillapítottam, bevettem több Smectát és valemennyit aludtam. Szerencsére ez a heveny szakasz egy éjszaka alatt lement, másnapra jobban lettem, fel tudtam kelni, így nem éreztem szükségét orvos látogatásnak. Némi üres rizst meg kólát erőltettem magamba, de rendes evésre nem tudtam gondolni még napokig.
Anti-Atlasz
A Todra szurdokban egy kis gyalogtúrázás lett volna a következő napi program, de teljesen legyengülve ez esélytelen volt. Azért is nagyon kellemetlen egy ilyen havária, mert tönkrevághat egy egész utat is akár. Útitervet módosítottunk, inkább elindultunk az Atlanti-óceán felé, az ételmérgezésből regenerálódásra nincs jobb hely egy óceánpartnál. Mirleftet néztük ki, még a marrákesi medencés napunk házigazdája adta a tippet, hogy egy kevéssé felfedezett nyugis beach falu. Agadir giga reszortjára, ahova a legtöbben mennek, mi nem vágytunk. Mirleft több mint 600 km a Dades szordoktól, így két nap alatt tettük meg az utat. Egy Tafraroute-ban alvással átautóztunk az Anti-Atlaszon, ami a drámai tájképek Marokkóból sokadik fejezet jeles képviselője, csak bírja az ember a szerpentineken és hajmeresztő utakon kocsikázást. Szerencsére hánynom már nem kellett. Az Anti-Atlaszban szinte egyáltalán nem járnak turisták. Főleg sziklamászók jönnek az érdekes sziklái miatt, pedig szuper túraterep is kedves kis falvakkal. Tafraroute városka is nagyon kellemes hely benyomását hagyta az egy este alatt, amit ott töltöttünk, és itt találtuk az út legolcsóbb szállását egy átlagos, de tiszta hotelben 23 Euróért 4 főre. Útközben itt is számtalan semmi közepén levő focipálya mellett mentünk el, Tafraroute-ban ismét együtt szurkoltunk a kávézó népével az aktuális vb meccsen. Marokkóban a foci legalább olyan fontos mint Allah, a vb meccsek alatt mindenhol szinte megállt az élet.
A vörös és gyűrött sziklaformációkkal teli kopár Anti-Atlasz hegyeknek érdekes látnivalói Tafraroute közelében a Napóleon kalapját alakító kőcsúcs, és a land art kategóriában a kékre festett sziklák. 1984-ben egy belga művész, Jean Verame gondolt egyet és 20 tűzoltó segítségével kékre mázolt egy rakás sziklát. Azóta kicsit megkopott a mű és kiegészült más színű sziklákkal meg a helyiek autogramjaival. Nálunk fába vésni szokás, hogy itt jártam, szeretlek Gizi, itt meg fák híján imádják köveken megörökíteni magukat az utókornak. A körülötte levő sivár, vadnyugati jellegű vöröses-barnás tájban a bogyókat növesztő argán fákkal mindenesetre szép szem rágógumi, na és meg is lehet mászni. Ez is csak nekünk kéklett, senki nem volt a környéken.
Atlanti-óceán part
Tafraroute-ból már csak egy rövid, pár órás kocsikázás volt az áhított beach, ami első, de még második látásra sem igazán volt lenyűgöző hely. Marokkó Atlanti-óceán partja szépnek ugyan szép, olyan drabálian legalábbis, de nem véletlenül nem szerepel soha a világ legszebb bícseinek toplistáiban. Kókusz pálmafás giccses tengerpartért és fehér homokért továbbra is a Karib térségbe meg Dél-Kelet-Ázsiába kell menni. Marokkóban az óceánpart főleg hegyes, meredek, és ugyanolyan kopár mint az Atlasz, nagyok a hullámok, nagyon kevés a nyugodt öböl. Ez elsősorban a szörfösöknek kedvez, bár nagyobb gyerekekkel mi már szeretünk hullámos strandokon hasszörfölni. A partok települései fent vannak a sziklákon, a bícsekhez kocsival lehet közlekedni. Totyogókkal ne ide tervezzetek tengerparti nyaralást! Dél-Marokkó atlanti partvidékén Agadir az egyetlen hely ahol hosszú, széles, homokos, nyugodt part van, de az meg egy beton reszort csomagturisták tömegeivel, nem az én világom.
Agadir felett Szavíra (Essaouira) felé, és alatta Mirleft környéken érdemes portyázni annak, aki tömegmentes, nem agyonfejlesztett partokat keres. Mirleftről nagyon melegen emlékezett meg marrákesi ismerősünkön kívül több forrás is. Hát, izé, hogyismondjam, Mirleft a másik véglet. Egy pici falu, amit ugyan tényleg felfedeztek, de nem apró szépséghiba, hogy úgy néz ki, amit én úgy szoktam mondani, hogy nem tudom eldönteni, hogy építik vagy bontják. Nincsenek óriás ingatlanfejlesztések, kisebb, és maximum egy-két emeletes házakat építenek dögivel, aztán felét félbehagyják, a falu két utca kivételével egy építési övezet, tele törmelékkel, szeméttel. Hogy teljes legyen az építik vagy bontják élmény földút mindenhol. Nem tudom mire költik az elég magas 2,6 Euro/fő/éj turista adót, de kicsit előbbre járnak a szállás, mint a köz infrastruktúra fejlesztéssel.
Jó szimattal előre nem foglaltam be szállást. Az egyik Bookingon kimazsolázott, belül csúcsszuperül kinéző apartmanház mellől is visszafordultunk mert hiába van tengeri panorámás terasza ha az egész egy építkezés közepén van. A két boltos utca egyébként szuper, finom fánkot találtunk és nagyon kedvesek voltak az emberek, láthatóan készültek az akkor 2 hét múlva, július közepén induló szezonra. Olcsó kaja és szállások vannak a faluban, ha a nem túl gusztusos környezettől eltekintünk. Mindenesetre Mirleft nálunk nem nyert, inkább két semmi között a félúton egy kis hotelt választottunk, amit megintcsak franciák működtettek. Az Un Thé Au Bout Du Monde, azaz Egy tea a világ végén nevű hely elragadó volt, és tényleg volt egy világ végén vagyunk érzetem a szállás tetőteraszáról végigpásztázva a horizontot. Nagyon szép medencéje van, és itt kóstoltam meg a teve tazsint is. Nem egy mindennapi kaja, de a tulajdonos franciasága azt hiszem magyarázza az ínyenc menüt. Egyébként különleges íze nem volt, egy finom tazsin volt. Mint később kiderült az étterem a Tripadvisor értékelések szerint a legjobb a környéken. Csak úgy ne essetek be, csak bejelentkezéssel működik, legalább egy telefont meg kell ereszteni.
A világvégi teázóban 60 Euró/éj volt egy kis tengeri panorámás apartman 4 főre. Mivel saját járgányunk volt megnéztünk saját szemmel több helyet is Mirleftben. Szerintem az Un Thé Au Bout Du Monde messze a környék legjobb ár-érték arányú szállása, és itt is rajtunk kívül csak pár vendég volt. A kellemes szállás azért is különösen jól jött, mert a férjemen egy nap késéssel kezdtek kijönni az ételmérgezés tünetei. Ő nem olyan heveny lefolyással, de jóval hosszabb ideig nyomta az ágyat, az óceánparton töltött 4 nap alatt egyszer tudott eljönni fürdeni. A környék települései közül sokkal szimpatikusabb volt a közeli Sidi Ifni városka, ami egykori spanyol terület volt, ma is tele Art Deco épületekkel és spanyol feliratokkal. Végre tazsin helyett ehettünk finom paellát!
Legzira beach
Ami miatt mégis nagyon emlékezetes volt a marokkói tengerpart, az a fantasztikus Legzira Beach. Csak második nap fedeztük fel a különleges sziklaboltívéről ismert partot, de onnan kezdve nem is kerestünk mást. Cuki színes házak fogadtak, bérelhető sétateve, éttermek, beach foci, az ugye ide is kell, és az egész több kilométeres parton alig lézengtek. A közönség főleg marokkói volt, így a vízben is leginkább felöltözött nők strandoltak. Rajtam kívül csak pár bikinis nő volt, de megkérdeztem, semmilyen szabályt nem szegtem, csak még nem kezdődött el a szezon, ezért volt kevés külföldi. Legzira pont az a hely, amit kerestem, amilyen bícset szeretek. Jól esett lábadozásnak a négy napos kellemes tengés-lengés, tökéletes balzsamos idő, simogató szelek és pont elég magas hullámok voltak, amiben jól megfigyelhettük a marokkói fürdés módit, lásd a videót. Na meg végre finom friss, nem tazsin tálban készült, hanem grillezett halak is kerültek a tányérra. Napi programunk volt elsétálni a hatalmas vörös szikla boltívhez, amiből régen kettő volt, de pár évvel ezelőtt a kisebbik leomlott. A nagy elég stabilnak néz ki.
Legzira Beach-en volt egy muris homokozó macsek, és pár bícs kutya is, akiket nagyon jól tartottak az éttermek. Minden nap végén kaptak egy vödörnyi cupákot, friss ivóvizük is volt, megcáfolva ezzel, hogy a mohamedánok utálják a kutyákat. Jó érzékkel azt is tudták kinek van kutyahiánya. Minden este búcsúzóul jöttek dörgölőzni, dögönyözni, pont mint az opportunista cicák. Sokan sztárolják a Mirlefthez közelebbi Marabout Beachet, ami a fotókon egyébként szép, de elég szemetes és kövekkel volt tele. Pár órát azért eltöltöttünk ott is, körülöttünk csak helyi családok főzték a sátrakban a bícs tazsint, Lehet hozzá helyben edényt bérelni, egy nő még a kissé megrettent pedigré macskáját is hozta a partra.
Kecskék az argán fán
Legzira Beach-en feltöltődve Mirleftből még egy éjszakára elkocsikáztunk végig az óceánparton Szavírába. Agadiron áthajtva bizonyságot nyert, hogy jó döntés volt kihagyni. Agadir felett Szavíra felé viszont voltak szimpatikus parti strand helyek. Útközben megkaptuk az út legnagyobb cukiságbombáját is, végre láttunk kecskéket, amint ellepnek jópár argán fát. Mindenki ezt vadássza Marokkóban. Egy nagyon kedves pásztor bácsi volt mellettük, aki Vince kezébe nyomott egy gidát. Még fotózni is örömmel engedte magát pedig azt a marokkóiak nem nagyon engedik.
Szavíra
Szavíra tengerparti, látványos fallal körülvett kék-fehérre hangolt városa kötelező látnivaló Marokkóban. Valóban rendkívül fotogén város, a végnélküli szél, a vijjogó sirályok, és a képdekornak beülő furcsa macskák birodalma. Szép, de pláne Mirleft után nekem túl iparian turistás volt. Szinte már nem látszik ki a szuvenír árusok alól, ide ugyanis mindenki elkirándul Marrákesből. Tele van átverős és indokolatlanul drága helyekkel, figyelni kell. Mirleftben a kedvenc fánkos bácsinknál, ahol a helyiek is ücsörögtek 1 dirham volt egy fánk, itt már 5, ami még mindig nem eszeveszett drága, de a turista éttermek elég lehúzósak. Sidi Ifni, Legzira Beach is ebből a szempontból sokkal autentikusabb volt. Szavírában ráadásul akkora a szél folyamatosan, hogy kellemetlen a bícsen feküdni, hordja a csípős homokot. Csak kiteszörfözni kiváló hely. Egy napot azért megér bolyongani a medinában, kimenni a látványos, de nem túl higiénikus és rettenet büdös (nekem úgy tűnik az ételmérgezés után allergiám lett a koszra…. ) halpiacra és megnézni a városfal panorámát az orkánszerű szélllel birkózva a híres bástyán.
Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz ITT!
Hálásan köszönöm, ha adománnyal is támogatod a munkámat. ❤
