Ngapali Beach – Yoma Cherry Lodge

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Milyen már ez a Myanmar? - Burma családi roadtrip
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

A beach hotel, ami az elefánt szafarit is legyőzte

2016. január 26-31.

Burma premier tengerpartja minden kánon szerint egybehangzóan Ngapali Beach, amit a Tripadvisor utazói egyenesen a világ 8. legszebb tengerpartjának választottak. A 25 napos körút végén itt vettünk búcsút Burmától egy öt napos beach láblógatással. A stílusos Yoma Cherry Lodge könnyen megszokható háborítatlanságában felidézve az úti élményeket sokszor meg akartam állítani az időt. A végén nagyon nehézünkre esett szedni a sátorfánkat. A reptéri nosztalgia buszra várva az utolsó 5 percet is kihasználtuk a parton, hogy ha lehet az összes napfényt hazavigyük a februárba.

Ngapali Beach nem egy Phuket vagy Koh Samui szerű turistagettó, ettől is olyan vonzó. Ngapali egyszerűen természetes. Kilométereken át lehet gyalogolni a két patkó alakú beach képeslap tökéletességű, szinte üres partjain. A tengerpartot homok borítja nem napernyő- törölköző- és embertömeg, nincsenek emeletes beton monstrumok és nyomulós árusok sem.

Szezononként a parton újrahúzott bambusz házikókban helyi családok főznek olcsón finomat. Eddig jól hangzik, egy bökkenő van: nehezen megközelíthető, így sajnos Ngapalin beachehezni mégiscsak drága mulatság. Volt egy kis meglepetés mikor kiderült, hogy az ország két, viszonylag közeli fő turista mágnese között nincs vállalható földi közlekedés. Baganból Ngapaliba (580 km) csak repülővel lehet értelmesen eljutni (100 USD/fő) mert a földi opció két napos, nem kosárlabdázó lábhelyes buszozás egy porfészekben alvással. A mindössze 380 km-es Ngapali-Yangon távot is szárnyakon érdemes megtenni hasonló áron, pedig nagy pazarlás ekkora távot repülni. Ha a gazdasági nyitással így haladnak 10 éven belül lesz rendes út Yangonból, aminek negatív következményeként Ngapali valószínűleg el fogja veszíteni azt a relaxált sármot, amitől most mindenki szája tátva marad.

Van pár olcsó, nem beachfronti vendégház (a Kipling’s Bay-t a melletünk ebédelő raszták nagyon ajnározták ), de a parton inkább a resort jellegű villás/bungalow-s, medencés, drága szállások a jellemzőek. 2-300 USD/éjtôl felfelé, de még 580 USD-s ajánlat is jött, alku nincs. Pedig a reszortokból kilépve az utca realitása egészen mást mutat, hogy finoman fogalmazzak. A part tényleg gyönyörű, de láttam már szebbet, még olyat is ahol Ngapalihoz hasonlóan alig lézengenek. Rögtön itt van a gazdag szomszéd Thaiföldön kedvenc szigetem: Koh Kut, vagy Baszkföldön az Urdaibai tengerpartjai.

A Tripadvisor és a Google ömlengő és lehúzó véleményeit is elosztva kettővel találtam a Yoma Cherry Lodge-ra, ami pont a felébe kerül a legolcsóbb resortnak. 4 főre 130 USD/éj árban alkudtunk meg, de mivel egyszer költöznünk kellett a végén 95-öt számláztak. Az angol tulajdonos hölgy charity, azaz ingyenes iskolát is működtet a szomszédban a bevételekből, angolt és számítástechnikát is tanítanak. A suli jelmondata az ismert angol mondás, csak a You helyett a We névmással: “If at first we don’t succeed, Try, try, try again.”

Általában az úgynevezett midrange szállásokat keressük ( tiszta, van kényelmes ágy és melegvíz), de néha azért megengedünk magunknak egy-egy enteriőr magazinból kivágott helyet is. A Yoma Cherry pont ilyen. A mi kis Cseresznyénk azonnal belopta magát a szívünkbe. Olyannyira, hogy a gyerekek még az elefánt farm látogatás helyett is a hotelben maradást választották. Jó. Azért kicsit gondolkodtak. 😉 Pedig nincs medencéje, van viszont fantasztikus hangulata, ahol hamar előjön a nemakarokelmenniinnenmégkéthétig érzés. Egyébként is, minek a medence mikor ott van előttünk az egész Bay of Bengal?

A Yoma Cherry egy apró részletekre is odafigyelő, különlegesen jó ízléssel berendezett 13 szobás butik hotel, gyönyörű kerttel, szuper étteremmel, és fantasztikus személyzettel. Sosem túl sokak, de mindig ott vannak ha kell, viszik, hozzák, elintézik. És mindig mosolyognak. Azt vettem észre magamon, hogy ragadós, én is mindenkire vigyorgok. Bár itt az egész ország mosolyog, az utcán ismeretlenül is köszöngetnek. Visszatérve a hotelhez, itt pont annyi napágy van a parton ahány vendég lehet (max 26). Tíznél többen nem voltunk lent sosem. Mindenki megismerkedett mindenkivel, és számos úti élményt hallgathatunk meg. Az egésznek olyan komfortos érzete van, ami olyan apróságokban nyilvánul meg, hogy a reggeli szoba takarításon kívül este is megkérdezik kérünk-e újra takarítást. A partról behúzódva ugyanis rengeteg homokot hozunk be, ami a szobában szétszóródva elég kellemetlen tud lenni.

A strandoláson és egy kis hajókázáson kívül nagyon nincs mit csinálni Ngapaliban. Volt olyan tervünk, hogy körülnézünk a 30 km-re levő Thandwe városában és elvisszük a gyerekeket egy elefánt szafarira, de  annyira pihe-puha volt a Yoma Cherry hangulata, hogy csak gyalog, bicajjal, vagy hajóval megközelíthető helyekre mozdultunk ki. Beneveztünk egy snorkelezésre is, de ezért senki ne rohanjon ide, nem Ngapali a világ legjobb snorkel helye. Horgásztunk is egy helyi halásszal, egy családi vacsorának is elegendő red snappert fogtam. Reggelente végre futottunk egyet a homokban, egyszer még egy helyi reklámfilm forgatásba is belecsöppentünk, és a legnagyobb gondunk az volt, hogy melyik bambusz kunyhós étteremben ebédeljünk, majd egy könyvvel elbóbiskolva várjuk a koktél happy hour-t és a pazar naplementét. A Ngapali naplementék a narancstól a pinken és lilán át a sötétkékig terjedő spektrumon játszottak, ami minden más tevékenységet K.O.-val győzött le esténként. Az öbölben egy kis halász közösség is lakik, a délutáni rituálékhoz hozzátartozott ahogy odaszállingóztak és látványosan kirajzottak a hajóikkal.

A negyedik nap végére komoly rákészülés után elportyáztunk egész a beachünk végére is, ahol már napok óta bámultunk egy sziklára épült házat. Addig bámultuk míg a tulaj kijött, beinvitált minket, és a kötelező keksz és tea fogyasztás közben megnézhettük belülről is. Már meg sem lepődtünk, hogy úton-útfélen behívnak, hazavisznek minket, mindenhol gondoskodnak rólunk 🙂 Kiderült, hogy 70 USD-ért egy jó kis bícs vendégházhoz van szerencsénk. A tulaj egyedül lakott a melette levő házban, kb be tudta tájolni Magyarországot is, igaz, a két dolog, ami eszébe jutott róla az Ceaucescu és a Molotov koktél volt.

A hazaérkezés egyszerre volt édes-bús. Otthon még lélekben sokáig a beachen voltunk, de a privát Travel Channel Burma lassan kicsekkolt. Külön élmény volt kicsit beleszagolni az optimizmustól túlcsorduló rendszerváltó hangulatba. Nehéz volt a mindennapi padlizsán-, avokádó- és tealevél salátáról is lejönni, de rájöttünk, hogy nem is kell. Szerencsére beszereztük a megfelelő szakácskönyveket, így a burmai emlékek a családi ételrepertoár részeként is manifesztálódnak.