Így utazz gyerekekkel, oda is, ahová nem ajánlják

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Milyen már ez a Myanmar? - Burma családi roadtrip
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések és az útközbeni gyorsjelentések.

Alábbi interjút a Nők Lapja Café-nak készítette velem Mihalicz Csilla. Ott ilyen terjedelmű anyagot nem szoktak megjelentetni, így sok érdekes rész kikerült a végül megjelent, ITT olvasható cikből. Csillával megbeszélve a vágatlan interjút közreadjuk a blogon.

2017. szeptember 17.

Általában három ok miatt nem szoktak az emberek hosszú és távoli utakra elindulni gyerekekkel: mert nyűg, kimaradnak az iskolából, és mert sokba kerül. Aki mégis megteszi, az viszont másnak is ajánlja, mint például Varjas Gabriella, aki MiraDonna.hu címen blogot, facebook oldalt is vezet a gyerekeivel való közeli és egzotikus családi kalandtúrákról. Azt mondja, hiszti itthon is van – külföldön tán még kevesebb is -, az élet mindenütt pénzbe kerül, az utazás pedig a legjobb iskola a gyereknek. Ráadásul még csak nagyon gazdagnak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki Burmába repüljön két gyerekkel és egy férjjel.

Mihalicz Csilla interjúja

 A Konzuli Hivatal honlapján Burma, hivatalos nevén Mianmar az utazásra nem ajánlott országok közé tartozik – egyes területei kivételével, kormányzásában ma is jelentős erőnek számítanak a katonai junta képviselői. Miből gondoltátok a férjeddel, hogy jó ötlet gyerekekkel oda utazni?

Természetesen az út előtt tájékozódtam az országról blogokból, újságokból, internetről. Utazás előtt a yangoni Airbnb hostunk, egy amerikai újságíró, szuper információforrás volt. Burma hatalmas ország, és a veszélyeztetettség csak egyes tartományaira vonatkozik. Mi egy klasszikus turista útvonalat jártunk végig, olyan területeket, ahol minden gond nélkül lehet közlekedni. Sokat utaztam korábban is Ázsiában, vannak jó tapasztalataim, és ezek Burmában vissza is igazolódtak. Az volt az alapvető érzésünk, hogy itt mindenki szeret minket. Ha valamit elhagytunk, utánunk hozták. Soha nem éreztük, hogy át akarnak vágni bennünket, nem kellett fél szemmel mindig a holminkat lesni. A gyerekek jelenléte mindig sokat számít a helyiek bizalmának elnyerésében. A mieink is folyton kaptak valami ajándékot, miközben lófráltunk, csak úgy odajöttek a helyiek és a kezükbe nyomtak valamit. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kedvesek voltak, hiszen sok országban kedvesek az emberek – hanem, hogy végtelen szelídség volt bennük. Ez részben azzal függ össze, hogy a lakosság többsége buddhista, másrészt talán azzal, hogy itt volt a világ egyik leghosszabb ideig működő és legkeményebb, zárt katonai diktatúrája. Az emberek még nagyon nyitottak, örülnek neki, hogy ha ők nem is tudnak elmenni a világba, a világ végre eljöhet hozzájuk.

Az utóbbi napokban (2017. szept.) járta be a világot a hír, hogy Burmában a hadsereg gyakorlatilag népirtást, de minimum etnikai tisztogatást hajt végre épp. Az eddig sem rózsás helyzetű, kb 1milliós muszlim rohingya kisesbbséget öldöklik a bangladesi határ mellett. Sajnos a legtöbb híradás az egészet arra egyszerűsíti le, hogy a buddhisták ölik a muszlimokat. Az ENSZ BT is tárgyalja a burmai helyzetet, bár szankciókra, ENSZ közbelépésre sajnos senki nem számít, mert Oroszország és Kína a fegyvereladásaik miatt várhatóan megvétóznák azt.

Ugyan pár hetes turista út alapján nem tetszelegnék a külpolitikai szakértő szerepében, de járván az országban,  végig az volt az érzésem, hogy  a burmaiaknál szelídebb emberekkel nem találkoztam még sehol. Mindig segítettek, sehol nem vágtak át, nem voltak erőszakosak, nem nyomultak, nem néztek kifosztandó pénzeszsáknak, nem kellett állandóan fél szemmel a cuccainkat vigyázni mint sok ázsiai országban, sőt, ha valamit elhagytunk utánunk hozták!, a gyerekek folyton kis ajándékokat kaptak. Még olyan is volt, aki este Mandalayban látva, hogy az utcán kolbászolunk taxira várva, egyszerűen hazafuvarozott minket ingyen. Aki Burmában járt az hasonló élményekről mesélt. Szóval az, hogy az ország hadserege népet irt, nem jelenti azt, hogy azt a burmai nép teszi, vagy hogy a katonák azt a burmai nép jóváhagyásával teszik. Erről hosszabban ITT írtam.  Érdemes  az ország előttünk teljesen ismeretlen történelmébe is beleolvasni. Talán kicsit jobban érthető lesz, ha látjuk az utat a buddhista királyságoktól,  a gyarmati létet, a “szocializmus burmai útját“, a brutális katonai diktatúrát, ami 1962 óta fennállt, és csak az utóbbi pár évben kezdett lazulni.  Az ország évtizedekig tartó totális kizsigerelése, elszegényítése, földbe döngölése után kezdett el kicsit háttérbe vonulni a katonai junta, és azóta is folyamatban van egy demokrácia kísérlet. Kísérlet, mert a katonaságnak még mindig elképesztő kiváltságai és hatalma van minden felett, még mindig állam az államban. A Burma a vérzivatarban történelmi zanzát négy Burmáról szóló könyv, rengeteg cikk és pár film megnézése után írtam.  

Nyilván másképpen kell megtervezni az utazást gyerekekkel – milyen más szempontokat kell követni?

Ha gyerekekkel megyünk, nyilván igyekszünk minél pontosabb útitervet készíteni. De ezek éppen miattuk, módosulhatnak is. Végül csak a yangoni szállásunkat foglaltam le előre itthonról, egy airbnb apartmant. Az Airbnb Burmában nem nagyon terjedt el, nem igazán lehet rá támaszkodni, úgy általában a szállások hálózata és a turistáknak szánt szolgáltatások színvonala elég kezdetleges, beleértve a közlekedést is. Ezért is szükséges egy Burma-körúthoz viszonylag sok idő. Borzasztó nagy távolságok vannak, repülőre (négy fővel) nincs az a pénz, ami elég lenne, minden más nagyon hosszú ideig tart. Tehát egy hétre nem érdemes Burmába menni. Pekingen keresztül utaztunk a China Air-rel, ami jó választás volt, azért is, mert vízummentesen be lehet menni Kínába három napig, így a hosszú átszállási idő alatt megnézhettük Pekingben a Tiltott Várost.

Ha ennyire nincs infrastruktúra Burmában, akkor hogyan mertétek a véletlenre bízni, hogy lesz-e szállásotok?

Azért nem bíztuk a véletlenre. Próbálkoztunk egyébként itthon, és ott Burmában is helyi utazási irodákkal, kértünk ajánlatot, és amikor megláttuk, úgy döntöttünk, hogy inkább magunknak szervezzük meg az utazásunkat. Ami azt jelentette, hogy én voltam az egyszemélyes utazási iroda. Lefoglaltam a szállásunkat Yangonban, vettem egy sim-kártyát és folyamatosan kerestem szállásokat útközben. Erre egy tíz órás buszos utazás remekül alkalmas. Itthon nagyjából elterveztem, merre menjünk, aztán a szállásfoglalással mindig csak egy kicsit jártam előbbre, így például könnyebben ki tudtuk használni a last minute kedvezményeket. Ezt legtöbbször ugyanígy csináljuk: veszek egy olyan sim kártyát, amelyhez van mobilnet, ezek nagyon olcsók Ázsiában, egyedül egy kártyafüggetlen telefonba kell beruházni. Yangonban végül csak két napot töltöttünk, leginkább az ügyintézés kedvéért. Nem nagyon szeretem a büdös forgalmas nagyvárosokat – főleg gyerekekkel -, inkább természet közeli helyekre akartunk menni. De amit láttam Yangonból, az alapján megállapítottam, hogy több van benne, el lehet ott tölteni három-négy napot is. Az életkörülmények még ázsiai viszonyokhoz mérve is kemények, a katonai diktatúra megtette a hatását. Nincs egy szabadon sétálható járda, sosem tudtuk eldönteni, hogy most építik vagy bontják éppen. A gyarmati időszakra jellemző építészete érdekes volt, de az egyik leggyönyörűbb épületegyüttest véletlenül láttuk meg egy irodaház magas emeletének ablakából, ahol ügyet intéztünk. Mivel körbe van építve, és benőtte a növényzet, be sem lehet menni, pedig igen nevezetes: itt gyilkolták meg az ország jelenlegi, általában de facto vezetőjeként hivatkozott Ang Szán Szu Csí édesapját. Ang Szán generális vezette a Burmai Függetlenségi Hadsereget a második világháború idején – szinte államalapítónak számít, mivel jelentős szerepe volt abban, hogy Burma elnyerte a függetlenségét, olyan tiszteletnek örvend, mint nálunk Kossuth Lajos. A volt brit gyarmat függetlenségét 1948-ban mondták ki. Burmát addig India részének tekintették az angolok, de Csipkerózsika tartomány volt – ide senki nem akart menni, nem is nagyon foglalkoztak vele. Az egyetlen nevezetes figura, aki itt megfordult, George Orwell író, aki öt évig szolgált rendőrtisztként itt.

Sok nyugati turistában működik két ellentétes igény: legyen az ország kényelmes, élhető, wifivel, mobilhálózattal, de azért legyen autentikus. Annak ellenére, hogy még mindig nincs stabil demokrácia, érezhető itt is a nyugati hatás?

Igen. A jelenlegi de facto vezető,  a Nobel békedíjas Ang Szán Szu Csí – aki két éves volt, mikor meggyilkolták az édesapját – nagy tiszteletnek örvend. Szu Csí azért csak de facto vezető,  mert egy katonaság által kikényszerített alkotmány szerint hivatalosan nem lehet Burma elnöke, csak a külügyminiszteri posztot tölti be hivatalosan. De az egész országban érezhető valamiféle rendszerváltás hatása, elindultak Burmába már a befektetők is, nem csak a turisták. De azért Yangonban nem nagyon lehet úgy sétálgatni, mint egy nyugati nagyvárosban, mi nagyjából mindenhol taxival közlekedtünk. Viszont izgalmas az elővárosait átszelő körvasút, amelyre csak felszáll a turista és nézi a helyiek életét három órán keresztül. Elég bizarr látványt nyújtanak a burmaiak az arcukra mázolt sárga púderrel. Ezt a növényi pasztát ők thanakának nevezik, és férfiak, nők egyaránt használják, elsősorban a nap ellen. A házakat sok helyütt szögesdróttal veszik közül, pedig nem jellemzőek a betörések. Ezzel együtt a szelídség nyomja rá a bélyegét még a nagyvárosi életre is, rengeteg szerzetest látni – itt nagyon sokan választják a szerzetesi életformát az életük egy-egy szakaszában, a gyerekek oktatást is kapnak a kolostorokban -, meg teaházakat, az utcai étkezdékben békésen eszegető embereket. Mi is ezekben étkeztünk általában, nagy kedvencünk lett a burmai padlizsán saláta ( recept ITT ) és a tealevél saláta.

Nem kaptatok fertőzést?

A gyerekek nem, mi ketten összeszedtünk egy hasmenést. Kidőltünk egy napra, de hamar átment rajtunk a fertőzés. Két dolgot kell szem előtt tartani: ahol sokan esznek, ott hamar elfogy a melegben az étel, és nem romlik meg. Valamint, hogy sültet és főttet egyél, forrón, a hő fertőtlenít. Évek óta most fordult elő először, hogy volt egy napos hasmenésem.

A gyerekek nem idegenkedtek a furcsa ételektől?

Mivel mi itthon is elég sokféle ételt eszünk, szeretjük az egzotikus konyhát, hozzászoktak ezekhez. Van egy kedvenc indiai éttermünk Budapesten, szoktunk onnan hazavinni ételt, és legutóbb nagyon meglepődtek, amikor a kisfiam is jött velem, és mutogatta, hogy mit szeret, fejből mondta az ételek indiai nevét. Az avokádó salátát is Burmában szerették meg, és azóta bevonult az étrendünkbe. Valószínű, hogy amit a gyerek a szülőktől kicsi korától lát, annak megfelelően alakítja ki az ételekhez való viszonyát. De az is lehet, hogy csak nekem van szerencsém a gyerekeimmel e téren is.

Említetted, hogy a tíz órás buszos utazásokon szoktad megszervezi a szállásokat. Hogyan bírják a hosszú tétlenséget a gyerekek?

Tablet, telefon, társasjáték. De főként az számít, hogy hozzászoktak kicsi koruktól. Eleinte Magyarországon és Európán belül utaztunk. Flóra még egy éves sem volt, amikor elmentünk a nagy családi autóval Korzikára, emlékszem, minden marhaságot bepakoltunk akkor még, mint első gyerekes kezdő szülők. Van egy házunk Baranyában, két és fél óra addig az út, azt is egész jól viselik. Persze van néha nyűglődés, hogy mikor érünk már oda, de ez sosem megy túl egy bizonyos határon. Így aztán szívesen visszük őket, ők pedig nagyon értékelik, amit látnak.

Arra hogyan tudtátok őket felkészíteni, hogy iszonyatos szegénységet és nyomorúságos körülményeket fognak látni?

Úgy, hogy sokat beszélgetünk róla előtte és közben is. Arra is nagyon jók ezek az utazások, hogy testközelből látják az egyes országok, kultúrák, életformák közti különbségeket. Természetesen más turistának lenni, mint odaköltözni valahová, de ezzel együtt is ad egy rendkívül toleráns világlátást a gyerekeknek. A sokféle hatás, ami éri őket, segít abban, hogy ne gyűlöljenek másokat, ne lássanak ellenséget az idegenekben, ne féljenek tőlük. És azt sem kell sokat magyarázni, mennyire fontos, hogy tanuljunk nyelveket. Annak érdekében, hogy tényleg megtapasztalják a helyiek életét, elmentünk velük kis falvakba is, ahol nincs áram, vezetékes víz. Látták a selyem- és textil-manufaktúrákban dolgozó, kosárfonó, nyakukat karikákkal magasító nőket.

Mivel közlekedtetek a falvak környékén?

Gyalog, és taxival. Baganban, a híres pagoda városban kis elektromos motort béreltünk, azzal jöttünk-mentünk mindenfelé. Mandalayban, ahol nagyon kiterjedt területen vannak a látnivalók, béreltünk egy napra sofőrös autót. Egy csomó szálláson segítenek ilyenekben is.

Kibírható európai gyereknek a klíma?

A száraz évszakban érdemes odamenni, novembertől márciusig, amikor az esték még kicsit hűvösek is, amikor lemegy a nap, pulóverbe kell bújni. De nappal is kibírható a meleg.

Kifejezetten gyerekbarát programokat kerestetek, vagy ők tekintettel voltak a szüleik igényeire is?

Nyilván fontos szempont volt, hogy számukra is élvezetes programokat találjunk ki, de ezek szerencsére nem állnak távol attól, amit mi is szeretünk. A gyerekek mindenhova fölmásznak, elszaladgálnak, ezért inkább olyan helyeket kerestünk, ahol ezt megtehetik, emiatt is kerültük a városi forgatagot. Meg azért is, mert mi sem szeretjük. Az Inle-tó környékén sokat mászkáltunk, megnéztük az úszó ültetvényeket, falvakat, piacokat. Bár ez rohamosan változik, de még nagyon fejletlen az infrastruktúra. A legnépszerűbb turista célpontokban is viszonylag kevés a középkategóriás szállás, vagy a legaljából, vagy a luxusból lehet választani. Az Inle tónál a tavi cölöphotelek 200 dollártól kezdődtek négyünknek, így arról lemondtunk, és egy nagyon kedves 40 dolláros családi vendégházban szálltunk meg. Az ugráló macskák kolostora nekünk is tetszett, igaz, már nem ugrálnak, csak heverésznek a macskák – bár a legenda szerint az ott lakó szerzetesek megtanították őket karikákon átugrálni. A tavi hajókázásból nekünk talán elég lett volna kevesebb, de a kedvükért elmentünk három nap alatt háromszor. A cukornádültetvényekkel körbevett meleg vízű fürdő nekünk is élmény volt – akár egy spa.

Élvezték az óriási jade-piacot is, ahol az árus fölpróbáltatott velem egy 15 ezer dolláros gyűrűt, hiába mondtam, hogy úgysem fogom megvenni. Eljöttek velünk a helyi dumaszínházba is, a Mustache Brothers előadására, ami aztán tényleg nem volt gyerekbarát – táncoltak, nem túl szellemes vicceket mondtak, amiből a gyerekek semmit sem értettek, de végigülték. És megcsinálták velünk a három napos gyalogtúrát is az Inlet tótól Kalaw-ba, igaz, nem volt nehéz hegyi túra, inkább egy intenzív környezetórára emlékeztetett. Rengeteg kaktuszfélét, óriás fákat és izgalmas állatokat láttunk. Az ilyen túrákra érdemes helyi túravezetőt fogadni – mi is megtettük, 60 $ volt egy napra, úgy, hogy ebben benne volt az étkezés és a szállás is, helyi családoknál. Ott láttak először fán termő papaját, avokádót, banánt. Az érett avokádótól roskadozó fát percekig néztük, sosem fogjuk elfelejteni. Turistákkal alig találkoztunk, a trekking eleve megszűri őket, sokan nem szeretnek gyalogolni.

És a ti gyerekeitek mennyire szeretnek?

Mivel kezdettől vittük őket kisebb, aztán hosszabb távokra magunkkal, már babakocsival meg háti hordozóban is jöttek velünk kirándulni, hozzászoktak. Miután Vince 6 éves lett, már messzebb is magunkkal vittük őket. Végigjárták velünk a Néra áttörést Dél-Erdélyben – 9 órás úton azért eljutottak olykor a mélypontra, de ezeken is sikerült túllendülnünk kis pihenéssel, bohóckodással, dicsérettel, csokival -, megmászták a torockói Székelykövet, a legendás Tordai-hasadékot is egy hét alatt, közbeiktatva Vajdahunyadot, Verespatakot és a Kazán-szorost is. Alig bírtam néha követni őket. Ennyit arról, hogy a gyerekeket csak a strand érdekli nyáron, és hogy nem lehet velük mást csinálni csak fagyizni, vidámparkba menni, meg játszóházazni. Lehet. Sok gyereket látok én is, aki, ha 200 métert sétálnia kell, már nyivákol, ha nincs útközben fagyizó vagy strand. De ez a szülőn múlik: ha a gyerek azt látja, hogy anya , apa is sportol, nemcsak a tévé előtt punnyad, azt szokja meg, hogy a család aktív, nagyobb eséllyel vehető rá, hogy ne csak a telefonját nyomkodja. Azért persze a mi gyerekeink is rá vannak kattanva a különböző kütyükre, hiszen ők már a Z generáció, tablettel a kezükben születnek, de ha megyünk, akkor rákényszerülnek arra, hogy ezeket letegyék, mert van egy vonzó úticél. Minden évben megyünk Erdélybe, ott is rengeteget túráznak. Van egy álmom: el akarom őket vinni a Himalájába, végigjárni az Annapurna-kört. Az volt az első magashegyi túra, amit megcsináltunk a férjemmel, nagyon szeretném nekik megmutatni. Ugyan át kell menni egy 5500 méteren levő hágón, de még az sem hegymászás, csak túra.

Burmában mennyit gyalogoltatok?

A 3 napos gyalogtúrán olyan napi 6-7 órát, de nem volt az komoly túra, szintemelkedéssel. Közben látták közelről a falusi életet. Láttak hozzájuk hasonló iskolás gyerekeket egyenruhában. Az egyik szállásadónk utánunk szaladt, mikor elbúcsúztunk, és adott a gyerekeknek egy-egy jellegzetes burmai tarisznyát, amilyennel suliba is járnak a gyerekek, de mindenki hord ilyeneket ott. Azóta a kislányom ebben viszi a cuccát angolórára. Burmában az állam nagyon kevés pénzt áldoz oktatásra, emiatt nagy becsben tartják az iskoláikat, kórházaikat. Elcsodálkoztak a gyerekeink, hogy ott az oktatás lehetőségét mennyire megbecsülik a helyiek. Ugyanez érvényes az egészségügyi ellátásra is. Megjegyzem, már csak azért is érdemes jó biztosítást kötni, mert hogyha nagy baj van, akkor azonnal el kell jutni Bangkokba vagy Szingapúrba.

A ti gyerekeiteknek is kellett volna akkor iskolába járni idehaza – ezt hogyan oldottátok meg?

Próbáltuk hivatalosan megoldani: kértünk engedélyt, elmentem az igazgatóhoz, aki megkérdezte a KLIK-nél, mi van ilyenkor, ahol azt a választ kapta, hogy erre sajnos nem adhatnak engedélyt, az utazást oldjuk meg nyáron. De nyáron a klíma ott nem nekünk való. Az orvosi igazolást nem vizsgálhatják, illetve ha a szülő külföldi kiküldetésre megy, és nem tudja a gyereket itthon kire hagyni, akkor is viheti magával. Kereskedő cégnél dolgozunk mindketten a férjemmel, és munka ügyben is járunk külföldre, így ez lett a megoldás. A rendszer nagyon merev, így hivatalosan csak trükközésre alapozva lehet megoldani az utazást iskolaidőben. Értem, hogy fontos, hogy a gyerekek tanuljanak, de nem értem, hogy miért nincs semmi mérlegelés. Nem mindegy, hogy egy ilyen út miatt hiányzik egy gyerek vagy azért nem megy iskolába mert elhanyagolják és nem törődnek vele. A tanulásnak sokféle módja van. Talán nem kell bizonygatni, hogy egy gyereknek jót tesz ha a tél közepén iskolapadban görnyedés helyett a szüleivel utazik. Három hetet egy évben a legtöbb gyerek még betegség miatt is hiányzik. Nos, az enyémek például szinte sosem betegek. Az egyik legszebb az egészben, hogy hetekig nonstop együtt vagyunk. Ráadásul ezek az idők egy család életében visszahozhatatlanok. Most még kicsik, még szívesen jönnek velünk, de nagyon hamar felnőnek, és pár év múlva már úgyis a saját barátaikkal mennek. Sajnálatos ez a merevség azért is mert pár hetet könnyedén be lehet pótolni. Időnként próbáltuk is tanulásra bírni a gyerekeket, fénymásolva vittük magunkkal a fontosabb tananyagokat. Van is olyan fotó, amelyen a kisfiam a tengerparton munkafüzetet töltöget éppen. Arról nem beszélve, hogy az utazás a legjobb életre nevelés. Önállóságra nevel, nyitottá tesz. Nyilván nem küldöm el őket a helyi nagybani piacra, de jó, ha látják, vannak dolgok a világban, amelyeket meg kell oldani. Ezek után itthon is jobban részt vesznek a teendőkben, nem csak arra várnak, hogy anya bepakoljon a mosogatógépbe. Azt remélem, ezért az önállóságért majd hálásak lesznek, amikor 18 éves koruk után elköltöznek itthonról.

Ez az első ázsiai utazásuk volt a gyerekeiteknek?

Nem, tavalyelőtt voltunk már egy Vietnam-Thaiföld-Kambodzsa körúton.

Ázsiában erős a kockázata annak, hogy a nagy tömegben elbámészkodnak és elvesznek. Hogyan lehet ezt megelőzni, és mi van, ha mégis megtörténik?

Érdemes a zsebükbe névjegyet tenni, vagy ha más lehetőség nincs, akkor ráírni a kezükre a helyi telefonszámot, a lelkükre kötve, hogy menjenek oda az első bizalomgerjesztő felnőtthöz és kérjenek segítséget. És persze nagyon a szájukba kell rágni, hogy nincs elbámészkodás. A mieink nem is vesztek el külföldön, csak itthon, az Astoriánál, amikor a kisfiam fogta magát és lelépett egy önkiszolgáló étteremben.

Hány éves kortól érdemes nagyobb utakra elvinni a gyerekeket?

5-6 éves kortól, amikor már komolyabban érdekli őket a környezetük, kérdeznek, figyelnek. (Bővebben Gabriella blogjában, nagyon aranyos fényképekkel ITT) A tanárok mondják is, hogy a gyerekeinken látszik, hogy sok mindennel találkoztak útközben. Az gondolom, az utazás is tanulás, csak sokkal mélyebben bevésődik, mint amivel csak a tankönyvekben és az iskolapadban találkoznak. Sokan mondják, hogy azért nem érdemes kicsi korukban vinni őket, mert úgysem emlékeznek semmire. Ez nem igaz. Egyrészt sok emléket fel tudnak idézni, és nemcsak a medencét a hotelben, másrészt észrevétlenül beépülnek a dolgok. Látják, mennyiféle táj, időjárás, viselet létezik, amivel összehasonlítják az itthoni körülményeket. A világban való eligazodást is észrevétlenül tanulják meg, amely legalább olyan fontos képesség, mint a matek. Mindenben hamarabb önállóak. A 9 éves Vince idén már egyedül jár haza a suliból, saját kérésére: metrózik és 15 percet gyalogol. a 12 éves Flóra is már 3 éve egyedül megy délután hegedűórára, angolra.

Az angollal lehetett boldogulni Burmában?

Ázsiában általában lehet. Akiknek turistákkal dolguk van, alapszinten tudnak annyira angolul, hogy meg tudjuk értetni velük magunkat. Amikor helyi családoknál voltunk, ott kézzel-lábbal elmutogattunk mindent – ezt az univerzális nyelvet bárhol megértik.

Mennyivel olcsóbb egy saját szervezésű út Burmába gyerekekkel, mint ha utazási iroda szolgáltatásait vettétek volna igénybe?

Körülbelül harmadannyiba került: fejenként 400 ezer forintból jött ki a 24 nap. Úgy, hogy még egy ötnapos Ngapali-parti strandolás is belefért. Utazási irodával 14 napos utat, ha minden apróbetűs tételt belszámoltam a borravalóktól a vízumig  1millió300ezerért csinálhattunk volna. Ilyen összegekért 4fős családot nem realitás elvinni. Ezért szervezek magam. Meg amúgy sem szeretnék számomra teljesen idegenekhez családdal igazodni.

Gondolom, jól menő vállalkozásod van?

Kávékereskedéssel foglalkozom régóta, egy kis cégünk van, és majd 20 évnyi munka benne. Emiatt is sokszor kell külföldre mennünk, de nem vagyunk milliárdosok. Ezért a szabadságért nagyon sok felelősséget is kell vállalni, és meg kell dolgozni érte. Normál középosztálybeli család vagyunk, de tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon ez nem általános. Nekem az ország-világjárás prioritás. Elég egy 100 nm-es lakás, én nem autót veszek, ha összegyűlt egy kis pénzem, hanem időt magunknak, és élményeket. Itthon sokszor éjfélkor is még a gép előtt ülök, és dolgozom, munka, család, gyerekek mellett hobbiból írom a blogomat. Aki azt hiszi ez csak szórakozás az próbálja ki, és csináljon rendszeresen, minőségi fotókkal, tartalommal blogot egy témáról, ami őt érdekli, vagy amiben szakértő. Meg fog lepődni, hogy mennyi munka. Jó emlékkönyv lesz a családnak, és remélem, hogy hasznos információkkal is szolgáló inspiráció másoknak is.

Te is a családoddal kezdtél utazni?

Igazából nem. Anyukám egyedül nevelt a testvéremmel a késő szocilaizmusban, nem volt lehetőségünk rá. A klasszikus módon kezdtem: 14 évesen stoppal jártunk a barátnőmmel Szombathelyről Budapestre. Aztán 18-20 évesen körbestoppoltam Európát. 1998-ban voltam először Indiában, ami igazi kultúrsokk volt. A fiatalkori önmagamat ma már kicsit félelmetesnek találom, de mindig szerencsém volt, jó emberekkel találkoztam. Úgyhogy így maradtam, folyamatosan tervezgetem, hová utazzak.

Szülőként mit szólnál, ha a lányod két év múlva ugyanúgy tenne, mint te, 14 évesen?

Mivel én magam sosem éreztem, hogy életveszélyben volnék, bár lehet, hogy csak szerencsém volt, nem tiltanám el. Nyilván nem is tudom megakadályozni, legfeljebb elmondhatom neki, hogy mire figyeljen, és hogyha bármi van, jelentkezzen. Hogyan tudnám megtiltani, hogy utazzon, amikor én is azt teszem. Most Afrikába készülök egy csapattal, nélkülük – elengedett a család.

 

Gabi MiraDonna nevű blogja:
http://miradonna.hu

Gabi facebook és Instagaram oldala, ahol út közben is gyönyörű fotókat és rövid szösszeneteket oszt meg:
https://www.facebook.com/MiraDonna.hu/
https://www.instagram.com/miradonna.hu/

Hasznos oldalak út tervezéshez:

Repjegy:
https://www.skyscanner.hu
https://www.pelikan.hu Nagyon jó az akciós repjegy szekció, Gabi itt találta a jóársított Budapest-Yangon repjegyet is.
https://www.momondo.com
https://www.google.hu/flights/

Utazós csoportok:

Gabi sok ötletet vesz más utazóktól, blogokból, facebook oldalakról. Ebben a két utazós facebook csoportban nagyon jó tippekre lehet bukkanni, ha kérdésünk van feltehetjük, és már ott járt emberek segítenek információval.

https://www.facebook.com/groups/utazas.europaban/
https://www.facebook.com/groups/utazas.a.nagyvilagban/

Sokan mennének, de nincs kivel, egyedül meg nem szeretnének, ebben segíthet ez az útitárskereső:
https://www.facebook.com/groups/vandorboy/

Szállás:

https://www.homeexchange.com/en/ A lakáscsere nálunk még nem nagyon elterjedt szálláskeresési mód, Gabi többször is cserélt már, és mindenkinek ajánlja. Családdal különösen jól jön ha cserélni tudunk. Azon felül, hogy lenullázza a szállásköltséget sokkal kellemesebb valaki saját lakásából/házából elindulni mint egy szűk panzió szobából.

Gabi a két legelterjedtebb szálláskereső portált is sokat használja. A Booking-nál jó last minute ajánlatok vannak, és előnye, hogy általában nem kell előre kifizetni, és 1-2 éjre is lehet találni rajta szállást. Az Airbnb-n sokszor találunk személyesebb, kisebb, kedvesebb apartmanokat, szobákat, de hátránya, hogy ha fél évvel később utazunk az Airbnb akkor is azonnal leveszi a szállásdíjat a kártyánkról, amit egyébként a szállásadó csak az érkezésünk napján kap meg. Tipp: ha kisebb szállásról, apartmanról, vendégházról van szó gyakran elkerülhetjük a 20%-os Airbnb szervizdíjat, ha Google barátunk segítségével rákeresünk a szállás és a település nevére, és eljutunk a szállás közvetlen web/facebook oldalára.

www.booking.com/
https://www.airbnb.hu