Magamról

Világjárás családdal, gyerekekkel? Lehetséges!

Varjas Gabriella vagyok, hobbi világjáró. Régen egyedül, párban, most már gyerekekkel, 4 fős családdal jövök-megyek, de van, hogy egy másik baráti családdal együtt vágunk neki, olyankor 8 főre szervezek. Tárgyak helyett elsősorban élményeket gyűjtök, és komfortzóna szélesítek. Nem cserélném be ezeket az élményeket másra. Az utazás az én nercbundám. Sokan néznek kerek szemekkel, hogy olyan obskurus helyekre is elvisszük a gyerekeinket mint Vietnám, Burma vagy Albánia. Szerintem pedig lehet bátran jönni-menni gyerekekkel, 5-6 évtől felfele távolabbra is, munkás, de megéri. Az utazás gyerekekkel hosszú távú befektetés, hogy tájékozott, empatikus, nyitott emberek legyenek, és értékén kezeljék a dolgokat.
Ez a privát Travel Channel-em, ahol úti élményeinket dokumentálom. Először magamnak kezdtem el írni, hogy legyen mit mesélni , hiszen az emlékek gyorsan fakulnak. A tapasztalat viszont megosztva jó, így előbújt grafomán és fotó dzsánkiként miért is ne inspirálhatnék másokat is az útrakelésre?

(Magamon kívül még) kinek és miről írok?

A klasszikus backpacker életkoron és korszakon túl vagyok, és család, munka, gyerekek mellett nem töltöm időm nagyobb részét utazással. Évente 2 hónap azért összejön. Többször kelünk útnak távolabbra, és sok rövid túrát teszünk bel- és külföldön, gyerekekkel és párban is. Azoknak a – gyerekekkel is – utazni vágyóknak mondhatok talán a legtöbbet, akiknek szintén évente van pár hét vagy 1-2 hónap szabadidejük, amit utazással töltenek el. Az utazások között (sőt, néha közben is, bár a sokat hájpolt digitális nomádságban korlátozottan hiszek) megkeresem rá a pénzt, így a 24 dolog amit ingyen lehet Párizsban csinálni és a Hogyan utazd be egész Ázsiát 100 Euróból? meg hasonló alapvetések szakértője nem én vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy korlátlan büdzsével repkedek a luxus szállók között, így például nagy felhasználója vagyok a jelentős költségcsökkentést lehetővé tevő sharing economy szolgáltatásoknak, és természetesen a költségekről is igyeszem megemlékezni. Mivel nem életvitelszerűen utazom, így két frissítés között akár hónapok is eltelhetnek (esetleg majd az elmúlt 20 év úti emlékeiből felidézhetek még dolgokat), így ha tetszik, akkor érdemes feliratkozni a blogposzt frissítésekre.
Nemcsak triviális, hanem sokak számára obskurus, extrémnek számító helyekre is elmegyünk gyerekekkel, így például jártunk már Albániában, Burmában, Kambodzsában és Vietnámban is velük. Egyáltalán nem olyan nehéz mint amilyennek első látásra tűnik.
Hova nem megyeünk? A más kultúra nem akadály. Ahol véres, közvetlen életveszéllyel járó háború, humanitárius katasztrófa vagy járvány van oda nem megyünk katasztrófaturistának, és a teljesen reménytelenül szegény, extrém veszélyes országokba sem. A legnyomorultabb afrikai országokból nem valószínű, hogy lesz blogposzt, és sajnos úgy tűnik Damaszkuszba sem mostanában megyek. Pedig szeretnék! A csador/burka és társai nem tartozik kedvenc viseleteim közé, ezért pl Irán a mostanság tapasztalható reneszánsza ellenére szintén nem a bakancslista elején van. Egyelőre. 🙂

Hogyan, és miért kezdtem utazni?

A világjáró, az biztos egy gén. Gyerekkoromban nem volt sok lehetőségem rá, anyukám egyedül nevelt a tesómmal, így a fantasztikus paradicsomdobálós, zöldtrabant meg nyugati kocsi stipi-stoppolós, akkoriban kuriózumszámba menő osztrák fém sörösdoboz gyűjtős, mákgubó pénzből fagyizós, bandázós falusi nyarak legtöbbször a néhány faluval odébb lakó nagymamánál és otthon teltek. Egyszer jutottunk el a Balatonhoz és emlékszem milyen nagy dolognak számított és mennyit szervezett egy 3 napos budapesti kirándulást anyukám10 éves koromban. Ennyi elég is volt a motor berúgásához.

Csitri koromban gyakran poénkodtunk azon, hogy én holiday correspondent, azaz vakáció tudósító leszek. 14 évesen kezdtem stoppolással Szombathely-Budapest viszonylatban, abból lett egyetem alatt Európa Írországig, ahova büszkén mentem, hogy na most már tudok angolul. Persze, már Londonban meglepődtem. Keresztül-kasul stoppoltam Európát, Hollandia, Németország, Spanyolország, többször egyedül, huszon évesen. Biztosan szívrohamot kapnék a 20 éves magamat látva, de valahogy nekem mindig jó emberekkel sikerült összeakadnom. Azóta már nem stoppolok, de stoppost felveszek, és a felfedező én nem adta alább, egyre messzebb és egyre hosszabb időkre merészkedtem. Főleg a road tripeket szerettem, ahogy azóta is. A 90es években egyetemistaként fél éves finnországi ösztöndíj alatt nem csak a szauna épült be az életembe. Bejártam Skandináviát, csatangoltam az északi sarkkörön, Lappföldről küldtem képeslappot, nézegettem a tunturikat (aki először kitalálja mi az annak küldök egy képeslapot a legközelebbi útról :-), voltam kutyaszán és hómobil túrán, szpottoltam rozsomákot Norvégiában, megnéztem Szentpétervárt a fehér éjszakáival, valamint olyan kevéssé drámai eseményeket is, hogyan isszák talajrészegre magukat a finnek hokimeccs nézés közben a Turku – Stockholm hajón, és ott élő magyar segítséggel kikötöttem Malmöben (köszi, Zoli! ) és Koppenhágában is.
Skandinávia után már végképp nem volt megállás. Minden pénzemet és szabadidőmet utazásra költöttem, fiatalabb koromban a klasszikus hátizsákos- hosteles módi szerint, manapság már ha tehetem kényelmesebben. A méltán legendás interNetto tagjaként 1998-ban egy barterezett Malév jeggyel az egész szerkesztőséggel mentünk New Yorkba, ahol szintén magyaroknál laktunk szanaszét. Mi még koccinthattunk az ikertornyok tetején levő híres Windows of the World bárban, és Menyhárt Jenő kalauzolt minket a brooklyni kocsmákban. Daliás idők voltak.

Tenger, hegy, falu, város? Minden jöhet!

Mindenevő vagyok, szeretem a bícseket, de a trekking nekem egyszerűen zen, imádom a hegyi gyalogtúrákat, bírom az urbánus és a teljes nomád, na meg a falusi környezetet is. 1998-ban jártam először Ázsiában, és azóta is visszajáró rajongó vagyok, pedig rögtön a legmegosztóbb, és legnehezebben utazható országban, Indiában kezdtem. Indiával azóta még háromszor találkoztunk, és még mindig mennék. Ázsiának visszajáró rajongója lettem, Indián és Nepálon kívül jött Sri Lanka, Thaiföld, Kambodzsa, Bali, Vietnam, többen többször is. A férjemben ideális útitársra is találtam, európai kalandozások mellett Marokkóba is átszagoltunk, végül a nászútunk egy több hónapos hátizsákos India-Nepál utazás volt, benne egy 16 napos Annapurna kör gyalogtúrával. Azóta is a No1. úti élményemnek tartom, és ha lehetőségem lesz rá még egyszer szeretném megismételni a gyerekeinkkel együtt, meg amíg elég fitt vagyok hozzá. Közben idehaza is szinte kétlakiak lettünk, az ismerd meg hazádat kirándulások közben beleszerettünk egy faluba és egy öreg házba, és tíz éve Budapest mellett a – ma már talán sokaknak nem ismeretlen – Palkonya a második otthonunk, ahol egybként a házunkat a sharing economy jegyében bérbe is adjuk mikor nekünk nem kell.

Független utazás, egyedül, párban, és gyerekekkel is!

Mindig magam szervezek mindent, munkás, de nem csinálnám másképp. Egyszer voltam utazási irodás, all inclusive szállodás utazáson, és az elég is volt. Nem tudok egy hétig egy szállodában ülni, aminek az egyetlen hátránya, hogy egy utazás alatt csak pár könyvet tudok elolvasni az útikönyv mellett, mert közben folyamatosan szervezek. Én nem az utazás pihenős, ücsörgős, hanem a jövős-menős, tervezős, aktív formáját szeretem. (Természetesen semmi bajom nincs azzal sem ha valaki meg azt szereti. Ha a Balatonon lenne házunk, biztosan nagy lenne a kísértés, hogy én is leköltözzek egész nyárra, ahogy sok ismerős.) A gyerekeink már ebbe nőnek bele. Lányom 1,5 évesen megjárta velünk Balit, és nagyon élveztük mind a hárman, a kisfiam még a hasamban utazott Sri Lankára, 6 hónapos terhesen gond nélkül felsétáltam még az Adam’-s Peak-re, mind a helyiek, mind a többi turista vérmérséklet szerinti csodálatára/megbotránkozására. Természetesen ehhez kell egy megfelelő fittség, ezt rendszeres mozgással (futás, jóga) tartom. Ez a tempó nem feltétlenül mindenkinek való, tudom, mint ahogy a saját szervezésű utazás sem. Míg a gyerekekek kisebbek voltak főleg Európán belül kalandoztunk.
Most már hagyomány, hogy minden nyáron egy hetet töltünk Erdélyben, és mindig egy kisebb részét járjuk be alaposabban, ha végzünk vele majd szomszédolunk tovább. Évente járunk rokonlátogatóba Svájcba, síelni Ausztriába, néha elcsípünk egy-egy hosszú hétvégét a Budapestről fapadossal jól megközelíthető városokba (Barcelona, Nápoly, Milano, Párizs, Madrid, Isztambul), és egy másik gyerekes baráti családdal bejártuk Szicíliát, Korzikát, a horvát szigeteket, Montenegrót, Bulgáriát, Szerbiát, Albániát. Olyan elvetemültek vagyunk, hogy képesek voltunk egész Bretagne-ig elautózni Palkonya egyik testvérfalujának köszönhetően ott élő barátokhoz. Naná! Miután a kisebbik gyerekünk is 7 éves lett 2015-ben belevágtunk egy Thaiföld – Vietnám – Kambodzsa családi túrába, és nem bántuk meg! Mennék akár az egész családdal egy-két évre is!

Mivel sok barát/ismerős kért már úti tippeket így főként facebookra feltöltött képekkel és szösszenetekkel eddig is igyekeztem kicsit közérdekű beszámolókat is adni, azon kívül, hogy magamnak dokumentálok. Több út alatt írtam naplót, de sajnos olyan helyekre, amiket aztán elnyelt az internet végtelenje. A 2015-ös téli vitenámi és a méltatlanul kevesek által látogatott nyári észak-spanyol (Baszkföld, Asturia, Cantabria, Galícia ) túra alatt, után annyi kérdést kaptam, hogy úgy döntöttem részletesebb beszámolókat írok az úti élményeinkről és viszontagságainkról. Családdal ugyan nem életvitel szerűen utazunk, hiszen úgy már nagyon mások a szempontok, iskola és egyéb kötöttségek vannak, és persze a költségek is mások. Mégis, sokan vagyunk így, hogy a megszaporodott létszám ellenére is szívesen kelünk akár hosszabb útra is. Igen, ez pénzbe kerül, igen, meg kell dolgozni érte. Egyébként a fapadosok, a HomeExchange és az Airbnb korában a legnagyobb tételek, a szállás és a repülőjegy ma már jóval olcsóbb mint akár csak 5-10 évvel ezelőtt. Hogy megéri-e? Meg. Minden fillérje és minden perce. Meggyőződésem, hogy a gyerekeimnek is ezzel adhatom a legtöbbet, hogy nyitott, a világ iránt érdeklődő, empatikus, problémamegoldó, többnyelvű és független emberek legyenek. Ha érdekel, hogy csinálja a független utazást egy családos, tarts velem.