Panamarama 3 napban

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Banán- és kávé köztársaság túra
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

Panama City – ahol a plaza esőerdőben folytatódik

2016. november 27. és dec 9-10.

Panama Cityben összesen 2 meg egy fél napot töltöttünk, de azalatt rendesen kimaxoltuk a  látnivalókat. A híres-hírhedt Panama csatorna, az UNESCO Világörökség gyarmati városrész Casco Viejo, és az egyre duzzadó felhőkarcoló negyede miatt a Latin-Amerika Dubai-a becenevet kiérdemelt kozmopolita Panamaváros bőven kínál látni- és tennivalót. Az impresszív épített környezet mellett a legemlékezetesebb a városba betüremkedő beszteroidozott természet volt. A zöld ezer árnyalatában pompázó esőerdőben látott kolibrietetés, és a vadon lüktető alapzaját túlharsogó majom traccsparty örök emlék marad.

Volt egy kis izgalom, hogy kávéültetvény, esőerdő meg lajhárnéző túra helyett cunami tudósító leszek. Indulás előtt pár nappal jött a breaking news, hogy a térségben földrengés, hurrikán és cunamiveszély van. Panama Cityben durva esőzések voltak, és az Otto nevű hurrikán miatt épp evakuálták a népet Costa Rica karibi partjain is, ahova Panama City után elsőként készültünk.
(Praktikus tudnivalók, költségek stb. itt »»»» )

Megnyugtató volt a landoláskor látni, hogy Ottó azóta távozott, közelségére csak a zord szürke felhőseregbe burkolózó felhőkarcolók és a sok eső utalt. A Panama Air is arról tájékoztatott, hogy másnap kora reggel rendben indul a repcsink Changuinolába, a costa ricai határ közelébe. A modern Panama City skyline-on a Trump tower is kisakkozható. Amelyik koppintja a dubai Burj Al Arabot.

1. (fél) nap – Casco Viejo

A panamázást Casco Viejo-ban (Más néven Casco Antigua, spanyolul öreg városrész), Panama City régi gyarmati városrészében kezdtük. Az UNESCO Világörökség negyed még zuhogó esőben is hangulatos, a szürke, bodros felhőégben magukat álcázó felhőkarcolók erőteljes kontrasztja. Érdemes elveszni benne egy jópár órára.

Délelőtt landoltunk, így az átálláshoz inkább kihúztuk estig, és a booking.com-on last minute foglalt felhőkarcoló negyedes szállásunkból már kora délután sétára indultunk. Panama Cityben az olcsó metróval, a csatornához busszal, és többször Uberrel közlekedtünk.

Casco Viejo tulajdonképpen már a 2. Panamaváros volt a történelem során. A ma már csak romokban fellelhető első várost, Panama Viejo-t 1519-ben alapította egy spanyol hódító, Pedro Arias Dávila, hogy onnan indítson az inkákat meghódító expedíciókat Peruba. Panama Viejo vesztét egy kalóz, Henry Morgan által okozott tűzvész hozta 1671-ben. Mi a kevés időnkben a romok helyett inkább az egyre élőbb Casco Viejot választottuk. A fallal körülvett várost 1673-ban kezdték el építeni egy félszigeten, 8 km-re az elpusztult Panama Viejo-tól. Az impozáns gyarmati épületek jól tükrözik az itt megfordult karibi-spanyol-francia-amerikai-őslakos népek kulturális sokszínűségét. A klasszikus dzsentrifikáció zajlik épp, a lassan kikupálódó negyedből a kispénzű helyieket kivásárolják a csilivili hotelek, éttermek, és a legendás Panama kalapot áruló szuvenírboltok.

Én a 30 USD-t is sokalltam az aranyásóktól a kémekig népszerű viselet Panama kalapért, de később szembesültem az „eredeti” verzióval, melynek 160 USD-től kezdődött az ára. A Panama kalap másik érdekessége az árán kívül, hogy eredetileg Ecuadorból származik. A cardulovica pálmalevélből készülő fejfedő onnan kapta nevét, hogy ecuadori kereskedők árulták a Panama csatornát építő munkásoknak.

A Casco Viejot elözönlő szofisztikált turisták ellenére azért még mindig nem steril a hangulat. Az utcán folyik a mindennapi élet, óriás fenekű nők sütnek-főznek a házak előtt, láttunk street X faktort igazi higanymozgású skacokkal és a spanyol örökségből maradt tradícionális pollera ( hímzett csipke ) viseletben pózoló nap szépét Panama City skyline hátterrel. Kifejezetten vékony szépség volt, pedig az S méret errefelé elég ritka, sok kirakati bábu is telt idomú. Kedvenc butik szlogenünk: Urban, fashion, trendy, curvy. (Városi, divatos, trendi, kerek. )

A másnapi függetlenség napjára készülve a város a panama kalapok mellett a kék-fehér csillagos nemzeti zászlókba és karácsonyváró fényekbe öltözött. A Feliz Navidad dalocska errefelé a Last Christmas (RIP George Michael). Szólt mindenhonnan, és hangulatfokozóként egy tetőcsomagtartón fuvarozott fenyőfa is elsuhant. Ámultunk honnan szereztek fenyőt 30 fokban, később kiderült, hogy tuját láttunk, ami itt a fő fenyőpótlék.

A foci mellett mindenhol Fidel Castro halála volt a téma. Mulatságos volt látni a fekete péntek globalitását is, még vasárnap is tartott a nemes egyszerűséggel csak black dayre rövidített konzumesemény, hogy a Panamában Balboaként hívott dolcsi tovább tartson. Panama hivatalos pénze ugyan a Balboa, de a mindennapi használatban a fizetőeszköz legálisan az amerikai dollár. Saját pénzüket, a Balboát 1 az 1-hez kötik a dollárhoz, a Balboa a gyakorlatban csak pénzérmében létezik, aprót azzal adnak vissza.

Érdemes kisétálni a szigetcsücsökre, a Plaza de Francia-tól a régi városfalon egy pazar tengerparti sétány van. A borús időben szürke és acélkék színpalettán tárult elénk a Panama City skyline. A sétány tele van a tarka, hímzett tradícionális viseletet hordó őslakos kuna indián nőkkel, akiknél az üzleti szellem már odáig terjedt, hogy a borsos árú mola nevű terítőik mellett fotózni is 5 USD ellenében lehet őket.

A Casco Viejoban van a Panama-csatorna Múzeum is, de mi inkább a macskaköves utcák, terek, graffitis falak, menő éttermek, hip kávézók között kódorogtunk. Panama egyik keresett terméke az ún Geisha fajtájú, extrém drága kávé, ami errefelé nő, itt azt is ki lehet próbálni. A negyed hangulata a hipszterrel írható le leginkább: épp újra menő hely, de még bőven akad benne nem tudom eldönteni, hogy építik vagy bontják épület. A Panama csatorna 1904-es építésétől kezdve a gazdagok és szépek elhagyták a Casco Viejot. Pár évtizedes szlömösödésből mostanra újra a luxus tetőteraszos, salsapartys, koktélbáros, butik hoteles univerzumba katapultált. Az éjszakai élet jelentős része is itt koncentrálódik. A Casco Viejo legendás, vagy legalábbis nagyon jól marketingelt Tantalo bárját néztük meg. Ti ne perkáljatok az élményért 10 USD belépőt sorbanállással, a tőle 110 m-re levő vadiúj 360 bár sokkal jobb hely. Nincs belépő, és a Tantaloval ellentétben tényleg van körpanorámája.

Éttermet is szívesen ajánlok Panamavárosból. A Casco Viejo Paula Nani Bistrójában evett első cevichénk olyan finom volt, hogy a búcsúvacsorát is itt költöttük el. Latin-Amerikai alap étele, a citruslében marinált friss nyers hal/rák itt 3féle ízesítéssel érkezett, az adag egy főételnek is beillett. Az étteremet különösen vonzóvá tesz a tengerre néző nyílt terasza is.

Az út további gasztro felfedezése a sült banánon (a főzőbanán neve plantain, patacones néven szerepel az étlapokon) kívül a sült yucca, és perui kaja volt, amit számos helyen ehetünk. A banán chips formájában is népszerű snack. A tenger egyik irányban sincs messze, így a halrajongók a paradicsomban vannak Közép-Amerikában.

2. nap – Panama-csatorna – Soberanía Nemzeti Park: Pipeline Road és Rainforest Discovery Center

Panama-csatorna

Másik két panamai napunk az út utolsó 2 napjára esett. A híres-hírhedt 77 km-es vízi út a Panama földnyelvet kettévágva köti össze az Atlanti- és a Csendes Óceánt. Első blikkre egy csatornát nem rohannék megnézni, de a Panama-csatornát valóban érdemes szemrevételezni.

Az Amerikai Mérnökök Szövetsége által a világ 7 mérnöki csodája közé sorolt csatorna kétségtelenül az emberiség egyik legnagyobb és legnehezebben létrehozott vállalkozása. Nem ment könnyen. Az építést a francia Ferdinand de Lesspes, a Suez csatorna építője kezdte 1880-ban, de hamar kiderült, hogy a trópusi őserdőben nem lehet ugyanazt a technikát alkalmazni mint a sivatagban. Érdekes adat, hogy az építkezésen nem elsősorban az akkor még Kolumbiához tartozó panamaiak dolgoztak, hanem főleg a környékbeli karibi országokból, Jamaikáról, Haitiről, Barbadosról érkező kétkezi munkások tömegei. Több tízezeren haltak meg trópusi betegségek, malária, sárgaláz miatt. A magas halálozási arány és a mérnöki nehézségek mellé pénzügyi krach is jött. 1889-ben a francia társaság csődöt jelentett, melynek következtében a francia kormányig elérő hatalmas korrupciós botrány megszülte a nálunk is használt panamázás fogalmát. Az építkezés 120millió dolláros költsége akkor már majd a duplájánál tartott.

A franciák végül eladták az egészet a saját csatornát építeni szándékozó USA-nak. Az USA a franciák alapjait felhasználva, de a mérnöki terveken a terepviszonyoknak megfelelően változtatva 1904-től 1914-ig építette meg a csatornát. A tengerszintre ásás helyett a csatorna két végén ún. lock-okat, zsiliprendszert hoztak létre, mely a hajókat a csatorna közepén levő mesterséges Gatun tó szintjére emeli. Sokat segített, hogy időközben az orvoslás is fejlődött és felfedezték a szúnyogok szerepét a malária terjedésében. 1977-ig az USA saját területként kezelte a csatornát, majd  közös USA-Panama fennhatóság alatt működött. Az USA csak 1999-ben adta át a területet Panamának. A csatornának köszönhetően a hajózási útvonalak jelentősen lerövidültek.

Panama a csatornának köszönheti bevételeinek jelentős részét. A 2007-es népszavazást követően a 2010-es években bővítették, 2016-ban adták át a még nagyobb hajók átengedésére képes új csatornarészt.

A csatornán számos drága túrára lehet befizetni. Úgy 100 dollárért akár át is kelhetünk rajta egy turistahajón a nagy konténer hajók árnyékában. Ennyi pénzért szerintem érdemesebb egy kenus túrát tenni a Gatun tavon. Budget jellege ellenére nagy élmény gyalogolni a csatorna körüli esőerdőben, vagy akár kocsit bérelni és bejárni a környéket. Egy egész napot nem tudtunk rá szánni, így mi is a legnépszerűbb programot választottuk. Metróval és a Gamboa falu felé közlekedő helyi busszal elmentünk a Panama-csatorna látogató központjához, a Miraflores lock zsiliphez.

A buszozás külön élmény volt. A Panamai helyi buszok közül sok leharcolt amerikai iskolabusz, de külső képregény freskókkal olyan bőven ellátva, hogy versenyre kelhetnek az indiai teherautó dekorációkkal is. A dugig megtelt, alaposan ki panama-zászlózott buszon nagyon kedvesek voltak az emberek, egy nő még jobban összehúzódott, és invitált, hogy üljek le, egy bácsival beszélgetve meg közös nevezőként kikötöttünk Papp Lászlónál.

A Mirafloreshez reggel érdemes menni, a hegynyi nagy hajókat akkor engedik át. A 15 USD-s belépő ellenében a panoráma teraszról impresszív a látvány, amit 15 perc alatt azért meg lehet unni. Ekkor érdemes bevenni a nagyon informatív látogató központot, ahol lehet ámulni az olyan leg-leg-leg számokon, minthogy a legnagyobb hajók 450ezer USD-t fizetnek egy átkelésért. A legkevesebbet, 0,36 USD-t Richard Halliburton fizette, aki átúszta a csatornát. Folyamatosan vetítetenek egy rövid, érdekes építési werkfilmet, bemutatják a környező állat- és növényvilágot, a csatorna átkelés szimulációja  a gyerekek kedvence.

Pipeline Road – Kolibrietetés és majom tanácskozás az esőerdőben

Délután a Miraflores Vistor Centertől egy 10 USD-s taxizással mentünk a csatorna körül elterülő Soberanía Nemzeti Parkba. A 22ezer hektáros esőerdő igazi madárleső paradicsom, több mint 500 madárfaj él itt, az emlősök közül állítólag még jaguár is. A jelzett sétautak közül az 5 USD-s belépő leszurkolása után mi a híres Pipeline Road-ot céloztuk meg. Nevét az esőerdőbe a 2. világháború alatt lerakott csővezetékről kapta. Arra az esetre építették ha a csatornát támadás érné, hogy akkor is tudjanak a két óceán között olajat szállítani. Szerencsére erdeti céljára soha nem használták, az ösvényből pedig a világ egyik leghíresebb madárkukkoló útvonala lett.

A madárfajták ismerete nélkül is nagyon élveztük a tollasok látványvadászatát, és legalább annyira a hangjaikat. Pár aguti is átcsalingázott előttünk, és egy white-nosed coati-t is láttunk (sajnos nem tudom a magyar megnevezését, ha valaki tudja írja meg! Köszi :-). Az egészben a legszebbb az esőerdő bujálkodó lüktetése volt, egy mély moraj, amiből ki-kicsapongtak a sikítások, rikoltások, ordítozások, csipegések, makogások, turbékolások. Mintha egy zenekar gyakorolt volna.

Rainforest Discovery Center

Pár km gyaloglás után a Pipeline Road a hangzatos Rainforest Discovery Center konténer bejárata mellett haladt el. Egy darabig hezitáltunk kifizessük-e a fejenként 20 USD külön belépőt, mondván mi mást láthatunk a sorompón túl, amit eddig nem. A külön belépős részben van egy 32 m magas torony, ahol fel lehet menni az esőerdő lombkoronája fölé, és láthatunk kolibriket. Ez egyébként már a jóárasított belépő, a hajnali, felkelő állatokban gazdag idősávban, 6-tól 10-ig 30 USD a tarifa. A kolibrik miatt végül rászántuk magunkat, és az egész út egyik legemlékezetesebb fél órája lett a kolibrietetőben töltött idő. Vagy 50 kolibri repkedett a nekik kirakott etetők körül egy kis kolibri oktatóhelynek kialakított fa teraszon, ahol csak mi voltunk. Van azért előnye a délutáni műszaknak is!

A kolibrik látatóan hozzászoktak már a látogatókhoz, néha a kezemet, arcomat súrolva repkedtek szipkázni a nektárt. A másodpercenkénti 60-80 db mikro-szárnycsapás az egyes madarak közelségétől függően állandósult, erősödő és halkuló surrogássá állt össze. A kolibrik 343 fajtájából itt egyet tekinthettünk meg, de azt alaposan, sok példányban. Tiszteletünkre bemutatták az összes kamikaze repülésformát, a kolibri ugyanis az egyetlen madár, amely nemcsak előre, hátra, fel és le, hanem fejjel lefelé fordulva is tud repülni! Önkiszolgáló kávéval lehetett az élményt fokozni. Megbabonázva ültünk ott egy darabig, és kifele menet még egyszer visszamentünk.

A 32 m magas lombkorona toronyból állatokat ugyan nem láttunk, pedig nagyon gyúrtunk egy tukánra, de a lombpanoráma szép. Az enyhén imbolygó torony a csatorna építésekor használt anyagokból készült, emberi erővel hoztak a helyszínre, hogy kevésbé terheljék a környezetet. Taxisunkat visszarendeltük a Pipline Road elejére, és útközben még egy természetbúvár élményben volt részünk. A gigantikus zöldségben lüktető alapzajt szabályos időközönként egy hallhatóan nagyobb állatcsapat óvációja törte meg. Mintha hurrogtak, vagy drukkoltak volna. Egyszál magunk voltunk a környéken, így nem tudtuk mit hallunk, de mivel a taxisunk is fültanúja volt a hangorkánnak kiderült, hogy majom traccsparty. A majomfalkák így hívják egymást.

Panama City az a csoda hely, ahol az esőerdőből kilépve rögtön egy plázában folytathatjuk a felfedezést. Na jó, 15 percet kell azért hozzá taxizni. Az esőerdőből az óriási Albrook Mallba belépve az élesváltástól azonnali menekülhetnékünk támadt. Hiába, a konzumerdőben nem lehet egy egész kolibri had táncát nézni és mindentbele majomkoncertet hallgatni.

Panama Canal Railway – Panama-csatorna vonatozás

A Panama csatorna grandiozitását valószínűleg a legjobban a csatorna parti vonatozással lehet befogadni. Imádok vonatozni, így nagyon érdekelt volna egy suhanás az elsősorban teherszállításra épült Panama Canal Railway-en, ahol a csatornával párhuzamosan, panoráma kocsiban lehet átvágni a csatornát körülvevő esőerdőn.

Sok forrás szerint a világ egyik legszebb vonat élménye, egy blogger szerint meg nem akkora durranás, és a Panama City Metropolitan Parkban többet látni. Az út maga csupán 1 óra Colon városáig, de csak hétközben, napi 1x kora reggel közelkedik a vonat, így nekünk nem volt jó. Az egyik visszatartó erő a nagyon korai kelés mellett (a terminálhoz sokat kell utazni ki Panama Cityből), hogy Colon városa állítólag Panama egyik legveszélyesebb helye. Sokan elmennek reggel a vonattal és Colonból busszal jönnek vissza iroda szervezésében, esetleg közbeejtik a csatorna másik végén levő, ezért sokkal kevésbé látogatott új Gatun Lock Visitor Centert, és a tavat.

3. nap – Metropolitan Natural Park – Mercado de Mariscos – Amador Causeway – Biomuseo

Metropolitan Natural Park

A hazaindulás előtti utolsó napon szívesen süttettük volna végre a hasunkat egy beachen, de számításunkat keresztbehúzta a továbbra is kitartóan borult ég, néha eleredő meleg esővel. Így végül nem mentünk a panamaiak kedvenc városi beach-ére, a hajóval elérhető Isla Tabogára. Ha már a napelemeket nem tölthettük, akkor még egy dózis nagy zöldségre vágytunk. Egy rövid uberezéssel ellátogattunk Panama City tüdejébe, a városba jókora darabon befolyó Metropolitan Parkba (2 USD/fő). A Tití Monkey Trail séta útvonal tetején levő mirador-ról, azaz kilátóról van a killer view a városra. Egy fotóba komponálható a smaragdzöld és a betonszürke dzsungel, amint a ragyogó esőerdőből kikandikál a felhőkarcoló hadsereg. A park kilátójától a Panama-csatorna is látható.

Mercado de Mariscos

A Metropolitan Parkból egy eltévedő Uber sofőrnek köszönhetően alkalmunk volt némi panamavárosi dzsumbujt is látni. Érezhető volt a kissé megváltozott hangulat a méretes sör reklámokkal borított szakadt lakótelepi házak között. A sofőr rám is szólt, hogy húzzam fel az ablakot mert ez veszélyes környék. A Casco Viejo szélén található népszerű Mercado de Mariscos-on, azaz a halpiacon költöttük el az ebédünket helyiekkel és turistákkal osztozva a méretes szabadtéri placcon. Szuper friss minden, és a vaskos éttermi árakhoz képest már 2-3 USD-ért adnak ceviche-t. Ebéd után a felhőkarcoló háttérrel az öbölben rakodó halászhajók, és a hajók között sürgölődő rengeteg pelikán látványa nyűgözött le minket.

Amador Causeway és Biomuseo

Panama City szuper futóterep, az utolsó napon futóruhában indultam esőerdőt és várost nézni. A halpiac után még pont volt időnk a Casco Viejoból már kipécézett Amador Causeway és rajta a Biomuseo meglátogatására. A csatorna csendes óceáni bejáratától futó 2 km hosszú, pálmafákkal szegélyezett mesterséges sétány 4 mini szigetet köt össze a szárazfölddel. A pompás Panama City skyline panoráma népszerű a futók, sétálók, bicajosok körében. Óriás betűkből kirakott színes Panama felirat is van, a háttér felhőkarcolókkal tökéletes fotószpot.  A sátány végén levő yacht kikötő bárja is népszerű koktél- és szelfizőhely. Én egy licsis koktéllal frissítettem. A Causeway elején levő girbe-gurba színes épület, a Biomuseo már a Casco Viejoból is látható. Ha találgatnom kellett volna az elkövetőt, Frank Gehry-t biztosan mondtam volna. A bilbaoi Guggenheim Múzeum és a párizsi Louis Vuitton Alapítvány világszerte híres tervezőjének egyenes vonalakat kerülő épülete felüdülés a zordon kocka- és üveg épületek tömegében. A külcsín mellett a belbecs is érdekes, multimédiás fesztiválban tárul elénk Panama biodiverzitása.

Este a kivilágított városban sétáltunk, az utcákon forró volt a Feliz Navidad hangulat. Az advent népünnepély formában teljesedett ki, 28 fokban. Életnagyságú betlehemek, karácsonyfák, télapók, csillagok, hópelyhek és hóemberek lepték el a várost a pálmafák között, ezerrel ment az adventi mulatság. Az egyik közparki áhítat legnagyobb attrakciója a kivilágított karácsonyi gigadíszek között a műhóesés  volt. Habszórógép játszotta a hópótlót, a szülők nyakában ülő gyerekek kitörő örömére. Kinek mi az egzotikus, ugye…

A hazindulás napján felhőtakaró nélkül meztelenkedett a nap, így különösen nehéz volt Hasta la Vistát mondani Panamavárosnak.