Csak természetes összetevők – Costa Rica

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Banán- és kávé köztársaság túra
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

2016. november 28 – december 4.

Let it snow elsewhere! – Essen a hó máshol!

Mondja San José csilivili repterén az arcbehelyettesítős karton télapó egy szörfdeszkával a kezében. Egy másik találó turisztikai szlogen: Only natural ingredients – Csak természetes összetevők. A poénok ülnek, Costa Rica egy földi paradicsom. Kicsi, önállóan bejárható, biztonságos és barátságos. Munka része is volt az utunknak, ezért itt nem gyerekekkel voltunk, de jobb helyet hirtelen nem tudnék mondani trópusi családi túrához.

Costa Rica 1948-ban úgy döntött, hogy megszünteti a hadseregét, és a pénzt oktatásra, egészségügyre és a környezetre költi. Eléggé bejött. A világ top ökoturisztikai célpontjàvá fejlődött, az egész ország egy hatalmas nemzeti park. Úton-útfélen mintha élőben a NatGeoban lennénk. Kulturális kincseket máshol kell keresni, de a természetbúvárok tobzódhatnak. Nemcsak marketingelik az öko szemléletet, 2016-ban az ország két hónapig kizárólag megújuló energiaforrásokból fedezte az energiaigényeit.

Látkép az Arenal Vulkán Cerro Chato gyalogtúráján

A Costa Ricát átszövő trópusi dzsungel ámulatba ejtő töménységben nyújtja az attrakciókat. Nincs olyan, hogy egy túráról lógó orral érünk haza, mert nem láttunk egy állatot sem. Az esőerdőket vulkánok, vízesések és óriás banán-, yucca, ananász, papaya ültetvények szabdalják. Egyik oldalon az Atlanti-, másikon a Csendes-óceán, soha nincs messze egy jó kis beachezés sem.

¡Pura Vida!

A costa ricai zen a ¡Pura Vida!, sok costa ricai így is köszön. Jó Élet, leginkább így lehet fordítani. A helyiek láthatóan gyakorolják is a Pura Vida-t, a hangulat laza, stresszmentes. A fél Magyarország méretű ország annyi látni- és tennivalót kínál, hogy 3 hetet simán el lehet benne kóricálni. Nekünk 6 napunk volt beleszagolni a Pura Vidába, ami arra pont elég volt, hogy szerelembe essek az országgal. Costa Ricában minden természeti szépség különleges, nagyon nehéz volt szelektálni. A legfelkapottabb és legjobban megközelíthető csendes-óceáni partrész (pl. a Manuel Antonio Nemzeti Park) helyett mi a kevésbé fejlett karibi parton időztünk, majd a népszerű Arenal Vulkán környékét látogattuk meg.

1. nap – Panama City – Costa Rica, Cahuita – utazás benyomások

Legtöbben a középen levő fővárosba, San Joséba érkeznek, és autót bérelve járják be az országot. Nagyon budget trip esetén busz jöhet szóba, limitált eléréssel. Mi a karibi part panamai határához közel eső Cahuita Nemzeti Parkot céloztuk meg. Ehhez Panama Cityből egy belföldi járattal 50 perc alatt a határmenti Changuinolába reppentünk.

Egy rövid taxizás után egyszerűen átsétáltunk a kevéssé frekventált Guabito-Sixaola határon, és egy 2 órás helyi buszozással értünk Cahuitába. Ez olcsóbb, és elvileg gyorsabb lett volna mint San Joséból bumlizni Cahuitába. Csakhogy az Ottó hurrikán 4 órával elpanamázta a reggel 7-es indulásunkat Panama Cityben. Az előző napi járatokat törölték, és a Panama Airnek a már 1 napja dekkoló utasokat kellett először célba juttatnia. A Cahuita tengerparti has süttetős fél napunk emiatt elúszott. A legtöbb repülős útitársunk leszállt a madártávlatból is izgalmasnak tűnő Bocas del Toro szigetén. Panama City után a legtöbb turista ide látogat el Panamában.

Land of Chiquita

A határátkelés után a gigantikus banánültetvényekről hazainduló munkásokkal csorogtunk egy buszon a zenélő, harsogó zöld tropicariumban. A nálunk is ismert Chiquita és Dole logók köszöngettek a rakodásra váró banán kamionokról. Apró adalék a costa ricai Pura Vidához: a busz nemcsak a megállóban áll meg, bárki leintheti. Az egyik szomszéd hatalmas machetevel szállt fel, de a történet nem vett annál több tarantinoi fordulatot, minthogy a buszon ellenőr is volt.

Costa Ricában rend és nyugi, na meg wildlife van. Felmérések szerint a világ egyik legboldogabb országa, az emberek itt a leginkább elégedettek az életükkel. A társadalmi különbségek jól láthatóan kisebbek. Nem üt gyomron az extrém szegénység, és a rongyrázós szuper luxus sem. Kevés a véglet. Nincs iszonyat kosz, mint sok helyen pl Ázsiában, de nincs design tudatosság sem. Minden jó természetesen, ahogy van. Pura Vida!

A határ óta ámultunk az árakon, svájci a színvonal. A buszmegálló büfében is 3 USD egy sör, a rizses-babos húsos egyszerű népeledel 8 USD. Közép-Amerika nem a budget utazók mekkája, nincs is tömve hátizsákossal.

Atipikus banánköztársaság

Costa Ricára már nem állnak meg a latin-amerikai banánköztársaságok ismérvei: nem egy korrupt diktátoros rezsim van hatalmon, és nincsenek gyakori puccsok sem. Banán viszont van dögivel.

A banánköztársaságok ideáltípusa Honduras volt, de Guatemala és Costa Rica is sokáig ezt az utat járta. A banánköztársaság sztori 1870-től datálódott, ekkor vitt először banánt Lorenzo Dow Baker amerikai hajóskapitány Jamaikából az USA-ba. A tápláló banán hamar keresett lett, hiszen olcsóbb volt mint a helyben termelt alma. A banán terjedésének extra lökést adott, hogy a Costa Ricában vasútvonalakat építő amerikai mágnások, Henry Meiggs és Minor C. Keith a vasutak mentén banánültetvényeket alapítottak a munkások élelmezésére. A banánexportban rejlő hatalmas profitot a mammuttá fejlődő amerikai agroipari cégek – elsősorban a Chiquita elődje, a United Fruit Company – a termelő országok törvényeinek befolyásolásával, földjeinek olcsó felvásárlásával érték el, miközben a helyi embereket alacsony bérű munkásnak alkalmazták. A banánköztársaság országok gazdasága többnyire néhány exportcikktől függött (banán, kávé és nádcukor), melynek termelésében, és így az ország életében a külföldi exportáló cégek óriási befolyást szereztek. Az infrastruktúrát, törvényalkotást érdekeik szerint néhány oligarcha és diktátor közreműködésével határozták meg, ezzel rendkívül instabillá téve az országokat.

Cahuita varangya

Costa Rica a világon egyedülálló biodiverzitásának köszönhetően béka nagyhatalom. Az ország egyik szimbóluma is a béka, számos színpompás faja él az esőerdőkben. Cahuitai szállásunk nevét is a békák ihlették. A La Rana de Cahuita, azaz Cahuita Varangya nem mondhatni, hogy rusnya hely volt.

Kicsit kiesett ugyan az álmos faluból, de a dzsungel közepén levő faházas kvártély (70 USD/éj reggelivel) marasztaló fészek. Egy francia kolónia lakik ott, szállásadónk egy fiatal házaspár volt 2 kisgyerekkel. A francia városi életet megelégelve költöztek Costa Ricába. Azért nem örökre, csak egy darabig, mert ott most minden nagyon fejlődik. Ha elejtünk egy magot hamar fa lesz belőle – mondták. A gyerekeknek hatalmas tropicarium és egy németjuhász kutya állt rendelkezésükre a játékhoz. Igazi tücskös-bogaras környezetben töltik ovis-kisiskolás éveiket. Saját kocsink nem lévén a szállásadó fuvarozott be minket naponta a 4 km-re levő faluba, haza taxival mentünk. Az Ottó hurrikán nem végzett nagy pusztítást, csak hatalmas esőzések voltak. Costa Ricában hamar, már 6-kor sötét van, érkezés után csak egy sétára volt időnk a fekete homokos Playa Negra strand mellett. Az eső is eleredt, de ezzel egy idő után pont annyira nem foglalkoztunk mint a helyiek. Esik. Na és? Ez ott annyira gyakori, hogy senki nem rángat állandóan esőkabátot magára.

2.nap – Lajhár menhely – Cahuita Nemzeti Park

Másnap nem voltunk lusták, elbuszoztunk a Cahuitától pár km-re levő Lajhár Menhelyre. Szerintem nincs cukibb állat egy lajhárnál. ( Talán a panda pariban van vele. :- ) A menhelyen igazi lajhár szakértők lettünk. A fejtágító után avatott szemmel néztünk a kis szerencsével a természetben is látható lajhárokra. A belépő borsos 30 USD/fő, de azt legalább a lajhárokra költik, és cserébe mindent megtudtunk a 2- és 3ujjú lassúságokról. A 3ujjúak extra cukiságának titka az örökre a pofijukra égett mosoly, amit a szájberendezésük biztosít.

Mint a rövid közönségkutatásból is kiderült, a lajhár minden nyelven a lustaság szimbóluma. Ez azért elég igazságtalan. Jó oka van ugyanis, hogy a világ leglassabb állata keveset és komótosan mozog: kevés kalória bevitel, alacsony izomtömeg, és nagyon lassú emésztés. A lajhár 4 gyomrán 1 hónap alatt halad át a kaja, hetente egyszer mászik le a biztonságos lombkoronából a veszélyes földre. Ilyenkor végzi el kis- és nagy dolgát, lyukat ás a földbe és betemeti a végterméket.

Rendes egy lajhártól, hogy az 1 hét alatt összegyűlő 1 kg ürülékkel és 2 l pisivel nem csak úgy magasról letojik mindenkit. A 2 és 3ujjú (inkább körmű) lajhár látszólag ugyanolyan, pedig van köztük különbség. A 3ujjú lajhárok nappal aktívak, éjjel alszanak, és csak leveleket esznek. A 2ujjúak fordítva, éjjel élnek, nappal pihennek, és gyümölcsöket esznek, emiatt az állkapcsuk is kicsit más.

Egy lajhár 11 hónapig vemhes, és ez egyáltalán nem látszik rajta! Mindössze 4-500 gramm a friss bébi. A lajhár nem egy buja állat. A párzás mindössze 40 másodpercig tart, egyébként egyedül él. A bébi 1 éves koráig csimpaszkodik a mamájába és tanul, aztán adios. A menhelyen a balesetet szenvedett, pl áramvezetékre pottyant, elütött, rokkant, vagy elárvult kislajhárok laknak. A roki lajhárok az egész életüket menhelyen töltik, ami általában max 15 év. Csak a tartós sérülés miatt a dzsungelbe nem visszaengedhető roki lajhárokat lehet látogatni. Az eséllyel gyógyulókat azért nem, hogy minél kevesebb emberi kontakt legyen. Hálás fotóalany. Elszaladni biztos nem fog. A 2 órás túra egy dzsungel hajózást is magában foglalt, ahol lajhárképzett szemmel fán csüngő vad lajhárt, és megszámlálhatatlan más állatot is láttunk. A menhelyre reggel-délelőtt kell menni, mert csak du 2-ig tart nyitva.

Cahuita Nemzeti Park

Délután a Cahuita Nemzeti Parkot jártuk be. Fantasztikus kis kompakt wildlife koncentrátum, csőstől jönnek az állatok. Különlegessége, hogy egy vad tengerparton van. Mindössze 10 km a park, egy fürdéssel összekötött pár órás könnyű sétával teljesíthető. Szúnyogok vannak! Ráadásul nincs belépő sem, ami Costa Ricában elég ritka. Guide-ot érdemes fogadni ( 20 USD/főre sikerült lealkudni). Sas szemmel, és méretes távcsővel felszerelve észrevesznek mindent, ami mozog. Nagy élet van a giga-mega méretű növények között, amiket mi itthon csak megszelídült szoba kedvenc változatban ismerünk.

A lajhár menhelyes kiképzés után mi is kiszúrtunk egy magasan szunyáló lajhárt. Volt részünk kapucínus majomparádéban, jött mindenféle madár, óriási leguán, aguti, kígyók, békák, bogarak, és maga a természet által birtokolt beach is különleges látvány. A park egyszerűen megközelíthető, Cahuita faluból nyílik. Cahuita maga is egy tünemény, a karibi rasztafáris, bobmárlis feelinget még a szinte üres, off season állapotában is hozta. A fő promenádon esténként a falu bolondjától a szépasszonyokon és helyi menő csávókon át a fűárusig mindenki ellejtett. Mi némi mojitoval vagy caipiriñaval moziztuk. A Bumbata családi kajáldában isteni a karibi kókuszos hal, a rákos ceviche és a sült banán. A séf a kókuszos hal receptet is elárulta.

Cahuitán a snorkelezés is népszerű sport, de épp nem volt szezonja, így másnap továbbálltunk.

3. nap – Tortuguero Nemzeti Park

A következő állomás a csak hajóval megközelíthető híres Tortuguero Nemzeti Park volt. A Cahuitai Willy’s Tours-nál befizettünk egy 2 napos csomagra (160 USD/fő). Kocsival vittek Moin-ba, ahonnét egy 3 órás gyönyörű, kivételesen napsütéses hajóúttal értünk a karibi partrész mangrove erdőben megbújó legnépszerűbb természeti csodájába. A csomagban benne volt az egyszerű szállásunk reggelivel, a másnap hajnali kenus állatleső túra, 1 órányi hajózás La Pavonába, majd 4 óra kisbusszal az Arenal Vulkán melletti La Fortunába.

Már a Moin-Tortuguero hajóúton beindult a NatGeo. Percekig vigyorogtunk egymásra egy vad 3ujjú lajhárral, de volt krokodil, kajmán, mindenféle majmok, pelikán és ezerféle más madár. Tortugueroba érve sem teketóriáztunk sokat, egy délutáni bébi teknős keresésre és egy éjszakai sétára is vállalkoztunk a már fixált kenus túra mellett. A két extra sétát így 45-ről 35 USD/főre alkudtuk le. Az Asoprotur helyi guide szervezet csinál minden túrát.

A Tortuguero Nemzeti Parkban a fő attrakció a tengeri teknősök májustól októberig tartó tojásrakása. Szerintem legalább akkora menőség a bébi teknősök kikelése, amit egy guide segítségével szúrtunk ki a szürke parti homokban. Nagyon boldog vagyok, hogy láthattam párszáz kis zöld tengeri teknősbébi életének első, örömkönny fakasztó perceit. Legközelebb 25-30 év múlva jönnek partra a lányok, hogy lerakják tojásaikat. A fiúk sosem érnek többet szárazföldet. Kivételesen az emberi jelenlét itt még segített is, miattunk nem tudták levadászni őket a parton folyamatosan köröző fekete keselyűk.

A Tortuguero Nemzeti Park 1955-ös létrehozásakor nehéz volt a tengeri teknősök vadászata miatt idetelepült nicaraguai kolóniával elfogadtatni, hogy ezentúl a teknősök védelméből és mutogatásából kell megélniük, nem a vadászatból. Azóta felnőtt egy generáció, a mostani guide-ok a teknősvadászok gyermekei. Szép történet.

Az éjszakai dzsungel sétán főleg bogarakat és békákat, hüllőket láttunk-hallottunk. Érdekes, de nem kihagyhatatlan. Sajnos jaguár nem jött szembe. A másnap hajnali kenu túrán zuhogott az eső. Elkaptunk pár jó leguán pózt és madarakat, kajmánokat, tengeri vidrát, de a 3 órás Moin – Tortuguero hajóúton többet láttunk. Tortugueroban a part mocsaras, fürdeni nem lehet a tengerben. A falu nem különösebben érdekes, nem volt miért tovább maradni.

4. nap – La Fortuna – Catarata Rio Fortuna vízesés – Arenal Vulkán Nemzeti Park

A hajnali kenu túra után 9-kor már úton voltunk hajóval és kisbusszal az Arenal Vulkán bázisfaluja, La Fortuna felé. A végtelen Chiquita banánültetvények között csapatva a vicces sofőr az Abba Chiquitita című számát tette be a szórakoztatásunkra. A banánfürtök a feldolgozás során pöpec kis futószalagon mennek a csomagolóba. A banánültetvény munkások nem keresnek rosszul, kb 8 USD az órabérük. Nagyon kemény, fizikailag nehéz és veszélyes munkát végeznek, folyamatosan fennáll pl a kígyómarás veszélye. A banán mellett végtelenített ananász és yucca mezőkön is legeltettük a szemünket.

La Fortuna

Útközben a kisbuszból intézkedve foglaltam szállást aznapra a La Fortuna Suites-ban. La Fortuna már teljes egészében az USA-ból érkező turistákra állt rá, a raszta kiegészítők helyett mindenfele baseball sapkákat árultak. Tiszta amerika volt a hangulat, tele amerikaiakkal. A szállásadónk is egy fiatal, igazi amerikai módon szívélyes fiatal srác volt. A műfenyőfával és karácsonyi fényekkel felturbózott reggeliző teraszról szuper látkép nyílt a tökéletes kúp alakú Arenal Vulkánra. A képbe néha egy leguán és keselyű is belekontárkodott az egyik fáról.

A korai sötétedésig a Fortuna vízesést (15 USD) tudtuk megnézni. 70 m magasból zúdul a vulkanikus kövekre az áldás, jól kiépített lépcsőkön lehet a völgybe leereszkedni. Egy vissza taxiút erejéig összebútoroztunk jövőbeli példaképemmel. Egy nyugdíjas, 70 körüli ausztrál nő egyedül utazta be Közép-Amerikát. Kubában kezdte, majd főleg busszal közlekedve csorgott lefele Guatemalától Kolumbiáig. Csupa jó élménye volt, pedig a rettegett Hondurasban is járt.

5. nap – Cerro Chato gyalogtúra – Eco Termales fürdő

Az Arenal Vulkán környéke számos programot kínál. Népszerű az esőerdő lombkorona séta (canopy walk) és a drótkötélpályázás (zipline). Az esőerdő lombkoronájában közlekedő síliftet itt skytramnek hívják, így jó pénzért (70 USD) feneket növesztve is lehet siklani a fák között. A trekking szerencsére ingyen van, csak a 10 USD park belépőt kell kiköhögni. A minden forrás szerint extém nehéz, híres Cerro Chato gyalogtúrát választottuk délelőtti programnak.

A Cerro Chato az Arenal melletti kisebb vulkán. A túra a kráteréhez vezet, ahol leereszkedve fürödtünk is a smaragdzöld kráter tóban. Az értékeléseket az általában nem nagy túra bajnok amerikaiak írták. Nekünk ugyanis nem nagyon kottyant meg a Cerro Chato túra. Nem mondom, hogy nem izzadtunk meg. A kráter tóhoz lemenetkor 4 végtagot kellett használni, de a gyökerek tökéletes kapaszkodóul szolgáltak. 4 óra alatt oda-vissza, fürdőzéssel együtt megvolt. Gyönyörű hosszú hajú mohák és páfrányok, napsütötte és esőáztatta dzsungel szippantott be minket a zöld 1000 árnyalatába.

Eco Termales – trópusi termálfürdőzés

A túra után adta magát a trópusi termálfürdőzés. Eddig ez a két dolog nem nagyon merült fel együtt, de Costa Rica ebben is tudott újat mutatni. Az ország egy vulkanikus övön fekszik, így bőven fakad meleg termálvizes forrás. Sőt, forró. Nagyon jól esett a lazító meleg vízben jéghideg mangó daiquirivel üldögélni. Igen, itt be lehet vinni a vízbe. Jól választottunk helyszínt, du. 4-kor csak a mienk volt az egész Eco Termales fürdő (37 USD/fő).

Varázslatos hangulata van ahogy a 37-40 fokos medencék fölé és köré borul az esőerdő és minden hangjával lüktet. Poénból megjegyeztem, hogy már csak egy lajhár vagy tukán kéne az egyik fára, mikor megláttunk egy óriási leguánt komótosan mászni. Itt az a módi, hogy a belépős fürdőkben büfé ebédet, vacsit is lehet választani, így 6 óra körül egész 20 főre felment a létszám. Oda is lett az erdő hangjainak varázsa, de ez egy nagyon emlékezetes fürdőzés marad.

Egész sornyi, drágánál méregdrágább fürdőből lehet választani, az Eco Termales a maga 37 USD-s belépőjével (57 USD vacsival vagy ebéddel) még szerénynek mondható. Egyetlen budget termálfürdő megoldás van, a Tabacon Resort mellett ingyen jön ugyanaz a víz, ami a resortba megy. Természetesen ehhez semmilyen kényelmi funkció nincs kiépítve, de a helyiek és a hátizsákos turisták között nagyon népszerű.

Perui-kínai habzsi-dőzsi

La Fortunában ettük az egész utazás legfinomabb vacsoráját. A Chifa La Familia Feliz családi étterem a legnépszerűbb abrakoló La Fortunában. Először  hüledeztünk a perui-kínai étterem gondolatára, de a tapasztaltak alapján behódoltunk. Isteni volt a ceviche és a wonton. Az árak sem voltak csillagászatiak. A tulaj teltház mellett is azt a bravúrt adta elő, hogy miközben főzött egy üvegfal mögött, közben minden asztalhoz kijött nagyon kedvesen beszélgetni és ételt ajánlani. Mint a motolla! A perui-kínai furcsa párosítással sokan nem tudnak mit kezdeni, a séf nagy segítség a választásban.

6.nap – Canopy Los Canones drótkötélpálya

Utolsó costa ricai napunkat kora délutánig a Los Lagos Hotel drótkötélpályáján és termálfürdőjében töltöttük (53 USD/fő oda-vissza transzferrel a szálláshoz). A 13 db drótkötélpályán 2,8 km hosszan suhantunk az esőerdő felett egy csapat hangos amerikaival. Zipline pályából legalább annyi van mint termálfürdőből, szinte mind ugyanolyan és ugyanannyiba kerül.

Egyik jókedvű zipline alkalmazottól életvezetési tanácsot is kaptunk: No rush. Pura Vida. You are in Costa Rica. That’s the secret. You live more. (Semmi sietség! A Pura Vida földjén, Costa Ricában vagy. Ez a titok. Többet élsz. )

A resortnak a hozzám közelebb álló csendes Eco Termaleshez képest inkább vidámpark jellege volt a rengeteg csúszdával, vízi bárpulttal, sokféle medencével, krokodil- és béka farmmal. De kétségtelenül különleges volt, hogy az Arenal Vulkán panorámáját nézhettük az egymás melletti forró és hidegvizes medencéket váltogatva, miközben a medence melletti nagy zöldségből egy óriás leguán felügyelt minket.

Délután egy 120 km-es, pár órás buszozás után már San José reptere mellett, Alajuela-ban aludtunk. A buszon ért minket a rendes menetrendszeri eső is, és jól szórakoztunk a sötétedés után turbó üzemmódba kapcsoló villogó karácsonyi házdíszítéseken. A costa ricai falvakban a sima ablakon bemászós telapótól a fullos betlehemig és a horror hóemberig sokféle dekorral igyekeztek nyomatékosítani a trópusi karácsonyi hangulatot. Nem volt érdemes bemennünk San Joséba mert másnap reggel indultunk Tegucigalpába, Honduras fővárosába.

Ennyi volt a ¡Pura Vida! kóstoló. Muchas gracias, Costa Rica