MiraDonna a Miradourok városában

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Lazulás Luzitániában
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

2016 Aug. 21- 27. Lisszabon és környéke

Lisszabonból a végtelen számú miradourok, azaz kilátók a kedvenceim, de ez a soha véget nem érő mosás – aláfestő munkazene némi fado -, és a vicces villamosok városa is. Riksából, avagy tuktukból talán csak Delhiben van több, csak itt a színes istenségábrázolás kavalkád helyett az európai szemnek kevésbé harsogó geometrikus csempemintákkal ékesítik őket. Természetesen itt is elegendő azulejot, azaz csempét bámultunk. Az elfogyasztott híres Pasteís de Nata sütik számát ne firtassuk. Vannak használható bícsek is közel – különösképp az embert próbáló portói strandélményekhez képest -, és még felnőtteknek is igazán kúl az óriás Óceanárium. A látnivalók tömkelegéből leginkább az első találkozáskor kötelezőket mazsoláztuk ki, a miradourokat viszont rendesen kimaxoltuk. Maradt azért legközelebbre is.

Lisszabonban sem törtük össze magunkat, hogy 4 gyerekkel minden látnivalót kipipáljunk, inkább a város szellemét, hangulatát kerestük, amit itt is a jól bevált sétával, villamosozással, buszozással és a miradourokra felandalgással lehet talán leginkább megtalálni. Néhány napvégi beachezés is belefért, igaz, ezekért 20-30 percet autózni kellett a városból Cascais és Estoril irányába.

Kvártély egy száz éves citromfa mellett

Lisszabon melletti (Carnaxide ) szállásunk, az Old Lemon Tree House egy csoda aranyos, tágas, de mégis kuckós, a douro völgyihez hasonlóan lelke van típusú ház volt. Nem véletlenül, tulajdonosa maga is sokat használja. Nemcsak egy 100 éves citromfa alatt ücsöröghettünk a kertben, de a gyerekek örömére 3 rezidens házinyulat is keresgélhettünk. Majdnem last minute cseréltem a házat a budapesti lakásunkkal a Homeexchange.com-on, de végül nem találtunk megfelelő időpontot. Kiderült, hogy a ház bérelhető is (ez gyakorta előfordul a ház barter site-okon) , amire elég jutányos árat kaptunk az előzetes “ismeretségre” tekintettel. 8 főre 75 euro/éj bőven hostel ár alatt van egy ilyen cuki házért.

Hop on hop off Lisszabon

Carnaxide Lisszabonnal egybeépült előváros, saját kocsi nem árt, bár van jó tömegközlekedés. Mi általában a közeli Belémben parkoltunk le és onnan folytattuk a város bekebelezését a Lisszabonban ennyi gyerekkel nagyon praktikus Yellow Bus hop on – hop off városnéző buszokkal, villamosokkal, hajóval.

Számos túra közül lehet választani. A 4 fős családonként 110 Eurós All in One bérlet ára csak elsőre hangzik soknak, ezért ugyanis 3 napon át szeltük keresztül-kasul a várost panoráma buszokkal, a Tagus folyón hajóról is begyűjtöttük a látványt, és kedvünkre zötyögtünk fel-alá a Lisszabon ikonjává vált oldtimer villamosokkal. Útközben igény szerint fülesen hallgatható az angol idegenvezetés. Ha mást nem, egy 28-as villamost helyettesítő Hills Tramcar hop on – hop off napijegyet érdemes venni, mert a híres 28-as vili szezontól függetlenül úgy tele van, hogy legfeljebb a heringezés – avagy itt inkább szardíniázás 🙂 – élménye marad meg. A piros Hills Tramcaron garantáltan nincs tömeg, mivel csak annyi ember szállhat fel, ahány hely van. A bérlettel korlátlanul utazhattunk a város dombjain közlekedő fogaskerekű járgányokon is, és az egészet egy vaskos kuponfüzettel is megspékelték. Tipp Belém környékén lakóknak: a Jerónimos kolostor mellett, a Planetáriumnál levő utcai parkoló ingyenes.

A lisszaboni trekkingekhez jó mankó volt a Time Out Lisboa, amit a ház kedves tulajdonosa készített oda nekünk. Szem előtt tartva, hogy nem feltétlenül az kerül bele ami a legjobb, hanem amiért a legtöbbet fizetnek, azért jó ötleteket lehet belőle meríteni. A vasárnap délutánra ajánlott brunch helyszínnel ugyan rögtön hoppon maradtunk, a kinézett étterem ugyanis zárva volt, de a mellette levő csempés falú családi egységben jól be sülthalaztunk. A gyerekeknek juttatott extra nyalókák mellett desszertként megkínáltak minket igazi kakaóbabbal is. Nem a menü részeként, a kakaóbab-ínyenc tulajdonos bácsi csak magának szokta rendelni, mi meg kinéztük a szájából. Finom, próbáljátok ki!

MiraDonna kedvenc miradouroi

A fárasztó séták jutalma Lisszabon hét dombján a számos kilátó, miradouro. Nekem ezek hozták legközelebb a várost. Jópár kiadós, jégkrémezős, iddogálós sétával jártuk be őket rendszerint a Praca Comercioról indulva, közben fel-le szállva villamossal, busszal, fogaskerekűvel. Késő este a nagyon jutányos áron közlekedő UBER-rel jutottunk vissza a kocsinkig.

Arco da Rua Augusta

A Tejo folyó partán levő elegáns tér, a Praca Comercio ma is a városközpont üdvözlő kapuja, rengeteg villamos, riksa, busz indul innen, és a városnéző hajók is megállnak. Több sétát is kezdtünk innen az Alfama, Graca, Baixa Rossio, és a Barrio Alto negyedekbe. Az 1755-ös nagy földrendgés után újjáépült Baixa a város kereskedelmi központja lett, széles utak, szökőkutak, nagy terek jellemzik. A fehér-sárga árkádos épületsorral keretezett grandiózus Praca Comercio éke az Arco da Rua Augusta diadalívének miradouroja. A körpanorámás kilátópont specialitásaként az épület tetejét elfoglaló óriás szobrokkal is közelről találkoztunk, és fentről jól kirajzolódott a ma már sétálóutca Rua Augusta kövezetének díszítése is. Lisszaboni sajátosság, hogy a fehér macskakövekbe fekete kőből raknak mintázatot, érdemes a láb alá is nézni.

Elevador de Santa Justa

A Rua Augusta sétálóutcán elmentünk a népszerű Santa Justa liftig, amely előtt kígyózó sort megintcsak nem álltuk végig, inkább baktattunk tovább. A Raoul Mésnier által készített díszes kovácsolt vas utcai liftről messziről látszik, hogy egy Gustav Eiffel iskola tanítvány alkotása. Elég érthetetlen, hogy rengeteg ember képes sorbanállni egy liftezésért. Mi a hosszú sorbanálldogálás helyett inkább felsétáltunk, és a tetején levő bárból pillantottunk le.

Miradouro Sophia de Mello Breyner Andresen, vagy röviden Miradouro da Graca

Lisszabon Graca régi városrészébe az élvezhetetlenségig túlzsúfolt 28-as villamos helyett a Hills Tramcar piros vilijével mentünk fel. Az Igreja e Convento de Graca melletti szép bronz szoborral ékesített kis tér régen is kilátópont volt, de idén nyártól már egy hangulatos kocsmateraszról smúzoltunk a késő délutáni fényekkel. Parkolni a belvárosban tudni kell, a keskeny utcákon néha centiken múlik, hogy a vili elfér-e, és nem ismeretlen esemény, hogy valaki száradó ruháit is magával viszi. Nekünk egy villamos dugóban is alkalmunk nyílt drukkolni a sofőrünknek.

Miradouro Senhora do Monte

Lisszabon legmagasabb pontja zöld lombkoronájával már a Graca kilátótól invitál. Fantasztikus rálátás nyílik a lejjebb levő tetőteraszokra, a Tejo folyóra, az öbölre, a lenti Alfama tető- és utca kavalkádjára, és a város felett őrködő, szintén a kilátás miatt nagyon népszerű kastélyra, a Castelo de Sao Jorge-ra. Kocsma ugyan nincs, a szép, árnyas teraszon mobil árusoktól szereztük be a látvány befogaádásához szükséges portóit, jégkrémet, narancslevet vagy kávét.

Castelo de Sao Jorge

A Senhora Monte kilátótól pont naplementére értünk át a kastélyba, ahol természetesen a Minecraftból szalajtott pixelszerű várfalakat is bevettük. Teljes a panoráma az Alfamától a Tejo öbléig. A Praca Comercio is jól látszik, a láthatár végén a híres íves Ápr. 25-e híddal, amin majd talán a legközelebbi látogatáson sikerül átkelni a túlpartról letekintő Cristo Rei szoborhoz.

Miradouro de Santa Luzia

A Santa Luzia templom oldalában levő kis pergolás bámész teraszra a kastélyból Alfama negyedbe ereszkedve bukkantunk. Az egyik legjobb hely a Tejo folyó megfigyelésére, ahol épp egy négy árbócos vitorlás is állomásozott. Innen a Portas do Sol terére vitt az utunk, ahol az egyik leghangulatosabb utcai ücsörgésünk esett. A stílusos kovácsoltvas kávézó kioszk mellett az egyik irányban utcazenészek a másikban meg utcai salsa party töltötte meg vidám, relaxált hangulattal az estét. Nem volt agyonszervezve a szabadtéri táncest sem, a salsások összegyűltek, hoztak egy magnót, és a járókelők nagy tetszésére Lisszabon gyönyörű látképével a háttérben táncoltak.

Miradouro São Pedro de Alcântara

Egy következő napi túrán jutottunk fel a talán legnépszerűbb lisszaboni miradourora, ami egy hatalmas zöld, teraszos kert szökőkúttal, rengeteg emberrel, kiülős kávézókkal, padokkal, utcazenészekkel. Innen pont szemből néztünk farkasszemet a Castelo de Sao Jorge-ból panorámázókkal. A kert mellől induló megtévesztő nevű Gloria Elevator fogaskerekűvel ereszkedtünk vissza a centrumba.

Jerónimos kolostor, a szörnyecskék lakhelye

Az Unesco Világörökség belémi Szent Jeromos-kolostor szerintem még templom/kolostor fóbiásoknak is tetszene. Igazi mesebeli sárkány- vagy scifiből szalajtott alien kastély tele kis középkori kő Pokemonokkal.

Imádjuk a régi épületeken vadászható kis kő szörnyecskéket, itt aztán kedvünkre hódolhattunk a családdal miniszörny-gyűjtő szenvedélyünknek. Nem lepne meg ha R.H. Giger, a híres Alien figura svájci megalkotója merített volna innen némi inspirációt. Nézzük csak azokat a csipkés-csavart csont oszlopokat!
Már csak Ripley hiányzott az egyik oszlop mögül.

A Jerónimost I. Manuel király építtette az 1500-as években a portugál nagy hajós felfedező utak örömére. Sokáig szerzetesek lakták, de árvaházként is működött. Több király és nemes mellett Vasco Da Gama, India felfedezőjének sírhelye is a kolostor templomában van.
Tipp: főszezonban a szigorú fél-1órás sort ugorhatjuk, ha a szintén a kolostor épületben levő Archeológiai Múzum pénztárához megyünk. A kevesek által ismert barbatrükk az, hogy ott is árulják a kolostor belépőt.


Pasteís de Belém, szardíniázás az agyonsztárolt cukrászdában

A szörnyecskék után szörnyen elfogyasztottunk volna egy kosárkával a híres Pasteís de Belém sütiből a kolostor sarkánál levő híres cukrászdában. Az ódák szerint itt a legjobb a tipikus, egész Portugáliában fellelhető vaníliapuding krémszerűséggel töltött kosárka, ami általában Pasteís de Nata néven ismert. Csak az ittenit lehet Pasteís de Belém névvel illetni, mert védjegy. A szerzetesek 1837 óta készítik, most már nagyüzemben, állítólag napi 25ezer darab készül. Az agyonsztárolt süti minden fű-fa-virág szerint a műfajban mindennek a netovábbja, receptje hétpecsétes titok. Sajnos nem sikerült meggyőződni milyenségéről, mert a főszezon átkaként csak 1 órás sorbanállás árán juthattunk volna hozzá, akár elvitellel, akár a 400 férőhelyes leülős részen fogyasztottuk volna. Nincs olyan finom süti a világon, amiért én ennyit sorbaállnék, pláne 4 gyerekkel. Esetleg nyitásra érdemes odamenni, de mi ezt sem erőltettük, egyébként is minden sarkon lehet elég finom klónokat enni.

Belém torony

Nem túlságosan lógó orral sétáltunk el a közeli, szintén Unesco Világörökség Belém toronyhoz, amit öbölvédelmi funkcióval ugyancsak a portugál tengeri felfedezések idején építettek. A nasit is bepótoltuk, a torony mellett, a Tejo folyóra ráépülve ugyanis egy üvegkalitkás cukrászda hirdette, hogy eredeti Pasteís de Belémet árul. Akárhogy is, a süti, a kilátásunk a Belém toronyra, a folyóra és a karcsú Április 25-e hídra isteni volt, különösképp, hogy az alternatíva a híres cukrászdában izzadó tömeggel együtt szardíniázás volt.

Fado, a portugál sírva mulatás, vagy fordítva

Lisszabont kár elhagyni élő fado hallgatás nélkül, hiszen a város a fado bölcsője, egy egész vizitet fel lehetne húzni csak erre a tematikára. A sírva mulatás párhuzamát a magyar és a portugál psziché között a spanyol gitárral kísért melankolikus fado ének testesíti meg. A leggyakoribb témák itt is az univerzális szerelem, halál, nosztalgia, vágyakozás, összefoglaló néven: saudade. Maga a fado szó is a latin fatum, ’sors’ szóból ered. Sok helyütt olvasni, hogy az egyébként évtizedek óta működő fado éttermek csak a turistáknak vannak, és ha igazi fadora vágyunk menjünk el egy rendes fado koncertre, ami persze nincs mindennap. A fado márpedig a nép hangja, az utca zenéje, így mi is a híres Alfama negyed fado éttermei közül választottunk. A szállásunkon ugyan egy egész fado étterem könyv is volt, de végül most is szimpátia alapon hallgattunk bele a Coracao de Alfama férfi-női páros fadistáinak estjébe.

Sok fado étterembe ugyanis a vacsora után csak a zenét hallgatni is be lehet ülni. A nagyon híres Club de Fadoban ezért is kell 10 eurós belépőt fizetni, de a szimatunk nem csalt, a Coracaoba kedvesen beinvitáltak minket. A pincérnő is fado énekes volt, ráaádásul épp egy tősgyökeres portugál csapat szülinapi bulijába cseppentünk. A kellemes este után egy CD-vel távoztunk, amit másnap a Fado Múzeumban megtoldottunk minden idők legismertebb fadistája, a műfaj koronázatlan királynője, Amelia Rodrigues lemezével.

Lisszabon gyerekekkel: jégkrém, villamos, beach, akvárium

A villamosozás, hajózás és jégkrémezés mellett természetesen meg kellett néznünk a közeli beacheket is. Viszonylag közeli, mert azért ezekhez is legalább fél óra autózás után lehet eljutni Cascais felé. Lisszabon Portótól 300 km-rel délebbre van, itt végre számottevően megmediterránosodtunk. Este már nem kellett pulcsi, és látható mennyiségű ember volt a bícseken. Nem volt állandósult homok orkán, és a nap is jól melengetett, így az egyébként hideg óceánvízben is kicsit többen voltak. (Ha még egy napunk lett volna itt a  Costa Caparica-t néztük volna meg. Ez egy teljes napos kirándulás, amit egybe lehet kötni a híres Április 25-e hídon való átkeléssel és a Tejo másik oldalán levő Cristo Rei szobor meglátogatásával. )

A felnőtteket is elkápráztatta az Oceanário. Az 1998-as Világkiállításra megnyílt gigantikus akváriumban több mint 8000 tengeri faj él. A kisebb-nagyobb vízi cukiságokkal tele óriás víztank minden oldalról körbesétálható, és nemcsak a kötelező cápát, ráját, medúzarengeteget, és mindenféle kisebb vízi csodabogarat láttunk, hanem Jabba-szerű óriásteknőst és tengeri vidrát is. Szuper werkfilm mutatja be az akvárium fenntartásának, az állatok etetésének, és orvosi ellátásának feladatait is, még egy beteg hal műtéthez altatását és operációját is megnéztük.

A Lisszabon környéki napi kirándulások

közül a kétségkívül lenyűgöző és a jelentős lépcsőzés miatt nem minden fáradtság nélküli sintra-i paloták látogatása volt kiemelkedő. Az Unesco Világörökség státusz rögtön jelzi, nem mindennapi palotaegyüttes van itt egy kupacban. A leghíresebb Palácio Nacional de Sintra a legszebb. A furcsa alakú dupla kéményekkel épült palota nem egy tipikus kastély. Tökéletes állapotban maradt meg benne szinte minden. Az állandó Pokemon vadászat mellett itt az extravagánsan túldíszített termek és bútorok, különleges azulejok, és még egy hatalmas, vitrinbe zárt elefántcsont torony is lekötötte a gyerekhadat. A padlótól a mennyezetig tartó dekorelemeket vizslatva végig a fejet felfele tartva közlekedtünk. A tömény palotadózis után a legtöbben fel is adják, és legfeljebb egy kávézóig jutnak el, de mi hősiesen felkaptattunk a trópusi növényekkel és kis kakaskákkal teli Pena Parkon ( Parque de Pena) át a szép hosszú várfallal büszkélkedő Mór Kastélyig ( Castelo do Muoros ). A palotafáradtság itt ért utol minket, és az egyébként nagyon extravagáns Pena Palotának (Palacio Nacional de Pena ) már csak kívülről integettünk.

Azenhas do Mar: medence is meg nem is

Sintrából a szirénhangok az olvasói ajánlásra túracélponttá vált közeli Azenhas do Mar félig természetes tengervizes parti medencéjéhez hívtak. Valóban különleges a lokáció, a medencére ugyan rásegítettek egy kis építéssel, de a dagállyal naponta öntisztul. Csodálatos, igaz? A kis öböl feletti tengeri herkentyű étterem igazi fine dining élmény volt.

 Kedvünkre ijedezhettünk az óriás homároktól, legalábbis amíg a tányérunkra nem került egy, és pár másik tengerlakó. Nálam a legjobb portugál gasztro élmény lett a hely, való igaz, nem a budget kategóriában. 
Az időjárás nem az ilyenkor szokásos formáját hozta. Az 5 órai érkezés után mindössze 1,5 óránk volt a hullámlovaglásra, aztán az idő olyan hidegre, felhősre és szelesre fordult, hogy az egyébként hangulatos karibi fílinget toló bár DJk is feladták a vendégek helyett a sziklák szórakoztatását. Sajnos az esti afrikai beach zenekar fellépését is törölni kellett.

Foody élmények

Étteremből Lisszabonban minden szinten szinte minden. Fogtunk ki túlárazott turistacsapda jellegűt is, a Restauradores metró megállónál kezdődő utcán csupa ilyen van. De végre volt mindenhol hal, rák, és tányérra akadt a híres, leginkább sárkánykaromnak kinéző Percebes, a kacsakagyló is, amit egész Észak-Spanyolországban, Galíciában is esznek. Kipróbáltuk a Latin-amerikai eredetű, de Lisszabonban is egyre népszerűbb, friss, nyers halételt, a ceviche-t is, melyből a legjobbat Alfama katedrálisa, a Sé mellett ettük. Sok helyen ettünk grillezett szardíniát, és én folyamatosan a kagyló cataplana-ra gyúrtam. Ez egy paella-szerű, de inkább sűrű, leveses jellegű portugál étel, többnyire 2személyre, előre rendelésre készítik, így beeső portyázáskor nehéz hozzájutni.

A legfinomabbat Lisszabonban a Bairro Alto negyed Oficina do Duque nevű éttermében ettük. Pontosabban az utcán, Lisszabonban is divat este nagy vacsoraasztallá változtatni a kis gyalogos, lépcsős utcákat. Rengeteg hely van, legjobb sétálgatva, szemrevételezés és étlap megcsócsálás után választani.

Összességében az az élményünk a portugál kajáról, hogy jó, jó, de ettünk már sok helyen sokkal jobbat. A Porto felett kezdődő észak-spanyol Galícia tartomány például a híres Baszkfölddel is versenyre kelhet seafood témakörben. Egy hiányérzetem maradt, mi nem jutottunk el a sokak által ajánlott Mercado de Ribeirába, ami egy ideje már Time Out Market, állítólag érdemes.

Lisszabon a jelentős tömeg ellenére kellemes 6 napot adott nekünk. Aki teheti kerülje a nyári főszezont, valószínűleg ősszel és tavasszal lehet a legnagyobb eséllyel saját miradouronk és közelharc nélküli Pasteís de Belém sütink.