Párizs 5 napban, a szürke 50 árnyalatában.

By MiraDonna

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

Párizsban para van, de azért még így is zsötemezzük.

2016 május 31 – június 5.

Párizsba beszökött a nyári ősz. Ottlétünk alatt egyszerre áradt a Szajna, volt országos sztrájk, esett, hideg és olyan masszív, homályos szürkeség volt mintha atomtámadás érte volna épp a fények városát. A szürreális júniusi vacogásba egy fergeteges French Open tenisznap, a ragyogó graffitik, a még mindig csúcs gasztro élmények, a nagyáruházak  sikkje, minden barokkos túlzások palotája (Versailles), egy kortárs művészeti épület (Fondation Louis Vuitton), városi bicajozás, az esedékessé vált Peugeot só- és borsszóró beszerzése, na és a sok önmagáért való utcai szépség vitt színt.

Párizs a hírek szerint épp lángokban állt a munka törvénykönyve módosítása elleni tüntetésekben, így vigyázó szemünket előzetesen kissé aggódva vetettük rá. A hírek persze túloztak, lángokban épp semmi nem állt, vízben viszont egyre inkább, a Szajna ugyanis 1910 óta nem tapasztalt szinten áradt, s az ehhez jövő tüntetések, és állandósult sztrájkok miatti közlekedési káosz kicsit a Bunuel klasszikust, A Burzsoázia diszkrét báját idézte, csak nekünk nem a vacsorázás nem jött össze soha, hanem az eltervezett helyekre eljutás.  Egy előre nem látható esemény mindig keresztülhúzta a programunkat, állandó újratervezésben voltunk. A 2015 novemberi terror támadás óta folyamatosnak tekintett terrorveszély + a tüntetések miatt nagyon erős utcai rendőri jelenlét tarkítva az állandósult táska átnézéssel akarva-akaratlanul is kissé katasztrófaturista  érzettel spékelte meg a látogatásunkat. Pedig látszólag boldog hely az, ahol a vasút pianinót tesz a pályaudvarra, hogy bárki játszva elűzhesse az idegőrlő várakozás feszültségét. Belekóstoltunk a terrortámadás óta Franciaországban még mindig fenntartott szükségállapotba, amiben épp a kezdődő futball EB-be masíroztak bele. 

Színészlak dagadt macskával a Saint Martin csatorna partján

Az Airbnb-n foglalt szállásunk a Saint Martin csatorna környékén volt, és ezúttal egy színészlakba adott betekintést. A ház többzsilipes, nem nagyon bizalomgerjesztő bejára után egy nagy vasajtó mögött tárult fel a loftszerű, de az ablak helyetti üvegtéglák miatt nem túl világos lakás, aminek mi egy elkülönölt részét kaptuk meg, a majdani gyerekszobát. A hatalmasra nőtt, hamar bemutatkozó ház macskája mellett reggelente élvezhettük Thierry társaságát is, akitől az aktuális sztrájk, árvíz, Airbnb és Uber helyzetértékeléseket is mindig megkaptuk a friss croissant, vaj, lekvár és kávé mellé. A reggeli egyébként elég szokatlan, nem jellemző egy Airbnb szálláson. Thierry mellett még egy másik párizsi párral, a férjem rokonságával beszélgettünk a terrorparáról és a sztrájkokról. Nagyjából azon a véleményen voltak, hogy a sztrájkokat a néhány nagy múltú, de már fényét vesztett, és valójában már nem sok ember életét befolyásoló szakszervezet szítja, akiktől elvették a munkafeltételekről való megállapodás jogát és odaadták más, kisebb szervezeteknek. Thierry elmesélte, hogy egyszer a reptéren felejtette egy kis bőröndjét, és mire visszaspurizott érte már körbe volt kordonozva, épp várták a rendőrséget és a tűzszerészeket. Rám is villámló szemekkel néztek mikor a reptéren a minden tömegközlekedési eszközre érvényes Navigo bérlet vásárláshoz való sorbanállás közben a sarokban hagytam a kis gurulós bőröndömet. Azonnal kiabáltak, hogy kié a bőrönd. (A Navigo Pass bérlet 5 napra 25 Euro, már  a reptéren érdemes megvenni, mert a reptéri vonatot beleértve egész Párizsban mindenre érvényes, az összes zónába, sőt, Versailles-ba is, csak igazolványképet kell hozzá vinni, vagy ott lehet  automatában csináltatni 5 Euroért.)

Forró French Open a hidegben

A sztrájkok és az árvíz betetőzéseként beköszöntött nyári őszben, 13 fokban drukkoltunk, hogy legalább aznap ne essen mikor a Roland Garros negyeddöntőjére borsos áron megvett jegyünk volt. Az idő megkönyörült rajtunk, sőt, öröm volt az ürömben, hogy még Novak Djokovic és Roberto Bautista meccsének befejezését is megnézhettük, aminek az állandó eső miatt már harmadszor futottak neki. Még úgy is nagy élmény volt élőben látni a világelsők által játszott meccseket, és a Roland Garros hangulatot, hogy én magam nem játszom. Azért örülök, hogy a férjem nem Forma1 megszállott.

Djokivicon kívül láttuk még Serena Williamset, aki egyszerűen ledózerolta az ukrán Yulia Putintsevát. Tenisz szem nélkül is nyilvánvaló volt, hogy a Williemshez képest törékeny ukrán lány mennyire erőtlen az ügyeletes teniszüstökössel szemben. Meglepetésre mégsem Williams, hanem a világranglista 2. Garbine Muguruza nyerte a női döntőt. Legnagyobb sztárok ide vagy oda, a legforróbb French Open hangulat a francia teniszező meccse alatt volt a fő Roland Garros helyszínen, a Philippe Chatrier pályán. Nem túl meglepő módon a pályán mindenki a világranglistán 12. Richard Gasquet-nak drukkolt a 2. Andy Murray ellen. Gasquet az első két szettben olyan volt mint a villám, és nagyon megszorongatta Murrayt. Aztán Murray fordított. Ettől is nagyok a legnagyobbak, egy kisebb bénázás után úgy felszívják magukat, hogy nemcsak két szettig hanem végig állják a sarat, illetve jelen esetben a salakot. A hangulat a lógalába eső ellenére igazán karneváli volt.

Ehhez hozzájárult a francia kreatívok egy stílusos reklámakciója is. A lelátón ugyanis helyet foglalt egy szervezett drukkoló csapat is elegáns fehér öltönyben, kosztümben, kalapban, ahogy kell, és folyamatosan énekeltek, bíztatták az épp játszó sztárokat, nagy sikerrel izzították a közönséget. Először azt hittük, hogy Serena Williams önszerveződő diehard rajongói, de mikor mindkét teniszező nevét énekelték és közben egy reklám bejátszás is volt velük leesett a tantusz. Másik kedvencünk a Roland Garros felett drótkötélen közlekedő, repülőnek álcázott kamera volt, természetesen egy sikkes légitársaság reklámként.

A két nagy pálya között  kerekesszékes teniszezők játszottak, és a konzumszünetet tartók is óriás kivetítőkön, minden sarkon tévéken követhették a pályák eseményeit. A Suzanne Lenglen pályán épp a magyar Bacsinszky Tímea verte rommá Serene tesóját, Venus Williamset, a kisebb pályákon zajló junior meccsekre pedig sétáló jeggyel is be lehetett menni.

Roland Garros jegy know-how

A Roland Garros jegy a férjem szülinapi ajándéka volt, régi vágy teljesült. Nálunk nagyjából azért van tévé, mert ő teniszmeccseket néz. Amatőr szinten játszik gyerekkorától, és folyamatosan követi a tenisz világot. A hogyan jussunk Roland Garros jegyhez normál áron kisokost nekem is küldjétek el, ha valakinek van ilyen, ugyanis a mai tudásom szerint nagyjából lehetetlen simán csak úgy venni egy normál jegyet a French Openre, vagy bármelyk másik Grand Slam tornára. Egy teniszpálya köré mérete okán nem lehet futballstadion méretű 70ezres lelátókat építeni. A fő Philippe Chatrier és a kisebb Suzanne Lenglen teniszpálya összkapacitása együtt 25 000 fő, s a világ teniszközönsége hamar elkapkodja  a jegyeket. Ha biztosan be akarunk jutni egy kinézett napra, főleg a vége felé, ahhoz a zsebünkbe kell nyúlni, vagy szerencse kell. Ha valaki nagyon bele akarja ásni magát itt egy részletes leírás milyen hivatalos módon lehet jegyhez jutni. Feketén nagyon rizikós, mivel minden jegyhez személyi okmány bemutatása kell belépéskor.

A szűk kapacitás miatt a szervezők a jegyértékesítést időben jelentősen differenciálják, és ezzel persze nehezítik, csak egy sima napijegyhez valamelyik pályára nagyon nehéz hozzájutni. A jegyek jelentős részét drága prémium csomagokban mindenféle sallanggal – úgyismint pezsgős reggelik-ebédek-vacsorák, backstage bejárás híres veterán teniszezőkkel – előre értékesítik a meccsek közben. A 2017-es VIP jegycsomagokat már most árulták a Roland Garros területén a meccsek alatt. A nagyközönség számára általában csak március közepén, egy adott napon kezdődik a megmaradt jegyek – prémium csomag nélküli – online értékesítése a hivatalos RG website-on, s aznap általában el is kel az összes. 

Ekkor beregisztrálva, tudva mikor, melyik napra, melyik pályára akarunk jegyet, szóval nagyon felkészülten és villámkézzel kell püfölni a billentyűzetet. Francia ismerősök is csak a 20ezredik várólistás helyig jutottak azonnali ugrással, de még így is kaptak azért jegyet. Egy vip csomag nélküli sima negyeddöntő jegy 95 Euro körül kóstál, ha sikerül bejutni a várólistáról, értelemszerűen a döntő a legdrágább. Évekig a Viagogo jegyportálon is lehetett hivatalosan, másodkézből eladni-venni a feleslegessé vált jegyeket, de 2016-tól már a másodlagos piac is csak a RG hivatalos website-ján működhet. Április közepétől nyílik meg ez a lehetőség, az árral trükközni nem lehet, annyiért lehet eladni a jegyet amennyiért vettük, ez épp nem baj.

Egy kiskapuról tudok, ha az embernek van Francia Tenisz Szövetség tag ismerőse, aki hajlandó jegyet venni neki. A tenisz szövetség tagoknak ugyanis már februárban van lehetőségük jegyet venni, persze nem korlátlan mennyiségben. 

Mivel az utazást is meg kellett szervezni és biztosra akartam menni, hogy az elődöntő meccseit megnézhessük, muszáj volt közvetítőt igénybevennem. A Dyanamic Events nagyjából az egyetlen megbízható magyar sportjegy- és utazás közvetítő cég, up to date website-tal és gyors reakcióidővel, a keresztkérdésekre pedig válaszokkal. 

Állításuk szerint hivatalos RG viszonteladók. Ennek nyomát ugyan a Roland Garros website-ján nem leltem, de volt szerződésünk, és valóban annak megfelelően az indulás előtti napokban megkaptuk az e-jegyeinket, és ami a legfontosabb, be is engedtek vele. A jegyek névre szólnak és ID-t kell mellékelni a bejutáshoz. Onnantól sem szabad elveszteni a jegyet mert a Roland Garros területén való mozgásban is nagy a szigor. Csak az adott pályára, a saját helyünkre mehetünk be vele (vagy a Chatrier vagy a Lenglen pálya), csak kisebb pályák, junior meccsek látogathatók szabadon vagy sétálójeggyel. A két fő pályán a meccsek alatt csak a game-ek közti szünetekben lehet ki-be menni. Ehhez pálya kilépőjegyet is adnak, amit visszamenetkor le kell adni, mellette a belépőjegyünket minduntalan bemutatva. A Roland Garros stadion területére pedig egy nap csak egyszer lehet belépni, mindenhol ott a figyemleztetés: any exit is final! A belépés eleve nem egyszerű, potenciális terrortámadás célpontként – elit közönség, mindenhol a világon közvetítik –  nagyon komoly biztonsági intézkedések vannak, legalább 3 helyen vizsgálnak át mindenkit a belépés során, és öltönyös biztonsági őrök, robbanószer kereső kutyák vegyülnek a burzsoá közönség közé miközben a 14 eurós pezsgőt kortyolgatják a Roland Garros macaron meg a kaviár mellé a stadion éttermekben. A meccsek megtekintése és evés-ivás mellett a gazdagok és szépek stílusos sportruházat és RG kiegészítő vásárlással üthetik el az időt a számos La Boutique egyikében. Ahogy a francia teniszlegenda, a stadionban sok helyütt kiplakátolt René Lacoste mondta: „Jouer et gagner ne suffit pas. Encore fauit-il maitriser son style. – Játszani és győzni stílus nélkül nem elég.”

Habzsi-dőzsi Párizsban

Mint köztudott Párizsban nem kell száraz kenyéren és párizsin élni. Gasztro élményeink konklúziói:
1. Valaki azonnal nyisson bretagne-i éttermet Budapesten!
2. Valaki azonnal nyisson francia-baszk tapas bárt Budapesten!

Chez Michel
Fantasztikus vacsorával zártuk a Roland Garros napot a Chez Michel nevű bretagne-i étteremben. Egy családi nyaraláson voltunk már Bretagne-ban a gyerekekkel, azóta is emlegetjük az ott csapott lakomákat, így a Chez Michelt előre kinéztük magunknak. Nem csalódtunk. A Michelin Bib Gourmand minősítésű kis rusztikus étteremben annyira finomat ettünk, hogy komoly kísértést éreztünk egy másnapi ismétlésre. Ha fent kapunk asztalt érdmes lenézni a pince szintre, az étterem látványos borraktárra mellett ott is vannak még asztalok. Kagyló, rák és más tengeri herkentyű rajongóként minden tengerrel bíró országban azonnal kiújul itthon kényszerűen elfojtott tenger gyümölcse mániám, Bretagne pedig az egyik top kagylós hely Európában. Ezeket az ételeket próbáltuk és erősen ajánljuk: Kaotriade nevű hal-kagyló-homár egytálétel. Ormeau du Trégor, egy hatalmas, zaftos kagylóféle, kicsit olyan állagú hússal mint a Szent Jakab kagyló, csak még sokkal finomabb és nagyobb. Fantasztikusan omlós sült galamb is volt a menüben, ami nem repült a szánkba, mellé klasszikus sült krumplival. Desszertnek a Paris-Brest praliné krémmel töltött sütivel végeztük be a habzsi-dőzsit.

L’Ardoise Gourmande
Nem kellett nagyon messzire menni a másik kedvencünkért sem. A L’Ardoise Gourmande pont a Chez Michel szomszédja. Ide teljesen esetlegesen estünk be vacsorára, pusztán az utcán megszemlélt étlap alapján. Életem legfinomabb libamáj pástétomát ettem, ez épp armagnac-kal készült, a picit csípős bárány tagine és a homár menü pedig egyszerűen pazar volt. Mindehhez egy kissé budoár jellegű enteriőr dukált sok vörössel, paravánokkal, kristályokkal, és egy olyan vidám, térülő-forduló, a munkáját láthatóan épp nagyon élvező pincérnővel, hogy végig lelkendezve mosolyogtunk mindhárman egymásra mikor megjelent az asztalnál. Valószínűleg nem járt még magyar az étteremben, mert kerek szemekkel pislogott mikor válaszoltunk kérdésére, honnan is szalajtottak minket. Neki is nagyon szimpik lehettünk, a végén egy pohár pezsgőre is a ház vendégei voltunk. A hely nincs benne semmilyen kanonizált étteremkalauzban, csak a Tripadvisoron van értékelése. Akárhogy is, mit itt olyat kaptunk, amiért biztosan visszamegyünk legközelebb. Ha jártok itt kíváncsi lennék a véleményetekre!

Mindkét étteremben a vacsora 2 főre egy üveg borral és teljes menüsorral 130 Euro volt, ami Párizsban nem számít extrémnek. Egyik helyre sem foglaltunk előzetesen, csak beestünk, és szerencsénk volt, mert egyébként eléggé tele voltak.

A Noste
Harmadik kedvencünkre biztosan nem akadtunk volna rá magunk. Az A. Noste közönsége láthatóan a menő párizsi harmincasok. A francia kapcsolatunk ismerte a helyet, a híres tv-séf, Julien Duboué francia-baszk tapas bárjába férjem párizsi unokatestvére invitált minket. Az A. Noste a maga 300 nm-ével a kis szűkös francia éttermekhez képest hatalmas. Az esti tömeg és viszonylag hangos zenével keveredő bárzaj miatt inkább bulihelynek tűnik elsőre, meg másodikra is, de ez épp itt jól esett, és az étel fantasztikus volt. A tapas bárok hagyományai szerint végig ehetünk rengeteg kis különleges fogást, kedvencünk a spárga mandarin szószban és persze a kagylók, meg a kacsa volt. A hely büszkesége, a bundás rája nem hozott különösebben lázba. Borral együtt 4 főre fizettünk 180 Eurot, vagyis jelentősen olcsóbb volt egy klasszikus, jónak számító étteremnél.

Elmaradt Dammann teagyár látogatás

A legendás francia kávéházakban csak a kávé nem szokott jó lenni, bár mostanában ebben mutatkozik némi javulás. Teában viszont a franciák már rég lekörözték az angolokat, több francia cég is a világ élvonalában van a különleges teaköltemények piacán. Nálunk gourmet körökben leginkább talán a Kushmi ismert, de híres még a Mariage Fréres és a Dammann Fréres. A patinás Dammann teáit az Espresso Shop-ban és vendéglátásban forgalmazzuk Magyarországon, a sokéves internetes kapcsolat után ideje lett volna a személyes találkozásnak is. Kapva az alkalmon a Párizs meletti Dreux-be terveztünk régóta várt munkalátogatást a Dammann teagyárba. Egyébként is szeretek belesni kulisszák mögé, szeretem a műhely- werk- gyárlátogatásokat, egy napot erre szántuk. A sztrájk azonban beintett. Már a teniszpályán kaptuk a hírt a gyárból sűrű sajnálkozással, hogy csak bonyolultabban, másik vonattal meg 1 óra busszal tudunk majd másnap menni, de mi elszántak voltunk és bevállaltuk, mondván majd nézünk francia vidéket is, de jó! Másnap mégis hiába keltünk hajnalban, az a vonat sem ment. A vasutasok egy kis ideiglenes kioszkokból információt azért adtak, és elirányítottak a Versailles-Chantrier-be menő vonatok állomására. Hogy Versailles-ból hogy jutunk Dreux-be arra már senki nem tudott válaszolni, tiszta káosz volt, a taxi oda-vissza 300 Euro lett volna, így fájó szívvel lemondtunk a teagyár látogatásról, miközben bámultuk a rakpartokat elöntő Szajnából épp autót mentő válságszituáció csónakos gumicsizmás megoldását. Pár bicaj már menthetetlenül megfulladt. Az ahogy esik úgy huppan improvizálás jegyében, ha már egyszer a Versailles-ba még adott pillanatban épp közlekedő vonat előtt álltunk, hát felszálltunk rá. És milyen jól tettük, mert másnap már ez a vonat se járt, ez ugyan épp nem a sztrájk, hanem az áradások miatt, bár a végeredmény szempontjából mindegy volt. Így esett, hogy régi hiányosságot pótoltunk, megnéztük Versailles-t.

Pukedli Versailles-ban

A cudar idő egyetlen előnyeként sorállás nélkül jutottunk be a kastélyba, amire a kastélypark méretei miatt egy teljes napot érdemes szánni. Azért így is volt nép bőven, főleg a kastély belső tereiben torlódott fel a közönség. A 800 hektáros óriásparkban viszont akár sokezer ember is elveszik, az idő miatt eg mamúgy is sokan papírkutyák lettek. A park rengetegben a párizsi forgalomhoz képest üres, széles és sáros sétányokon, kanálisok, szökőkutak, szoborcsoportok, sövényfalak és teraszok között, a geometrikusra nyírt francia kertben gyalogolva tettük tiszteletünket a Grand és a Petit Trianon Palotákban, valamint Marie Antoinette mini birtokán.

A francia forradalom előtt a Versailles Birtok 7800 hektárt tett ki, és 43 km fal vette körül, ma csupáncsak petit 800 hektárocska. A park karbantartási munkái a nem épp bagatell méretek miatt folyamatosan testközelből szemlélhetők, ottjártunkor is intenzív bokor- és fa formázás volt épp.

land of  plenty látvány kétségkívül pazar, a mindent vivő kristálycsilláros, tükrös, bársonyos, structollas szelfiket természetesen ebben a 700 szobás kastélyban kell ellőni. Mintha a 17-18. században is lett volna Desigual, vad minta és színorgia mindenütt. (Most tekintsünk el tőle, hogy a Desigual egyébként a 21. század spanyol népviselete.) A francia forradalom kitörésekor XVI. Lajos és a francia ízlést erősen formáló Marie Antoinette egyenesen innen találták magukat a guillotime alatt.

A magyar sajtót épp Vujity Tvrtko döbbenetesnek szándékolt, de helyette kipukkadt lufi leleplezése fakasztotta harsány kacajra, szóval épp benne voltunk a Nem, nem sohában, így teljes mellszélességgel megtekintettük a La galerie des Cotelles-t, az 52 méter hosszú és 7 méter széles termet is, ahol a nagyrántotthús Magyarországot megcsonkító, máig nemzetileg traumatikus I. világháborút lezáró békeszerződés aláírása megtörtént. Ezt egyébként a teremben is külön jelzik.

A palotafáradtságtól a végén sokan átugorják Marie Antoinette kis mesebirodalmát, ami az egy idő után idegesítően szimmetrikus, manikürizált francia park mellett egy üdítően szabálytalan angol parkban, girbegurba sétényokon közelíthető meg. Érdemes szánni egy fél órát a vissza a természetbe jegyében fogant minifalura, ami az egyik házban székelő baromfiudvarnak köszönhetően libafossal is megpottyantott sétányaival, szőlőlugasaival, rakoncátlanul nyíló mezei virágokkal teli fésületlenségével, és Törpapa mindjárt kilép az ajtón típusú házacskáival erős kontrasztja a grandiózus kastélynak és a szimmetriafixált francia parknak.

Visszafele kezdtük igazán megérteni miért van annyi futó a parkban, véget nem érő terepen lehet lépcsőzni, sprintet nyomni, szlalomozni, és aszfalt se nagyon van. Miután némi büfézés után felmértük, hogy ha nem futunk akkor még 40 perc vacogva gyaloglás lenne a kijáratig jutni, így megadtuk magunkat az elején kinevetett, (Ugyan már, 4 Euro ezért? Tudunk mi gyalogolni!) Les Petit Trains minivonatnak, ami barokk zenét szolgáltatva döcögtetett minket vissza a fázó, gömbkoronás citromfák ládái között. Aki nálunk kevésbé ad-hoc jellegel találja magát Versailles-ban annak a sorbanállás kiküszöbölésére érdemes előre beszerezni a jegyét online, méghozzá olyan napra mikor Zenélő Szökőkút Show is van a parkban. 

Visszafele megint improvizálnunk kellett, mert csak Párizs szélére a La Défense negyedbe ment csak vonat, onnan meg a hírek szerint épp járt a metró. Úgyis mindig meg akartam nézni a Grand Arche-ot, Párizs egyetlen felhőkarcoló negyedének ikonikus épületét, amit nagy erőkkel felújítottak épp.

A melankólikus időben a sok szürke, acélkék szín, az üveghegyek és betonrengeteg még futurisztikusabb benyomást keltett. Az egész napos parkban kószálás után itt már az esőkabát és nagy gyapjú pulóverek ellenére is annyira fáztunk, hogy egy versailles-i park méretű plázában kényszershoppingoltunk egy-egy tollkabátot magunknak. Itt is mindenhol ellenőrzés, komoly terror para van, de már mindenki beleszokott, természetesen mutatja a táskáját a bejáratoknál.

A metró szerencsére tényleg járt, és az igazán színes, multikulti utasközönséggel belecsöppentünk egy különösen jó alkalmi metrókocsi zenekar előadásába is, igazán szívesen adtunk nekik egy kis apanázst.

Párizs sava-borsa: a Saint Martin csatorna, a Peugeot Z-modell, és a Louis Vuitton üvegvitorlása

A metró sztrájkot is épp belengették, ezért a harmadik napunkon függetleníteni akartuk magunkat mindenféle motorizált közlekedési eszköztől, egy városnéző futótúrát majd egy bicajtúrát tettünk a közkedvelt Velib városi közösségi bicajokkal.

Biztos ösztönösen választok már futó kompatibilis szállást, rögtön érkezés estéjén a környék felfedező séta közben elégedetten konstatáltuk a Saint Martin csatorna körül rengeteg futót. A Montmartre-on már úgyis csak a turisták vannak, a bohém művészek már rég átköltöztek más negyedekbe, például ide. A régen rozsdaövezet városrész ma vidám tégla- és hajókocsmákkal, kiülős helyekkel teli, valódi francia bohém- és lakónegyed. Különlegességei a jó graffitik és a régi hidak, melyek közül az egyik gyönyörű színes virágokkal volt teli, egy másik meg fel-le emelkedik a csatornán jövő-menő hajóknak utat engedve. Az árvíz helyzet miatt se a Szajnán se a csatornákon nem volt hajózás, így ezt a programpontot is buktuk.

Helyette a Saint Martin csatornát, a La Villette és a Buttes-Chaumont parkokat egy reggeli 16 km-es városnéző futótúrával fedeztük fel. Vagyis inkább kocogásal, mert a szürkeség ellenére annyi fotóznivaló volt, hogy folyton lassítottam, meg-megálltam. Azért minden nem mehetett simán, a változatosság kedvéért a Buttes Chaumont Parkot csak körbefutni tudtuk, az esőzés miatt kidőlő fák miatt ugyanis zárva volt. Már meg sem lepődtünk. A szemerkélő eső és a kora reggel miatt üres La Villette-ben megcsodáltunk egy óriási színezővel ellátott falú játszóházat, jópár indusztriál épületből átalakított modern lakóházat a csatorna parton, de a csemege a Párizsi Filharmónia új Jabba-szerűen terpeszkedő, szétfolyó-kocka koncertépülete volt, ami alatt el is lehet sétálni/futni. A Paris Running Tour futótúrák árait (100 Euro 1 órás vezetett futás) kicsit borsosnak találtuk, így inkább felkészültünk és mentünk magunk.

A Velib városi bicajhálózat napijeggyel is használható, a séta mellett az egyik legjobb, és szuperolcsó eszköze a saját Párizs élmény megszerzésének. Bárhol megállhatunk, rengeteg bicaj állomás van és fél óráig minden egyes bicaj kivétel ingyenes. A 10 km-es biciklizős túrán megintcsak nem lepődtünk meg, hogy nem sikerült eredeti terveink szerint végigtekerni a Champs Elysée-n, hiszen az is le volt zárva, tényleg, mintha valami burleszkben lettünk volna. Azért kaptunk is valamit, a kútba esett sugárút kerekezés helyett megtekinthettük a koreai delegáció tiszteletére rendezett lovas-motoros-diplomáciai kocsis zenés felvonulást a Diadalív alatt lobogó óriási francia zászlóval.

Ha már épp Párizs sava-borsa felé jártunk, hát bevásároltunk a szintén Roland Garrosra hangolt Peugeot Avenue-ban. Na, nem egy kocsit vettünk. A Peugeot ugyanis először borsőrlőket gyártott, és gyárt a mai napig is, a szalonban a kocsik mellett egy egész falnyi bors- és sóőrlő kollekcióból válogathatunk! A világ első borsmalmát, a Peugeot Z modellt 1874-től máig gyártják, de mi azért a jól ismert kényelmes elektromos, világító só-borsőrlő szettet szereztük be. Első blikkre sznobságnak tűnik, valójában szép és hasznos párizsi szuvenír is lehet a fröccsöntött Eiffel torony helyett.

A bicajozás végállomása Párizs új must see épülete, a Bois de Boulogne parkban nemrég nyitott Fondation Louis Vuitton ház volt. Aki járt a bilbaoi Guggenheim Múzeumban valószínűleg azonnal felismeri Frank Gehry stílusjegyeit. Az egyenestől idegenkedő sztárépítész munkái mindenhol turista attrakciónak számítanak. Ez a cél itt is teljesült, ha a benne foglalt aktuális kiállítást nem is annyira zsötemezzük, a messziről hatalmas vitorlákkal haladó hajónak tűnő épület maga biztosan nem fog csalódást okozni. Ráaádásul most Daniel Buren „Fény Obszervatóriuma” fut végig az épületen, a művész  a vitorlák üvegtábláit színes fóliákkal pepitázta be, ami a mindent betöltő nagy párizsi szürkeségben elég sokat dobott a komor hangulaton. Számos terasz és zegzug bolyongható be, épp titanicosat is lehet játszani egyik irányba az Eiffel toronyra, a másikba meg a La Défense felhőkarcoló skyline-ra vadászva. Bent kortárs kínai művészek kiállítása van augusztusig, megtekintésre érdemes. Átvilágítás, táskakutatás itt is van. Azt nem tudom hamis Vuittonokkal beengednek-e, de a hely annyira kifinomult és előkelő, hogy a bárban a csirkefalatkákat is csirke-osztrigának hívják. A mellettünk ülő spanyol csapat egyik hölgy tagján a nevetség szintjéig minden LV monogramos volt. Pedig mennyivel szebb az én burmai chin törzsi szövésű sálam! 🙂

Paris fermé

Az út elején úgy terveztük egy napot végre rászánunk a Louvre-ra. Ez sem jött össze, az árvíz miatt 1 hétre bezárták a Louvre mellett a Musée D’Orsay-t is. Emiatt még naponta kb 40ezerrel több kényszerű katasztrófaturista özönlötte el a víz helyett Párizs utcáit, és bámulta a Szajnát. Bármely nagy látványosságba bejutni lehetetlen volt. A Notre Dame-ot, Eiffel tornyot úgyis kötelező lesz majd ígéretünk szerint a gyerekekkel együtt megnézni, ezért ezekbe eredetileg sem akartunk menni.

Az utolsó teljes napunkon tovább róttuk a kilométereket a városban, és a kötelező piac körünk is hátra volt. Némi árvíz és tömegbámulás, krokodilos tenisz szuvenír beszerzés után a Marche d’Aligre piacon kötöttünk ki. A nyálcsorgatás közben ismét bizonyítást nyert, hogy Feri egy élő lexikon. 30 eurós kupon volt  a jutalma, mert a piac séta közben egy kvízen előbb bemondta a franciáknál, hogy ki a legtöbbet idegen nyelvre fordított francia szerző. 😀 (Jules Verne) Kagyló-rák dzsánkiként elvertük a kupont egy halasnál a szuper különlegesnek számító ún. Fine de Claire, Label Rouge (a Label Rouge a kiváló francia élelmiszerek minőségi tanúsítványa) osztrigára az atlanti partokról, Marenne-Oleronból. Némi spenótos lazacos quiche, majonézes rákocska és tőkehalmáj, és bor is belefért a kuponba. Megéri műveltnek lenni!

A további séta kedvenc párizsi teremhez, a Place des Vosges-hoz vitt minket a híres Le Marais negyedben. Az egész gyönyörű parkos teret egy árkádos házsor fogja körbe csalogató éttermekkel és progresszív de egyben esztétikailag is értékelhető kortárs galériákkal. Itt van a Dammann Fréres elegáns tea butikja is, akkor is érdemes betérni ha semmit nem vásárolunk, bár azt elég nehéz megállni. Az ódon, gyönyörű boltot intenzív teaillat tölti be, ami bármely parfümöt ver.

Mivel mindenki elözönlötte a kisebb múzeumokat épphogy bejutottunk a Roden házba, amit nemcsak a híres Gondolkodó szobor miatt érdemes megnézni. Lenyűgöző élőben látni, hogy lesz a márványból habkönnyű vagy épp nehéz érzelmek kifejezője. Roden már életében sem volt éhező művész, maga a rezidencia és a parkja is megér egy misét. Útközben a futball EB felvezetéseként focis utcai karneválba is beleszaladtunk, annyi rendőr volt körülötte, hogy először azt hittük tüntetés.

Utolsó fél napunkon a lehetőleg még nagyobb szürkeségben a Pompidou Center Paul Klee kiállítását szerettük volna nagyon, de ezt a sort sem vállaltuk be. Helyette néztünk szelfi karnevált a fűből növő giccses focilabdákkal a Sacre Couer-nél, panoráma ugyanis egyáltalán nem látszott. Aztán beültünk egy kávéra az Amelie titkos életének filmbeli kávézójába, a 2 Moulins-ba. A hely egy teljesen átlagos párizsi ücsörgő, a kávé felejtős, és nem spilázták túl az Amelie tematikát sem, csak két fotó emlékeztetett a filmre. 

Hazafele a sztrájk igyekezett elintézni, hogy lekéssük a repülőt, ugyanis az a vonat, amiről a vasutasok azt mondták, hogy a CDG reptérre megy, mégsem oda ment. C’est la vie!
I love Uber! És még mindig, csúnyán, szürkén, parásan is zsötem Párizs!