Manukan, Sepilok, Kinabatangan és Kuala Lumpur

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Dzsungelláz
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

Tengeralattjárás, látogatás egy orangután árvaházban, folyó szafari és nagyvárosi madárles

2017 február 23-26.

A maláj Borneó körút fináléján jártunk egyazon nap a tenger alatt, mellett és felett. Voltunk orangután oviban, sasoltunk szarvascsőrű madarat, makákókat és hordóhasú nagyorrú majmokat a Kinabatangan folyón. A végén egy Kuala Lumpur villámtúrán a város közepén elterülő madár parkban kéretlen, de mulatságos vacsoravendégeink is voltak, és halszem optikával még az ikonikus Petronas tornyok is belefértek fél napba.

Az út végét az eddiginél is húzósabb tempóban nyomtuk, 1-1 estét töltöttünk minden állomáson. Ez a csoport utak hátránya, amik ilyen messzire is csak 10 legfeljebb 14 naposak, hiszen a legtöbb embernek  ennyi szabadsága van egyben. Aki teheti annak azt javaslom, hogy 1 egész napot szánjon Sepilokra és legalább 2 teljes napot töltsön a Kinabatangan folyó környékén.

SeaWalking, avagy hogyan lettem tengeralattjáró

Muluból Kota Kinabaluba visszaérkezve egy várva várt strand nap következett, ezúttal a KK-val szemben levő Manukan szigetén. Az egész napos henyélés mellett sokféle víz-föld-levegő, de még nem extrém sportba hajló kalandot lehet kipróbálni. A két sziget közti zipline-ozás már megvolt Sapin (erről bővebben ITT ). Manukan-on a világ tengerpartjai szerte népszerű para sailing, banánhajó és jet ski mellett egy nekem eddig ismeretlen víz alatti tevékenység, a seawalking a nagy sztár, és meg kell hagyni megvan benne a YOLO faktor.

Elég bevállalós vagyok, szeretek mindent kipróbálni, de valahogy a föld/víz alatti dolgok, így a búvárkodás sem merült fel soha. Még most is alig hiszem el, hogy a fejem fölött összezáródó víz parám ellenére le mertem menni a tenger alá. A seawalking kicsit olyan volt mint az első maratonom. Azért  egy maraton nagyobb fizikai és szellemi teljesítmény, de mégis hasonló érzés volt, mert átléptem egy korlátomat. A lányom volt a bátor, ő nagyon szeretett volna lemenni, nekem azért fel kellett hozzá kötni a bikinit.

Az egyéletünkegyhalálunk jegyében

kipróbáltuk milyen akváriumi halacskának lenni a tengerben. Én ennél közelebb valószínűleg nem kerülök a búvárkodáshoz, de ha Te, kedves olvasó hezitálsz, hogy tetszene-e, a seawalkingot próbáld ki először! A seawalking egyfajta kocabúvárkodás, ugyanis a víz alatt 5 m-rel történik, de mégsem kell hozzá búvárruha, oxigénpalack. Hogyan? Egy nagy, őskori űrsisakra emlékeztető búrát tettek a fejünkre ahogy ereszkedtünk a vízbe, a levegő fentről, csövön jött. A legnehezebb pillanat a víz alá merülés, de aztán a látvány annyira elsöprő volt, hogy igazából mindent betöltött, szó szerint.

Etettük a halakat, ezrével özönlöttek, és jópáran minket is megcsipkedtek kicsit. Folyamatosan el akartam kapni őket, sikerült is megérintenem párat. A búra jó nehéz, ezért csak a vízbe merüléskor tették a fejünkre, a vízben már nem érezni a súlyát. Egy korlátokkal kijelölt pályán mentünk végig, kb 20 percet tölöttünk a víz alatt. Teljesen biztonságos, végig 3 búvár volt velünk, akikkel kézjelekkel kommunikáltunk. Ha bármi nem ok, a probléma kézjel után azonnal felvisznek.

A seawalking-ban az egyetlen kellemetlen dolog az volt, hogy a nyomás miatt folyamatosan kattogott a fülem, mintha egyfolytában fel-le szállnánk egy repülőn. A valóban nem mindennapi eseményről oklevél és videó is készül mindenkinek, szerintem a jóllakott napközis fejünk elég jól illusztrálja a seawalking boldogság faktorát. Nem jelentkeztünk be előre, a szigeten szerveztük le a sétát, az ára 150 MYR volt fejenként. 8 év alatti gyerekek nem mehetnek, de Vince amúgy is tartott tőle. Ő a parasailinget, a víz feletti ejtőernyővel siklást próbálta ki.

Sepilok orangután árvaház

Másnap egy kora reggeli Air Asia járattal hopponáltunk át Sandakan városába, onnan vettük az irányt hazafelé is, először Kuala Lumpurba. Bármely hasonlóság gyermekkorom népi filmhős képernyő szerelmével, Sandokannal csak a véletlen műve. Sandokan kitalált karakter, a maláj tigris nem csinált Sandakan-ban semmit, és a várost sem róla nevezték el, avagy fordítva.

A közeli Sepilok Orangután rezervátum és a kissé távolabbi, de napi túrával rohanósan megcsinálható Kinabatangan folyó szafari miatt jöttünk ide. Az 1964 óta létező Sepilok Borneó egyik legrégebbi és leghíresebb orangután árvaháza, a napi 2 etetésre jelentős tömeg gyűlik össze. 1964 óta majd 800 bébi orangutánt neveltek és eresztettek vissza sikeresen a dzsungelbe.

Orangutánok két lábon

A Kuching melletti Semenggoh Wildlife Center orangutánjaihoz (róluk bővebben ITT , és egy csodás majomszeretet fotógaléria ITT) képest Sepilokban kevesebb orangutánt, és sokkal rövidebb ideig láttunk. Itt is egy délelőtti és egy délutáni etetésre sereglik a turista nép. Sepilok azért is nagyon népszerű mert még mozgássérültek által is jól használható kiépített fa emelvényeken, kényelmesen lehet megközelíteni a műsort. Az emberszabásúak viszont annyira megunhatták már a banánt, vagyis a rokonhadak menetrendszerű kukkolását, hogy szinte végig a közönségnek hátat fordítva táplálkoztak. Ezt is mindössze 10 percig szemlélhettük, mert aztán megjelentek a makákók, az orangutánok hiénái. Ahogy a gátlástalan kismajom csapat felbukkant a náluk sokkal nagyobb orangutánok a távozás mezejére léptek, vagy inkább a fáira lógtak. Nem volt harc, vagy bármi más agresszió, csak egyszerűen leléptek. A fák köré épített sík etető platformnak köszönhetően itt nagyon érdekes volt látni, ahogy az orangután lányok – fiúk itt sem mutatkoznak szinte soha – teljesen emberszerű gesztusokkal, két lábon állva körbeállták az etető emberkolléga által kipakolt terüljasztalkát.

Napmedvék és orangután ovi

viszont Semenggohban nincs, azért Sepilokba kell menni! Itt egy üvegfalú kalitkában üldögélve lehet mozizni az 5-9 év közötti árva ovisokat, akik anyjuk helyett – a fertőzések elkerülése végett – gumikesztyűs és maszkos ember gondozóik és egymás segítségével tanulnak meg mászni, enni, fészket építeni, hogy később vissza tudják ereszteni őket az esőerdőbe. A gondozók közül a legtöbben önkéntesként végzik a kemény fizikai munkát. Az árva ovisok sokkal szórakoztatóbbak voltak mint családos társaik az etető platformon. Mikor eljött az alvásidő, egy komplett hisztit is láttunk, ahogy az egyi bébi orangután kérette magát, és nem akart a pótmamájához menni. Kiköpött embergyerek volt, de végül a pótmama kézenfogva elvitte. Sepilokkal szemben a világ legkisebb medvéit, a napmedvéket is megnéztük a saját rezervátumukban. A napmacik a gyerekeknek még ingyen látogathatók.

Sepilok körül is lehet az erdőben barangolni, és az orangutánokat természetes közegükben meglesni, de nekünk erre nem volt időnk. Egy 2 órás, pálmaültetvények között haladó buszozás után a

Kinabatangan folyó szafari

következett. A Kinabatangan Mulu és a Kinabalu hegy mellett a harmadik legnépszerűbb dzsungeltúra hely. Nem véletlenül, itt ugyanis tíz féle főemlős, (orangutánok, makákók és másféle majmok) nyolc féle szarvascsőrű madár él, és ha szerencsések vagyunk akár pigmeus elefánt, ha meg kihúztuk a lottó ötöst akkor a szinte láthatatlan ködfoltos leopárd is horogra akadhat a folyóban lubickoló krokodilok mellett.

A szafari evidens módja itt a hajókázás,

reggel és késő délután indulnak az állatvilág megfigyelő járatok. A Kinabatangan a Muluhoz hasonlóan szintén igazi dzsungelben alvós hely. A folyó mellett sorakoznak a nature lodge-ok, ezek indítják a hajótúrákat is. Nekünk összesen 3 órás villámlátogatás jutott a Kinabatanganon, ebbe egy 2 órás szürkületi hajótúra és egy vacsora fért bele. Az esteledős fényviszonyok és a vízen ringatózás együttesen szinte lehetetlenné teszi jó fotók készítését, pedig volt mit nézni. A csak Borneón élő hordóhasú nagyorrú majmok fürtökben lógtak a partmenti fákon. Jól jön egy távcső, vagy egy jó objektív, mert a magas fákon a folyton mozgó hajóból máshogy nehéz látni őket. Volt még rengeteg madár, és végül messziről ugyan, de vad orangutánt és egy szarvascsőrű madárpárt is láttunk. Krokival nem találkoztunk, csak a szokásos emberevő rémtörténet formájában.

Régi- és újvilági majmok

Azt már az orangutánok apropóján megtanultam, hogy az emberszabásúak nem majmok (erről bővebben ITT ), de a Kinabatangan guide-unk azt is elmagyarázta, hogy a majmok is kétféle csoportba oszthatók. A Borneón élő majmok mind old world monkey-k, azaz régi típusú majmok, míg a Dél-Amerikában, pl az Amazóniában élők new world monkey-k, azaz újvilági majmok. Az a fő különbség köztük, hogy míg az újvilágiak a farkukkal is fognak, másznak, kapaszkodnak addig a régivágású, oldschool majmok a farkukat csak egyensúlyozásra használják. Az este támadó szúnyogsereg ellenére fájó szívvel hagytuk ott az épp teljes sebességre kapcsoló dzsungelzenét, de a másnapi Kuala Lumpur járatunk miatt 2 óra esti buszozás várt ránk vissza Sandakanba.

Kuala Lumpur villámtúra fél napban

A finálé egy fél napos Kuala Lumpur andalgás volt. A város nagyon messze (60 km) van a reptértől, csak annak éri meg az oda-vissza taxit/Ubert/vonatot kifizetni akinek legalább 6-8 óra átszállási ideje van. ( közlekedés, szállás praktikumok ITT )

Összesen fél napunk volt KL-ra. Ez nagyon rövid idő, ebbe a legtöbben a híres Petronas tornyokat rakják be, pedig bizony van cukibb látnivaló a tornyoknál. A gyerekekkel úgy döntöttünk, hogy Ázsia egyik legnagyobb városi madár megfigyelőhelyét, a Kuala Lumpur Bird Parkot keressük fel délután, és csak este nézzük meg a város fényeit a magasból.

A városi madárles

jó ötlet volt, nagyon menő a 25 hektáros zöld madárpark az óriás felhőkarcolós modern metropolisz közepén. A felvonult madárfajtákat itt nem veszem lajstromba, de nagyon murisak voltak a fotózkodásra is befizethető papagájok, és volt jópár emberek között sétafikáló szárnyas is, köztük hatalmas pávák. Vannak madáretető show programok, és egy elég jó Hornbill nevű étterem is, aminek a teraszán a délutánra megérkező kötelező özönvizet is átvészeltük egy utolsó nasi lemak és jópár madár társaságában.

A terasz a fák lombkoronájának szintjében van, így több elszemtelenedett madár is ellopta a show-t, pontosabban a kajamaradékot az asztalokról, nagy derültséget okozva a teli hassal ücsörgő vendégek között. Az éttermet azért is érdemes meglátogatni mert élőben, viszonylag közelről is meg lehet nézni a névadóját, a szent szarvascsőrű madarat. A pincér megmutatta a madaruk kedvenc ücsörgő helyét is az otthagyott sültkrumpli ellátmánnyal. Szarvascsőrű kománk utálja az esőt, épp nagy duzzogva elbújt egy fára tollászkodni, de még így is sokkal jobban szemrevételezhettük mint társait a vadonban.

Torony vizit halszem optikával

A Petronas tornyokkal elszámítottuk magunkat, mire szürkületkor odaértünk aznapra már nem volt jegy, érdemes előre, online vásárolni. Sokat nem búslakodtunk, a toronymagas hangulat így is megvolt. A bejáratok környékén folyamatos fieszta ment, szerintem a világ legtöbbet szelfibe komponált épülete rangsorban a Petronas tuti dobogós. Rögtön vehetünk hozzá szelfibotot és halszem optikát is az utcai árusoktól.

Borneótól és Malajziától egy jó kis hotel medencéjéből vettünk érzékeny búcsút bámulva a kivilágított ikertornyokat.
Terimah kasih Malajzia!