Kimonóban Kiotóban

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Big in Japan - Vonatkörút cseresznyevirágzás idején
Show More Posts

Ha tetszik, amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések és az útközbeni gyorsjelentések.

Alaposan kimaxoltuk Kiotót. Volt benne templomerdő és saját bambuszliget, rafting japán módra, kamu gésák, és lett cseresznyénk is.  A templomcsömört a maszkabál hangulatú utcákon kóricálással kerültük el. Végre elállt az eső, és elkaptuk a robbanó sakurát.

2018. márc. 20 – 21 és 24-25.

Kiotó

JR Passal felvértezve Kiotó kellemesen központi helyen van a Kansai régió bejárásához. Kifogtunk egy induló, ezért még erős reklámáron értékesített  (26ezer Ft/éj 4 főre ) vadiúj, kicsi de kényelmes apartmant a városban. Az Apartman Hotel Kamo Riverside a legjobb szállásunk volt az úton. Az itt töltött 6 éj alatt Kiotó mellett innen csillagtúráztunk a környékre. A Kyoto Station-től 10 perc gyaloglás, vagy helyi vonattal egy megálló Tofukuji, a ház előtt több busz is megáll. A  Tofukuji zen kertes temploma mellett irányban van a méltán legnépszerűbb kiotói látnivalóhoz, a Fushimi Inari szentélyhez is. Kiotó Japán egyik legdrágább és legturistásabb helye, a közeli Osakában sokszor olcsóbban lehet megszállni. Négy napot Kiotó és környéke töltött meg, egy-egy nap volt Osaka, majd Himeji együtt Kobéval.

A zuhogó eső velünk együtt tekeregett Kiotóban. Hamar belejöttünk a szimpatikus közösségi esernyő használatba is. Japánban a sok eső miatt egy érdekes esernyő körforgás alakult ki. Az emberek állomások, boltok előtt hagyják az ernyőket erre kihelyezett tartókban, és elveszik ott, ahol épp elered. Csodálatosan egyszerű, és működik. Leginkább az olcsó, tipikusan átlátszó párszáz Yenes ernyők közforognak így, de előkelőbbek is sokszor vannak a felhozatalban.

Kimonóban Kiotóban

Kiotó a tradícionális Japán ünnepelt központja. Első benyomásra nem adta magát miért van akkora hájp körülötte, pedig több mint 1000 éven át volt a császári Japán fővárosa. A gigantikus bevásárlóközpontba oltott Kyoto Station-ből egy illy matcha latte ( végre a sok löttyre egy rendes kávé! ) után a szállás felé bandukolva a szokásos jellegtelen szürke blokkházakat láttuk mindenhol. A Kyoto Tower sem tűnt nagyon vonzónak, a még egyelőre robbanásra várakozó cserivirágok sem dobták fel a városképet. Aztán mint a sakura, nekünk is kinyílt Kiotó. A város elsősorban vallási építészete és gésa kultúrája miatt híres. Méretes, bár japán mércével nem irdatlan nagy város, 1,5 millióan lakják. A látnivalók kiterjedt területen vannak szétszórva. Elfér állítólag több mint 1000 buddhista templom, 400 sintó szentély, szép kertek, paloták, és megbújik Gion gésa negyede is, ahol ugyan a gésák turisták előtt zárt világába nem kukkolhatunk be, de szép templomok és 17. századi machiya faházak között korzózhatunk. Ezek közül sok ma már a turistákra átállt bolt, teaház vagy étterem, ahol borsos áron ehetünk végig egy kaiseki-t, hagyományos többfogásos japán menüt.

Kamu gésák

Lehet, hogy Japán egyik legmenőbb helye Kiotó, de a disneyfikáció menthetetlenül utolérte. Érdekes maszkabál hangulat állandósult Kiotó utcáin, ugyanis a főleg kínai, vagy más ázsiai turisták bérelt kimonóban tipegnek szanaszét, ha esik ha fúj. És közben persze bámulják a mobiltelefonjaikat. Ez a kimonóban Kiotóban dolog bakancslistás lehet a fiatal pároknak, egész ipar épült rájuk. A tradícionális japán kultúra központja imázshoz nagyban hozzájárultak a kiotói gésák, a japán taházak szórakoztató művészei, akiket itt geikonak hívnak. A tradíció és a mindig is egyfajta misztikummal körüllengett gésa titkok iránti tömegigény találkozása azonban egy kicsit vidámparkká változtatta várost.

Igazi gésát/geikot, vagy maiko-t, növendék gésát nem láthatunk az utcán sétálgatni. Esetleg estefelé van rá halvány esély Gion tradícionális házakkal teli negyedében, de egy igazi geiko, vagy ha növendék gésa akkor maiko, miközben munkába megy nem áll neki pózolni a turistáknak, ahogy a fotókon szereplő wannabe gésák. Ők már a mimikri egy minősített esete, ugyanis nemcsak a ruhával bajlódtak hanem egy teljes makeup-ot is kértek. Úgy 7000 Yen körültől már ilyet is lehet. Szépek voltak, kétségtelen, róluk már csak a kissé esetlen mozgásuk, viselkedésük és a szakavatott szemek mondták meg, hogy kamu gésák. Nem elég finomak, túl fehérre meszelt, és nem eléggé kidolgozott a sminkjük, nem tökéletes a hajuk, túl rikító a ruhájuk, nem tudják rendesen tartani az ozashiki kago-t, a geikok party dobozát, és az igazi geikok hajából lelógó virág (kanzashi) sem így néz ki. Feltűnést bőven keltettek, a spanyol csoport lelkesen fotózkodott velük.

Az út egyik későbbi állomásán, Kanazawában akkora mákom volt, hogy láthattam igazi gésákat előadni. Tényleg mák, mert csak évente párszor, a sakura (tavaszi csresznyevirágzás) és a momiji (őszi lombhullás ) idején tartanak turistáknak pár előadást a gésa kultúráról. ( Ha kíváncsi vagy milyen egy valódi gésa, fotók ITT. A kanazawai blogposzt ITT. )

Templom mennyország

Kiotóban 17 Világörökség, főleg templom helyszín van, lehet válogatni. A bemutatásukat meghagyom a templom mániásoknak, az Inside Kyoto elég jó forrás. A szentségcsömör elkerülésére csak pár kastélyt, templomot néztünk meg, és sok sétával fogadtuk be a kiotói színes forgatagot. A városon belüli közlekedéshez megéri az 500 Yenes busz napijegy, mi a Suica kártya használatával metróztunk is.

A Világörökségek közül a Nijo szamurájkastély bent élvezhetetlen volt a tömeg miatt, főként a szép kertjében sétáltunk. A legérdekesebb a nyikorgás helyett valóban pacsirtadalnak tűnő padlórecsegés volt a kastélyban. Ahogy a rengeteg ember a padlón járt dalolt az egész folyosó. Állítólag ez azért van, hogy megnehezítsék az illetéktelen behatolók dolgát, ne lehessen hangtalanul settenkedni. Innen a Kinkaku-ji-hez, a híres Arany Pagodához buszoztunk. Jó tipp a minél korább mellett a zárás előtti látogatás is, akkor már kicsit mindenhol kevesebben vannak. Az első napba még a Nishiki Marketen szöszmötölés és egy vacsi fért bele. A fedett utcákon bámulatos felhozatalban kisbolt, árulda, sütöde, kis étterem, és még sake pub is van. Itt lőttem maneki neko macskás zoknit, beszabadultunk a gyerekekkel egy cukorkaboltba is kedvenc barackos zselénkért, és esett egy kis málnás-matchás Kit Kat is a kosárba.

A második Kiotó napba belefért az egyik legünnepeltebb japán látványosság, a Fushimi Inari szentély, séta Higashiyamában a Kiyomizu-dera templommal, és egy esti korzózás wagyu marha vacsival Gionban. A Kiyomizu-dera-t épp alig látni az állványzattól, így fotózni nem nagyon volt mit rajta, de a kilátás szép volt, és az odavezető utca is sok kawaii boltocskát rejt. További kiotói életképek ITT.

Fushimi Inari szentély

Egy japán út elmaradhatatlan látnivalója a zöld erdőben kontrasztosan narancs színben rikító Fushimi Inari erdei szentély 8. század óta növő torii labirintusa. Ha csak egy helyet választhatnék Kiotóból ez lenne az, a tömeg és a hájp ellenére.

Az Inari hegy lábától mintegy 4 km-en át kanyarog az ösvény a hegytető imacsarnokához rengeteg kis oldalszentéllyel, melyeket a turistaáradatra válaszul kis teázók is kiegészítenek. Az ösvényt alagútként borítja be több mint tízezer torii kapu. Inari a rizs/gabona istene, a mezőgazdaság jelentőségének visszaszorulásával a gazdagság, prosperitás elősegítője lett. A hálaadó feliratokkal vésett kapukat emberek és cégek adományozzák ha valamilyen kívánságuk teljesül. Inari gyakran jelenik meg az úton a gabonaraktár kulcsát a szájában tartó rókaként. A végeláthatatlan torii folyam nagyon impresszív, hajnalban egészen misztikus látvány. Még esőben is több órát bolyongtunk benne Vincussal, a többiek hamar bemondták a vizesek vagyunk és fázunkot.

Saját bambuszerdő

A híres kiotói bambuszerdőért sem kell feltétlenül a tömegektől sújtott Arashiyamába menni. A Fushimi Inari oldalában fantasztikus bambuszliget nyekergett csak nekünk. Egészen mesebeli hely. Pár elhagyatott rókás oltárka is van a teljes képernyővédő-gyanús képkivágáshoz. Traveloninja adta a tippet, de elég nehezen találtuk meg. Térképen is csak kb lehet jelölni, és nem könnyű odatalálni mivel erdőben van. A hegy alsó szakaszán levő torii ösvényen egy rövid szakaszon két kisebb, párhuzamos torii kapu sor indul el egymás mellett. Ott  a dupla torii sor bejáratával szembeállva balra indultunk el lefelé, és kitartóan sétáltunk. Már le is mondtunk róla mikor egyszercsak meglett. Nem ismert széleskörűen, ezért nincs ott senki. Pszt! 🙂 Akinek nem elég a torii kapu labirintus és bambuszliget fotókból, van még ITT.

A sáskajárás elkerülése

A Fushimi Inari szentély Kiotó, sőt, egész Japán egyik legfelkapottabb látnivalója. Ennélfogva itt még akkor is óriási a tolongás ha hideg van és locsog az eső. Talán reggel 6 körül még nincs senki, 8-ig odaér a koránkelők nagy tömege, de az semmi a 9-től kezdődő sáskajáráshoz képest. Ha a kora reggeli érkezés nem lehetséges akkor át kell verekedni magunkat a tömegen az alsóbb szinteken, feljebb már percekig egyedül lehetünk. A tömegturizmus MiraDonna szerinti örök törvénye szerint ugyanis bármi, ahova sokat kell  gyalogolni, és nem visz oda lift, mozgólépcső vagy szamár rögtön megtizedeli a látogatók számát. Ha felfele irányról van szó meghatványozódik a lent maradók száma. Ezt használjuk ki mi!

Kiotó habzsi-dőzsi

A napközbeni kutyagolás alatt jó kis párszáz Yenes streetfodokat toltunk az esőben, a kedvencünk az osakai sztár takoyaki, a polipgolyó volt. Ebből egy kiotói utcai standon kaptuk a legfinomabbat. Este a kék órában tettünk egy sétát a tradícionális machiya házakkal teli Gionban. Tipegő igazi gésát nem láttunk, csak sok embert, viszont nagyon finom volt a földönülős Kimuraya étterem sukiyaki szószos wagyu marhája, amit kis pincéri kezdő segédlettel magunknak sütöttünk meg az asztalnál. A wagyu marhából sosem vágnak vastag szeleteket, egészen vékonyakat sütögettünk itt is, meg Kobéban is. A Kimuraya-ban egy Omu beef szettet is ettünk, emlékeim szerint a vacsi 12ezer Yent kóstált négyünkre. Az étterem jelölve van az úti térképen a poszt végén.

Egy kiotói specialitást, a yatsuhashi-t, azaz nyolc híd nevű édességet is szakmányban fogyasztottuk úti energiaszeletként. Mindenhol árulják, de külön szakboltok is vannak rá. Nehéz ellenállni mert nagyon finom. A tésztája ragacsos rizsliszt, amitől kicsit mochi-szerű állaga van, de mégsem az, cukor és fahéj is van benne. Leggyakrabban a Japánban mindenbe beletöltött babpürét teszik a kis hárömszögű adagokba. Mindenféle ízesítésekkel is készítik, a kedvencünk a zöld teás/matchás és a citromos volt.

Az első két templomos nap után napi kirándulásokat tettünk Osakába, Himejibe és Kobéba. Ezeket külön posztba tettem ITT.

Tofukuji

Utolsó teljes  kiotói napunkon megnéztük a szállásunkhoz közel eső Tofuku-ji templomot egy nagyon szép zen kerttel, hosszú fa híddal, és kilátó terasszal egy valószínűleg ősszel gyönyörű juhar erdőre. Mint talán a templom és szentély fotók ( a Fushimi Inari szerintem érthető okokból teng túl 🙂 ) nem nagy mennyiségéből is látható, én nem vagyok egy templom fanatikus. Főleg ha folyton egymás lábát kell taposni miatta. Szerintem Kiotóban érdemes ezekbe a kevésbé felkapott templomokba, szentélyekbe menni, mert sokkal inkább élvezhetőek mint a sláger helyek.

Japán rafting

Végre nem zuhogott, ezért a templom- és általános fáradtság mérséklésére egy különleges hajós programot választottunk. Ugyan a Fushimi Inari melletti üres, csak nekünk nyikorgó bambuszerdőt elégnek gondoltuk a műfajból, de aztán mégis kikötöttünk a híres Arashiyamában. Szó szerint, ugyanis a Hozu-gawa folyón lehajóztunk odáig. A Kiotóból vonattal elérhető Tanba-Kameokától indul, 16 km-en és 2 órán át tart a Hozu-gawa River Boat Ride.

Egyfajta japán stílusú rafting, kis rapidokon keresztül zúgott a lélekvesztő. Négy hajós bambuszrudakkal gondoskodott róla, hogy egyben maradjunk, se mentőmellény, se más aggódás nem volt. Csak japánok voltak a csónakban rajtunk kívül, elég emelkedett hangulatban, mint a nagy nevetésekből és tapsokból látszott. Ezen még dobott, hogy a végén egy büféhajó is csatlakozott a miénkhez. A folyóparti hegyek cserifái még kopáran a rajtra vártak, mikor eldördül a sakura különösen szép lehet. A hajózás az őszi lombhulláskor (momiji ) is népszerű.

Arashiyama

Ha már ott voltunk végigmentünk az instagramon folyton hazug éteri ürességben megjelenő, valójában nonstop emberekkel tele Arashiyama bambuszerdőn. Nem volt csúnya, elismerem, de ha van japán látnivaló, ami erősen túlértékelt, az szerintem az Arashiyama. A Fushimi Inari melletti egyáltalán nem híres, ámde magányos bambuszliget sokkal különlegesebb hangulatú hely volt. Azért is érdekes a túltolt Arashiyama hájp mert az egész vidéki Japán tele van bambuszerdőkkel, csak nyitott szemmel kell járni.

Estefelé jó levezetés volt a kiotói folyóparton ücsörgő embereket és kimonós lányokat nézni. A fehér turistákat ritkán kapja el a kimonó-hév, főleg ázsiaiak grasszálnak a csicsás szettekben. A folyóval párhuzamos Ponto-cho szűk kis szórakoztató utcája is érdekes volt. Az itteni elég drága bárok, éttermek jó részének van a folyóra nyíló kiülője.

Sakura robbanás

Március 25-re, a távozás reggelére Kiotóban teljes erővel kitört a sakura, úgyhogy még tettünk egy kört a Shirakawa kanális szép régi cseresznyefás utcáján, ahol csak úgy sisteregtek a cseris fotók, köztük egy esküvős beállítás is. Útbaejtettük a Yasaka szentélyt is.

Uji

A délutánt a Kiotó elővárosának számító, láthatóan gazdagok által lakott Ujiban töltöttük, ahol a Világörökség Byodoin Templom volt a program, meg jópár kilométer gyaloglás a jó kis teaházakkal teli folyóparton. Ujiban is tombolt a sakura, a japán nép fotókkal kifejezett őszinte hódolatát fejezte ki a cserifák előtt. Sokat nem maradhattunk mert elhagyni készültünk a shinkansenek sima és gyors világát. Három órás lassú, ‘local train’ vonatozás várt ránk a Koyasan hegye felé, az igazi vidéki Japánba.

A posztban említett helyeket a Traveloninjával készített térképen is meg tudjátok nézni.