Milyen már ez a Myanmar?

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Milyen már ez a Myanmar? - Burma családi roadtrip
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

Családi roadtrip az aranyló pagodák és a világ legszelídebb embereinek országában
2016.01.08 – 02.01

A Burmában/Myanmarban mindenütt jelenlevő Myanmar sör szlogenje telitalálat: Myanmar – Brimming with optimism. Burma ugyanis valóban túlcsordul épp az optimizmustól.
A több mint fél évszázad katonai diktatúrája által teljesen bezárt, izolált országnak a külvilág felé sokáig csak két márkája volt: az épp most hatalomra kerülő Lady, az országban szentként tisztelt ellenzéki vezető, a Nobel-béke díjas Aung San Suu Kyi, és az ópium, melynek Burma évszázadok óta hagyományosan az egyik legnagyobb termelője a Thaiföld, Burma és Laosz határainak találkozásánál levő hírhedt Arany Háromszögben. A nép ópiuma errefelé a buddhizmus, a klisés sáfrány ruhás szerzetes fotók garantáltak, a sokezer pagoda, – bamar nyelven paya – pedig nemcsak műemlék dísz, folyamatosan használják.

Burmával kapcsolatos első, és aztán utunkat végigkísérő Aha élményem, hogy a világ legkedvesebb emberei lakják. Sehol a világon nem tapasztaltam még azt a szelíd alaphangulatot, amiben mindenki őszintén örül nekünk, és minden utazással kapcsolatos ne lopják el-ne vágjanak át aggódnivalót el lehet felejteni. Gyerekekkel különösen megkönnyíti az életet, hogy a magyar konzuli szolgálat szerint fokozott biztonsági kockázatú, elmaradottnak számító országban pont biztonsági szempontból kifejezetten ellazulva utazhattunk. Először magunk is meglepődtünk rajta, de igazán könnyű volt megszokni, hogy Burmában senki sehol nem akart átverni, senki nem akart semmit ellopni, ránkerőszakolni, sehol nem kellett fél szemmel a csomagokat nézni, nem zsebeltek ki, sőt, folyamatosan ennek az ellenkezője történt. Úton-útfélen ajándékokat kaptunk, egyszerűen örültek nekünk. Mindenki mosolygott ránk, ha elhagytunk valamit nemcsakhogy visszaadták, de ők maguk hozták utánunk, és mindig, mindenhol segítettek. Mandalayban egyszer este tíz után nem találtunk taxit, a második megálló autós emberbaráti szeretetből hazafuvarozott. Talán még Bali volt hasonló, de azt az őszinte örömöt és kedvességet, amit a burmaiak sugároztak felénk máshol még nem tapasztaltam. Más utazóktól hasonlókat hallottuk. Ez különösen figyelemreméltó annak fényében, hogy Ázsia legtöbb országában folyamatosan résen kell lenni utazás közben, de Londonban, Budapesten vagy Barcelonában is simán kizsebelhetnek. A különbség oka szerintem a buddhizmuson kívül az ország eddigi izoláltsága. Még nem nagyon hiszik el, de láthatóan nagyon örülnek neki, hogy ha ők nem is tudnak elmenni, a világ végre kíváncsi lehet, és fokozottan kíváncsi is rájuk.

Lévén buddhista ország talán nem is olyan meglepő ez a szelíd kedvesség és segítőkészség, de elég nehéz összekombinálni azzal, hogy mindeközben itt volt a világ leghosszabb ideje, több mint 50 évig fennálló katonai diktatúrája. 1962-ben katonai puccsal került egy őrült tábornok, Ne Win kezébe a hatalom, melyet utódai is vasököllel őriztek egészen a 2010-es évekig. Ha a diktatúra nem lett volna elég, ugyanennyi ideig zajlott az országban polgárháború is. (Erről egy hosszabb áttekintést próbálok adni Burma a vérzivatarban posztban. )A polgárháborúnak többé-kevésbé vége, – legalábbis tűzszünet van – a diktatúra éppen felpuhulóban, sőt, úgy tűnik saját magától enged lassú utat a demokratizálódásnak.

History in the making hangulat: pária országból az utazási toplistákig

Noha még nincs teleszennyezve az ország úgy óriásplakátokkal mint a mi fejlettnek számító világunk, a gerjedő gazdaságtól és a rendszerváltó országhangulattól sistereg a levegő, ez még egy három hetes látogatáson is kézzelfogható. A History in the making pezsgés együtt a 19. század és az űrkorszak díszleteinek keveredésével egy olyan különös elegy, amiért (is) most van itt az ideje Burmába menni.

Burma jelenleg Dél-Kelet Ázsia csiszolatlan gyémántja. Sokak szerint most körülbelül olyan mint a fejlett világ kedvenc nyaralóhelyévé avanzsált szomszéd, Thaiföld volt 50 évvel ezelőtt. Nos, nem tudom az milyen volt, de Burma most egy olyan ország, amibe bele lehet szeretni. Nem véletlenül az egyik legnépszerűbb travel hotspot manapság, a hátizsákosoktól a luxus utazókig állandó úti toplista szereplő. Ngapali Beach-et, ahol mi is lazultunk az út végén, a TripAdvisor utazói a világ legszebb 10 tengerpartja közé választották. Tavaly 2,5millió, idén már 5millió turistát várnak az országba.

Nemcsak a bevállalósabb, off the beaten track felfedezők, a befektetők is egymás sarkát tapossák a szűz piacon. A yangoni ingatlan árakat nézve csak nagyokat pislogtunk. A GDP évi 8,6%-kal növekszik, ezzel a World Economic Forum 2016-os felmérése szerint Burma jelenleg a világ leggyorsabban növekvő gazdasága. Megjegyzendő, hogy egy halom szomszédos dél-kelet ázsiai ország társaságában, melyekről a 20. században szintén nem az hírlett hogy bokréták lennének a jóisten kalapján.

Ahogy a világpolitikai események miatti terrorpánik alakul, Dél-Kelet-Ázsia és a buddhista országok gazdasági, turisztikai felfelé szárnyalása csak erősödni fog, Burma mellett különös tekintettel az olyan régi pária országokra mint Laosz, Kambodzsa, India és Bhutan, melyek szintén ott sisteregnek az aranylázasok ligájában.

Persze, hosszú út vezet még felfelé. Burmában a lakosság fele napi 3 dollárnál kevesebből él, a kormány még pár évvel ezelőtt is a GDP negyedét! költötte a fél évszázados diktatúrát fenntartó hadseregére, és jelenleg is kb 12 %-ot, miközben az oktatás és egészségügy alig 2 %-ot kap, gyakorlatilag nem létezik. A legnagyobb nemzetközi kritikát Burma jelenleg a muszlim rohingya kisebbség üldözése miatt kapja. Az 1970-es évek óta a rohingyák Burma nemkívánatos jogfosztott kisebbsége, gyakorlatilag megtűrt hontalanokként tengődnek a Bangladesh-sel határos Rakhine tartományban. Nem birtolkolhatnak földet, és a 2015-ös választásokon nem is szavazhattak, hivatalos indoklás szerint azért, mert ők nem őshonos burmai népcsoport, hanem menekültek, bevándorlók.

Az ország hegyi területei hemzsegnek a rebellisektől, akik sokszor egyben drogbárók is, emiatt is még számos helyre külföldi egyszerűen nem mehet. Az ellentmondások kis színese a “969” nevű – már maga a szó is paradoxon – buddhista fundamentalista szélsőséges mozgalom, melyet Ashin Wirathu radikális budhhista szerzetes vezet, főleg a muszlimgyűlöletben merül ki tevékenysége. Mindezek ugyan adhatnak okot aggodalomra és kritikára, de a globális világ egészének életét – ellentétben pl az Iszlám Állam terrorcselekményeivel- kevéssé befolyásolják. A sehol máshol eddig ilyen mértékben nem áradó őszinte kedvességcunami és a turisták által látogatható helyeken tapasztalt biztonságérzet miatt szerintem Burma most a világ egyik leg-aggódásmentesebben, egyéni szervezésben is utazható országa. Az ország sok részére most sem lehet elmenni, de ahova lehet, oda személyes tapasztalatom szerint nem kell több körültekintéssel menni mint mondjuk Párizsba.

Miért éppen Burma?

Sokaktól kapom ezt a kérdést. A rövid választ szerintem a Bagan feletti hőlégballonos videóm megadja. ☺ Minden országról vannak ikonikus fotók. Ahogy Magyarországról a klasszikus Citadelláról készült dunai hidas budapesti panoráma fotó a kötelező, Peruról a Machu Picchu, Kambodzsáról meg Angkor Wat temploma, úgy Burmáról a Bagan templomai feletti hőlégballonozás panoráma képei jönnek legelőször szembe. Üsd be a Google-be, meglátod!

A család úticéljait általában én álmodom meg. Hogy éppen milyen travel bug csíp meg az különböző inspirációk eredménye. Burmába egy ilyen klasszikus hőlégballonos fotón és egy könyvön keresztül kíváncsiskodtam bele.

Méghozzá úgy, hogy egy évvel ezelőtt a gyerekekkel első közös Dél-Kelet-Ázsia túránkon, Vietnámban a Ha Long öblöt bejáró többnapos hajótúrán egy Kínában tanuló-dolgozó amerikai pár mesélt és mutatott fotókat a Bagan feletti hőlégballonozásról. Addig én is csak nagyon érintőlegesen hallottam Burmáról, annyi volt meg, hogy a világtól elzárt “no go” ország, és hallottam ugyan harangozni buddhizmusról meg katonai diktatúráról (egyébként Thaiföldön is az van, ugye, oda mégis özönlik mindenki), és persze a Nobel-békedíjas, végtelenül szimpatikus burmai ellenzéki vezető Aung San Suu Kyi nevét már akkor is ismertem, de addig Burma nem volt fent a bakancslistámon.

Később ugyanezen a túrán egyik szállásunk szobájában kezembe akadt egy otthagyott vándorkönyv: George Orwell – Burmese days. Szeretek mindig az adott országról olvasni, ahol épp vagyok, valahogy közelebb kerül, kicsit többet fogok meg belőle. Mindenkinek ajánlom! ( Nepálban pl. a 16 napos Annapurna trekking alatt az Annapurnát 1951-ben először meghódító Maurice Herzog könyvét olvastam, fantasztikus kitartás segítő, és szellemi kiegészítő volt. ) Ez a könyv lett a következő inspiráció. Habár nem olyan ütős mint az 1984 vagy az Állatfarm, és kifejezetten nem egy vidám darab, elég drámai és lesújtó képet fest mind a gyarmatosító brit sahibokról mind a helyi korrupt kiskirályokról. Mindenesetre a következő darab volt a Burma kíváncsiság kirakóban.

A Burmese days-t egyébként Burmában mindenhol árulják. Az 1984 és az Állatfarm nem túl meglepő módon nem volt sosem a katonai rezsim kedvence, max szamizdatként lehetett hozzájutni. Most sincs mindenhol, de fénymásolt darabok már elérhetők.
Aztán valahogy jött a többi apró hatás, szembejöttek cikkek Burmáról és feltűnt, hogy minden túravezetőnek ez a kedvenc országa ahova visszamenne, aminél nagyobb dicséret egy utazótól szerintem nincsen, hiszen annyi érdekes, szép, izgalmas hely van a világon. Egyre inkább érdekelt, vajon mit tudhat az az ország, ahova a sokat látott világutazók mind első helyen visszatérnének. Aztán megvettem a Lonely Planetet. Aztán egy kihagyhatatlan repjegy ajánlat jött szembe, és hirtelen összeállt a puzzle. – Sajnos azóta sem láttam ilyen szuperolcsó jegyet, 145 000 Ft volt Budapest Yangon oda-vissza, erről írok a burmai úti szervezési praktikumok posztban. A puhuló, most már csak félkatonai diktatúrából demokráciába való váltás különösen érzékeny politikai helyzete miatt az októberi repjegy beszerzéskor volt egy kis lutri faktor azért, hogy biztos megyünk-e januárban. 1990 óta az első szabad burmai választás ugyanis 2015 novemberére volt kiírva.

Az ellenzéki NLD 1990-ben is nyert már választásokat, de ez nem nagyon zavarta a tábornokokat, egyszerűen nem adták át a hatalmat. A Burma történetét végigkísérő rengeteg szétvert, erőszakba torkolló utcai felkelés, tiltakozás nem vezetett demokráciára. Bár 2010 óta elindult egy reform folyamat Burmában, a katonaság az 1962-es puccs óta eddig nem adta át a hatalmat, így lélegzetvisszafojtva figyeltük a repülőjegy beszerzése után a burmai választásokkal kapcsolatos híreket. Olyan helyre ugyanis, ahol bármikor lőhetnek, nem szívesen mennénk. Novemberben Aung San Suu Kyi ellenzéki pártja újra elsöprő győzelmet aratott, na onnantól még jobban izgultunk, hogy a tábornokok hogy reagálnak. A helyzetelemzéshez hamar sikerült helyi erőt találni, yangoni szállásunkat ugyanis a már ott is erősen beindult Airbnb-n találtam meg egy fiatal amerikai újságíró kolóniánál. A szállásfoglalás előtti levelezés során mindenről jól kikérdeztem a házigazda Jake-et, aki teljesen megnyugtatott, hogy a legjobbkor megyünk Burmába.

A burmai néplélek és közállapotok kapisgálásához, az ellentmondások boncolgatásához sokat segített négy könyv, egy dokumentumfilm és számos cikk. Ajánlom úti vagy elő-utó olvasmánynak, filmnek.