Mandalay swing

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Milyen már ez a Myanmar? - Burma családi roadtrip
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések.

Egzotikus betontenger, matuzsálem teakfa híd, arany Buddha, vidám jáde piac és régi királyvárosok

2016. január 20-22.

Mandalay kellemes csalódás volt a híréhez képest. És nemcsak azért mert a jáde piacon felpróbáltam egy 15ezer dolláros jáde köves gyűrűt. Teljesen ki akartuk hagyni, mivel előzetes kutakodásom alapján a valóság a szép névhez képest nem egy matyóhímzés. Pedig Mandalay a világ legegzotikusabban hangzó településneve. Nemcsak szerintem, a dallamos név adta a világnak Rudyard Kipling Mandalay című versét is. Az On the road to Mandalay refrént nemcsak az angol katonák dúdolták, de később Frank Sinatra, a romantika királya ismegénekelte. Egyikük sem járt soha Mandalay-ben. Ok, Kipling legalább járt Burmában. Korunk szívtiprója Robbie Williams is felszállt a Road to Mandalay dalvonatra, de meglepne, ha valaha járt volna a közelben.

Eredetileg messzebb, beljebb és feljebb akartunk túrázni a shan hegyekben a még kevésbé látogatott Hsipaw környékén, de több ok miatt útitervet módosítottunk.

Az Inle tó-Kalaw trekking alatt éjjelente eléggé fáztunk. Ahol a csillagok is benéztek a tetőn ott hajnalra 3 fok körülre hűlt a szoba hőmérséklete. Így egy másik, még messzebb levő hegyre való egy napos buszozás kevéssé tűnt vonzónak. Az útiterv váltás mellett szólt a – szerencsére csak a felnőtteket érintő -hasmars miatti gyengélkedés is, így inkább lecsűrtünk Mandalayba. A gyalogtúrán más esti programlehetőség nem volt, így a napi 8-11 órás durmolások után bevállaltuk az éjszakai kényelmes alvós buszt, hogy nyerjünk még egy fél napot. Volt meglepetés mikor a tervezett hajnali 5 helyett fél4kor értünk Mandalay buszállomására, a várostól szokás szerint 10 km-re… Igen, 1,5 órával előbb, mint a buszcég állította. Más utazók is megerősítették, hogy ez elég gyakori Burmában, sokszor hozzávetőlegesen kezelik a menetrendeket. Egyik belföldi repülőjáratunk is fél órával előbb indult, mivel épp úgy sikerült megérkeznie. Minden utas ott volt, hát akkor mire várjanak?

Az előzőleg telefonon lefoglalt szálláson szerencsére vártak minket. (Woodland Hotel, gyönyörű kertben egyszerű teraszos faház, 35 USD 4 főre) A városközponttól nem messze, de félreeső helyen levő szállónak eddig nem sok külföldi vendége lehetett, legalábbis iszonyúan örültek nekünk. Ez nemcsak az ingyenes early checkin-ben, és a szuper reggelikben nyilvánult meg, kívánságunk parancs volt, mindent elintéztek nekünk. Lett másnapra túra taxink is, ami a legjobb módja a Mandalay körül nagy területen szétszórt látnivalók közti közlekedésnek.

Itt is volt közös fotózkodás a szálloda alkalmazottaival. Már hozzászoktunk, Burmában minden napra jutott egy szembejövő mosolygós járókelő, aki akart velünk egy közös képet. Csak úgy.

Mandalay csak 1857-től öltött város formát, és 1861-től minössze 25 évig volt Burma fővárosa. Az impresszív Mandalay erőd falai ugyan megmaradtak, de először az angolok, majd a II. világháborúban minden érintett fél közreműködésével földig rombolták a várost. A megmaradt erőd tövéből nőtt ki a mai viszonylag fiatal város. Ne szépítsük, egy rácsos szerkezetű, számozott utcákból álló lapos és végtelen betontenger. Semmiképp nem nevezhető romantikusnak, körülötte viszont több napra elegendő látnivaló van. Főleg a régi főváros maradványok, amiből három is esik a Mandalay-ból napi túrákkal elérhető régiókba (Inwa/Ava, Sagaing, Amarapura), de ha jobb nem jut eszünkbe egy hajózás az Irawaddyn a Mingun Pagodához sem rossz ötlet.

A Mandalay-ra jutó másfél nap alatt inkább kevesebb, de kényelmes, és kevés gyaloglással járó ráérős programokat választottunk.

A hires jade piacra menet megnéztük a Shwe In Bin Kyaung teakfa templomot, amit 1895-ben épített két tehetős kínai jade kereskedő. Az oszlopokon álló sötét, gyönyörű faragásokkal teli teakfa templom szinte elhagyatott volt, rajtunk kívül csak egy épp mosakodó szerzetes, meg egy szintén mosakodó, és rögtön az ölünkbe fészkelő fekete templom macska volt ott.

Kicsi kicsiszolt zöld kövek

A jáde piacon nagy feltűnést keltettünk a gyerekekkel. Szívesen mutatták meg a zöld kő feldolgozást, adás/vételt. Kis asztalok mellett ülnek, állnak, és erős lámpával vizslatják a fehér textilre helyezett pici zöld kövecskéket. Olyan igazi vidáman seftelős hangulata van kocsmákkal, teaházakkal, 80%-ban férfi közönséggel, noha több jade brókernőt is lencsevégre kaptunk, s természetesen Aung San Suu Kyi portréja is mindenhol ott díszeleg. Az egyik kereskedő annak ellenére felpróbáltatott velem egy 15ezer dolláros gyűrűt, hogy rögtön mondtuk, mi csak kibicek vagyunk. Drágakőtudományi, azaz gemmológiai okfejtésre nem vagyok hivatott, de nehéz Burmát elhagyni néhány kicsi kicsiszolt kő nélkül. Bőven akad a párezer kyatos kategóriában is szép. Mi a lányommal a jádénál kicsit barátibb áron kapható holdkő karkötőkkel bővítettük az ékszer kollekciónkat. Inwa, az egyik korábbi főváros neve sokáig Rattanapura volt, melynek jelentése Drágakövek Városa. Burma tehát nemcsak a millió pagoda hanem a drágakövek országa is. A burmai rubin a legértékesebb a világon, emellett a burmai zafír és jáde kő is keresett. A jáde kő a kínaiak számára a legnemesebb ásványnak számít, a mandalay-i piacon is rengeteg kínai kereskedő van.

Kínában számtalan legenda és hiedelem kapcsolódik a jádéhoz. Míg nálunk a női szépség kőbe foglalt jelképe az alabástrom, addig Kínában a jáde mindennek a netovábbja. A kínai mitológiában a holdon lakik az örök élet elixírjét mozsárban törő jáde nyúl is. A zöld kő a hosszú élet jelképe, ezért is népszerűek a jáde tálkák, jáde Buddhák és más különböző jáde figurák. A kisfiunk új kabalája is egy jáde madár (szerinte pulyka) lett, melyet nagy becsben tart.

Megemelítendő itt még a piac melletti Unison Teaház, ahol a jáde kereskedők mellett mi is finom falatok mellett pihentünk meg.

Mandalay-ban közkedvelt program az egyébként töklapos város panorámájának megtekintése a város szélén 230 méterre magasodó Mandalay Hill-ről. A panoráma nem túl izgalmas, főként a szomszédos golf klubot, bozótot, és valahol messze az Irrawaddy folyót látni, de lehet rajta lendíteni ha mindezt naplementében tesszük. Na és a gyerekeknek is jó a lépcsőn rohangászni.

A rácsos városszerkezet miatt a navigáció faék egyszerűségű kellene hogy legyen, de mint azt számos ázsiai országban tapasztaltuk a burmaiak sem tudnak térképet olvasni. Noha mindenkinél ott villog az okostelefon, és a Mother Telephone a legnépszerűbb telefonbolt elnevezés, a taxisunk a Google maps-en 500 m-re jelzett, a város egyik fő látványosságának számító Mandalay Hill-t is több körös országúti konzultációval kereste, de nem találta. Őszinte csodálatot keltettünk mikor végre elhitte nekünk, hogy mi tudjuk, és odanavigáltuk. Úgy tűnik jó bizniszt lehetne Burmában csinálni mobil appok és számítógépes programok felhasználói oktatásával.

Fel lehet menni taxival is, de a kényelmes sétával kb 30 percig tartó hegymenet lényeges része az élménynek. Lévén szent hely ide is csak teljesen mezítláb, zokni nélkül mehetünk fel a pagodákhoz vezető szokásosan fedett lépcsősoron. Baktatás közben vallásos és egyéb shopping lehetőségek tárháza vár, és az estére bezárt boltocskák mögött élő családok vidám vacsorájának megfigyelése is jó program.

Bajusz Testvérek

Esti mesének megnéztük a burmai ellenállás egyik szimbólumának tartott Moustache Brothers a-nyent performanszát. Az a-nyent egy táncos zenés népkomédia műfaj, amit elsősorban a burmai utcai fesztiválokon művelnek. A Moustache Brothers egy egész család, akik a viccet komolyan véve a generálisokkal akasztottak bajszot olyannyira, hogy egyik testvér 7 évig volt börtönben a tábornokokat ekéző előadásaik miatt. Több amerikai humorista is felszólalt az érdekükben, és Hugh Grant is szánt nekik egy mondatot az “Egy fiúról”-ban. Szavakkal elég nehéz kifejezni az élményt. A nálunk leginkább dumaszínházként ismert viccmesélést a férfi testvérek csinálják, a jelmezes, zenés folktánc betéteket a család nő tagjai. A napi előadások angolul a család saját házában zajlanak. A 10000 kyatos (8 USD) belépőért politikai-történelmi, és párkapcsolati témaköröket váltva, erős angol akcentussal – valami vicces így mindenkinek van az előadásban – ontják a szöveget kb ilyen viccekkel: “Átmentem Thaiföldre fogorvoshoz. Megkérdi az orvos: hogyhogy ide jött uram? Burmában nincs fogorvos? – Ó, dehogynem, csak a kormányunk nem engedi hogy kinyissam a számat!” Elismerem, ez nem a leginkább gyerek kompatibilis program, de szerencsére csak 1 óra, és néhány maracuja dzsúzzal meg mandarinos avocado salátával kompenzáltunk.

Hazafele este 10kor nem volt taxi, így ismét megtapasztaltuk a burmaiak kedvességét. Egy pickupos csapat megállt, de mivel sem angolul, sem térképet olvasni nem tudtak csak a jószándék maradt utánuk. Nem kellett sokáig várni, egy menő autó sofőrje egyszerűen emberbaráti szeretetből hazafuvarozott minket. Térképet ugyan ő se olvasott, és nem hitte el, hogy tudjuk merre kell menni, de miután beazonosította a szállónkat végig nagyon sajnált minket –very far, very far – mondogatta. Hát, kinek mi a messze, egész 6,5 km-re kóboroltunk a szállástól, miközben sokezer km-re vagyunk otthontól.

Komótos lovaskocsis baktatás a régi főváros hűlt helyén

Az egyetlen teljes Mandalay napunkon autós kirándulást tettünk Inwa-ba (Ava néven is ismert), az egyik régi főváros maradványba. Felső Burmát Ava Királyságként hívták sokáig, de már nem sok látszik belőle. Ami igen, az itt is visszafele tett időutazás kosztümös film díszletek közé. Inwa 1364-től négyszer is volt királyi főváros, végül 1841-ben múlt ki, mikor a szomszéd Amarapura vette át a stafétát.

Útba ejtettük a Mahamuni Paya-t, ahol egy több mint 2000 éves ülő Buddha szobor az attrakció. A szobrot évszázadok óta borítják a hívők leheletvékony aranylemezkékkel, ezért a csillogó-villogó alak már teljesen eldeformálódott. Egyedül az arca felismerhető, amit naponta hajnali fél4kor tisztítanak meg. Ezért a ceremóniáért azért nem keltünk fel, de a pagoda hozta a szokásos életképet, cipő le, a folyosón vallási termékek, pénzváltók, vidám burmai családok, harang kongatás, vízcsorgatás, szerzetes tanoncok, kvaterkázás.

Inwában a régi fővárosnak leginkább a hűlt helye látható, de nem bántuk, hogy banán- és rizs ültevények, sztupák, és pagoda maradványok között baktattunk lovaskocsival. A közlekedés terén komoly innováció történt, ökrös szekerek helyett már lovaskocsival viszik a népet. Korán érkeztünk, nem is értettük a többszáz várakozó szekeret a 20 velünk együtt odatévedő árva turistára. Visszafelé igazolódott a lovaskocsi arzenál szükségessége: beérkezhetett pár luxus cruise, gazdag nyugdíjasokkal teli hajó, mert az Irrawaddy partján a parkoló tele volt buszokkal és kocsikkal.

Inwa pampáin az egyetlen érdekes építmény a 267 teakfa oszlopon álló Bagaya Kyaung kolostor.  (Egyedül itt kérik a 10 000 kyat-os Mandalay Archeológiai Zóna belépőt, amivel egy hétig látogathatjuk a királyi főváros maradványokat. ) Az 1834-ből származó gyönyörő épületen a faragott páva és lótusz mintákat érdemes keresni. Ez is egy élő kolostor, még egy kis iskola is van az egyik sarkában rendes padokkal, a mennyezetről lógó földgömbökkel és szó szerint könyv hegyekkel. A tanítást is megfigyelhettük, és a szerzetestanárt is fotózhattuk a tanári szobában, pontosabban kolostor sarokban.

Utolsó programpontunk az egész nap kitartóan szürke időben Myanmar egyik állandó fotó főszepelője, az Amarapura-ban kipróbálható U-Bein híd, mely a világ leghosszabb és legöröregebb teakfa hídja. Amarapura a 19. században volt Myanmar fővárosa, Inwa után. Fő látványossága az 1850-ben épült, 1,2 km hosszú, 1086 db teakfa oszlopon álló híd. Érdemes legalább egy darabon besétálni a pihenőkkel is ellátott hídon, és egy kis chilis zöld mangó eszegetéssel belesimulni a jövő-menő flow-ba ahol a szerzetesek-szerzetesnők-cuki rohangáló gyerekek-üldögélő kortalanok életképen túl egy esküvői fotózást is elkaptunk a száraz tóparton. Rajta sétálva a híd elég rozogának tűnt, de állítólag folyamatosan cserélik a kidőlő oszlopokat, deszkákat. A száraz évszakban nem olyan látványos a híd, és a borús idő miatt a naplementét sem volt érdemes megvárni, így elmentünk még egy kicsit textil vadászatra. Amarapura híres az itt szőtt selymekről, szövetekről is. Sofőrünk le akart nyűgözni minket egy különleges manufaktúra látogatással, de hát eltévedt. Van ez így errefelé, nem idegeskedtünk rajta. Ez a spontán bolyongás mindenesetre jó betekintést adott a kocsiablakból Amarapura szövéssel, textilgyártással foglalkozó muszlim lakónegyedeibe.

Mandalay-nak az Irrawaddy River View Hotel tetején mondtunk egy sajnos naplemente mentes, de koktélos panorámás búcsút.