Dél-Afrika Overland 4. – Vadászat felvevőgéppel

By MiraDonna
Ez a bejegyzés egy sorozat része, aminek a címe: Afrika Overland szafari - Fokvárostól a Viktória vízesésig
Show More Posts

Ha tetszik amit látsz és olvasol, csatlakozz a Mira!Donna Facebook oldalhoz: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében a “See First” és az “Értesítéseket kérek” beállítást, mert csak így jutnak el hozzád a friss bejegyzések és az útközbeni gyorsjelentések.

Állatos mozizás az Etosha Nemzeti Parkban

2017. dec. 7- 10.

Leírhatatlan élmény a saját élőhelyén szabadon látni elefántot, oroszlánt, zsiráfot. Ennélfogva ebben a posztban még a szokásosnál is több kép van, és ezeket sem volt egyszerű szelektálni.  Ilyen egy igazi állatkert, aminek láttán a namíb földutak összes ‘kockásraültemaseggemet’ élményét elfelejti az ember. Utunk a száraz édenben a legjobban várt szakasszal folytatódott. A homokdűnézés mellett a klasszikus, fényképezőgéppel vadakra lővő afriakai szafari  az Etosha Nemzeti Parkban minden namíb út kötelező eleme.  Ahogy Pampalini, a nagy vadász, mi is inkább csak messziről összebarátkozni szerettünk volna Afrika big five-ként emlegetett nagyvadjaival: leopárd, oroszlán, kafferbivaly, orrszarvú és afrikai elefánt. A kafferbivaly kivételével mindegyik él az Etoshában. És jelentem, a leopárd kivételével mind megvolt! Na nem a haverság, hanem hogy vadon, a saját élőhelyükön lássam őket létezni: tohonyán elnyúlni az árnyékban, morogni, játszani, netalántán prédára vadászni.

A namíbiai Etosha a világ egyik legjobb vadleső helye. 1907 óta nyújt védelmet az afrikai vadvilágnak az orvvadászok ellen. A mintegy 22ezer km²-nyi bekerített rezervátumban 113 emlősfaj, köztük a veszélyeztetett feketefejű impala, gepárd, és a kihalás szélén álló fekete rinocérosz is él. Mindemellett 350 madárfaj, 110 hüllőféle, és az enyhén szólva nem nedves közeg ellenére még 16 békafaj is lakja.

Kiszáradt tómederből lagúna

Az alapvetően száraz környezetben az élet központja a park közepén elterülő kiszáradt, sós tómeder, az Etosha Pan. Afrika legnagyobb sós lapálya az űrből is látható: 150 km hosszú és néhol 50 km széles. A júniustól októberig tartó száraz évszakban egy nagy fehér, szikkadt síkságként délibábozik velünk, egy rendes eső évszak után viszont a cserepes tófenék sekély lagúnává alakul. Az év nagy részében szikkadtan fehérlik, így a vadak koncentráltan a parkban levő természetes és mesterségesen létesített itatókhoz gyűlnek inni, ami a vadászat felvevőgéppel tevékenységnek nagyon kedvez. Sok más nemzeti parkkal ellentétben ugyanis itt nem kell fel-alá cirkálni, hogy néhány állatot láthassunk, legalábbis a száraz évszakban. Akkor elég csak az itatók mellé parkolni is, jöhet a behűtött sör, és kezdődik a mozi, bár popcorn nincs. A legfrekventáltabb éjszakai és hajnali sávban egymásnak adják a játékszínt a fenséges vadak.

A park területén hat zárt NWR (Namibian Wildlife Resorts, a namíb turisztikai és környezetvédelmi minisztérium szervezete) kempingben lehet táborozni, és jónéhány luxus lodge is akad. A parkba befelé tartva le is tértünk egy ilyenhez. Az Okutala Etosha Lodge sérült, a vadonba már nem visszaengedhető állatokat is gondoz. Koponyánként 2-3000 namíb dollárért ( N$ ) az igazán fejedelmi szállás mellé saját állatparkot kap a vendég, reggeli közben akár egy zsiráf néz be a tányérba, de van házi mókusuk, mongúzuk és itt láttunk bébi struccokat is. Mi bevallottan a több nagyságrenddel olcsóbb ( 170 N$/fő + 280 N$ kempinghely max 8 főig, egyéb árak tekintetében lásd a Praktikus infó posztot ITT ) Okaukuejo kempingbe készültünk, az Okutalában csak a látványra hiénáztunk rá, de nagyon kedvesen fogadtak és megvendégeltek egy kávéval is. Itt is, ahogy minden NWR kemping mellett egy-egy kőfallal, akadállyal elválasztott itató van. Teljesen színházzá emelve a vadlest, a közönség teraszokról, lelátókról nézheti az állatkert live-ot az éjszakára több helyütt reflektorokkal bevilágított itatók mellett.

Száraz vagy esős évszakban jöjjünk?

Mi szezonon kívül érkeztünk, épp elkezdődött a novembertől júniusig tartó az esős évszak. Ennek előnye, hogy szinte alig lézengtek a kempingekben, és a cukiságfaktort emeli, hogy a vadak sokszor kicsinyeikkel jöttek. Hátránya, hogy ilyenkor sokkal munkásabb a vadles, mivel a mindennapos esők miatt mindenfelé vannak pocsolyák, így az állatok nem kényszerülnek rá, hogy az itatóknál gyűljenek. Vagyis esős évszakban többet kell szafarizni fel-alá. Az állatok nem tömött sorokban érkeznek az itatókhoz, hanem össze-vissza kóricálnak, de garantáltan van mire kapkodni a fejünket. (Egész Namíbiára elmondható volt, mindenhol nagyon kevés turistát láttunk. Hogy Afrika mennyire nem olyan, mint Dél-Kelet Ázsia, ahova tömegek indulnak el egy szál hátizsákkal, az jól látszott az afrikai témájú Instagram hashtagek nagyon alacsony számából is. )

Saját szafari és vezetett ‘game drive’

Az Etoshának időt kell adni, nem szabad egy nap alatt végignyargalni rajta. Mi is három teljes napon át szafariztunk a parkban, mindennap egy másik kempingben tábort ütve. Az eddigiekhez képest nagyon laza napok voltak, csupán az egymástól kb 70 km-re levő kempingekbe kellett átszafarizni a földutakon, ami így sem volt túl gyors, hiszen folyton volt valami állati jó ámulnivaló, amiért megálltunk, elkalandoztunk. Első szálláshelyünk az Okaukuejo kemping volt, majd a Halali és a park végén a Namutoni következett. Mindegyik kempingben van egyszerű bolt, büfé, és étterem a szokásos vad steak és sültkrumpli felhozatallal, na és medence, ami tökéletes ellenszere a nap közepi hőhalálnak.

A könnyített, kipakolt kocsival mi is tettünk pár napközbeni túrát, de érdemes befizetni az NWR saját dzsipes, 3 órás vezetett ‘game drive’-jaira is. Garancia semmilyen állatlátásra nincs, de a helyi guide-ok minden érzékszerve az Etosha vadjaira van kiélezve, olyan helyeken is észerveszik őket ahol nekünk semmi nem tűnne fel. Az esős évszakban a hajnali vadlesen van a legnagyobb esély az állatparádéra (610 N$). Az éjszakaira saját tapasztalat alapján esős évszakban semmi értelme nincs befizetni, mi 3 órán át zötykölődtünk és fáztunk a sötétben, ami 730 N$-ért teljesen kidobott pénz volt.

Láttunk ugyan egy fehér rinocéroszt a kicsinyével a távolban, én inkább sajnáltam ahogy ráreflektorozott a guide, pedig főleg vörös fényt használt. Volt egy hiéna és jópár bagoly meg kígyó akadt még horogra, de ez semmi volt a kora reggeli és délelőtti állatkarneválunkhoz képest. Ráadásul az éjjeli szafarink indulásakor a Halali kemping itatója mellett épp csapatostól fürdő és ejtőző elefántok látványát kellett otthagynunk. Az éjszakai szafarinak a száraz évszakban lehet értelme, mikor elég odaparkolni egy itató mellé és csak türelmesen várni kell. Éjszaka privát autóval ugyanis tilos a kijárás, az állatok nyugalma érdekében a kempingek este fél8 körültől kora reggelig bezárnak. A pontos nyitási-zárási időt minden kemping bejáratnál feltüntetik.

Mi kell egy jó vadleshez?

A saját autós Etosha szafarizáshoz a fő kellék az autón kívül a türelem. Sokszor egy-egy itatónál senki nincs mikor odaérünk, de van, hogy 15 perc csendes várakozás után felbukkan egy-két állati fotóalany. Kell még egy jó Etosha térkép és leírás a földutakkal, javasolt útvonalakkal, ezek megsúgják hol milyen vad felbukkanása a leggyakoribb. A legolcsóbban ezeket még a park előtt lehet beszerezni, én Outjo-ban a Sparban vettem. Több kiadvány mini állathatározónak is jó, a legfontosabb park rezidensek fotóját, leírását is tartalmazza. Kell még víz, hasznos egy kis kávé/tea termoszban, és jó ötlet a távcső, főleg ha nem cipelünk teleobjektíves kamerát. Időzítsük a szafarit kora reggelre és délelőttre, és útközben érdemes a többi kocsit nézni. Ahol valaki megáll, ott általában van valami néznivaló, mi is így vezettük az oroszlánjaink nyomára az utánunk jövő autót.

Az Okaukuejo kemping megvilágított itatójánál éjjel egyig ücsörögtünk páran kitartóan, volt is eredménye, egy sakál, számtalan antilop, és madár mellett az estére a koronát egy fehér orrszarvú tette fel. Szerencsére elég komótosan mozgott, így kísérletezhettem a vízben tükröződős fotókkal. Az Okaukuejo hajnali 6-os szafariján akadt horogra a legtöbb és legszebb vad: a springbok és más antilopok mellett, gnú, sagittarius madár, afrikai halászsas, sakál, hiéna, denevérfülű róka, zsiráfból egy egész csorda, egy lustizó oroszlán család, és gnúkkal parolázó zebra csapat.

Ablak a zsiráfokra

A lapossága ellenére az Etosha tájképe nagyon sokarcú a változó növényzetnek köszönhetően. A fehér sós lapály néhol görcsösen megdermedt kiszáradt fatörzsekkel telik meg, máshol meg mocsárrá, vagy bokros bozótossá változik, közben a természet rendje szerint elhullott vagy prédává vált állatok csontvázait is fellelhetjük. Egy ilyen szavannás szakaszon csüngtünk a kocsiból vagy 20 percet egy 17 egyedet számláló ablakzsiráf látványon. Mint hatalmas daruk emelkedtek ki a zsiráfnyakak a törpe, szikkadt talajon is megélő facsokrok közül. A guideunk vette észre az egyik fa alatt lustálkodó oroszlán lányokat is, pedig csak 5 méterre voltak tőlünk!

A kocsikból kiszállni természetsen tilos. Bár a vadállatok valószínűleg jobban félnek tőlünk mint mi tőlük, és terjengenek mindenféle anekdoták, ki, hogy, mit ejtett ki és szállt ki érte a kocsiból, miközben mögötte volt egy oroszlán, azért egyrészt jobb ezeket nem kipróbálni élőben, másrészt a vadak viszonylagos nyugalma érdekében illik betartani ezt a szabályt. Sajnos már Afrikában is csak ilyen rezervátumokban láthatjuk őket.

Vad leltár

A három nap alatt még velük bővült a vadleltár: feketefejű impala, dik-dik antilop, hiéna, keselyű, sakál, pelikán, marabu, sisakos gyöngytyúk, kudu antilop, Burchell’s zebra, Hartmann’s zebra (más a színük, mintázatuk! ), afrikai elefánt, mongúz és még rengeteg madár, például afrikai szarvascsőrű madár, óriástúzok, grey lourie, frankolin. A megszokott, mindennapi kedvenceink közül a springbokok itt végre a sok leírásban említett pattogó szökellésüket is bemutatták, a struccok szaladtak mint a kengyelfutó gyalogkakukk, a gyönyörű, magányos oryxok pedig szokás szerint méltóságteljesen álldogáltak tovább közeledtünkre.

A legemlékezetesebb vad kukkolásunk a Halali kempigben volt, ahol a szokásosan elképesztő színekben játszó naplemente alatt egy nagy csapat elefánt – köztük sok kicsi – fürdését moziztuk. Talán ez, a legelésző zsiráf csorda, és a heverésző oroszlánok volt az Etoshában töltött három nap koronája. Megér minden nehézséget, zötykölődést, kempingezést. Az ormányosok családi életét órákig tudtuk volna nézni. Olyan volt ott ülni mintha karácsony lett volna, mindenki teljes csendben, áhítattal bámulta a békebeli látványt. Valószínű az elefánik hozzászoktak már a közönséghez mert úgy tűnt egyáltalán nem zavarja őket a tőlük vagy összesen 20 méterre ücsörgő néma embercsapat. Szerencsére kevesen és halkan voltunk, állítólag a száraz évszakban tartó főszezonban akár többszáz ember jön-megy és csap állandó duruzsoló alapzajt a kempingek vadleső itatóinál.

A Namutoni kempingben van egy gyarmati időkből származó német erőd, de ott a legbénább az állatleső itató. A mesterséges, kvázi tankcsapdákkal és magas kerítéssel elválasztott itató inkább tűnt mocsárnak. Egy zebrán kívül nem láttunk benne semmit, noha kora reggel azzal ébreszett minket Gyuri, fő zoológusunk, hogy szaladjunk mert állítólag oroszlánt láttak az itatónál. Jópár ember kolbászolt a kerítés mellett az oroszlán látványára szomjazva, de már elkéstünk, csak a távolból hallottunk határozottan oroszlánének tűnő üvöltést.

Utolsó nap reggelén láttuk a damara dik-diket is, Namíbia legkisebb antilopját. A fejéhez képest óriási szemekkel megáldott cukifalat kiköpött Bambi, lehet, hogy ő volt a modell? Egy egész földutat neveztek el róla, a Namutoniból elérhető Dik-Dik Drive-on ugyanis a név kötelez alapon minden bokorban megbújt pár dik-dik, ők ugyanis párban járnak.

Vízágy a száraz édenben

És a végére mutatom a nem fenékig tejfel részét is. Az esős évszak hátránya mi más lenne mint a sok eső. Három napig áztunk minden éjjel. Az ázást úgy kell érteni, hogy dézsából öntik, s mivel egyszer a föld pár centis lejtése miatt egy gödörbe sikerült sátrat vernünk, hát vízágyon aludtam…. A sátram szuperül teljesített, a víz ugyan alá folyt, de be egy csepp sem. Útitársaim nem voltak mind ilyen szerencsések, volt, aki arra ébredt, hogy a szeme előtt úszik a papucsa….

Skorpió sátortárs

Így visszaemlékezve már megszépülő epizód volt az is, mikor egyik reggel a sátorbontáskor egy méretes sátorlakó skorpiót sikerült majdnem elpakolni. Annyira azért nem voltunk amatőrök, az állatka a belső sátortérbe nem jutott be, a két sátorfal közé fészkelte be magát. Így sem volt kellemes a mi lett volna ha ez a cucc bent aludt volna velünk érzés….. Zoológusunk rögtön megnyugtatott minket, hogy bár ez a szép nagy példány rémisztő, de csak egy erősebb darázscsípésig terjed a veszélyessége. Azért abban megegyeztünk, hogy jobb szeretnénk nélküle aludni. Bizonyítást nyert a sok figyelmeztetés, hogy Afrikában rengeteg a veszélyes ízeltlábú és a mérges kígyó, s bár a közvetlen találkozások, halálos balesetek nagyon-nagyon ritkák, azért jobb a békesség alapon a sátorajtókat mindig behúzva kell tartani, akkor is ha csak pár méterre távolodunk el. Az ilyen ennivalóan édesnek csak kevesek által titulált teremtmények kedvelik a  gödröket, sötét lyukakat, úgyhogy ha muszáj választani akkor inkább talán a lábszag a sátorban mint skorpió a cipőben.

Folyt. köv.: Botswana – Okavango Delta – Chobe nemzeti Park